— Szia, Garm! Mikor érezted, hogy számodra a gyermekkor végérvényesen lezárult?
— Tudod, amikor kicsi voltál, és a világról sem tudtál még annyit, mint most.
— Én mindig is kicsi voltam, ezért is gúnyolódtak rajtam annyian, aminek okán kialakult bennem ez az erőteljes gátlásosság. Sosem voltam képes igazán elengedni magam, mindig azt kellett figyelnem, mikor állnak körbe és próbálnak megszégyeníteni. Tudod, engem kínoztak, ó istenem, én minden percben komplikációktól tartottam. De ők mindegyre utánam jöttek, üszkösbottal szurkáltak szörnyű módon, fázékony testemet jeges vízbe rántották…
— Garm, értjük. Ekkoriban kezdtél rászokni a pszichedelikus cuccokra?
— A megváltás csak később jött el. Addig végig kellett mennem a beavatódás három szörnyűséges fázisán. Ha nem tudnád ugyanis, három lépés vezet el addig, míg végérvényesen részévé nem válsz a benső lényedből kivetkőztető empíriának: elsőként is szembesülnöd kell vele, hogy tőled idegen akaratukat ők egy immanens, magasabb szintű igazságként kívánják eladni számodra, olyan szintű metafizikai realitásként, amilyen egy matematikai bizonyítás is. A második lépcsőfok ezután az, hogy megkötöznek egy sötét cellában, és legsötétebb rémálmaidat valósítják meg azon célból, hogy kicsiholják belőled lelked még megmaradt morzsalékát. Amikor megláttam az ajtó alatt beáramló patkányhordát, úgy éreztem, sikítani szeretnék, de nem jött ki hang a torkomon. A harmadik aztán…
— Na de Kristoffer, az 1984-et mi is olvastuk. Mégis, mikor jött el az a perc számodra, amikor rádöbbentél, hogy a hagyományos zenei megoldások téged nem érdekelnek, és minden egyes albumoddal egy festményszintű, megismételhetetlen produkciót kívánsz a hallgatók elé tárni?
— Mindig is úgy éreztem, hogy reprodukálni estéről estére művészetemet olyan lenne, mintha a regényírót arra kérnék, hogy újra és újra írja meg Nobel-díjas alkotását. Én nem tömeggyáros vagyok, igenis az alkotás érdekel a nyerészkedés helyett, és ha ez azzal jár, hogy nem kell koncerteken néznem a lerészegedő tizenévesek hordáját, hát annál jobb. Mélységesen megvetek mindent, amitől félek, és félek mindentől, ami mélységesen megvetésre méltó. Tudod, a remény hal meg utoljára, előtte pedig elsorvadnak a végtagok, felforr az ember agyvize, szívszélhűdést kap, és nyomorúságos körülmények között kell bevárnia, míg kiszenvedi utolsó lélegzetét ebből a lehetetlen világból. De a férgek tudják, hogy én, Garm, a művész, én isteni szép lényegükben őrzöm elrothadt bakelitjeimet!
— Jefferson Airplane, The Pretty Things, United States of America? Mesélj kérlek legkorábbi szürreális zenei élményeidről!
— Lubickoltam Sátáni Depresszióban.
— Ennél a szójátéknál azért kicsit többre gondoltam…
— Nézd, minden pózer azt gondolta, hogy a Pink Floyd és a Yes ennek a zenei megvalósulásnak az alfája és ómegája. Mindig is szánakoztam az ilyesmin: hát hol voltak ezek attól, hogy The Electric Prunes-t hallgassanak, és átérezzék a szárnyalás valódi súlytalanságát? Amikor az ember úgy érzi, hogy a lelke túl könnyű a testének, a feje egy nagy léggömbbé fúvódik fel, majd héliummá vált agytekervényei segítségével elemelkedik a földtől, és száll, száll, sólyom szárnyán, a csilagokon is túl vágtázik, ott, ahol a madár se jár.
— Na de hova futnak ezek a fekete gyermekek?
— Ide Garm apóhoz, hahaha! De viccre nem is gondolva, el a kirekesztő világ elől, melyet a mögöttük lépdelő japán turisták testesítenek meg, kiknek minden vágya, hogy az év sajtófotója pályázaton díjnyertesek legyenek azzal, hogy megörökítik az éhezők nyomorát.
— De Garm, ez valóban rettenetes!
— Mint minden, amit mondok. Gyötrelem, bánat, kínkeserv. Növekvő benzinárak, globalizáció, gyermekeket széttépő keselyűk. Tömegmészárlás, hullahegyek, öngyilkos tinédzserek, holokauszt, kukac az almában, análisan megerőszakolt kislányok, sok ember a metrón, éhezés, Children Of Bodom, háborúk, atombomba, cigánybűnözés, fűtilalom, pedofil papok, kibelezett kiskutyák, kispolgárok, karóba húzott lamantinok, családon belüli mindennapos erőszakot alkalmazó agybeteget elkapó rohamok…
— Ne folytasd, kérlek, soha többé nem leszek vidám, ígérem! Köszönöm az interjút!
— Szívesen, száz euró lesz.
1. | Bracelets Of Fingers (originally recorded by THE PRETTY THINGS) |
2. | Everybody’s Been Burned (THE BYRDS) |
3. | The Trap (BONNIWELL’S MUSIC MACHINE) |
4. | In The Past (CHOCOLATE WATCHBAND) |
5. | Today (JEFFERSON AIRPLANE) |
6. | Can You Travel In The Dark Alone? (GANDALF) |
7. | I Had Too Much To Dream Last Night (ELECTRIC PRUNES) |
8. | Street Song (THE 13TH FLOOR ELEVATORS) |
9. | 66-5-4-3-2-1 (THE TROGGS) |
10. | Dark Is The Bark (LEFT BANKE) |
11. | Magic Hollow (BEAU BRUMMELS) |
12. | Soon There’ll Be Thunder (COMMON PEOPLE) |
13. | Velvet Sunsets (MUSIC EMPORIUM) |
14. | Lament Of The Astral Cowboy (CURT BOETTCHER) |
15. | I Can See The Light (LES FLEUR DE LYS) |
16. | Where Is Yesterday (UNITED STATES OF AMERICA) |