Faller “Fallen Angel” Angelika vendégcikke

Előre is bocsánat az esetleges szerkesztési hibákért cikkemben és hogy nem fogalmazok túl újságírósan, de eddig csak a magam kedvéért írogattam. A Nevergreen januári lemezbemutató koncertje azonban kihagyhatatlannak bizonyult számomra, egyszerűen imádom a bandát!! Két napja volt a nagy nap, de azóta egyszerűen nem bírom túltenni magam rajta, fejemben újra- és újrajátszom az emlékezetes pillanatokat, örök emlék marad számomra ez a koncert, az biztos!! De kezdjük az elején.
A koncertre a jegyet barátom még a saját Hammerjéből vágta ki nekem és adta oda karácsonyi ajándékként, ami eddigi életem legszebb meglepetésének bizonyult, meg is könnyeztem. Nagyon kedves srác egyébként, ez a jegy is jól bizonyítja ezt, meg az ő nagylelkűségét, hiszen így vennie kellett még egy számot a lapból, hogy ő is eljöhessen velem. A szüleimtől persze a szokásos n-2011_januar_7_Nevergreen_Kerecsen_Solyom_Tuzmadarfelesleges vackokat kaptam, de hát mondtam én, hogy a Dini jobban ismer és szeret engem. Vagyis ő csak Odinistnek hívja magát rockerek.hu-n meg MSN-en is, de nekem akkor is Dini, mondtam is ezt neki és ő meg is értette. Mert ő ennyire kedves srác!!
Na igen, a koncert. Hát az valami eszméletlen volt! Dini persze a Kerecsensólymot jobban várta, de hát férfiak… Folyton csak kardoznának meg harcolnának, hihi. Ha nem vagyok vele akkor is rögtön csak WoW meg COD, mondtam is már neki hogy lassan fontosabb lesz neki ez a sok számítógépes lövöldözés mint én, de hát azért ott még nem tartunk szerencsére.
Január hetedike persze csak nem akart elérkezni, de az év eleji dolgozatok kínszenvedéseit és a hülye tanárok bunkózását megérte túlélni ezúttal, hiszen január hetedikén életünk koncertjén vehettünk részt a Wigwamban, ami már Club 202.
A Tűzmadár nevű zenekarról csak annyit tudtam előzőleg, hogy egy nagyon helyes pasi, Schrott Peti énekel benne, aki élőben is nagyon-nagyon ari fiúnak tűnt, mindenféle nagyképűségtől és beképzeltségtől mentesen adta elő csodaszép hangján ezeket a rockosabb dalokat, én igazán jól éreztem magam, még ha inkább gothnak is mondanám magam, mint rockernek. De a Tűzmadárban tényleg nem találni kivetnivalót, még billentyűsük is van, ami igazán felemelővé, szépségessé teszi számaikat, igazán nem is értem, miért nem próbálkoznak valami gothabb zenével. Ráadásul a két gitáros és Peti ujjatlanban léptek fel — huuhh! Mondtam is Dininek, hogy ha nem vele jöttem volna, tuti egyből rástartoltam volna valamelyikükre, haha! A billentyűs Zsolti mondjuk egy egész fura fejpántban volt végig, de hát nem lehet mindenki tökéletes! A számaik tekintetében nem mernék az életemre esküdni, de valami Júdásos dal rémlik, aminek nagyon jó pattogós refrénje volt és nagyon igaz dolgokat mondtak ki benne, bár nem értettem pontosan minden egyes szót. Szóval ilyen heavy metalos / hard rockos zene ez, és még ha én magamtól soha nem hallgatnám ezt a “felnőttzenét”, de most kimondottan kellemes volt. A billentyűből kicsit többet belevesznek és klassz lesz ez, na!
A KerecsenSólyom alatt persze Dini totálisan meg volt bolondulva, ugrált meg a sörét lóbálta, mondtam is, hogy azért óvatosan… Nem hiányzik, hogy valaki belénk kössön, mert az én Dinim figyelmetlenségében lefröcsköli sörrel… Annyi agresszív ember van manapság, jobb nem ingerelni másokat.
Az ő zenéjükről egyébként annyit áradozott már nekem, hogy tudtam, tavaly Akvilejja ostroma címmel adták ki debütáló albumukat, és olyan menetelős lelkes muzsikát játszanak, mint a Korpiklaani meg az Alestorm, de azért az ősök büszkesége is fontos nekik, ezért az Ensiferum sem lehet ismeretlen számukra. Nagyon újítónak számítanak Magyarországon belül, itt eddig csak a Dalriada játszott folkos metalt, de ők inkább szomorúan csinálják meg Arany János balladáit dolgozzák fel, míg a Kerecsenek azért mulatni is tudnak ám! Ez meglátszott ezen az estén is teljesítményükön, mert hát józanul ki venne fel ilyen göncöket, hihi. Ezt mondtam is Dininek, de valamiért nem találta humorosnak, pedig tényleg mókás cuccokat aggattak magukra, sőt a mikrofonra valami szarvas állat koponyáját is odaerősítették, nagyon brutális volt!! Látszott is rajtuk, hogy nem viccelnek, komolyan veszik, amit csinálnak. De persze bulizni is tudnak. Dicső harcosokról és nagy csatákról énekeltek, de én annyira unom ezt a témát már töri órán is, nem értem minek kell még péntek este is ilyenekről hallanom, amikor inkább pihenni szeretnék! De hát pasik, hadd legyen meg az örömük… Meg végül is az énekes (Alkonyat) felsőtestét is rendesen megmutatta nekünk, úgyhogy mi, csajok is jól érezhettük magunkat. Értelemszerűen a tavalyi albumukról zenéltek nekünk, másról nem is tudtak volna. Nekik is van egy szintisük Tóth Bogi személyében, egy aranyos szőke lányról van szó, biztos nehéz lehet neki elviselnie a sok iszákos férfit egy-egy próbán, nagyon tisztelem is őt ezért!
De aztán csak elérkezett a Nevergreen ideje és hát huuuhh! Az ő zenéjük valahogy mindig képes engem pozitív energiával feltölteni, ahogy felfestik nekünk ezt a sötét hangulatú világot lelketlen éjkirálynőkről és bánatos vágyak alkonyáról, egyszerűen elképesztő, mekkora érzelmi töltetet képes átadni Bob és Miki a Nevergreeen dalain keresztül. Ezért is csak nagyon személyesen tudok megnyilatkozni mindenről, amit ők csinálnak, de most mégis megpróbálok kevésbé személyesen (objektíven) beszámolni róluk.
Fúúúú, nagyon nehéz feladat! Inkább beszéljenek helyettem is érzéseim: a koncert elején azt hittem, majd meghalok a gyönyörtől, aztán a szívem elszorult a régi, klasszikus dalaikat hallva, majd újabb nóták hatására azt hiszem földöntúli erő késztetett lelkes ugrálásra és az érzelmes szövegeik veszett üvöltésére. Imperium címmel nemrég adták ki első négy lemezüket újra (Game Over, Az éj szeme, Ámok, Új sötét kor), de meg kell vallanom, hogy nekem az Erős, mint a halál a kedvencem, az olyan dalok, mint az Árnyak az éjben vagy a Fáj a tegnap igazi szenvedésről és megváltásról tanúskodnak, na meg a Wonderful life feldolgozása is ezen a korongon kapott helyet! A koncerten ezen kívül a legújabb, Új Birodalom című lemezükről is hallhattunk számokat, például Az elveszett világot és az Életünk és vérünket! Csodálatosak lettek ezek az új nóták is, és szerencsére nem mutatják, hogy a srácok milyen sokáig haragban voltak egymással. Persze valahogy csak érintkeztek egymással, nem akarom elhinni, hogy még Facebookon sem tekintettek egymás profiljára soha a szakítás alatt. Egyébként őket nem csak a könnyekre késztető, szép szerelmes számaik miatt szeretem, hanem igazi példaképeim is ők nekem, sok bölcs dolgot mondtak már pályafutásuk során az életről, nem is olyan régen például a Hammer oldalán olvastam Matláry Miki véleményét a mai celebekről és a bulvár sztárjairól, hát maximálisan egyet tudtam vele érteni! És igen, sokkal jobb lenne, ha Bartóknak lenne milliós nézettsége, nem pedig a Kovbojoknak! Jó lenne, ha több ilyen értelmes gondolkodású zenészünk lenne, aki minőségi albumok kiadására és igényességre, üzenetközvetítésre tenné fel az életét! Jajj, most megint elakadt a szavam is…
Egyszóval ez a lemezbemutató koncert nagyon jó volt, amit igencsak jól tükröz az is, hogy örökké a fejembe véstem az este minden egyes pillanatát. Miki, Bobby — csak így tovább!