Bár 2008-as indulásunkkor missziónknak (nem, nem a zenekar!) tekintettük, hogy efféle albumok többet ne születhessenek meg, ám küldetésünket mégis elbuktuk. Íme hát tíz ok 2012-ből arra, miért is gondoljuk, hogy a világvége már jó ideje bekövetkezett:

 

10. Harloch – Damnatio ad Bestias

A Harloch tipikusan az a zenekar, amelynek tagjain, illetve zenéjén épeszű metálosok két kannásbor között csak röhögni tudnak. Rajongói körük a sötét arcok színterének széles spektrumán ível át, a tagok gótika-mónika barátnőitől a “mindenmindegy” vikingekig sokan vélik úgy, hogy nincs is jobb mulatság, mint black metalosat játszani.

9. Alcest – Les Voyages De L’Âme

A Lantlos mellett az Alcest is azon vicczenekarok közé tartozik, melyeket csak azért hallgat néhány jobb sorsra érdemes bölcsész, hogy lélekkel rendelkező lénynek tűnjön tőle. Az idei album még az előzőeknél is nyálasabb és unalmasabb lett – nem is csoda, hogy a Kátai-wannabe Neige-t a Peste Noire-ból is kirúgták, amikor rájöttek, hogy emberünket a meggyalázott kurvák helyett jobban izgatják a pillangók és a tulipánok.

8. Cool Head Klan – Ister-Gam

Vannak azok a gyerekek, akiket általános iskolában mindig szívatnak a nagyobb gyerekek, ezért elhatározzák, hogy gimnáziumban elővigyázatosabbak lesznek, és rögtön az elején keresni fogják a veszélyesebbnek tűnő arcok oltalmát. Felöltik hát “magyar vagyok, nem turista” feliratú pólójukat, fehér fűzős bakancsukat, majd miután már nincsenek veszélyben, úton-útfélen arról kezdenek győzködni minden szembejövőt, hogy ők valójában nem rasszisták, csak elkötelezettek a magyarság jövője iránt. Mindezt egy falusi paraszt muzikális igényeihez igazodó ordenáré dajdaj segítségével.

7. Slash – Apocalyptic Love

Nincs a Földön irritálóbb lény a gitárjába szerelmes rockernél.

6. Leander – Szívidomár

Leander ugyanaz a metálzenén belül, mint a Punnany Massif a hiphopban: bár sokan a műfaj megújítójának tartják, de valójában nem csinál többet, mint hogy nyálas blöffentéseivel magához édesgeti a tinilányokat, majd kényszeríti őket, hogy a következő show-ra hozzák el a pasijukat is. Akik közül sokan sajnos sikeresen rá is ébrednek látens homoszexualitásukra.

5. Tankcsapda – Rockmafia Debrecen

Hosszú hajú gyerekek, mi a fasz van, mi a fasz van, mi a fasz van veletek?

4. Stone Sour – House Of Gold & Bones; Part I

Megdobta Corey Taylor újabb fárasztó buziságának helyezését a címben található “Part I”, mely azt sugallja, hogy saját női énjére egyre inkább rátaláló bohócunk sajnos még mindig nem szándékozik nyugdíjba menni.

3. Perfect Symmetry – Tökéletes szándék

Uzseka Norbi ezt írta az albumról szóló kritikájában: “Ajánlom mindenkinek, aki ember, ebben az országban él, és szeretné, ha ez így is maradna, ha így is maradhatna”. Tökéletesen összefoglalja mindez, mit is keres az együttes ezen a listán.

2. Burzum – Umskiptar

A lombos barátainkat holtig imádó köcsög hippiknél csak a barlangokban bujkáló, az európai kultúra Egy Gyűrűjét kutató, medvék nemi életéről filmet forgató Matula bácsikat utáljuk jobban. A gyilkosság most nem mentség.

1. Korpiklaani – Manala

Kell ezt magyarázni?