Faller “Fallen Angel” Angelika lemezkritikája

Most biztos sokan azt kérdezitek: miért? Hogy történhetett ilyen? Miért van az, hogy újra “Fallen Angel” a becenevem?
Nos, ez életem eddigi legnagyobb szerelmi csalódására vezethető vissza. Bécy, az a nyomorult, miután dicsőségesen megszerezte a szüzességemet, kidobott az utcára, mint egy kutyát, hogy dögölne meg! Én megbíztam benne, szerettem, magasztaltam, azt a zenét hallgattam, mint ő, és erre ezt kellett kapnom. Ekkora szemétládát, úristen, de visszakapja még ő ezt, ha más nem, a sors majd ezerszeresen is megfizet a rohadéknak, de akkor már hiába fog nálam kuncsorogni, nemet fogok mondani, annyi szent!
Persze, most mondhatjátok, hogy mit is vártam egy lelketlen diszkóstól, de hát kell nekem annyira bíznom az emberek jóságában, csak ráfizetés a jutalmam, meg bánat, féktelen bánat és depresszív önmarcangolás. Utálom az életet.
És akkor jön a Nightwish, és egy csapásra visszahozza azt a maradék önbizalmam, életkedvem, vidámságom, mindent! Mert hogy ez az én világom, te jó ég, hát mit akartam én mindenféle teknóval meg tüctüccel, nekem bizony csak a jóféle goth rock kell, meg a helyes fekete pasik, akik ilyet hallgatnak és nagy fekete bőrdzsekijük van, nekik tényleg van lelkük, nem csak kitalálják, hogy megdughassanak egy jóhiszemű goth csajt!
Ugye a Nightwish nagy felzúdulást keltett, mikor 2005-ben kidobta Tarját, és még én is elbizonytalanodtam bennük. Hát hogy bánhattak így szegénnyel, igazán nem szép dolog egy gyenge nőt megfosztani együttesétől, majdnem olyan csúnya dolog volt, mint mikor Gyöngyvérék elváltak Orbán-Ducos Tamástól, vagy mint mikor az a buzi Gaahl ki akarta tenni a Gorgorothból Infernust, a csapat egyetlen jó pasiját.
Szóval, Tarjának rútul távoznia kellett, és akkor jött ráadásul ez a még csúnyább nő, ez az Olzon, akit nem tudom honnan szalajtottak, de hogy nem egy operaházból, az biztos! Hát milyen hangja volt neki, te jó ég, miután meghallgattam a Dark Passion Play-t, én egyenesen fejbe akartam lőni magam, így tönkretenni egy isteni goth csapatot! Az az album olyan volt, hogy WTF, meg OMG, nem elég, hogy az Anette lány operásan énekelni sem tudott, de néha még próbálkozott is vele, ami aztán tényleg akkora katasztrófa volt, mint az, amikor a Gyárban egymás után háromszor ugyanaz a srác szédített el a mosdóban, ráadásul úgy, hogy elhitette velem, ő Tomi, életem nagy szerelme!
Szóval, kezdtem lemondani Tuomasékról, a falamról letépkedtem az összes posztert, feladtam a NW-pólóimnak az utolsó menet mosást, így végképp kifakultak, én pedig kidobtam őket, velük együtt szívemmel-lelkemmel, egész addigi életemmel.
De most minden megváltozott! Az Imaginaerum után újra NW-s vagyok, az tuti! Anette végre magára talált, a többiek is szárnyalnak, egymást érik a különböző stílusok, néha még én sem tudom, amit hallok, az tényleg Nightwish, vagy valami elborult progresszív csapat karácsonyi lemeze. Merthogy az Imaginaerumot keresztül-kasul átjárja az ünnepi hangulat, a karácsonyi fánk íze, fenyőfa és ajándékok, hullahó és telizsák! Már a Storytime is egy olyan szép, ünnepi hangulatú csoda, hogy arra szavak sincsenek, ha meg vannak, hát akkor nagyon jók kizárólag! Anette hangja a csillagokban, lehoz az égről mindent, ami az emberek szívének kell, olyan gyönyörűséges lalalalala szám az egész! De persze a jól ismert hahh-hahh-hahh-hahh kórus is jelen van, pl az Arabesque-ben, csak ott ilyen fura közel-keleti dallamokba burkolva, ami miatt egyenesen a tevék hátán érzem magam két kaktusz között császkálva, valahol a távoli Szaharában! Olyan megigéző, olyan keleties!
Szóval ezúttal mindent meg lehet jegyezni, míg a Dark Passion Play-ben semmit nem lehetett, emiatt is éreztem úgy, hogy this is the end of all era, ha értitek, mire akarok utalni, hihi. Most viszont zeneileg és ének terén is minden a helyén van, ráadásul az anyag olyan változatos, mint a Linda Daemon napról napra változó hajszíne, hol a régi jó goth-symphonic-rock, máskor olyan jazzes, amit pl Subiék is nagyon szeretnek, máskor dübörgő metál az egész, igazi zúzós fémzene a javából!
A Ghost River is elképesztően lüktet, pulzál, dobog, ver, érez, és tényleg olyan, mint egy folyó, mert visz. El, valami távoli világba, ahol az élet oly szép, egész nap Nightwish szól, és nincsenek köcsög tanárok meg szemét pasik, csakis kedves goth srácok, ahh, azok az édesek.
A Ghost River-ben ráadásul egy gyerekkórus is hallható, hát mondom én, hogy tiszta karácsony! Persze nem a Jingle Bells-t éneklik, de akkoris! A Télapó minimum megidéződik, az az amerikai fajta, tudjátok, mert nálunk a Jézuska hozza az ajándékot, de az túl keresztény lenne ilyen istentelen finn muzsikához, értitek gondolom.
Aztán az I Want My Tears Back is mekkora dal, Szűz Mária! Már a címe is igazán elgondolkodtató, de ezek a leheletfinom finn dallamok még lélekemelőbbé teszik az egészet, kedvem támad megölelni tőlük Anette-et és rákiáltani: Köszönöm, Ani! Köszönöm, hogy újra hihetek életem zenekarában, és újra dobog a goth szív, jajj istenem!
Visszakaptam hitem a zenében, de ez Tuomasék nélkül biztos nem sikerült volna. Találkozunk április 29.-én!

Blekkmetál, te hazudtál, mégis mindig várok rád. Rég volt, hogy hittem már. Az életben talán egy Det som engang vár. Volt idő, mikor elhittem a gyerekmeséket a könyvekben. Ártatlan lelkem hogy sejtené, a szép könyvek csak átverés. Minden gyermek így nő fel, ha eljön az idő, hát ébredj fel! De láttam egy világot magamban, mit el nem mondhattam szavakban. Blekkmetál, ha erre jársz, kopogj hozzám, én vártam rád! Rég volt, hogy hittem már. Az életben talán egy Graablick Blev Hun vár. Emlékként mégis bennem él, színes képek s egy új remény. Gondtalan életem véget ért – ez valóság, nem képregény. Irigylem néha a gyermeket: futhat, játszhat, nevethet. Mégis egy dolgot nem értek én: miért kell hinnem benned rég? Én mondom… Blekkmetál, te hazudtál… Rég volt, hogy hittem már…

Rövidke pályafutásunk első olvasói levele annyira telibetrafálta szerkesztőségünk rogyadozó oldalát, hogy azonnal meg kell osztani veletek. Móka és kacagás felsőfokon.

Egy ideje lópöcs néven ontom a mocskot az Autodafén, yeah.
Csak egyszer kellet meglátnom, már nem emlékszem pontosan, hol; vagy a Fém Kalapácsban vagy valamelyik netes fórumon, hogy habzó szájjal szidalmaz a valagarcú gyökér valami Autodafét, vagy mifenét; hogy ott báncsák a zenekarokat, meg szégyen a metálra nézve meg beeeeee; tehát csak egyszer kellett ezt olvasnom ahhoz, hogy tudjam, nekem az Autodafé rokonszenves lesz! Azóta rendszeresen visszajáró geciláda vagyok! Nagyon jó az oldal, yeah!
De ennyi elég is a faszotok szopkodásából, lássunk neki a komolyabb dolgoknak!
Úgy érzem, eljött az ideje, hogy fröcsögtessek egy kis mocskot a BKV és a Blakc Metál közti kapcsolat témájába is.
Kezdetben szeretném leszögezni hogy “Nem adhatok mást, csak ‘mi lényegem”, yeah!
Ezt a Lucifer mondta. Ő másnéven Sáti, a mesterem, yeah!
Természetesen nem kell majd egyetérteni velem, de tudnotok kell, hogy aki nem ért velem egyet, az köcsög és megdöglik, yeah.
Nos, a Nachtmystium-ról megjelent szar egy kicsit kibaszta nálam a biztit.
Jegyezzük meg, a Kérdések Kérdésére a Válasz, az Univerzum Alaptörvénye: Blakc Metált csak európai banda tud játszani. Ez tény. Az elkényelmesedett amerikai köcsögök egyszerűen nem érzik ezt a stílust!
Elismerem, amerikai bandák a Deaht Metálban tettek le egyet-s-mást az asztalra. Gondoljunk itt arra, hogy a komplett stílusirányzat a Possessed ’84-es demója után kapta a nevét. (bár a fasz tudja, a Death szintén ’84-ben állt össze, és vannak olyan vélemények, hogy Schuldiner bandája volt a keresztapa.)
Azonban az úttörőkön kívül (Obi, Morbid Angie, Autopsy, Atheist, Nocturnus, Cannibal Corpse, meg persze a Death; na jó, még a Slayer is, bár ők mostanában sajnos elég köcsögök lettek) nem igazán vannak jó amcsi Deaht bandák. Hangsúlyozom: számomra. (aki nem ért ezzel egyet, az köcsög. És igen, én a Slayert deaht-nek tartom)
Alapvetően az a bajom a mai amerikai Deaht Metállal, hogy a durvaságon, daráláson, tekerésen, kívül, nem szól semmiről. A lélek, az érzés hibádzik belőle. Nem kicsit. Nagyon.
Hiába atomtechnikás, überbrutál, pl a Nile, vagy az Origin, vagy a Cattle Decapitation, sajnos egy kalap kula az egész, és aki ezt kétségbe vonja, az köcsög!
De térjünk át írásom trágyára, a Blakc Metálra, yeah!
A Nachtmystium nem Blakc Metál. A Wolves in the Throne Room sem Blakc Metál, hanem fospamacsok, yeah. Tudom, mert letöltöttem.
Az, hogy amerikaiak próbálnak Blakc-et játszani, tulajdonképpen nem meglepő. Irigykednek az európaiakra; mindennél jobban szeretnének európaiak lenni, mert itt élt Drakula és Hitler, Amerikában pedig semmiféle gonosz geciláda nem rontotta soha a levegőt!Minden gonoszság Európából szabadult a világra, egy Blakc Metál zenész dolga pedig az, hogy zene által adja vissza, ahogy Sáti rázogatja a pöcsét a Világ felett!! Ehhez muszáj európainak lenni, mert erre csak az itteni légkör alkalmas; ehhez normális fagy kell, normális téllel, normális erdőségek, stb. Mindez Amerikában nincs meg. Ott még a hó is köcsög, a tél egy rakás szar, a buzi erdőikről pedig ne is beszéljünk!
Méghogy telibeszarják a norvég Blakcereket a jenki Blakcerek! Felháborító! Olyan hogy jenki Blakcer nincs is!
A jelenség, hogy jenki zenész európai metált akar játszani, nem újkeletű. Jusson eszünkbe a szar metalcore (a szó olvasásakor alákevert nevetést kell elképzelni, mint a Benny Hill show-ban), a teljes köcsög színterével, pózoló, tetovált, orrba, fülbe, faszba piercinget rakó majmaival, akik pofátlanul nyúlják a svéd Deaht-hangzást és keverik hozzá a saját szaraikat! Köpedelem!!!!
Nos, nem akarom nagyon bő lére ereszteni a dolgot, de soha nem lesz olyan jenki Blakc banda, mint amilyen a Dissection, Musta Surma, Horna, Watain, Marduk, de még estig lehetne folytatni a sort! Ide kívánkozik a brit Nefilim együttes Zoon című pokoli mesterműve, mely nem kifejezetten Blakc Metál, (tehát elvileg meg kellene halniuk) de nagyon érezni benne Sáti jelenlétét! Mindenki hallgassa meg! Aki nem hallgatja meg, az köcsög és megdöglik, yeah!
Mivel a Nefilim nem Blakc Metál, és én mégis hallgatom, ebből látszik, hogy széles látókörrel rendelkező rokcer vagyok, yeah!
És hogy a címhez is fingadozzak valamit, mármint, a BKV és a Blakc Metál kapcsolatáról, leírom, hogy egyszer láttam a 99-es buszon, hogy az üvegre rá volt írva kék alkoholos filccel, hogy Emperor!
Végezetül úgy búcsúzok, hogy összefoglalom a lényeget: amerikai zenész ne játszon Blakc Metált, mert nem tud, vagy ha már játszik (mert játszik, a köcsög) ne nevezzük Blakc Metálnak, hanem Pink Metálnak.
Őrdőg Tesvér jác még, a híde gráz ha zenédet halgatom!!! YEAH!!!

Egy hirtelen ötlettől vezérelve ezúttal Dolák-Saly stílusában lássuk a valósnak tűnő még valósabb híreket kis hazánk kiemelkedő egyéniségeiről:

A Subscribe népszerű énekesétől, Bálinttól megtudtuk, hogy intenzíven készülnek az új albumra, sőt valójában már az egészet megírták, csak még nem mertek előrukkolni vele, mert mit mondták: “Annyira sikeres és világszínvonalú lett volna, hogy a hirtelen jött hírnév teljesen elvette volna az eszünket!” Ezért hát a komplett anyagot megsemmisítették, és jelenleg próbálnak írni valami egyszerűbbet, magyar méretekre szabottabbat. De már ki is tűzték a harmadik lemezük megjelenési dátumát, ami a 20. születésnapjukra időzítve 2019-ben fog napvilágot látni. De addig se búsuljunk, hiszen Bálintot hetente megcsodálhatjuk a Pantera által pénzelt Kettőnégyben, és hamarosan filmszerepben is felbukkan: a Valami Amerika 3 egyik fontos karakterét fogja alakítani, ak úgy dönt, bevallja az anyjának, hogy igazából egy raszta rockzenész.

Az Ignite-ban világhírre szert tett szerzett Zoltan Teglas bejelentette, hogy a “Műttesd át magad amerikaivá”-pályázaton elért első helye most hozta be végleg gyümölcsét, és ezentúl nekünk sem kíván magyarul nyilatkozni, mivel nem is tudna már. Egyúttal a következő albumukra már meg is írt egy ősi magyar népdalt angol nyelven.

Csihar Attila is végre a hírességek sorát gyarapítja az ismert londoni Madame Tussaud panoptikumban, David Beckham és Avril Lavigne után róla is egy mindenki által megfogdosható élethű bábu készült immár.  A figura különlegessége, hogy kaméleonhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, és érintésre felveheti egy fa, a Télapó vagy egy norvég black metalos alakját!

Jakab Zoli megvédte az Azfesztet! Mint ismeretes, az Ismert Hazai Keményzenei Hírportálon Frod fejezte ki elégedetlenségét és perelési vágyát a fesztivállal szemben, miután megtudta, hogy a Despised Icon- és Black Dahlia Murder-koncert pénzszűke miatt elmarad. A hamarosan feloszló Bridge to Solace énekese kifejtette, hogy az Azfesztet bántani nem érdem, nincs benne semmi hardcore unity, és ha Frod ezt megteszi (nem), akkor ő elveszti tagságát az official BTS-klubban. Ugye, mind tudjuk, hogy Zolival nem tanácsos perlekedni, ha meg akarunk maradni valamelyik hazai zenei portál kritikusi státuszában…

Szikora Robi bejelentette, hogy felismerve a jövendő egyik legnagyobb reménységgel kecsegtető lehetőségét, ő is a gidák egyikévé vált. Mint mondta, a keresztény szeretet egyértelmű megnyilvánulása lehet a közönség számára, ha kilép a szexista “tinik bálványa”-szerepkörből, és azonos jellegűnek nyilvánítja magát korábban kizsákmányolt alkalmazottaival. Hamarosan új album is érkezik, és mint ismeretes, ilyenkor Robi mindig misét tart valamely koncerten jelenlévők lelkéért, és miként pár éve a Manson-fanatikusok öröklétét próbálta meg helyrehozni, most a Kiss-rajongókért mondott egy imát. Szerintem ez nagyon is szimpatikus tőle, ki más tanúsítana nagyobb elnézést az ördögi metalosok iránt? Egyébként az új albumon hallható lesz Halász Judit is, aki élete nagy lehetőségeként tekint rá, hogy Róbert Gidával dolgozhat.

Jelentős fordulat állt be a forint nemzetközi helyzetében az utóbbi három héten, és végre emelkedett külföldi megbecsülésünk is. Ennek oka, mint tudjuk, hogy Vörös Attila lett a Nevermore új másodgitárosa. Mint Loomis-tól megtudhattuk VOLNA, ha valóban megkérdezzük (de ilyet természetesen NEM tettünk): “Attila az első magyar tagunk, és ennek nagyon örülünk! Még gulyást is főzött nekünk, mmm! El kell ezen felül még mondanom, hogy a magyar lányok a legszebbek, Attila nagyon kedves ember, és Budapest a legszebb város a világon, az öcsém általános iskolai padtársának nagybátyja ott is töltötte a nászútját! ” Köszönjük a megtisztelő szavakat!

Kis játék még a végére: Találjátok meg a holnap (június 3.) megjelenő HammerWorld magazinban a “gazdasági recesszió” és az “undorító becstelen briganti” kifejezéseket, és írd meg nekünk kommentben, kiktől származnak! Értékes dicséretekben részesülhettek!

Akik cikkjeink olvasása helyett valami értelmes dologgal vernék el fölös idejüket… ….tovább

Minden évben eljátsszuk, hogy majd jövőre bizonyára. Egy friss hír szerint 2010. május 14-én. Várjuk, hogy mikor cáfolódik meg.

Update: Ezúttal tényleg lesz, december 15-én 10:00-tól már jegyet is lehet vásárolni rá. Sőt, már árakat is tudunk: ülőjegyek: 9900, 12900, 16500 és 19500, állójegyek: a színpad elé: 19900, normál álló:13500

Egy új sorozatot indítunk el mindenki nagy bánatára, amiben a kollégáink viselt dolgait elemezzük ki a magunk hányaveti módján. Kezdődjön tehát a sárdobálás, a csatabárd elásása hat láb mélyre, hányaveti stílusban, ahogy már azt megszokhattátok.

A mai világban elengedhetetlen, hogy az ember tisztában legyen az őt körülvevő enyészettel, hogy mégis mi az, ami hatással vagy undorral van rá. A legjobb, ha egyesével nekiállunk a szemrevételezésben, mérlegelünk és döntünk. Mi az ami maradjon és mi az, amit azonnal vegyünk ki a böngészőnk könyvjelzőjéből. Mi egy nagyon belterjes kvlturális magazin vagyunk, kicsik, savanyúak, de itt élünk a magyar mainstream/underground zenei újságírás pipacsillatú mezejében mezítelen lábbal és nézelődünk, bámészkodunk. Az első szembe ötlő mimóza pilimpalatty virágszál a Shockmagazin. Gyere, lépj be.

Lépj be – májj be (maybe, ugye) Az első shockon túlesve egy szép piros oldalt kapunk. Vér, halál, sátán, nyilvánvalóan erre utalnak ezek a színek, kavalkádok. A honlap nagyasszonya, tekintetes úrhölgye Fafara, Faffcsy, Sylvy. Aki nem olvas sztorimagazint, annak eláruljuk, hogy a kisasszony régen trve Lez Stygian jegyese volt, de a frigy sajnos egy elbaltázott Gorgoroth purparlé miatt meghiúsult.

Az oldal jól felépített, mondom jól, bár kicsit shocknak találjuk a flash-es megoldáshockat ezzel a temérdek tiri-tarka animgiffel megspékelve. Van egy csomó link is, amik ide-oda vezetik a lelkes rockerembert, jól. Szilvia admirális és kis hadserege az egész globális rock/metál szcéna ütőerén tartják ördögvillába szorult kezüket és minden aktualitásról illetve banalitásról heti frissítéssel beszámolnak nekünk. Jól. Korábban nyomtatott formában is megjelentek és ez a vállalkozás sajnos annyira sikeres lett, hogy ebből meggazdagodván abba is hagyták az egészet. Jól. Kurva jól!

A lelkes kis csapat évek óta egy összeszokott kommuna és remek írásokkal gazdagítják a webzine adattárat. A legviccesebb, hogy középrezártan írnak általában és ezáltal néhol kis karácsonyfa minták rajzolódnak ki szinte észrevétlenül a mondatokból egymás alatt.
Amin személy szerint a legtöbbet időztünk az a FAQ menüpont volt. A világért sem szeretnénk nagyzoló és popsinyalóknak tűnni, de véleményünk szerint ez a legjobb aloldala a magazinnak. Letisztult, lényegre törő, jól kimunkált. Jól. Mondhatni a honlap kvintesszenciája.

Néhány cd kritikába beleolvasva az embert azonnal elfogja valamilyen kényszeres viszketegség: jó-jó, de hol vannak a fikák, a kemény odamondás? A legdurvább amivel eddig találkoztam az ez volt: puttyogás az biztos. Ezt a ZORGLÜB: FROM THE DUST albuma kapcsán merészelték remegve leírni. Pedig ennél tökösebbnek kellene lenni, főszerkesztőasszony!
A demó kritikák valahogy nem akarnak frissülni, pedig remek dél-amerikai vértresserek vannak akik szeretnének egy leheletnyi véleményezést a neves lapjukon, de valamiért nem kultiválják a schockosok ezeket a kutyaütő bandákat.

Csak remélni tudjuk, hogy egymás közt szoktak poénkodni azzal, hogy homokoshocknak hívják a szerkesztőtársakat; ez a név, lássuk be, kiapadhatatlan humorforrás még hosszú évekig.
Összességében egy jól felépítős, informatívos, megbízhatós stabilos színvonalas szintetos hozós honlappalos vanos dolgunkos. Jól.

Az autodafé magazin olvasásra ajánlja a shockmagazint, de a trve arcok, mint mi is, messzire kerüljék el a saját egészségi állapotuk megvédése érdekében. A ’37:09 perc borzalom, antizene, tömény zajmassza, csörömp, sikamika, értelmetlen károgás’ NEM FELEJT!

A könyvtároshock

A most következő villámkritikát kedves jóbarátunk, Varázsló követte el, tisztán, drogok nélkül.

Ha igaz a történet, Tobe Hooper eredetileg korhatár nélküli besorolást szánt a Texasi láncfűrészesnek.

Persze, ahogy Hooper sem lett a Minimax alvállalkozója, – pusztán nevéből ítélve -, a Pig Destroyertől sem kell félnie az Alma együttesnek.
Lássuk be: az elnevezés bátor, finomlelkű zenekedvelő gumikesztyűben sem próbálkozik ilyesmivel (és akkor emlithetnénk az egyik tag korábbi, Anal Cunt nevű rezesbandáját).

Node lássuk a zenét(?)! A stílusnak megfelelően 25-30 darab csereszabatos, 1 perces tételt várunk … és mekkorát tévedünk. 15 szám, köztük nem egy 3 perc feletti. Progressziv (:)) grindcore? Scheissegal. A lényeg az aprításon van, amit a zenekar kiváló színvonalon el is lát.

Hobbimészárosoknak, extrém sportot kedvelő bölcsészeknek kitűnő választás.

Elsőrandizeneként és ideggyógyászati szakrendelők várótermi aláfestőjének egyenesen ideális.

VarázsLó

Jelen írásunk tárgya a nagy múltú és sikeres Iron Maiden friss DVD kiadványa a Iron Maiden – Flight 666 lesz. Régóta tervezett képi és hangzóanyag ez, amit a csapat hosszas előkészületek után bocsájtott a nagyérdemű elé. Azt kell, hogy mondjam, megérte várakozni, hisz olyan igazi Maidenes kvintesszenciát kapunk, amitől a régi rajongók még jobban, az újak pedig azonnal a szívükbe zárják az együttest. Maga a kiadvány egy szűk kétórás játékidővel rendelkező DVD-ből és ugyanennyi időtartamban a dokumentumfilm leképezését tartalmazó CD-ből áll. Mi most a speciális blu-ray változatról szeretnénk ismertetőt megosztani mindenkivel, ami ráadásként az eddigiekhez képest egy közel harmincoldalas szövegkönnyvel lett felturbózva, hogy a die-hard fanok is örömüket leljék benne.

….tovább

Most az egyik kedvenc zenekarom legfrissebb albumát próbálom nektek bemutatni,előre is elnézésteket kérem,ha egy kicsit szubjektív leszek,de egy olyan csapatról lévén szó, mint a svéd Sabaton nehéz nem elfogultnak lennem.
Először nézzük is, ki fia-borja ez a Sabaton? Joakim Broden-ének, Rikard Sunden-gitár, Oskar Montelius-gitár, Par Sundstrom-basszusgitár, Daniel Mÿhr-billentyű, Daniel Mullback-dob. A banda 1999-ben alakult a svédországbeli Falun-ban. Hasonlóan a nagy és sikeres csapatokhoz, ők is keményen dolgoztak a demólemezeiken és sorozatban léptek fel klubokban, hogy felfedezzék őket….de hosszú-hosszú ideig mindhiába!
Diszkográfia: 2001 – Fist for Fight, a 2005-ös év hozta meg a várva várt sikert a Primo Victoria albummal. Majd ezt követte 2006-ban az Attero Dominatus, 2007-ben pedig a Metalizer és el is érkezünk kritikám célpontjához, a 2008-ban megjelent The Art of War fergeteges remekműhöz. ….tovább