A bölcsesség mint Istenség
/In the woods… – The Divinity of Wisdom/
Kutasd a saját mélységed tátongó belsejét,
és regéld el ezernyi hazugságod tengerét.
Szinte kiszáradtam belé, de visszatért erőm,
s éjsötét árnyéklétem lett ítélővé tevőm.
Miképp mind megéljük a kínoztató fájdalmat.
Majd megfúlva idézzük e halandó ártalmat.
Bár a folyton változó kozmosz már emberben él,
mitikus képek szebbek mint mit ismeretlen vél,
és egy napon a fény is oly szürke lesz, mint a lét;
Még ha álmaim egykor oly hasztalan feledtem,
és a sorsunk sosem volt megírva, vagy temetve.
Mindenképpen enyém már a létezés szépsége…
Egybeforrva saját tudásom nyugodt létével,
istennek szült kín és öröm együttes képével,
amit megszerzett fényével…
gondolatom és emlékem,
(mind mit valaha szemléltem).
Bölcsességgel istenivé
ereimet színezi vér,
földi képem hit-veríték.
Csak én. Égi, nem isteni.
“Nem állítok elétek példaképeket – és nem is hirdetem, mivé legyetek. Egyszerűen csak azt szeretném, hogy lássátok: minden megvan bennetek, amire valaha vágytatok. Csitítsd el az összes álmod, vágyad és terved, melyekkel egyetlen célod, hogy mássá legyél; így azzá válhatsz, aki igazán vagy. Nem foglak kivezetni a saját belső létedből. Csak gyere és lásd, végül ki marad magára benned.” /Bhagwam Shree Rajneesh?/