Én, mint az egyik legvérmesebb hazai FF rajongó bizony bambán nézek magam elé, hogy mi a fene van már megint ebben a nyomi rockbizniszben. Burton-ék leszarták nyáron kishazánk mellett Európát is tulajdonképpen, behülyítettek jópár embert és most tovább táncolnak a megfáradt fanatikusok idegein. Oké, legyen dél-amerikai koncert decemberben, ott úgysincs hó akkor, lehet partyzni, szambázni, miegymás.
De ez bazdmeg, hogy 2009-ben Demanufacture logóval adjuk el magunkat…ehhez pofa kell.
Kevés zenekarnak alacsonyabb a trúságindexe, mint a jelenlegi In Flames-nek, és ez tulajdonképpen abszolút érthető: ahogy a boroskólát vagy a bónusz szuperhősfigurás happy meal menüt, úgy a svédek ragadós metálslágereit sem muszáj szeretni, főleg egy bizonyos életkoron felül. Nekem viszont szinte minden daluk kipiszkálhatatlan fülzsírként ragad a hallójárataimba azonnal, és ez egyformán igaz a régebbi és újabb lemezekre. Egy szar lemezük volt csak, a Soundtrack to your Escape, arról viszont szerintem a zenekar tagjain kívül nincs ember, aki egy kurva dallamot is fel tudna idézni, nem is értem, hogy sikerült ilyen fost összehozni. De nem baj, egy még belefér, pláne hogy a Come Clarity megint 100%-os slágermetál, én kurva sokszor meghallgattam és máig előfordul, hogy előveszem.
