Reménykedve abban, hogy mindenki túltette magát a Thy Catafalque fiaskón (lásd.: a Rockmaraton szervezői nem tudnak elég nagy oxigénsátort beszerezni a ‘banda’ fellépéséig) egy őrületes hír várja most az Olvasókat!!
Varg Vikernes. A Név. A Legenda. A Náci. A Blackmetal Atyja. A Házépítő.
Kőműves Vikernes
Azt tudtátok, hogy már nem is Norvégiában él, hanem Franciaországban (a felesége onnan származik)? Érik egy új Les Legions Viknoir.
Vikernes honlapja, aminek semmi köze a Burzumhoz, itt.
Az összeesküvés-elmélet immár bizonyítást nyert: a Kátai Tamásként elhíresült metálzenész egy skót nyomdából szervezi meg a szélsőjobboldali hatalomátvételt Európában, mely tevékenységében segítségére van Király B. Izabella skinhead unokatestvére, Bácsfi Diána nyilas csapata, illetve az Avantgárd Betyársereg néven hírhedtté vált, fasiszta festőkből és
“Szíved alatt új kor sarjad, // aranyhajnal hasad!”
fényképészekből álló összeurópai csoportosulás.
Először akkor vált gyanússá Kátai, amikor a Kuruc.infón már nyolcvannyolcadszor került ajánlásra Köd utánam című száma, most viszont, hogy az Aranyhajnal nevű náci párt bejutott a görög parlamentbe, a népszerű zenész nem tudja tovább titkolni szándékát.
Először mi is erősen kételkedtünk, hiszen Tamást nagyon jámbor fiúként ismerte meg mindenki, ám amikor a Köd utánam című gigaslágert meghallgattuk visszafelé lejátszva, végleg lehullt a lepel a borzalomról.
“Szárnyal a rengeteg, hajában a hold ül,
fénye az ablakom, takarómon rezdül
a csillagos égbolt, éji kerék jár
körbe a ház fölött, százezer év már
elmúlt és alszom és álmodom egyre,”
Emígy szól az első versszak fele, ami visszafelé lejátszva így hangzik:
“eryge modomlá sé mozsla sé tlúmle
rám vé rezezázs, ttölöf záh a ebrök
ráj kérek ijé, tlobgé sogallosc a
lüdzer nomórakat, mokalba za eynéf,
lü dloh a nabájah, getegner a laynrázs”
Ez pedig a szkíta-magyar ősnyelven alábbit jelenti:
“Pusztít a fergeteg, Európa megrendül,
jövend az alkalom: árja himnusz csendül,
csillagos ég alatt gyilkos hadunk jár
körbe a földrészen nincsen romlás már,
s a múltnak fénye valóra vált végre…”
Tudjuk. Elképesztő.
Meg akartuk kérdezni Kátait is a történtekről, de aztán inkább nem tettük attól félve, hogy válaszcsapásként hozzánk vágja a Darklight Holocaust in Fairyland című demóját.
— Üdv újra az Autodafén! Hogy tetszett az AGM-féle “gypsy wedding metal”-besorolás?
— Rosszul írták a gipsy-t. De mondtak már mindenfélét, nem lepődtem meg egyáltalán. Egy csomó helyen meg vikingmetálnak nevezték.
— Meg félresikerült Dimmu-utánzatnak, ha jól emlékszem…
— Burzum-klón is volt már.
— Nem is érzed amúgy közel magadhoz ezt a balkáni vonulatot, vagy csak a zenédbe nem gondolod illőnek? Cigányok Ideje, Macskajaj, hasonlók…
— Én bírom az ilyesmit mértékkel, például a Besh-O-Drom-ot nagyon szerettem a korai lemezeiknél, meg most Balázs, a Gire basszusgitárosa játszik a Bobok nevű zenekarban itt, Edinburgh-ban, ami ilyen orosz-balkáni ska fúzió Misával, egy orosz énekessel, az baromi jó koncerten, de én nem tudok ilyet játszani.
— Filmeket tekintve kevésbé? Mondjuk az megfigyelhető volt, hogy inkább kultiválod a régebbi magyar alkotásokat, a Boldog lovakból például egy Towards Rusted Soil-dalban is hallhattunk idézetet. Mikor tud lekötni általában egy film? Hatnak a már említetten kívül másként is ezek a TC zenéjére?
— A Macskajaj is jó volt, bár sokak szerint nagyon hamis a Kusturica-imázs a szerbekről, de ezt meg nem tudom, és igazából nem is érdekel. Azokat a filmeket szeretem, amik képesek valamilyen markáns hangulatot teremteni, most például van nekünk egy Tarkovszkij-válogatásunk, az lesz a következő program. Remélem, hogy hatással is lesz a következő TC-re. Igen, tud inspirálni a film is, csakúgy, mint bármely más művészeti ág.
És imádom a magyar filmek egy részét, igen, főleg a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji korszakot. Bár ez egyáltalán nem hallatszik a zenén.
— Mondjuk már a Rengeteg is olyan hangulatot árasztott néhol, mint egy háborús sci-fi, az Andrej Rubljov-féle zord világ sem volt túlzottan idegen a hangzástól. Ezek a kibékíthetetlen(nek tűnő) ellentétek, Babitsék és Marinettiék szemléletmódja hogyan élnek benned, illetve zenédben együtt?
— Én a futurizmusból a dinamikát, a tudomány és a haladás eszméjét tartom érdekesnek és rendkívül erőteljesnek. Ők ezt múlt totális eltörlésével együtt képzelték el. Ez egy nagyon radikális mozgalom volt, amiből továbbfejlődött egyrészt a fasizmus Olaszországban, másrészt a kommunizmus Oroszországban. Engem ez nem foglalkoztat. A formai megoldásaik, akár az irodalomban, akár a képzőművészetben viszont magukkal ragadóak. A Nyugatosok mélyen humanista gondolkodásmódja szintén nagy hatással van rám gyerekkorom óta, ezek nem zárják ki egymást, mint ahogy sok minden mást sem. Azt kell kiválogatni mindenhonnan, amit érdemes. Nem kell mindent megenni úgy, ahogy elénk rakják.
— Az említett két irányvonal mondjuk az eddigi lemezekre is jellemző volt, a Molekuláris gépezetek után sem sokan döbbenhettek meg ezen a fajta monumentális építkezésen. Ezeken kívül mely művek, alkotók formálták még gondolkodásmódodat, keltették fel érdeklődésedet úgy a magyar-, mint a világirodalomban?
— Hát eleve a Thy Catafalque név a Shakespeare-i világból származik. Akkoriban nagyon benne voltam az angol irodalomban, Shakespeare, de még inkább a későbbi angol romantika miatt. Az külön plusz volt, hogy a legjobb fordításokat Babitsék követték el a Nyugatban, szóval ezt mondhatjuk formáló erőnek. Később már annyira nem foglalkoztatott ez a korszak, de mivel magyar szakon végeztem, volt alkalmam mindennel foglalkozni egy kicsit.
— Szegeden?
— Igen.
— Így már minden érthető, hiszen a black metal underground 90 százaléka onnan jön valamiért. Az Alföld ennyira hatalmába keríti a sötét lelkeket? Milyen volt amúgy az ottani élet?
— Szegeden, Szeged környékén tök jó zenekarok vannak, nem csak black metalban. Szép város, nem túl nagy, de van ott minden, amire szükség lehet. Sajnos a gazdasági helyzet rányomja bélyegét a munkalehetőségekre a Dél-Alföldön, ez tény, viszont több budapesti ismerősöm is van, aki miután munka vagy a tanulmányai miatt Szegedre költözött ideiglenesen, végleg ott telepedett le. Szeged jó hely.
— Akkor az a fajta nosztalgia, ami a Kel keleti szél-ben érezhető, Szegedhez is kapcsolódik? Vagy mik azok a dolgok, amelyek a leginkább hiányoznak Magyarországról?
— A család hiányzik, persze. Meg a nap. Az évszakok, maga az időjárás. Az óceáni éghajlat teljesen más, sokkal kisebb az amplitúdó, télen sincs igazából hideg, nyáron meg egyáltalán nincs meleg, a tenger működteti a rendszert. Cserébe viszont egészen fantasztikus a környezet, és hát szebben lehet élni, nem feltétlenül jobban, de méltóságteljesebben.
— Tehát akkor még inkább távlati terv a visszatérés?
— Mittudomén.
— De gondolom idén még nem kell nélkülözniük az ottaniaknak. Mennyiben mások a skótok, mint a magyarok? Sikerült azért összeismerkedni helyi értelmiségi arcokkal, vagy erre nincs idő?
— A skótok roppant barátságosak az idegenekkel, kivéve az angolokat, mivel őket hivatalból utálni kell. De amúgy ez sincs így már, sok angol él itt is, általában csak megszokásból csipkelődnek. Soha nem éreztem, hogy hátrányos helyzetbe kerültem volna pusztán a kívülállóságom miatt. Az ember azt nagyon hamar megtanulhatja itt, hogy milyen az, amikor különböző kultúrák találkoznak, és egymás mellett élnek. Mi is egy vagyunk közülük.
Most már zömében skót munkatársaim vannak, de nem igazán haverkodunk. Nem miattuk egyébként, én vagyok inkább kevésbé extrovertált. Barátnőm könyvtáros, az ő révén vannak közelebbi ismerőseink, de ők is lengyelek, románok. De amúgy rengeteg emberrel találkozom, mindenféle nemzetiségűekkel, és nagyon élvezem.
— Igen, azt már mondtad, hogy ottani kollégáid a zenédről sem nagyon tudnak. De a magyarok közül mennyire sikerül azokat is elérni, akik esetleg nem élik a metalt, de szeretik a versfeldolgozásokat, a fogósabb szövegeket? Akik esetleg egy “Krisztusszaggató black metal” szókapcsolaton is megbotránkoznak…
— Hát, őszintén szólva nekem azok a magyar barátaim vannak meg itt, akik már Makón is a barátaim voltak.
— Mármint gyakran érkeznek-e olyan visszajelzések, hogy valaki megszerette a Thy Catafalque-ot, pedig hát ő metált soha, amúgyis hithű keresztény, de a Radnóti-feldolgozás azért szerinte is hallgattatja magát.
— Ja, nem. Illetve egyszer láttam egy ilyesmi kommentet YouTube-on pár éve.
— Valamelyik interjúban beszéltél arról is, mennyire megszeretted mostanság a komolyzenét, és hogy még hangversenyekre is szívesen jársz már. Mit nyújt számodra ez, amit mezei metálosként még nem kaptál meg zenehallgatás során?
— Ez csak egy tökéletesen másfajta világ, egy másik kifejezési forma, ami izgalmas. Attól ugyanúgy megyek alkalomadtán metalra is, pár hete voltam Arabroton (ami botrányos volt egyébként), volt Ulcerate, Origin, lesz Disembowelment. Ezeket nem tudja pótolni a klasszikus zene, és ez nem is baj. Egyszerűen csak egy másik dimenzió. Egy jó zenekar gyönyörűen meg tud szólalni élőben, lehengerlő tud lenni ugyanúgy, mint egy metalkoncert.
— A Disembowelment újra aktív?
— Két tagjának van egy dUSK nevű formációja, amiben Disembowelment dalokat játszanak, illetve ha jól tudom vannak saját témáik is. Két koncertet adnak az Egyesült Királyságban, az egyiket pont abban a lyukban, ahol átlagosan körülbelül 30 néző szokott megjelenni. Az van nálunk.
— És az Arabrot mitől volt botrányos? Az idei anyagok hogy tetszenek amúgy? Új Sigh?
— Az Arabrot maximum 20 percet volt képes játszani, utána az énekes/gitáros bedobta a törülközőt, azt se tudta hol van, trú punkhoz méltón. Inkább abbahagyták a koncertet. Bár az is igaz, hogy tíznél nem volt több néző. Ebben a klubban lesz amúgy a dUSK is.
Az új Sigh tetszik az ideiek közül, és a Sear Bliss is.
— A metal nálad is bizonyosfokú lázadásból jött annak idején? Black metalt kedvelőknél ritka, hogy ne valamiféle többséggel való szembehelyezkedés szülte volna a preferenciát.
— Az Ossiant meg a Pokolgépet ezért hallgattam, de mire a black metalhoz értem, ez az aspektus már nem játszott.
— Ezt szomorúan halljuk. Következő album milyen lesz?
— Nem tudom. Írtam két új dalt, ami nem tetszik. Amit most csinálok, az meg jazz.
— Esetleg a norvég Shining és Kilimanjaro Darkjazz Ensemble ötvözve?
— Ilyen dobseprős buziskodás. Szeretem az ilyesmit is. Persze lehet, hogy ezt is kidobom majd.
— Remélhetőleg ingyen az internetre. Köszönjük az interjút!
— Nincs mit igazán, én köszönöm.
Erre alapozzák az egészet.
“Egy zenekar sosem elég” felkiáltással megint egy újabb formációt hozott létre Kátai Tamás Mester, sokak kedvenc művészlelke, a színtér elismert modern metal zenésze. Szokása szerint ezúttal is egy csinos hölggyel gondolta a zajongást, így az éjlelkek körében már nagy népszerűségnek örvendő Juhász Jánossal Gerdával karöltve hozta létre a Based on a True Story nevű csapatot.
A duó már most keresi a többi tagot, egykori Gire-zenészek, illetve Skóciában élő Paramore-fanatikusok előnyben! Az ifjú titánok ugyanis utóbbiak teljesítményét szeretnék hazai szinten megvalósítani, ami egyébként a felállás, illetve a promofotó alapján nem is meglepő.
A true modern metálosok Facebook-oldalát itt tudjátok csekkolni!
Juhász és Kátai előre félnek.
Szerkesztőségünk hosszas nyomozás után végre megszerezte a Skóciába emigrált, folyamatosan az internetről zenét eltulajdonító, illetve saját régebbi számait ugyanoda illegálisan feltöltő zenészbűnöző elérhetőségét.
Fenti szélsőséges alak ugyanakkor költőbűnözőként is ismert: korábbi kötetét gyanús körülmények között lopta el valaki a makói könyvtárból, és nem kizárt, hogy ez is Kátai számlájára írható, lévén nagyon szereti a verseket.
Nevezett zenészbűnöző arról is ismert, hogy magyarságát feltűnően igyekszik hangsúlyozni lemezein, pedig gyakorlott hazaárulóról van szó: több mint 700 facebook-os ismerőse között rengeteg nemzetietlen elemet, balliberális szemetet és más zenészbűnözőket is találhatunk.
Kátai elérhetőségei:
telefonszám: 06/20/666-666-6
lakcím: Skócia, Edinburgh, Bodobács street 28/c, 4/10, balról a második ajtó
MSN-cím: eladomahazamesszintitveszek@citromail.com
Mondjátok meg neki a magatokét helyettünk is!
Bár a Róka Hasa Rádió egy jobbára nyugodt, harmonikus lélek világképét igyekezett közvetíteni (miként Tamás szólólemeze is), azért a sötét múltat nyilván nem feledte senki, és biztosak lehettünk benne, hogy előbb-utóbb kiszakad a sok felgyülemlett feszültség világjáró metáltestvérünkből. És lőn!
A Rengeteg nem egy könnyű lemez. Heavy, mondhatnánk nagyon 
humorosan, de a szó eredeti értelmében ez valóban egy barátságtalan, távolságtartó anyag, mellyel való megbarátkozás sokkal keményebb feladat, mint az a korai lemezeknél elmondható volt. A legsúlyosabb dal ezúttal is a negyed órát megközelítő szerzemény, jelen esetben a Vashegyek, melynél ezúttal még Tóth Ági éneke sem hozhat pillanatnyi feloldozást, könnyedséget: mázsás teher ereszkedik szívünkre, mely az album egészét tekintve is releváns érzet lehet. Az eddigieknél is sokkal érzékletesebben nyerünk betekintést a csillagos ég, a kozmosz jeges, elidegenítő világába, ugyanakkor ezúttal a földhözragadtság is még elemibb erővel sújthat le ránk (Tamás korábban már megemlítette, hogy ezúttal a kőzetek világa vonta magára érdeklődését), a világba vetett magányos ember gyötrelmeit hűen tolmácsolva; azét az emberét, aki örök leláncoltságában kénytelen egymaga viselni az egész mindenség terhét, áthatva annak kiismerhetetlenségével, hidegségével egyaránt.
Ezt a fajta távolságtartást szolgálják a korábbinál jóval mechanikusabb, mégis őserővel légző valóságot megfestő szövegek: a korábban már nyilvánosságra hozott Fekete mezők a múlt század eleji kubo-futurista költők lélegzetelállító, jövő felé száguldó látomásait hozza közelebb hozzánk, de a Trilobita például ugyanezt a morózus tájképet egy felforrósított légkörben tárja elénk, az univerzum jéghideg lehelete helyett vulkanikus erővel reánk zúduló képzeteket elővezetve.
Ezúttal még a merengősebb dalok sem hozzák azt a fajta éteri könnyedséget, amit például a Róka hasa rádió esetében megtapasztalhattunk; ebből a szempontból az Erika szobájának melankolikus atmoszférája hozható példaként: Az eső, az eső, az eső is sokkal inkább hordozza magában az elkeseredettséget, ősmagányt, mintsem az előző lemez nyárdéli reményteljes hangulatát, az élettel való táncra penderülés gyermeki önfeledtségét.
Persze ez a vonulata sem veszett oda a Thy Catafalque dallamainak: a Weöres Sándor játékos soraival rokonítható szövegű Kő koppan, vagy éppen a sodró lendületű, nyugtalan és önmagából mit sem engedő vágyakozással felfokozott Kel keleti szél ugyanúgy hozza a korábbi melegséget; miként az a többi dalnak is fő szervezőelemét jelenti, csak éppen egy otthonát folyamatosan kereső, megnyugvásra képtelen lélek hangulatingadozásai által vezetve. Egyik személyes kedvencem ezúttal az instrumentális Holdkomp (itt hallható a hangulatfokozóként korábban elcsepegtetett mézgás-köbükis kapcs.felv. éteri fodrozódása), mely földöntúli momentumaival kísérteties tájak semmiből való előbukkanását villantja fel; de a lemezt záró Minden test fű (mely szövegének veleje már korábban hallható volt egy Towards Rusted Soil-dalban) sem hozza a várt megbékélést: felfokozott képekkel életre keltett száguldás, végtelen utakon való nincstelen keringés jelenítődik meg, igazolva a korábban már tapasztaltakat, miszerint a Thy Catafalque szerzeményei egytől egyig külön világokat építenek fel, melyekben való elszánt lobogás és fénykeresés mégis párhuzamba hozható saját világunkban való elveszettségünkkel, örök bolyongásunkkal.
Fény derült a nagy titokra: november 11-étől tölthetjük le RapidShare-ről a Thy Catafalque legújabb hangoskönyvét, mely Rengeteg példányban fog megjelenni, hála a Season of Mist gondoskodó nemzetközi kezeinek.
A borítót Tamás és egy portugál hipszter (Luis Figo Rui Luz) felváltva 
festette, az albumon pedig tíz ortodox black metal sláger lesz megtalálható.
Ezekről még nem sokat lehet sajnos tudni, de a címeket olvasgatva annyi biztos, hogy a művész úr mostanság túlzásba vitte a gyermekversek és a kiszámolók olvasgatását (az Adjátok vissza a Vashegyeimet alapján nem is merünk messzemenő következtetéseket levonni), de őstörténetünk megkérdőjelezése is a látókörébe kerülhetett, legalábbis másra nem tudunk gondolni a Kell keleti szél dalcím láttán.
Persze (Finn)Trilobita (Finn)Trilobita mindezek ellenére táncol, hiszen fülben már az új dallamok ülnek, session-muzsikusok fuvoláznak, és remélhetőleg Bíró Aniták hegedülnek.
01. Fekete mezők (A halál két lépésből mattot ad)
02. Kell Keleti Szél
03. Trilobita Trilobita álmos, elpihen angol levélen
04. Kék Kappan és Árnyika kalandjai
05. Adjátok vissza a Vashegyeimet!
06. Földgömb, kék gomb, Hold-interjú
07. Kék-fehér lobogóm (Egy skót bujdosó balladája)
08. Kieső bevétel, kieső bevétel, kieső bevétel (Töltsd le! A börtönbüntetésed!)
09. Tar fejek végül (Egy Nemzeti Avantgárd Induló ütemére)
10. Minden testben fű, bodobácsok és tetű
“Elmondhatatlan csalódást okozott ezzel nekünk Tamás, és a legfájóbb az egészben az, hogy ilyen hirtelen, ennyire meggondolatlanul hozta meg döntését anélkül, hogy előtte legalább valamiféle egyeztetési kísérlete lett volna velünk- nyilatkozta a Művészkedve Alkotunk Hunderground Aranylemezeket Szakszervezet elnöke, Dávid Csilla Gabriella (kinek csoportosulása eredetileg a Tükörírásért Alapított Szakszervezet nevet viselte, de változtatni kényszerültek, miután Schiffer András a betűszavas rövidítés után perrel fenyegette az egész társaságot nagymamástól-ausztrál nagynénistől). – “Tamás ezzel legelemibb szabályunkat rúgta fel, így nem kérdés, hogy nem tartunk továbbra is igényt tagságára; internetes adatbázisunkból máris töröltük a nevét, de innen üzenem neki, hogy a könnyek és hegek nem száradnak fel ilyen gyorsan!”
Az újrakiadott TeKaticád album, a Tűnő Idő Tárlat azért bizonyos szempontból igyekszik hagyománytisztelő is lenni, ezt mutatják a külső és belső borítókon látható gyermekkori emlékek, űrkutatóként lehúzott hosszú-hosszú fáradságos évek.
azért még megoldhatjuk, hogy olvashatatlan legyen a szöveg
Nincs változás továbbá abban sem, hogy Tom módszeresen próbál minket megfosztani a dalok szövegeiben való vizuális gyönyörködéstől – nekünk, akik internet nélkül próbálunk boldogulni mindennapjainkban, ez igencsak kemény próbatételt jelent. Nem lehet mentség az sem, hogy a Héja-nász az avaron-t állítólag irodalomkönyvekből is ismerhetjük, hiszen én például hatodik osztály után elvonultam egy eldugott erdőbe mizantrópkodni, és bizony akkor még csak Balassinál jártunk.
Hatalmas pozitívum viszont, hogy Tamás az idei változatot nem egészítette ki bármiféle koncertfelvétellel: a Neath Waters például tavaly elég kásásan szólt a Dürerben, a Varjak fekszenek-nél pedig egyáltalán nem volt jó megoldás ez a spoken word-szerű izé, szóval nem is kell ilyesmit idecitálni! A jövőt tekintve pedig Tamás bizakodó: “Hamarosan itt az új album is, sok-sok meglepetés fog érni mindenkit, azt garantálom! Annyit előzetesen elárulhatok, hogy nagyon
a bal oldali bucka mögött jól kivehető, ahogy épp sakkozni tanítja nagyapja a 9 éves Tamást
sokat pörög mostanság lejátszómban az új Airbourne és a Dragonforce-összes, de a konkrét változásokról majd meggyőződhettek ti magatok! Előtte viszont még szeretném kiadni gyereknevelési szakkönyvemet is, hiszen a Távolodó, távolodó is hatalmas siker volt, mindet elkapkodták pár nap alatt, én pedig még rá is segítettem a hype-ra azzal, hogy az utolsó példányt elloptam a makói klubkönyvtárból, hehe. Úgy gondolom, a szülők többsége bizonytalan a lurkókkal való bánásmód tekintetében – egyesek kemény szigorral, ne adj’ isten tettlegességgel próbálkoznak, pedig a fiataloknak csak szelíd bánásmód és jó példa kell ahhoz, hogy elsajátíthassák az élethez szükséges alapokat és kitartóan, egyenes derékkal tengessék napjaikat. Ehhez a munkámhoz rengeteg inspirációt adott felhőtlen gyemekkorom; a mindennapossá vált hangfelvételek nagypapámmal, az ugróiskolázás a Hold utcában vagy a katicák pettyeinek számlálása napraforgótengertől illatos mezőkön: ezek mind-mind megváltoztathatják egy életre az ember világhoz való hozzállását. Peace!”
Tamás, ne add fel, egy nap a nyomdában is térdre borulva fog köszönteni a sok-sok skót legény és a főnök is csak egy mosollyal fogja nyugtázni verseléssel töltött lopott perceidet, sőt még egy új pennát is a kezedbe nyom majd válladat megveregetve: “Én támogatom ezt a művészetet, vagy mit; de aztán írj egy poémát legkedvesebb munkahelyedről is, te örökifjú tehetség!”
