Part I.

“— Mi a különbség humor és egy Osszián-rajongó között?”
“— ???”
“— Utóbbi hazug szavak mögött az éjféli lányt kutatja, míg előző hazug szavak által a komolykodó metálost mutatja.”

Part II.

“— Hány Osszián-rajongó kell egy villanykörte becsavarásához?”
“— ???”
“— Kettő. Egy humoros rajongó, aki éppen Törökbálinton vokálozik az új albumukhoz, és egy hazug rajongó, aki becsavarja azt a nyamvadt körtét.”

Part III.

“— Mi lesz az Osszián-rajongóból, ha átmegy rajta az úthenger?”
“— ???”
” — Hát ha a humort keveri a hazugsággal, akkor remélhetőleg halott.”

Telemark, Norvégia. Lankás hegyvidék, némaság uralja a tájat. Ideális környezet a magányra vágyó zenésznek, hogy tölgyszellemről és fára mászó mágusokról fantáziáljon, majd 11 hosszú év után megtörje a csendet egy morfondírozós, a fényességes Isten háttértörténetét felvázoló zenei kompozícióval.
Vikernes épp egy tehenet fej, amikor rábukkanunk. Mosolyog, elégedettnek tűnik. “Mostanában nagyon sok tejet ád a Bauldry, jól érzi itt magát” — mondja felderült arccal, majd beinvitál minket a házába, ahol Mrs Vikernes és két gyermekük kedvesen köszönt minket.
“Ennyim maradt mára, de azt hiszem, többre nincs is szükségem” — jegyzi meg Varg kis családjára utalva, hangjából a boldogságra való rátalálás mellől azért kiszüremlik cseppnyi bántottság. Érezzük, hogy ezzel az emberrel kegyetlenül viselkedett a sors, de ő azért mindenáron igyekszik elérni a kiegyensúlyozottságot, a szellemi kielégülést. “Nézd, a black metal árulóiról most ne is beszéljünk, ne rontsuk el a meghitt pillanatot” — teszi hozzá a művész úr, arcunkról leolvasva gondolatunkat. Majd gyorsan meg is magyarázza, mi végre most ez a lelki béke és felszabadultság: “Babát várunk, a harmadikat már a sorban. Én vagyok a földkerekség legszerencsésebb fickója” — újságolja el boldogságtól kipirult arccal, majd az ölébe kapja a földön játszadozó fiatal lurkót, és egy szelíd barackot nyom a buksijára. “Kis kópé, gyügyügyügyügyü, én kis viking trónörökösöm” — gagyog neki, majd arca elkomorul.
“Bárcsak a másikkal is ilyen jól megértenénk egymást. De nem, éjjel-nappal a szobájában kuksol és Necromantia-t meg Beheritet hallgat. Tudja, hogy gyűlölöm ezeket és azt akarja, hogy szenvedjek. Fasszopó zsidó kurva…” — jegyzi meg elkesederetten felnőtt korba lépő lányára utalva, aki érkezésünk óta visszavonult a saját zugába, ahonnan éppen kiszűrődnek a Profanatica Weeping in heaven EP-jének kezdőtaktusai.
“Nem sok mindent tudok egyelőre mondani az új albumról. Igazából nem is gondoltam mostanság ilyennek a készítésére, de hát ha már a zsidó média ilyen jól kitalálta és még a számcímeket és lemezborítót is kifundálta helyettem, akkor legyen. A szövegek valóban személyesek lesznek ezúttal, már a cím is rám utal (Fallen — a szerk.), az én elkeseredett és eredménytelen harcomra a világgal szemben. Konceptalbum születik ezúttal, mely Varg Vikernes nyugati szabadosság általi kizsákmányolását veszi górcső alá, életem egy-egy meghatározó momentumát kielemezve a post-rock nyújtotta sokrétű eszköztár elemeit felhasználva. Az Enhver til Sitt (Irgalmatlan a börtönig) például rabságom előtti hírhedtségemet mutatja be, azt a fajta tekintélyt, amit a sok pózer csicska tanúsított irántam, az újságokban félmeztelenül mindenféle harci buzogányokkal pózolgató black metal sztár iránt. De a Til Hel og tilbake igjen (A Pokolig az én tőröm vigyen) képében a gyilkosság is megidéződik, mely kereszt súlyát azt hiszem, örökké cipelnem kell. Máig bánom, hogy csak huszonhárom késszúrás történt aznap este, és nem koncoltam fel és szedtem ki az összes belsőségét annak a komcsi zsidóbérencnek. Pedig megérdemelte volna!” — itt ökölbe szorul Grishnackh keze, és felesége gyorsan ki is szalad egy kis nyugtató fekete teáért. A sokat látott zenész a falon függő nindzsa kardon nyugtatja tekintetét, majd rám sem pillantva kérdezi:
“Szeretnéd megérinteni? A kedvenc fegyverem ez, sok gondon-bajon átsegített már nehézkes életem során. Kemény dolog haragban lenni a világgal, de ugyanúgy menő is. Miért rajonganak szerinted máig annyian James Deanért? Mert a morci tekintetéért döglöttek a csajok, azért. Ingeborg is így szeretett belém, és románcunk azóta is tart. Bár örökké így élhetnék… Most minden jó. Kapja be az Európai Unió!”
Ez volt Count végszava is, és kedvesen kikísért engem farmja határáig. “Aztán nehogy Burger Kingben vásárolj” — fenyeget meg játékosan az ujjával, és búcsút int. Sokáig nézem még a nyugodt, bölcs ember távolodó alakját a fagyos északi vidéken, amíg csak sziluettjét el nem nyeli a jótékony messzeség. Ma is sikerült nagyobb betekintést nyernem a világ mélységeibe és ezért azt hiszem, semmi okom a panaszra.

A meglepő kifakadásra a Mindenható a Belphegor legújabb, Impaled Upon the Tongue of Satan címre keresztelt videoklipjének megtekintése után ragadtatta el magát.
“Komolyan mondom gyerekek, ez egyszerűen félelmetes. Ezek az ördögien széttárt karok, ezek a meztelen női testek állandó félelemben tartják az ember atyját, nem is tudom, miként szálljak szembe ekkora elementáris erejű gyűlölettel. Azt hiszem, most napokig bujkálni fogok az egyik felhő mögött, nehogy rám találjon valami osztrák megszállott alak, esetleg maga Helmuth Lehner.

Düh, rémület és fájdalom

Igazából mostanság amúgy sincs sok nyugodalmam, mióta tudomásomra jutott a Christian Epidemic feltámadása, hogy az Immortal nem oly régi visszatérését ne is említsem. Elnézést, de vissza is térek gyorsan rejtekhelyemre, ahol aztán tovább retteghetek a zombikecskék támadásától és attól, hogy esetleg csak hazudok!”
Szerettük volna még megkérdezni, hogy szerinte mindez a Sátán műve volna-e, de csak egy harsány kacajjal válaszolt a Jóságos Teremtő és sorsunkra hagyott minket.
Lapzártánk után érkezett a hír, hogy a teljes Belphegor gárda is elkapta a leukémiát, amivel nem szabad viccelni, ezért most be is fejezzük a cikket.

Sosem tagadtuk, hogy a FISH! zenekar énekesével nem vagyunk jóban. Most az írott sajtó is kiteregette a szennyest, a maga ravasz módján.

Sziasztok Olvasók!

A Szeretet Ünnepére néhány ajándékozási ötlet Tőlünk, Nektek.

Gaahl baba öltöztető szett. Minden feketehajú fiúgyermek álma, ideális ajándék a Fekete Karácsonyra.

Önmagáért beszél ez a letisztult, fekete díszgömb-sorozat. Lazán kombinálható egy földre helyezett félméteres fekete gyertyával, kellemes ünnepi hangulatot teremtve ezzel az enteriőrben.

Bónusz:

Érthetetlen és megdöbbentő, ami történt. Teljesen össze vagyunk zavarodva, kérdések tömkelege villan át experimetáltól meggyötört agyunkon. Kielégítő választ valószínűleg már sosem fogunk kapni.
“Nincs itt semmiféle rejtély, egyszerűen a Bali Dávid ilyenkor írja meg szemináriumi szakdolgozatait, mi pedig tudunk közben kedvünk szerint duhajkodni imádott szakoldalunkon. A vizsgaidőszak végeztéig legalább nincs annyi ideje a totál ismeretlen Have Heart- meg Touché Amoré-féle furcsaságaival zaklatni minket, úgyhogy be is csempészek még a közeljövőben egy eszméletlen Finntroll- és

haladni kell a korNnal...

Lord-kritikát. Imádom ezt a melót!” – vallotta be csabillog, majd delejes álmot bocsátott magára, hogy semmiféle korábbi nyilatkozatára ne emlékezzen.
Igyekeztünk kifaggatni a szaksajtó további jeles képviselőit is az ügyben:
“Botrányos az egész, elárulták ezzel a húzásukkal az egész black metal színteret! A legteljesebb mértékben elhatárolódom az összes magyar előadótól!” – dúlt-fúlt rantottbus, az Autodafe népszerű főnöke, majd napokig a Bergtatt-vinyljének borítóját kellett simogatnia, hogy valamennyire le tudjon csillapodni.
“Nem értem mi ezzel a gond, a Depresszió zenekar csak létező társadalmi feszültségekre világít rá, meglehetősen pontos helyzetjelentést adva ezáltal problémás szociális berendezkedésünkről. Hozzátenném, hogy egy modern metal bandáról van szó, Ferinek ráadásul a Korn is az egyik legnagyobb hatása. Alábecsülni őket színtiszta sznobizmus, ez az igazság!” – hallhattuk holdentől, akinek már a rockerek.hu-n is jelent meg írása, úgyhogy véleménye nem túl mérvadó.
1 valakit még szerettünk volna megkérdezni, de már hónapok óta nyomtalanul eltűnt.

Újra éledezik a nagysikerű és korábban szépreményű dán SANSÂGER blackmetal formatio. Olyan klasszikus és ma már a dán nemzeti blackmetal kultúra szerves részeként számontartott kiadványokat köszönhetünk a csapatnak, mint a Fortid demó, ami 1997-ben jelent meg, vagy a…hát igen-igen…
A zenekar úgy döntött, hogy leporolja kedvenc gyermekét és kiadja újrafelvett formában a zenéit.

Az EP címe Laesaabobbainjnj lesz. Leírnánk még háromszor, a félreértéseket elkerülendő: Laesaabobbainjnj Laesaabobbainjnj Laesaabobbainjnj

Fogjuk meg egymás kezét most és kuncogjunk egy öblöset.

Link

Murciélago, a híres-neves Gyűlölettel gyilkoló vendégcikke, melyben jól kioktat mindenkit! Reméljük, édesapja nem ismeri ki magát az Interneten…

Köszöntelek eme végtelenül hasznos rovatomban; alábbi instrukcióim elolvasásával Te is könnyedén olyan legendás gitárhőssé válhatsz, mint Uhrin Benedek, a Princess tagjai vagy éppen Arnold Schwarzenegger. Nekem sosem sikerült komoly zenei karriert befutnom; egy Guns N’ Roses nevű csapatban zenéltem, korábban pedig a The Beatles-ben, de pályafutásom beteljesedése még várat magára.

Vágjunk is bele! Annak, aki most kezdené a gitározást az első, és legfontosabb tanácsom: ne kezdd el a gitározást!! A gitár egy túljáratott, sablonos hangszer, nagyon nehéz rajta igazán jól megtanulni játszani, és ha már épp úgy éreznéd, hogy jó vagy, akkor mindig jön valaki, akinek a játékát látván összetörnéd hangszeredet. Arról nem is beszélve, hogy ha felszállsz a villamosra, 30 utasból legalább 15 gitárral a hátán ácsorog. Gusztustalan…

Ha ezek után mégis úgy érzed, hogy a gitár a te hangszered, akkor figyelmesen olvasd el a lentieket! Először is: győződj meg róla, hogy amit a kezedben tartasz, az egy gitár!

Sokan még az elején abba a hibába esnek, hogy a levegőt kezdik el lefogni és pengetni, ami egy eléggé amatőr dolog, főleg annak fényében, hogy a léggitárosok a gitárjukat sosem hangolják be. Jobban belegondolva, még ha be is hangolnák, akkor se lenne hangja.

Ha már megbizonyosodtál arról, hogy valami gitárszerű tárgy van a kezedben, még akkor is gyanakodj, főleg ha nem ad ki semmiféle hangot, vagy csak egészen minimálisat. Az esetek többségében a seprű téveszti meg a nagy jövőjű, virtuóz próbálkozókat.

A másik ilyen veszélyesen megtévesztő tárgy a Guitar Hero-ban használt játékgitár. Utóbbi már annyira hasonlít az eredeti hangszerhez, hogy csak igazi szakavatott emberek képesek megkülönböztetni őket. Ha egy gitárhoz hasonlatos tárgy nyakán furcsamód színes bundokat vélünk felfedezni, ráadásul még húrokat sem látunk rajta, erős lehet bennünk a gyanú, hogy ez nem az, amit mi keresünk.

A legnehezebbeken végre túlestünk. Megvan a dög! Innentől kezdve csak megfogod az egyik kezeddel a nyakat, másikkal a pengetőt, lefogod a húrokat, majd megpengeted azokat. Ugye milyen egyszerű? Lehet gyorsan pengetni meg lassan, felfelé és lefelé. Mindezt az esetek többségében egy pengető nevű háromszög alakú műanyag eszközzel, mely elsősorban a gitárjátékot segíti elő, de felhasználható nagyon sok egyéb elfoglaltságnál is. Például a pengetővel remekül piszkálhatod ki a körmöd alól a koszt, vakaródzhatsz is vele, a szádba veheted, vagy akár barátodat/barátnődet is bökdösheted vele (úgy hallom ez úgyis nagy divat bizonyos közösségi oldalakon). Persze lehet próbálkozni újításokkal is. Volt ez a Jimi nevezetű alak is, aki főbe lőtte magát. Ő például semmi ilyesmivel nem próbálkozott, de egy amerikai névrokona még a nyelvét és fogait is bevetette erre a célra. Nagyon hatásos technika, de csak abban az esetben próbáld ki, ha szabadidődben szeretsz vasat, meg egyéb fémes ízű tárgyakat nyalogatni és rágcsálni.

A fentebb említettek észben tartása mellett nyugodt szívvel veheted kézbe a gitárt, és nyűgözheted le családodat az alábbi komplex gitártépéssel megspékelt dallal. Csajozáshoz még ne ezt használd! [arra ott vannak az ultrazúzós Nevermore-szerzemények – szerk.)

Hát akkor szórakozzatok jól!

Süss fel nap:

E—————————————————————————————————————H—————————————————————————————————————G—————————————————————————————————————D—————————————————————————————————————A—————————————————————————————————————
E—-3—5—3——–3—5—3——3—3—3—3—3—3—3—–3—5—3—————————-

Süss fel nap       fé-nyes nap    kert-ek  a-latt   a     lú-da-im   meg-fagy-nak

Ha ezt rendesen kigyakorlod, már menni fog a Brain Drill is!

Nehéz, nagyon nehéz döntés.

Kedden a kiírt időponthoz képest kis késsel elkezdődött a Csejtey attrakció az általam először látogatott Tündérgyár Szórakoztatóipari Egységben. Zenéjük valahol a dögunalmas és bántóan unalmas határvonalak mentén húzódott. Fantasztikus számaikban pont annyira lehetett megtalálni azt a bizonyos szikrát, mint a fellépésnek helyt adó koszlott kisteremben a vészkijáratot. Mondjuk nem volt itt hiba a képletben annyira azért, hisz remekül lehetett odakint addig szórakozni a hazai metal élet színe-javával. Képzelhetitek mekkora sztorizgatások, régi édes emlékek felidézése folyhatott ott, ha tiszteletét tette az est helyszínén többek közt a Fémforgács, Quart, Metal Hammer egy-egy prominens képviselője is. Nem beszélve a főszervező Subterra főnökről és rantottbus kollégáról az Autodafé Kvlturális Magazintól.

Poénokból nem volt hiány, mindenki tudott egy-egy kacagtató koncertélményt felidézni, kár hogy nem voltatok ott, tényleg. Ám az őrült kinti fesztiválhangulat véget is ért, mihelyst az Inquisition a terembe lépett. A gitáros-dobos felállás unikálisan hangzik, élőben is meglepően sűrűnek hatott az egész, a kétféle hangszerhasználat ellenére. Az énekes tudatta velünk, hogy sokat nem pofázik, hisz a sátán meg a zene a lényeg, ő nem akar senki terhére lenni felesleges szócsépléseivel. Így is tett(ek), zúztak egy órán át. Vagy a fene tudja, a felénél kb. otthagytam az egészet. 2010-ben kevés már nekem ez a két, de nem túl erős riffet ismételgetek 5-6 percig gitározás, majd károgok rá valami nagyon true ördögi koncepciót. Érdemes volt megfigyelni a közönséget, a legnagyobb bólogatásokat a dobütésekre produkálták. A dobos jól játszott, műfajon belül persze, de ez a fajta megszólalás szinte semmiben nem tért el egy pőrébb drum & bass alaptól. Feltételezem a tíz headbangelőből kilenc mereven elutasítaná ezt az összehasonlítást, mégis meglepő volt, hogy nem a tuka-tukára tomboltak a legjobban, hanem a lazább, szellősebb beatekre. De miért nem a sodró fagyos riffekre? Hja kérem! Amikor valami lassabb dalhoz értek, a közönség mereven álldogált, legbelül talán maguk sem hittek benne, hogy egy kultikus banda koncertjén vannak. Csak ugye ezt beismerni… A kegyelemdöfést Milán Péter kétszeri hosszas ásítása adta meg. Ez a blackmetal, nem?