A honi death metal szcénához tartozó Kill With Hate egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és még a NuSkull stábja is a szívébe fogadta ezt az übertechnikás, dallamos, egyben brutális csapatot. Olyannyira, hogy már előre meg is írták kritikájukat a jövőre érkező nagylemezről. Az írást aztán a CikiLeaks kiszivárogtatta, mi pedig most közkinccsé tesszük.

Kis hazánk sötétebb lelkületű muzsikái között az utóbbi években üde színfoltként köszönthettük a veretes aprításokat kiváló harmóniákkal és roppant ízes szólokkal (à la Florida) megtámogató Kill With 7″ néven ismeretes formációt, akik akként olvasztják egybe a hőskorból ismert legendás death metal csapatok munkásságát a honi keretek közt olyannyira ismerős megoldásokkal és underground mentalitással, hogy az mindannyiunkban csakis szimpátiát válthat ki a Cathar személyében egy szuggesztív frontemberrel kiálló zenekar iránt.
A recept ugyanis igen egyszerű, ámde kiváltképp hatásos: ereszd össze az Újvilágból érkező összes veterán halálosztó csapatot egymással és Magyarországgal, és máris megkapod a Kill With 7″-et, akik immáron második hangzóanyaguknál tartva bizonyíthatják a nagyérdeműnek, hogy nem hiába ők az egyik leginkább karakánabb, és mégis csak visszafogottságból is jelesre vizsgázott tanulói a Nagy Fémzenei Egyetemnek, melyben máskülönben — valljuk be — őszinteségnek sajnos épp olyan ritkán van létjogosultsága, mint a Kill With 7″ dalszövegeiben a tagok lelkületének apróbb zöngéinek. És bár ez képzavarnak tűnhet, de ki kell jelenteni, hogy a Kill With 7″ azt képviseli ma nálunk, mint minden egyéb országban is, melyekben eddig csak azért nem tudott jelentősebb népszerűségre szert tenni, mert eleddig nem fedezte azt fel magának.
És a 2012-es évre meg is érett a banda egy jelentősebb átalakulásra, mely metamorfózist akként érzékelte reálisan megvalósíthatónak, hogy az eddig határmezsgyeként kijelölt finomabb megoldásokat vetette egybe az életművéből már jól ismert mentalitásból következő hatásmechanizmusok zeneiségével, miként azt csak ők tudják megtenni újra és újra, és most ismét.
A Süss fel, Napalm Death! nem kínál egyebet, mint hatásos szórakoztatást a hasonszőrű muzsikák megrögzött fanatikusai számára, de azt olyannyira lebilincselő és elemeire szétbontható módon teszi, hogy az embernek máris ördögvillába gyógyul a keze, és nem átallja a közvetlenül mellette értetlenül szemlélődő társát is elszalajtani egy megtermett füstölt csülökért, természetesen pékné módra és alaposan megfűszerezve különféle pikáns ízesítőkkel és szólókkal. Külön érdemes megfigyelni a Leprosy from Death to All című szerzeményben tapasztalható egyedi megoldásokat, melyek üde színfoltként hatnak a manapság sajnos egyre inkább egysíkú produkciókban gondolkodó zenei manifesztumok rengetegében.
És számunkra, kiknek a régisulis mentalitás egyet jelent az újabb képviselők által a saját képére formált megvalósítás kikövetkeztetett haladási kényszerével, még inkább kedves lehet ez a fajta elementáris erővel érkező és minden egyéb lehetőséget háttérbe szorító érvényesülési módozat, önbeteljesítő megjelenési teljesítmény. Amondó vagyok, hogy adjunk nekik egy esélyt. A fejedet letépik aztán, abban biztos lehetsz.