AxLrOsE barátunk vendégcikke

Az avantgárd metálon (jajj elnézést: avantgarde metalon) azért is lehet jó hangosan röhögcsélni, mert a megnevezés konkrétságával szemben a terminus technicus még ma sem referál semmi egyébre, mint hogy a zenekar valahogy másként viszonyul az előadásmód és a felhasznált zenei eszközök keveredéséhez, mint más egyéb csapatok. Ez persze ugyanúgy jelentheti, hogy egymagukban alulmúlják az egész tetves fémzenei színteret vagy mi a faszt, így mutatva újat a már amúgy is elképesztő szemeteken edződött fülek számára. Hiába na, minden nap kihoznak egy újabb felesleges, élvezhetetlen, öncélúan művészkedő, zenének csúfolt szart, amit aztán sajnos sikeresen nyomnak le a hasonló übermenőséget művészinek gondoló, sznob köcsögök torkán, ugye.
A Thy Catafalque-ot hála istennek csak akkor ismertem meg, amikor pár napja a KronosMortuson olvastam a Season of Mist-es szerződtetésről, és hát meg kell mondjam, kurvamód felbasztam az agyam azon, hogy ez nekem ennyire nem jön be, más meg meghallgatja, sőt, még más külföldiek is képesek ajnározni egy ilyen modernnek csúfolt, valójában borzalmasan mesterkélt számítógépes kattogást, amelyet nyilván minden második kockafejű idióta képes összerakni a saját kis kompjúterén.

Fák, bokrok, ürgék? Ezek ki a pöcsömet hatják még meg a XXI. században?!

Mondhatnánk, hogy mi is kitartóan küzdünk a nemzetközi “Ki klimpírozik a leginkább hatásvadász módon néhány billentyű véletlenszerű lenyomásával?” versenyen való élmezőnybe kerülésért, és hát egész jól is haladunk, a kurva hétszentségit már.
Felháborító vagy sem, de ezek az interneten maguknak néminemű bázist kiépítő ficsúrok azzal voltak képesek eladni magukat, hogy előszedték az általános iskolából rajtuk maradt irodalomkönyveket, kikeresték a leginkább szenvelgő, legnyálasabb faszságokat, és miközben a cseppet sem hiteles sorokat felóbégatták a lemezre, közben a fakanállal csapkodták is kicsit az éppen a konyhában fellelt porcelánokat, valamint felvették annak a zaját is, ahogy a szomszédok megetetik a büdös korcsaikat, és íme: meg is született az újkori anomáliák egyik legsikeresebb hordozója, a Thy Catafalque, vagy ahogy viccesen a köreinkben hívjuk, a Die Kataflám.
Igazából ez az egész már negyven éve is közhelyes és fárasztó lett volna, de most még inkább szánalomra méltó a próbálkozás, mert közben eltelt majdnem egy fél évszázad, és faszom. Nem is értem, hogy gondolhatja bárki is igényesnek ezt a fajta szellemi maszturbációt, ezt a költőinek titulált csámpáscsicska baromságot.
És akkor még egy kurva szót sem ejtettem a klipeknek gúnyolt, körülbelül öt perc alatt összegányolt videóförtelmekről, melyekben hol egy 800 évvel ezelőtti könyv félinformációi peregnek szemünk előtt (a “lapda”-féle helyesírási borzalmakról nem is beszélve), hol pedig a hátsó kertből rögzített kézikamerás felvételek kerülnek bevetésre, megajándékozva minket egy senkit sem érdeklő, valószínűleg többször bukott kis szaros biciklin eltöltött pillanataival.
Az egészben pedig számomra az a legtragikusabb, hogy legalább fél évvel ezelőtt nem oltogatták ezeket a félművész futóbolondokat minden második metálra (oppardon: metalra) szakosodott fórumon, legalább akár csak kommentek formájában is.
Persze, ha precedenst teremtek most, akkor kurvára menőbb leszek legalább, és talán az Indexre is írhatok végre valami kis kedvességet, jó pénzért remélhetőleg.