Úgy gondolod, hogy túlságosan finomkodóra, puhapöcsre sikeredett az Aborym új albuma? A Black Sabbath nem tartja kellőképp tiszteletben a rockzene hagyományait, az Ulver pedig már megint csak az unalmas kliséket pufogtatja? A Blacklodge ismét csak mindenfajta hitelesség nélkül adja elő, hogy tisztában van a valódi sötétséggel? Esetleg te is úgy véled, hogy az új Agathodaimonon kívül az év összes keményzenei produktuma annyira béna lett, hogy inkább be is kéne tiltani a metált?

Nos, ne csüggedj: megérkezett ugyanis Avril Lavigne legújabb klipje, mely végre igazán fel fogja rázni a fémvilágot poraiból. A metal lady 2011 óta nem adott ki nagylemezt, a szimplán csak Rock’n'roll címre keresztelt legújabb videója pedig idei, self-titled albumán fog helyt kapni.

Először is, tisztázzuk: Lavigne sikere, mostanra kialakult kultusza elsősorban hitelességének köszönhető. Egy olyan világban, ahol Motörhead és Black Sabbath nevű zenekarok hakniznak a taliándörögdi falunapokon is mucsinak elkönyvelt, két riffes dajdajukkal, bizony nem egyszerű meggyőzni a hallgatóságot, hogy az ember lánya valóban a rock’n'roll szellemiségét kívánja új kontextusba helyezni, az alapokat még a korábbiaknál is őszintébben, csípőből nyomva feleleveníteni.

Lavigne nem dőlt be a Darkthrone-nak sem, és nem hagyta magát meggyőzni arról, hogy a rock valójában hetvenes évekbeli, noname litván bandák kazettáinak másolgatásáról szólna. Avril ugyanis nem a skandináv jólét okozta frusztráltságtól döntött úgy egyik napról a másikra, hogy diszkós köcsögből lázadó rockerré avanzsál, hanem eleve nehéz körülmények közé született, felnővén pedig volt “szerencséje” megismerni az élet sötétebbik oldalát.

A kanadai deszkások világa bizony egyáltalán nem olyan babazsúr, mint Oslóban árulni jó pénzért a bakeliteket, aztán a napi bevételből esténként bebaszni és azon röhögcsélni, hogy milyen vicces lenne videóra venni a másik halálra kínzását. Nos, Lavigne-nek nemhogy ideje nem volt ilyen baromságokra, de még videókamerára sem tellett a kanadai nép egyszerű lányának: éppen csak meg tudott élni a favágásért kapott éhbérből, de deszkára így sem tellett neki, azt a kivágott fa törmelékeiből barkácsolta össze vérrel-verítékkel.

Lavigne-nak eszébe nem jutott volna kecskefejekkel dobálóznia: tudta ugyanis, hogy a kecskének a feje a legértékesebb része, és bizony az étellel amúgy sem játszani kell, hanem örülni neki és megenni, amíg meg nem romlik. Ugyanígy azzal is tisztában volt Avril, hogy a füvet nem elszívni szokás, hanem lekaszálni, hacsak nem akarja az ember lánya, hogy az apja megint úgy elverje egy fahusánggal, hogy két hétig ne is tudjon lábra állni. Lavigne már négy évesen is tisztában volt vele, miként kell leölni, majd feldolgozni egy kifejlett jávorszarvast, és csak röhögött volna, ha hallja, hogy egyesek valami misztikus légkört vonnak a gyilkolás köré. De Lavigne nem tudott az ilyesmin röhögni, mert a kanadai erdőben, ahol felnőtt, azt sem volt módja megtudni, hogy a tengeren túl is élnek emberek.

Így Avril Lavigne hitelesen tudta 18 éves korában hangjegyekké és fájdalmas sorokká formálni keserves gyermekkorát: Let Go címmel kiadott albuma mindenkit meggyőzött arról, hogy a korábban érdemeinek megfelelően lesajnált rockzene valójában többről szól, minthogy “a ruhám bőr és nem ballon“. Avril ugyanis tisztában volt vele, hogy a metal nem arról szól, hogy kin milyen ruha van.

A kanadai favágók gyötrelmes, monoton mindennapjait híven visszaadó Let Go után az Under My Skin szó szerint csontig hatolt, hűen reprezentálta nehéz sorsú embertársaink gondját-baját. A Nobody’s Home így elementáris erejű példázatául szolgálhatott azon egyszerű tudásnak, hogy az erdőben senki nincs otthon, embernek és vadnak naponta meg kell küzdenie a fennmaradásért. De a Fall to Pieces is remekül mutatta be azon percek iszonyatát, amikor azt kell néznünk, hogy négy éves kistestvérünket egy vadkan tépi huszonhárom darabra.

Ezek után Avril kicsit elkanyarodott gyökereitől (már elegendő pénzt gyűjtött, hogy ne kelljen fát vágnia), de most visszatért az alapokhoz: a Rock’n'Roll pedig abszolút hitelesen mutatja be, milyen érzés a kanadai erdőkben minden nap kövek között kúszni-gurulni csak azért, nehogy óvatlanságunkban halálra marjon bennünket egy piton.

Akik csalódtak abban, hogy a Black Sabbath a régi felállással sem tudta ébren tartani hallgatóságát, annak itt van a rockzene valódi keménységét bemutató Rock’n'Roll, Avril Lavigne őszinte, mégis slágeres, jól dúdolható nótája. Nem véletlen a katonai felszerelés, az éles fegyverrel támadó skorpió és az ironikus módon autót vezető kutya (értsd: vissza kell térni a tiszta, természeti körülmények közé) sem – Lavigne bizony mindenki számára egyértelművé teszi, hogy a rock nem csupán a fekete pólókról és az acélbetétes bakancsokról szól. Nem véletlen a 02:53-kor elcsattanó leszbikus csók sem: bizony a zord kanadai körülmények közt az ember örülhet, ha egy másik emberrel, nem pedig egy királykobrával kell nyelves puszit váltania. 03:30-nál pedig arról is meggyőződhetünk, hogy sokkal menőbb egy templom előtt gitározni, mintsem a felgyújtásával pózerkedni. Az üzenet világos: a pénzt értékes gitárra (=rockzenére) kell költeni, nem pedig az értéktelen vallással való foglalatoskodásra. Ha pedig korábban nem lett volna egyértelmű, a cápajelmezes medvével világossá válik: nem attól lesz valaki menő, hogy az éjszaka közepén meg tud késelni egy álmosan előtántorgó zsúrfiút, sokaknak bizony jóval keményebb ellenfelekkel kell dacolniuk életük során. Lavigne tudja ezt, ahogy azt is, mit is jelent, mit is kell képviseljen a rock’n'roll.

Mi pedig mi mást is tehetnénk ehhez hozzá, minthogy csigazabáló, magukat a fegyverklub miatt kemény csajnak képzelő szende lánykák helyett inkább a kőkemény, mocskos szex mikéntjével valóban tisztában levő Avril Lavigne-nyel csapnánk egy jó kis nyársalós kerti partit.