Ismeretes, hogy egy-egy médiamémhez, szubkultúrához, vagy épp visszasírt korszakhoz kapcsolódó audiovizuális világ alapján mennyire a magunk képére tudjuk formálni közvetlen környezetünket. Értem például médiamém alatt a sátán vizeletét sem érdemlő hello kitty agytérfogat-csökkentőt, amiből a táskától kezdve a kutyapórázon, vonalzón, billentyűzeten át a klotyópapírig minden kapható. Vagy gondolhatok a retro “stílusra”, amikor gyakrolatilag minden használati tárgyadat helyettesítheted egy 45 évvel ezelőttivel, vagy ha olyan tárgy akkor még nem volt, a 45 évvel ezelőttire dizájnolt mai változattal. Épp emiatt fájó, hogy a black metál, mint szubkultúra képi-hangi világa nem tudja lefedni teljesen környzetünk magunk választotta elemeit. Például miért nincs black metálos pöttyöslabda (piros helyett fekete, a pöttyökben pentagramok)? Vagy papírmasé helyett szögesdrótból készült ikeja lámpabúra? Esetleg génmódosított dizájnnövény, ami fekete virágokat hoz? Bizony-bizony, nagy itt a betölteni való űr. Van viszont azonban valaki, aki a hétköznapi élet egy érdekes szegmensére terjesztette ki a black metálos életérzést. Ugye enni azért még az igaz emberek is szoktak, főleg ha kb. fél évnél még jelentősen tovább akarják várni a halált. Hogy az étel elkészítését is tisztelt műfajunk hangulatában végezhessük el, segítséget nyújt nekünk gasztronómiai kalandozásaink során Vegan Black Metal Chef!

Itt is van egy kis fekete főzőcske:

Jó ét- és halálvágyat!