Vessük fürkésző tekintetünk pár röpke pillanatig az underground göbbedék világába, hiszen igen érdekes dolgok kerülhetnek onnan a felszínre, egyenesen a dérmocsár legmélyéről.
Bizony, Neubauer Roland (micsoda sátáni művésznév!) két csoportosulásáról lesz itt szó, illetve hát jó szívvel csak a Witchert nevezhetjük csoportosulásnak, ahol Rock&Roli mátkájával, Gere Karolával alkot egy közösséget — igen megindító módon, tenném hozzá, ha nevezett dalárda nem éppen az élet céltalanságát és verejtékezésre késztető parttalanságát énekelné meg, jövőről alkotott terveikről nem túl szívmelengető képet tárva elénk. De hagyjuk is a céltalan és magányos személyeskedést, nézzük hát akkor elsőként Roland és Karola közös gyermekének zenekarának tavalyi, Úttalan utakon címre hallgató demóját.
Három hosszabb szerzeményen keresztül tekinthetünk be a gyászos és reményre okot nem adó hétköznapok csatakos világába, melyben a szebb jövőbe vetett hit épp olyan hangsúlyosan van jelen, mint átlagszintiblack csapatban a magasztos lelkület, a fej magasra emelésére késztető, lelkesítő pátosz. De nem addig a, itt még a szépséges, heroikus aláfestés is biztosított a Witcher női tagozatának jóvoltából, amely billentyűorgiának köszönhetően rögtön a Megyébe képzelhetjük magunkat, amolyan depressziós, a Gyűrűt már régesrég Szauron kezére játszó exhobbitként, kinek egyetlen öröme a Nortt és a Burzum befeketített munkássága (itt most kicsit belezavarodtam a hatás-visszahatás kérdésébe, tekintve Vrag Varg projektjének névválasztását és a felhozott bátortalan hasonlatot említve, de valahogy legalább képet kaphatunk norvég barátunk meghasadt és követőinek zeneisége felé jó szívvel forduló személyiségéről).
A lánglelkű intró után két hosszabb szám következik, elsőként a Last Minute-utak gyötrelmeit alaposan kiveséző Az utolsó percben, mely egyszerre ránt az égbe és süllyeszt a pokolba, hogy aztán a Mindentől megfosztva levonja a szomorú végkövetkeztetést: semmi nem a miénk, még az általunk az Internetről lelopkodott Witcher-demó sem, de életünk aztán főképp, így marad a kínkeserves lemondás, és a házasság szentségében való boldog egyesülés. Mindez a már említett szintiaranyszőnyegen végigvonulva, középtempót diktáló násznép által vezetve egy borongós, zivatarral sem fukarkodó téli nap úttalan utain járva, délcegen, melankolikusan. És feltüremkedik a szenvedésbe oltott black metalkodás, a megváltással nem igazán kecsegtető házasélet megannyi anomáliája (“Folyton csak a céltalan életeden merengsz, a gyereket meg ismét én viszem le az oviba!”), a boszorkányos sorsba némán beletörődő harrypotteri emelkedettség, salemi lemondás és sírba elkínzottan belevánszorgás. Hőn várjuk a Witcher újabb zenei manifesztumait!
Roland másik elit alakulata Vrag névre hallgat (vigyázzunk, nehogy merő véletlenségből összekeverjük a norvég mészáros post-rock bandájával, esetleg a német pagan metal rettenettel), és egy természet útján induló debütön kívül az Avarkoporsó demót tudhatja magáénak, mint szintén három dalocskát összesűrítő nótacsokrot. Itt már semmiféle szintetizátor nem segíti a könnyed befogadást, egyenesen a képünkbe kapjuk a nyers, mogorva, dúltkeblű black metal helyett az itt hallható sűrű gyászmasszát, intenzív osztályon hempergő, levélbefúlt halálhörgő jajongást. Bizony, itt is mélyen a felszínen gyökeredzik a fájdalom és a mágikus tölgyfa kérge, a dérbozót halált hozó leláncoltsága. Amolyan naturmystik halálképet szemlélhetünk tehát kaján vigyorral, melyben a dérharangon és végzeterdőn kívül az ősfalombok világába is betekintést nyerhetünk, VHK-i magasságokban szárnyalva már-már, de azért megmaradva a lelombozott életgyötrelemnél, mert hát ez mégsem az én világom, az én világom, hej-hej pedig hajjaj csak a jogos jussunk, akarva-akaratlanul. A mélyen dohogó három számot hallva pedig kétségünk sem maradhat, hogy a végzet órájában ezentúl nem virrasztani, sokkal inkább avarban henteregni fogunk, távolra hajítva természetesen Khrul nyálas projektjét, mely ugyan hasonlóképp ígéretesen-reménytelenül indult, de aztán mégiscsak belefulladt önnön szépkívánós giccsborzalmába.
Bánatútra is terelődhetünk a Vrag demóját hallgatva, és hát meg kell jegyeznünk, hogy ez is jó szándékkal meg emlékezetes refrénnel van kikövezve, a figyelmes hallgató nagy örömére, aki másnap is ugyanakkora lelkesedéssel dúdolhatja a “Hallgasd az éj dalát // Bánatúton jársz” sorokat, mint azt Rolanddal együtt hörögve tette az anyag befogadása során.
Lehangoltságból és behangoltságból tehát itt nincs hiány, emiatt is nagy kedvvel ajánljuk a Vrag és a Witcher eleddig szűkös munkásságát mindenkinek, aki szereti.