HAIL! Metalrajongók!

 

Itt az ideje összefoglalni az idei első félév leggagyibb és legtutibb metalzenei cuccait. Nagy meglepetések nem lesznek, mivel idén nem jelent meg egyetlen Dalriada kiadvány sem.

A legszarabbak, sorrend nélkül:

Dark Tranquillity – Construct

Ha létezne olyan metal műfaj, hogy miértmetal (whymetal?) akkor a DT joggal pályázhatna erre a címre. Ami csak unalomhegyet össze lehet hordani egy lemezre, az a Construct-on konkrétan 8000 méter felé tornyosul. Borzalmas klisé és dögunalom, messzire kerülje el akinek van egy csepp esze.

Children of Bodom – Halo of Blood: Lehet-e alulmúlni a DT-t? A COB-nak simán. Kérem itt nemhogy fikarcnyi újítás vagy valami elviselhető zajongás lenne, hát nem, itt a nagybetűs PARASZTVAKÍTÁS tárul elénk. Olcsó riffek, bazári majomkodásnak eladott ‘károgás’. Természetesen a hab a szarkupacon a japán edícióra feljátszott ROXETTE feldolgozás. De komolyan emberek, 2013-at írunk, ne vicceljünk már. Sajnos ők ezt viccnek szánták és hát ez még egy random Hócipő rajongót is elborzasztana, annyira GAGYI. Utáljuk Leandert, de még neki is elviselhetőbb volt a Lady Gaga meggyalázása. COB nem menő.

Kvelertak – Meir

Túl sokat akartak ezzel a második albummal, ami persze a 13 éves pojácáknak be is fog jönni, érhető okokból. Minket Igényese Zenehallgatókat azonban ez a mézes-mázos, tinglitangli “”"blackeskedés”"” egyáltalán nem tud meghatni másodjára már. Elsőre kicsit igen, de a debüt tényleg jobb volt, be kell látni. Nekik meg azt, hogy valószínűleg One Hit Albumerek maradnak és most itt nem a Meir-re gondolunk.

Finntroll – Blodsvept

Édesistenem…Finntroll. Már a nevük hallatán is kiakad az emberben a jóízlés mérő, nemhogy amikor a zenéjüket is kénytelenek vagyunk végigszenvedni. Ha eddig nem volt hozzá szerencséd, messzire kerüld el. Ezt még a falusi disznóvágások célközönsége is lenézi, pedig elvileg ez ilyen mulatós black lenne. Black az anyátok picsája, pláne mulatósba. Vesszetek!

Ghost – Infestissumam

Miért csodálkoztok? Egyértelműen az év egyik legrosszabb lemeze, az első se volt semmi, de ez a herélt rockosodás, meg maskarádés cirkusz elég lejárt lemez mára. Na meg Abba feldolgozás. Legalább Abbath feldolgozás lenne, de nem.

Sok embert magába szippantott ez a delejes zene, de akinek van egy csepp esze az tudja, hogy a Sátán nem az ő képükben akarja a táborát növelni, hanem Psy tavalyi kiváló nótájával. Papa Emeritus II, mi? Akkor már miért nem DCLXVI?

Hypocrisy – End of Disclosure

Ez az igazi hipokrácia, hogy Tagtgren ennyi idősen is még úgy gondolja van helye a metalvilágban és ahelyett, hogy inkább a stúdiójában producelné futószalagon az ugyanolyan DÖGUNALMAS lemezeket, inkább ő is zenél. Mindenkinek az lenne a legjobb, ha végre tényleg elvinné egy UFÓ és sosem hozná vissza.

Megadeth – Super Collider

Aki a Megadethet bármikor is szerette, az nyilvánvalóan nem heteroszexuális.

Amorphis – Circle

LOL, de tényleg. Amióta Pasit kirúgták a csajok, azóta a rasztás manó átvette teljesen az irányítást és ez meg is látszik a zenéjükön. Lehet hogy fesztiválon működik ez a retrózás, de lemezen hallgatva nem lesz szükségünk bárányszámolgatásra. Negyedik percnél szunyókálás, félóra után hangos horkolás az eredmény.

A következő posztunkban a legjobb lemezekről fogunk írni, addig is ha bárkinek kiegészítése van ehhez a majdnem tökéletes listához, ne kíméljen, kommenteljen.