A kanadai black metal színtéren belül eleve külön kategóriát képviselnek a Québec-ből származó csapatok, olyan zenekarok által fémjelezve, mint amilyen a Csejthe, a Sui Caedere, a Gris, vagy éppen a jelen esetben tárgyalt Forteresse.
Ők már a 2006-os megalakulásukkor is egy öndefinitív kiadvánnyal jöttek ki, miként azt sok elsőlemezes zenekarnál megszokhattuk: a Métal Noir Québécois már magán hordozta azokat a jellegzetességeket, melyek olyannyira menővé teszik a muzsikájukat. Volt itt minden, kezdve a nagyívű (az epikus szót felejtsük el mindörökre), kimért dallamoktól a végtelen tél uralta tájon való barangoláson keresztül a lendületes, magával rántó örvénylésig minden, ami csak élvezetessé tehet egy éjhideg hangulatokat megeleveníteni kívánó black metal formációt.
Mivel ez az egyetlen kanadai tartomány, ahol kizárólag a francia a hivatalos nyelv, ottani barátaink mind nagyon büszkék magukra, egyediségükre, fajtabéli kiválóságukra, amit egyébként nem átallanak dalba is foglalni, amint az egy jó hazafihoz illik persze.
Persze nem teszik ezt annyira véresen komolyan, mint mondjuk a Peste Noire, így szövegeik olvasásakor sem vonulnak lelki szemeink előtt kibelezett külhoni vitézek, análisan megerőszakolt és deflorált tizenéves kislányok, sem más hasonló egyedek, csakis a zord táj villantja fel komor szépségét, egekig magasló monumentalitását.
Jobbára dinamikusabb lett az új album, mint az előző Par Hauts Bois et Vastes Plains, és valamivel sikerült emlékezetesebb, fogósabb témákat is írni rá, úgyhogy érdemes azoknak is egy próbát tenni vele, akik inkább az első lemezre esküsznek: a Crépuscule d”Octobre magán viseli minden albumuknak a legjobb momentumait, tehát szerencsére egyensúlyba kerültek az ambientes borongások a morózus blackes vánszorgásokkal, illetve a gyorsabb, kristálytiszta éjszaka hangulatát megvillantó őrlésekkel egyaránt.
Bár a lemezborító és a francia nyelv így együtt csalóka lehet, és akár azt is hihetnénk, hogy az Alcest és a Les Discrets következő koprodukciós partnereivel van dolgunk, de ne csüggedjünk, azért nem ült még fel mindenki a post előtag okozta elitista látszatnak, és továbbra is vannak, akik a tradicionalitás zászlaját magasra emelve látnak el minket jófajta black metal szélvésszel és hófúvással. Ajánlott.

Következő rejtvényünkben, mely szerkesztőségünk fél éven át tartó, hosszú és megfeszített CGI-programozási munkájának az eredménye, a következőre lennénk kíváncsiak: Mi hibádzik az alábbi videókon?

A szerencsés nyertesek kommentjét töröljük.

1349 – Hellvetia Fire (Live Switzerland 2005) (DVD, 2011) DVD
Black metal, 2011-es DVD kiadvány. A film felvételei a “Live at Bikini Test La chaux De Fonds Switzerland 2005″ fellépésen készültek.
NTSC, az összes régióban játszható.
Vendégként Tom G Warrior (Hellhammer, Celtic Frost, Trypticon) szerepelt az együttesben.

ABSU – ABZU DIGI CD
Okkult black metal, bedrock thrash, szinfónikus, mitológikus, 2011-es album. Limited edition DIGI pack kiadvány.
Kiemelten ajánlott minden Destroyer 666, Impaled Nazarene, Akercocke és Melechesh rajongónak!
Kellemes meglepetés az album dallamossága, hangzásában és lírájában egyaránt diadalmas anyag, tökéletes és óriási produkció!

ROTTED – AD NAUSEAM CD
Old School D-Beat Death Metal, 2011. Sötét nihilista szövegekkel, heavy és pokoli zene, hihetetlenül gyors, ha az esti órákban hallgatod, garantáltan reggelig ébren maradsz!
Kiemelten ajánlott minden Napalm Death, Entombed, Wolfbrigade, Motorhead, Terrorizer, Dismember, Impaled Nazarene, Marduk, Discharge, GBH, Celtic Frost, Black Sabbath, Cro-Mags és Agnostic Front rajongónak.

THRONE OF KATARSIS – VED GRAVEN CD
Black metal, igazi Nérvég black metal, 2011-es album. Kiemelten ajánlott minden Darkthrone, Forest Silence, Burzum és Xasthur rajongónak!
Egy új black metal opusz, mely feltárja előttünk a világ sötétségét! Hideg, rideg, nyers és örökös temetési bizarr aurával töltött anyag. Requiem, a Throne Of Katarsis tisztelgése a végső sötétség előtt.
A szeánsz a sötétség és mérgezett agyak terméke, démonikus produkció. A felállás: Infamroth (voice, guitar and church organ), Skinndod (guitar), Sanrabb (bass) és Vardalv (drums).
A “Ved Graven” cím magyarra fordítva ” A sírnál” jelentéssel bír. Ez a banda harmadik stúdió lemeze.

A torzfémlapos földnyomáselmélet továbbfejlesztése a black metal irányába:
A Weaver-Weaver által a Celestial Lineage-en a korábbitól is továbbfejlesztett elméletnél a földnyomást a
következő tényezők befolyásolják:

"— Te Józsi, mit gondósz mán erről a celesztés őrületről?" " — Hagyd mán, az asszony ki nem hagyna egy részt se belűle."

- a hangfal állása [wittr] tetszőleges lehet;
- a térszín eltérhet a feketétől [bm]
- a hangtér és a talaj között súrlódást tételezünk fel, vagyis a black metal
földnyomása az égi szférák  normálisával kvlt szöget zár be (bm = kv · lt)
További feltevések:
- torz fémlap, amelyen a földék önsúlya következtében fel akar robbanni;
- a Vikernes-féle törési feltétel érvényes NSBM = N [naturschopenhauer] · bm (vagy wittr = [dr · u · dkh] + [u · sa]);
- a fémlapon fellépő éterkönnyedség nem azonos a posztális szikla felé való csúszó mozgással;
- a köztes állapot a fémkorong teljes felületén egy időben jön létre;
- a fémkohóban fellépő hibridmentesség feltételt elhanyagoljuk, az erők metsződhetnek egy pontban;
- mértékadó az a fémszelet (a tuják magisztrát impériumáról), amelynél a hangnyomás a legnagyobb értéket éri el a sztratoszféra határa felől nézve.

A torzfémlapos földnyomás a celesztiális következés jegyében az oldalbordák rezonanciáját ütközteti a sötétfém hatások ipari méretű vetődésével, így hozva létre egy étermagasságok felé hajló, mégis szuggesztív zúzalékot, követve a földműves munkavégzés elő nem írt menetét.
Az agrárkodás szempontjából nézve az égi lekövetkezés a fémlapok és a mezőszférák súrlódásával jár együtt, mely az erdőség katedrálisában felszánthatja a jóérzés katafalkját is, de az asztrálvér területén belemerül az áramlás megvetett hordalékába.
A feketekaszkádok ereje vetődik a kigyomlált területek mezőségi disszonanciájával, mely nem terül szét a kakofónia sikamlós területén, inkább egységében őrzi a táj varázsát.

A Karst friss név az underground kénköves világában (még Nebulosus Fatum néven alakultak meg, és hoztak ki egy demót és egy EP-t), nemrég jelentették meg első albumukat Cleaning a Cave címmel. Ezzel rögtön fel is keltették az ismeretlen gyöngyszemek után folyamatosan kutató kritikus fülek figyelmét, melyeknél ugyan nem vívott ki egyértelmű elismerést, de az állóvizet mégis sikerült valamennyire felkavarnia, és ez kezdetnek bőven jó.
A miskolci arcok azt a fajta keverék zenét képviselik, ami képes színt hozni az egysíkú produkciók posványos világába, egyúttal a kedélyeket is sikeresen borzolgatja, hála a black metal és a punkosabb közeg sikeres összeházasításának, melynek köszönhetően a könnyedebb, szellősebb zenei réteg vegyül szélsebes tempókkal és dühödten kifakadó extremitással, szélsőséges megoldásokkal. Igen, itt könnyűszerrel férnek meg egymás mellett a shoegaze/hardcore ihlette dallamok és a black metalos rikácsolás; a szigorúbb csörömpölések és a szomszéd szobából érkező üvöltéshez kijáró leállások; a kegyetlenebb, black metalos riffek és az elvontkodó dalszövegek.
Utóbbi sokaknál kicsapta szintén a biztosítékot, és hát valóban néhol elég keszekuszának tűnnek a sokszoros metaforákban elvesző sorok; mindazonáltal érdemes legalább egy kicsit elmerülni bennük, ízlelgetni az általuk keltett atmoszférát, érzeteket.
Rögtön a nyitó Kettős egy Siculicidiumhoz hasonló, kinyilatkoztatásszerű szöveggel operál, míg a többi során a honi metal berkekből már ismerősnek tetsző (WMD, Agregator, IHM, stb.) kacskaringós megfogalmazással találkozhatunk, mely egyéni irányultságtól függően találhat éles elutasításra, vagy esetenként érdeklődő befogadásra. A kettő közül, ha nem is szívesen hoznék ítéletet, mégis az utóbbit látom reálisabbnak, hozzátéve, hogy néhol tényleg rájuk férne egy kis ráncfelvarrás, már csak a képzavarnak ható gondolatfűzések (Közös) elkerülése végett is.
Az irgalmatlan sebesség olykor lendületes menetelésbe csap át (Beteg), a hangulat ellentétek között ingadozik a szellősebb témák és a szélsőséges menetek szélkakas-harcában, hogy néha egészen bizarr melódiákat bocsásson ki magából (Bead a part – az egyetlen angol nyelvű szöveg a lemezen), ezáltal is az anyag által generált feszültséget szítva még tovább.
A Cleaning a Cave kezdetnek mindenképp biztató; a miskolciak zenéjének már csak az esetenként felbukkanó gyermekbetegségeket kell kinőnie, hogy valami igazán kiugró teljesítményről legyen képes tanúskodni.
Az album ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról!

Ó,jaj , a sötétség bekígyózik életünkbe és megvilágítja lelkünk helyét az üresség. De gyomrunk üressége azonban nincs megengedettként még ebben a cudar világban sem, hiába vagyunk egész nap szomorúak és rosszindulatúak, etessük e szervet, de csak (élet)érzéssel és (szub)kvlturálisan. Íme jövell egy recept, nevezett Dimmu-burger, elkészítése halálosan egyszerű, még a kezdő séfeknek is.

A húspogácsához végy egy élő disznó –HELYETT!— kecskét, mert az stílusosabb. Az állatot meg kell ölnöd. Keresd meg a minden háztartásban fellelhető BLACK & Decker fűreszedet és Kill With Hate azt a kurva dögöt! Eztán sikíts rá a tetemére, majd húsdarálóval vagy lelki állapotodtól függően betonkeverővel dolgozd fel a húsát. A darálthúst tedd egy fekete fémedénybe, rosszízlés szerint szórj rá sót és borsot. Vágj a falhoz egy tojást, ami belefolyik az edénybe, pont elég is lesz hozzá. Mustár helyett wasabit használj, mert az pokolian mar. Gyúrj belőle vasökölnyi kupacokat és izomból fejeld le mindet, hogy laposak legyenek, mint egy kispolgári húspogácsa. Süsd ki forrongó olajban és a készre rohadt húsokat vágd bele egy fucking puffancsba! Tegyél még hozzá egy Vader…khhm… veder hagymát meg uborkát, sajtot. A paradicsomot hagyd ki az egyik szinonimája miatt, helyettesítsd kecsöppel, amivel előbb goregalizálj és csak utána köpd bele! Végezetül szórd meg egy kis chiliporral, hiszen attól lesz olyan kellemes, rumos aromája. Ha mindezzel megvagy, kész is a Dimmu-burger, csak még károgj rá 3x tálalás előtt. Díszítésnek ajánlatos az életét adó kecske különböző csontjait és vérét használni, szalvétának lenyúzott bőre is megfelel, semmi ne menjen pocsékba. Jó ételt a vágyhoz!

Hozzávalók:

• egy konkrét kecske
• só, bors, wasabi, rosszízlés szerint
• hagyma +uborka+ sajt + chilipor
• kecsöp
• hamburgerpuffancs
• csipetnyi harag
• mókáskanálnyi szomorúság

Nehézségi szint: alsó bugyor

Elkészítési idő: kevesebb,mint 600 valamennyi másodperc

Amennyiben a következő halálos adag receptjét már nem bírod kivárni, ajánlom figyelmedbe a következő blckmtl fazont, aki már advanced level ételeket teremt, de cserébe kevesebb kecskét áldoz, mintha áldozna akár egyet is.

http://www.youtube.com/watch?v=Jy2my_diH6A

Az új film szerencsére épp ott kezdődik, ahol az előző véget ért. Na nem a végefőcímnél, dehogyis — a kényelmes megoldásként kettészedett hetedik rész felénél, épp az oldalak számának számtani közepénél történt a kettébontás, ami dramaturgiailag egy kissé furcsán jött ki, de szerencsére a rajongók hamar megkedvelték a felemás befejezést, bízván abban, hogy az utolsó epizódból kiderül, ki az a Harry Potter.

A körmünket is lerágjuk, mire az aranysárgán fénylő cím után elkezdődnek az izgalmak, és végre megtudhatjuk, tényleg léteznek-e vámpírok, vagy csak ha pontban éjfélkor csókot lehelünk a rút varangyos békára.
A film elején egy kis történetet hallhatunk, melyet az idősödő Varg Vikernes mesél el az örökifjú Harrynek. Az elregélt legenda szerint Dead még halála előtt elásott három hollót Európa különböző pontjain, és ezeknek fellelhetőségéről egyelőre senkinek nincs pontos információja. Varg feltárja Harry előtt a hollók mibenlétét: aki ezeket felleli és magába szippantja éltető hullaszagukat, az egyszeriben birtokában is lesz a black metal titkának, és senki nem nevezheti pózernek onnantól. Harry felesküdik a hollók felkutatására, mivel tudja, hogy így nyugodt szívvel keresztezheti majd együttesével a black metalt shoegaze-zel, nem fogja senki hipszternek tartani, és trvesága mindenki számára nyilvánvaló lesz. Varg óvatosságra inti Harryt az útjába akadó zsidókkal szemben, akiket ő csak szabadkőműveseknek nevez, és tudtára adja a kis varázslótanoncnak, hogy ez a faj találta fel a Hepatitis B-t, a hasmenést és a szappanoperák közti reklámszünetet.

Harryt küldetése során megannyi Facebook-ismerőse segíti, közülük is sokat tesz érte hippi barátnője, a Hold magazinból ismert Luna. Ő ébreszti rá a kis Pottert, hogy az első hollót Hollandiában kell keresnie, mert a két szó ugyanazzal a négy betűvel kezdődik, és ott amúgy is lehet legálisan füvezni. Harry nem érti az egészet, de Luna elmagyarázza neki, hogy a leghatásosabb morfium évezredek óta a hollók által kibocsátott anyag, és ezt minden rendes post-black metalosnak tudnia kéne. Harry kicsit szégyenkezik, de aztán inkább kiált egy hoppot, és máris Európa északnyugati csücskében találja magát.

Harry tisztában van vele, hogy Hollandia tele van jobbnál jobb énekesnős gothic csapatokkal, ezért úgy dönt, sorra felkeresi mindegyiket, és amelyiküktől a legnagyobb közhelyet hallja, annak a vokalistája lesz az első holló. Bár a Delain is eléggé a határeseten mozog nála, amikor azok köszöntésként elmondják neki, hogy még ha egy világ is választja el őket, mégis elérik egymást most, de végül az éppen fekete hajjal nyomuló Floor Jansen mellett dönt, mert neki jó a segge. Harry előre tudja, hogy menyasszonya, a vörhenyes Ginny mekkora féltékenységi rohamot csapna, ezért gyorsan hollóvá változtatja Floort, és aztán eltöri a nyakát. Már épp az egyik ellenlábasának való kipostázásán gondolkozik, ám fülében máris ott csengenek Luna rosszalló szavai, úgyhogy csak megszagolja a madarat, és visszatér Angliába.

Sajnos kedvenc gótikus templomromja előtt útját állja örök ellenlábasa, a Draconian gitárosa, valamint annak hűséges csatlósai, a valódi Black metálos Asphodyl, és a nemzeti rocker Béla. Harry megkéri őket, hogy ne avatkozzanak bele a régi suli megmentésébe, de a gaz hármas úgy véli, hogy azt éppenséggel ők védik a liberális mocsoktól, és ezért Harrynek kell pusztulnia. Az első holló erejétől bátran azonban Harry számba veszi előttük a Xasthur és a Forgotten Woods teljes életművét, majd közli velük, hogy Varg nem inna együtt az úgynevezett Negroid “kultúra” képviselőivel, de vele annál inkább. Ellenségei erre nem tudnak ugyan mit felelni, de azért alaposan megverik a tudálékoskodó fiút, majd dühödten elviharzanak.

A helyben hagyott mágus hirtelen zajokat hall a szomszéd várbörtönből, ezért gyorsan ott terem, hogy aztán feltáruljon előtte egykori tanára, Peter Steele tragikus élettörténete.
Steele ugyanis gyermekkorában halálosan szerelmes volt Harry anyjába, és már tervezték is a kis Virgin Steele érkezését, amikor a nő inkább orbitálisan megszívatta Petert, és összejött Harry édesapjával. Ennek hatására született meg a legendásan dühös Slow, Deep and Hard album, és Peter elhatározta, hogy egész életében szívatni fogja a kis Harryt, amiért nem lehetett övé az anyja.
Azonban hirtelen a kezébe kerül Potter varázspálcája, és annak merevségétől ráébred arra, hogy Harry valójában az ő gyermeke. Viszont egy új kormányrendeletnek köszönhetően emiatt visszamenőleges hatállyal fizethetné évekig Dursleyéknek a gyermektartási díjat, és mivel éppen le van égve, inkább – ki tudja hányadszor – a halált választja.
A képen Harry éppen leveszi apja fejéről a csúf maszkot, hogy utoljára láthassa a jóképű Peter arcát.

Azonban már érkeznek a halálfaló black metalosok, akik ellenzik, hogy Harry tönkretegye az egykorvolt dicsőség utolsó megmaradt mentsvárát is. A többnyire németekből és ukránokból álló szabadcsapat árnyékba burkolózva támadja meg az újítani kívánó sebhelyesarcút, majd közlik vele, hogy azé a színtér, akinek nagyobb pálcája van.

Ezt igazolandó megjelenik a black metálosok gótikus ribanca is, aki közli Harryvel, hogy ő csak férfias és megátalkodott blackerrel hajlandó nyomulni, és többet erővel, mint ésszel. Be is mutatja az ifjú titánnak, hogy mekkora elánnal képes leszopni egy igazi black metal arcot, míg a shoegaze-zel próbálkozók számára kizárólag az okoskodó bölcsészlányok maradnak, vastagkeretes szemüvegestől — művészmozistól. A gothic lolita ki is neveti a Harryn feszülő Lantlôs-pólót, és közli vele, hogy még életében nem hallott erről a zenekarról, de nem is akar.

Ekkor megjelenik a hírhedt Cavalera testvérpár egyik tagja, aki nyitott arcnak vallja önmagát, és kis kunyhójában rendszeresen vendégül látja a Dillinger Escape Plan teljes legénységét. Ezért is a halálfaló black metalosok megfeszítik Cavalerát, és közlik vele, hogy ha nem áll újra össze az eredeti Sepultura, akkor kivégzik mindenki szeme láttára. A brazil zenész ugyan próbálkozik a Soulfly és a Cavalera Conspiracy népszerűsítésével, de ezeket hallva a régi suliba járók kinevetik, és a bőrébe égetik a megalázó “I’m a modern metal maniac!” rigmust.

A Paradise Lost énekese viszont Harry védelmére siet, mert eszébe jut, hogy tűnjön bármekkora metalheadnek is együttese legutóbbi lemeze alapján, akkor is eladták már magukat rég, és ezért ki kell állniuk a többi megkövezett zenekar mellett. A régi suli lakóit nagyon megdöbbenti Nick Holmes újabb árulása, ugyanis szentül hitték, hogy végre tényleg a rossz útra tér az angol frontember és bandája. A halálfaló black metalosok ezért nem tudnak dönteni, hogy a műfajukat tönkre vágó Harryt, vagy a már egyébként is kínos gothic csapatot támadják-e, úgyhogy inkább hazatérnek tanácskozni.

Harry viszont ezt már nem várja meg. Mivel teljesen elege lett az összes arcoskodó metálosból, ezért hagyja az egészet a fenébe, és inkább felnő.
Üzletemberként vállalatot és családot alapít, és nevetve gondol vissza azokra az időkre, amikor még jelentettek is számára valamit a riffek és a kétlábdob. Felesége néha még ugratja a hosszú hajas képeivel, gyermeke pedig hiszi is meg nem is apuka múltját, de összességében életük a maga nyugalmas módján zajlik ezek után. Ha Harry esetleg hallgat is valamilyen zenét, akkor is csak Coldplayt, vagy Nine Inch Nails-t.

Kovács Attilát, a Bonanza Banzai-os Ákos öccsét, ki ne ismerné? Ő talán ma Magyarországon az egyetlen hiteles mainstream hipszter, akire jobb felnézni, mint a háta mögött kinevetni. Korunk gitárhőse Varsóban végigpengette a kétezres éveket, majd csatlakozott a Watch My Dying csapatához, mint beerzenész. Hosszú kínlódás után átállt a sötét oldalra, vagyis a Sear Bliss-be. Ám minden csoda három napig tartott, és Attila hoppon maradt (nem a Dalriadás értelemben), ugyanis az SB átalakult, de már nélküle. Fájdalmát alkarjára tetováltatta, örök mementóként.
Egyre lejjebb csúszott az élet lejtőjén, így nem meglepő, hogy végül a Superbuttban vélte megtalálni lelki békéjét. Sajnos önhibáján kívül megint rossz társaságba keveredett, sírva mesélte egy közös teázás alkalmával, hogy a Superbutt lényegében egy maffia fedőszervezet, és Vörös András konkrétan Hajdú (nem a Dalriadás értelemben) mosógépben tisztítja a véres forintokat, amit Attilának kell kiteregetnie ‘próba a haverokkal’ címszó alatt. Szállása pedig csak egy Ágy, Dívány.
Érthető hát, hogy naplóírásba kezdett Hősünk, és élményeinek, vágyainak első pendüléseit megosztotta most a világgal. Olvassátok, éltessétek őt szeretettel!

Wellness Hétvége Vol.1

1349 forintot keres egy-egy riffjével állítólag

Az indulás tervezett és tényleges időpontja között ellentmondást fedezek fel. Paradox óra. Na menjünk, idejében oda kell érni Székelyudvarhelyre, hogy másnap legyen idő a Pethő étteremre, meg a kötelező pacallevesre. Odafelé előre engedem az üveget. Udvarias sörözgetés. A lejátszómban Deathspell Omega. Tomikával egyezik az ízlésünk, ő is kedveli, csak zsírsavakban. Tízezer tépés kéne csak. Napkelte a buszban. Keresem a Merkúrt, de elkúrom.

Szállás. Az udvaron elhelyezett cementeszsákok lekötik a figyelmemet. Ceruzaelemmel bontott olaszrizling. Nedó memoárt ír, a ceruzájához kölcsönkéri az elemet. Savam ne feledd! Másnap András ráutaló magatartással laptopozik. Két darabig még ülünk a kerti asztalnál. Színház az egész virág. Rózsás hangulatban elindulunk. Tomika a buszban kivetkőzik magából. Farvizein evezgetve meg is érkezünk. Az étteremben megrendelten állok, majd belsőséges hangulatban fogyasztjuk el a pacallevest, körettel persze, hiszen a gyomor szereti a társaságot.

A buli előtt fröccsöntött pohárba önt fröccsöt a kiszolgáló személyzet. Ajánlott baráti kötekedésekhez, összeesküvés-elméletekhez, gyakorlati felhasználásra is. Schobert Norbi példáját követve én is fogyasztok. Koncert. Zene szüleimnek. Attila kitereli a zenekart az erdőből. Tudatos improvizációk, spontán interpretációk. A próba szerencse. Lett volna. A hangulat felszabadult, mint egy szerencsés rabszolga. Utána optimistán, félig teli pohárral a kezemben nézem a világot, Rózsaszín Pitbullon keresztül. A punk, ami igazán közel áll önhöz.

Másnap. Norbert repül, de csak Budapestig. Szálljon át! Érdekes női név: Turbulencia. Hajnalban a szálláson nemzetközi hangulatban svájcisapkában iszom a Soproni Ászokat. Sajnos nem sztereóban. Monómagyaróvár. Reggel Tesco, másnap-Auchan. A gyros magyar hangja Döner György. Tomika és az ebédre kirendelt hal egyaránt szálkásak.

Geislingen. Molnár segít bepakolni a Vízimalom Klubba. Stihlszerű, mint a fűrész. Mérhetetlen tömeg. Kilóra azért megvannak. Egyikük különösen. Brucker Bence kever, én szintén. Közös tulajdonságunk, hogy gyakran előfordulunk a pultnál. Ki itt, ki ott… Michael Amott. Korrekt játék, dupla ráadás.
A konyhában egy üveg whisky és néhány zenekartag megnyílik. Egészségedre köcsög! Utána ismerkedési est a helyi kocsmában. Nem zavarok sok vizet, azt is a borba öntöm. A szódás szabadsága. András érkezik, mint a távirat. Moest maar indulni kell. Stop. Mulatozaas stop. Úgy érzem magam, mint egy arab könyvkereskedő. Korán van még. De holnap is lesz nap. Több, mint kolbász.

Ébredés után krisnás reggeli. Omlett. Én maradok a buddhista sörnél. Maláta Gandhi. Házigazdáink jóvoltából néhány kétcentes pálinka. Dolly Patron. Italok minden alkalomra. Ezt felvarratom az alkaromra. Annyira meghatódom, hogy könnyes szemmel hallgatom a Morbid Angelt. Útközben fizetős vécé a hiphop kedvelőinek. Egy pisálás 50 Cent. Tartalomhoz a forma. Na erre befizetek!

Szabadtéri fesztivál. Az eső és a vérnyomásom egyaránt esik. Beállás. Részemről sörrel. Első zenekar. Mezítlábas cigaretta és basszusgitáros. Old school zene tizennyolc évesen. Érkezik a korhatárőrség. Utána jövünk. A nóták mennek. Hangulatos circle pit a színpad előtt, majd a színpadon is. A bortermelő gitáros szőlőkarrierbe kezd. Ritka, mint a fehér hordó. Később a cateringes lány egyszerre többünket is szemmel tart. Hajnalban tévéműsor. Több nő is kivetkőzik magából. A női futballkapus is meztelen.
Nem látok a szememtől. Kontakthibás. Izgalmamban a körmöm rágom. Másnap még jó lehet pörköltnek. Közben rájövök, hogy valójában minden hidegburkoló csempész. Álmomban hallgatok is egy kis Csemperort.

Másnap indulás haza. A kertben kihajtott a halálfa szára. Menjenek most már önök is a…

——-
A Költő blogja.

Negyedik albumának kiadásához érkezett el a francia Peste Noire, akik már az előző évtized eleje óta boldogítják a “mocskos” black metal-ra fogékony, nemzeti öntudattal jócskán megáldott csigazabáló barátainkat, akik népük alapvető jelleméből, kiállásából adódóan mindig is olyan vehemenciával és lelkesültséggel fogtak hozzá az előttük álló feladatokhoz, hogy az példaértékű lehet akár számunkra, vagy más, önelsirató kultúrkörben kibontakozott nemzet számára is. Elég csak himnuszukat, a La Marseillaise-t említeni, mely sokkal inkább nevezhető győzedelmes csatába vezető indulónak, büszke menetelésre buzdító költeménynek, mintsem egy saját romjain sebeit nyalogató, kiutat alig látó ember belső énekének, panaszos jajkiáltásának. Képletesen értem most a szembenállást, hiszen nyilvánvaló, hogy egy magabiztos, identitásában nem kételkedő és azt bátran felvállaló nép sokkal sikeresebbnek mutatkozhat a világ, illetve önmaga tekintetében is, de ez individuumokra vetítve is igaznak mondható, hiszen egy frusztrációi által elvakított, döntéseiben bizonytalan személy sem lehet elégedett önmagával egészen addig, míg ki nem szabadul kisszerű démonjai karjából, és önállóan nem kezd rendelkezni saját sorsa felől.
Ekként ragadta meg eddig is a Peste Noire az egyszerű, ámde céljaiban eltökélt lelkületet, és töltötte meg diadalittas pátosszal az egyébként rendkívül sötét, soviniszta, vérözönnel terhelt tartalmat, mely miatt nyilván az efféle ideológiával nem rokonszenvező franciák mindig is megtartották velük szemben a két lépés távolságot, de ideát már kevésbé érezhetjük kényelmetlenül magunkat az idegenek mészárlására szólító, saját nemzetet egyedül dicsőségesként feltüntető rigmusok hallgatása közben. Ennek ellenére szerencsére egyáltalán nem válik a mondanivaló a zeneiség kárára, ezen a téren a Turulvérhez tudnám hasonlítani őket, akiknél szintén efféle témakör(ök)ben íródnak a szövegek, mégsem kell lelkünkön erőszakot tennünk hallgatásakor, úgy éreznünk, hogy most valami jóérzésünkkel teljesen ellentétes dolgot teszünk. Nyilván lehet erre meg azt válaszolni, hogy a szó attól még ugyanaz marad, de azt sem érdemes elfelejtenünk, hogy a dalszövegek ezen esetekben jobbára a zene, a kifejezni kívánt hangulat szolgálatában állnak, tehát inkább eszközei is a szándékozott hatás elérésének, mintsem a jelenvaló hatás kiváltói. Lehet ezzel vitatkozni, a tagok és a gondolat harcosai nyilván így is tennének, de abban azért biztosak lehetünk, hogy megénekelhet és elmondhat bármit is a vicces nevű La Sale Famine de Valfunde (a Peste Noire egyedüli dalszerzője és — a hozott anyagon kívüli — szövegírója), sosem fog meggyilkolni egy illegális bevándorlót sem, és a Nemzeti Frontra leadott szavazatán kívül semmivel sem fog hozzájárulni radikális nézeteinek hatalomra kerüléséhez, illetve az általa bálványozott diadalmas hadjáratokhoz.
Sokkal inkább kulturális kötődés az, mely az együttest nemzetének védelmezőjeként tünteti fel, melyet jól példáznak az ismert költemények általuk prezentált verziói is; de a francia folklór egyre nyilvánvalóbb kihasználása is ebbe a kategóriába sorolja őket, mely hagyományozottság kiaknázására az új albumról jó példa a gall kakas rendkívül mulatságos csatasorba állítása (nincs is szebb dolog ugye, mint egyszerre károgni, és kukorékolni is), vagy a “népiesebb” hangszerek egyre hangsúlyosabb jelenléte: a cimbalom mellett a harmonika, illetve a harsona is a lemez vendégeként köszönthető, mint a francia paraszt szívéhez olyannyira közelebb vivő dallamok előcsalogatói, megszólaltatói.
A csapat erőszakosságán, illetve lendületén túl szarkazmusán sem változtatott ezúttal sem, most egyes nőszemélyek is megkapják a magukét a Cochon Carotte-ban, de a J’avais rêvé du Nord (“Északról álmodtam”) is természetesen a francia felemelkedéssel végződhet csak, ahol még a black metalból is “métal noir” lesz, de a dicső korokra való visszatekintés jogán a derék Phébus és az Airbus is összevetésre kerül, újabb mosolyt csalva már amúgy is pirospozsgás orcánkra. Említett monstre szerzemény (20 perc) adja egyébként az album magját, egyúttal az Audrey Sylvain-nel kiegészült, egymásnak felelgetős duó a lemez csúcspontjaként is funkcionál: az Amesoeurs gyönyörű hangú énekesnője káprázatos ellenpólusaként egészíti ki La Sale Famine elvetemült torokreszelését, a zenekar sötét lelkületét. De érdemes megemlékeznünk a már említett Cochon Carotte et les sœurs Crotte című dalról is, mely eszeveszett kirohanásaival és irgalmatlan szenvedélyével az erődemonstráció egy újabb fokozatát jelentheti diszkográfiájukban.
Két évvel ezelőtti anyaguk, a Ballade cuntre lo Anemi Francor addigi legerősebb kiadványuknak mutatkozott, egy olyan fokozatra emelve a megveszekedett, kegyetlen tartalom és emelkedettség házasságát, mely a műfajon belül példaértékűnek volt nevezhető; magasra helyezték tehát maguk előtt is azt a bizonyos mércét, melyet most játszi könnyedséggel ugrottak át, bizonyítva, mennyire erejük teljében vannak utóbbi időkben. A hangzás az előzőeknél letisztultabbnak tekinthető, paradox módon a hagyományokhoz illeszkedni kívánó, a műfajon belül is az ortodox nézeteket valló csapat éppen a stílus határainak feszegetésével hozza létre saját, azonnal felismerhető világát, az undergroundon belül is az élvonal felé terelve őket ezáltal is.
Kíváncsi vagyok, csak szerencsés időszakukat élik, vagy tényleg képtelenek hibázni Peste Noire-ék: az mindenesetre biztos, hogy a francia black metal-on belül náluk fontosabb csapat után mostanság nem érdemes kutatni.

01. Casse, Pèches, Fractures et Traditions
02. Cochon Carotte et les sœurs Crotte
03. J’avais rêvé du Nord
04. Sale Famine Von Valfoutre
05. La condi hu