Az eddigiek során egyes kritikus hangok talán joggal vethették magazinunk szemére, hogy a fellengzősség, sznobizmus virtuális posztmodern keretlegényeiként csupán fikázunk, ironizálunk, parttalan, nihilista bálványdöntögetésben éljük ki magunkat, miközben valódi értéket, alternatívát nem kínálunk, csupán sunyi kibicekként a partvonal mögül csaholunk. Ezen hangok elhallgattatására osztanánk meg Veletek néhány általunk is tiszta szívvel követendőnek, vállalhatónak ítélt életvezetési, életérzésbeli és ízlésbeli tanácsot:
Mostanában rengeteget hallom (mit hallom, olvasom, különböző fórumokon) a tizenix éves Kult figurák hozzászólásai közt a ‘szart se tudol a metálró’ ‘ stílusú vagdalódzásokat és az ezt követő hatalmas megfejtéseket a régivágású, mára kikopott szellemiségről. Nem akarok én senkit megbántani, de fogok. Ez itt nem egy ilyen tipikus szopkodjuk egymás csápját stílusú webzine, konkrétan teszünk mindenkire és mindenre magasról, arról írunk, amiről akarunk, mert a MIÉNK! Viszont a félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy nem a srácokkal van a probléma, hanem azzal, hogy nem tudják, mi az a régisulis szellemiség, amiről értekeznek, épp ezért döntöttem úgy, hogy elmesélem nekik, hogy míg a velem egykorúak helyeslően bólogatnak, valamint mosolyognak a szemük elé táruló emlékeken, valamint az önmagukkal történő szembesülésen (bizony, te is magadra fogsz ismerni), addig a „kopaszok” csiszolódjanak egy picit. 
