Avagy bosszankodjunk azon, hogy milyen bosszantó is az irodalmi közízlés.

 És tényleg. No de most mindenféle köntörfalazás nélkül belecsapok a lecsóba, valamint a lovak közé is, kinek mi, de a magam részéről leginkább mégis a homlokomra,amit nem csak csapkodok,de ráncolok is. Fájó szívvel kell tapasztalnunk ugyanis,hogy a ma költője nem egy elvont fogalom,egy magasztos valaki, akit lehet tisztelni és lehet rajongani érte,hanem sokkal inkább egy tömegcikk,olyan mint a nájtmerbiforkriszmöszös kiegészítők tömkelege, vagy urambocsá’ a kórházas szappanoperák divatos újhulláma.(Itt persze nem a nyilvánvaló zsenikről beszélek,mint Kukorelly Endre, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina…)  És a recept mindig ugyanaz a „Hogyan legyél trve költő 2011-ben?” projectben.

-          egy ifjú titán, vagy egy delnő, aki kinyilatkoztatja magvas gondolatait

-          a gondolat, amely leközölhető néhány művészieskedően egymás után dobált mondatban,majdnem úgy,mint a Kiscsillag dalszövegeiben  (ó,jaj,mennyit fogom még őket verbálisan kurkászni )

-          a mondatok fontos kritériuma: partikulák töménytelen mennyiségben, ismételve, görcsösen,mert az tragikusabb, pl. ha egy szakítást ír le a kedves tollforgató szenvedő

-          szándék arra,hogy saját maga uralkodójává váljon… (haha, na nem, ilyen jót csak az Isten Háta Mögötték tudnak írni) Szóval szándék arra, hogy bármibe készségesen belehaljunk

-          végezetül néhány terminus technikus az egyetemről,vagy ha nem onnan, akkor az új mosógép használati útmutatójából,a nővérünk fogamzásgátlójának hatóanyagai közül, vagy egyszerűen csak csapjuk fel az Idegen szavak és kifejezések szótárát…

…És már kész is a pompás vers, és elmondhatjuk: „olyan szépet írtam a nagy szellem evezőivel”, ahogy monda Zselenszky Tamás vala,aki az Eleven Hold énekeseként tengette Napjait, majd unplugged nyomta a szívfacsaró muzsikát és aztán/közben úgy döntött, még azt is bevállalja,hogy költő lesz,mert neki megy az is,miért ne menne, ha meg mégsem,akkor valami néma száj úgyis felcsókolja őt az út porából,ahova hullana le. És most jól kitérnék a különböző társadalmi kasztok és/vagy szubkultúrák önjelölt költőire is,miután kikuncogtunk magunkat az elevenül verselő fiatalemberen. Az első ilyen faj neve gótika-mónika , különleges skilljei közé tartozik a Petőfi összes terjedelmű versikék indokolatlanul rövid idő alatt történő produkálása, ugyanabból a hat szóból: vér, hold,halál, temető, szerelem, farkas. Aztán létezik még a mostanság oly’ divatos szóval élve általam forever alone-nak nevezett csoport, akik hasonló szókészletből dolgoznak,mint a gótika-mónikák, csak még bővítik repertoárjukat giccses jelzőkkel, mint a ‘lágy’ meg ‘csilingelő’,esetleg a ‘temetőt’ kicserélik ‘égboltra’ és folyamatosan rossz nekik. Nem feledkezhetünk meg továbbá az elvont egyetemistáról sem, aki főleg akkor ír, amikor új szót hall az egyetemen. Ő már rendszertanilag fejlettebb,mert nem 3Dben hal bele a mi megbokrosodott világunk kínos forgatagába, hanem kitalál magának szituációkat és viszonylag változatos helyzetféleségeket, de még ő sem eredeti,hisz a posztmodern versreceptet, amit fent öt pontban megfogalmaztam, leginkább ő tartja be és valóban ő most zsörtőlődésem fő tárgya,hiszen a gótika-mónika és a  forever alone azért nem kerül be irodalmi folyóiratokba, de neten, „művész” közösségi portálokon és főleg facebookon előszeretettel és kivédhetetlenül garázdálkodik. Valamint az elvont egyetemista csinálja még azt,hogy kínosan megjegyez mindent, aljas kis hatásvadász módon, például azzal csal könnyet a szemünkbe,hogy pontosan emlékszik a három évvel ezelőtti nyaraláson a barátnője lábán maradt 2x 3cm-nyi szőrre,amit a kedves elfelejtett legyantázni,de sebaj,mert ő szereti azt a 2x3cm-nyi szőrt, úgy,ahogy van, az egész kislányt tetőtől talpig; vagy egy másik fiatal elvont író lejegyzi azt, hogy megkopott már a Sepultura felirat a pulóverén,mert ezek a fiatal írók már igazi kőrockerek,ilyesmi. És ugye-ugye,felületesen idézve is  milyen megható eme figyelmesség? Én is majd beleszédültem. Valamint mindjárt nekiállok Sepulturát hallgatni és nem legyantázni a barátnőm lábát,mert én őt úgy is szeretem. Igaz, nincs barátnőm,ennélfogva lába sincs, meg különben is a fiúkat szeretem,és egy nő azért mégsem olyan jó kandúr,mint egy kandúr.

Hát igen,ilyen egyszerű,bár sajnos nem nagyszerű dolog a közköltészet ma,bár ezt szokták szeretni a népek, kis protekcióval (?) simán be lehet kerülni vele az Élet és Irodalomba olyan valóban tiszteletre méltó költők és írók mellé is,mint  Kiss Judit Ágnes vagy Esterházy Péter,ami igencsak sajnálatos. Azt a fene se tudja, miért gondoljuk azt,hogy ha telírunk valamit olyan szavakkal és szókapcsolatokkal,mint a ‘köbcenti’,'vendiagram’ meg ‘talán mégis mégis talán csak’ vagy ilyenek,az irodalmi lesz és trve, mégis erre vágynak a kedves népek, ami egyszer-egyszer nem is lenne probléma, de ilyen futószalagon azért mégis,bár azért remélem,mégsem, mert én inkább maradnék az eredetiség mellett ezt a sablonreceptet messzire elhajtogatva,ahogy Parti Nagy Lajos bácsi is leszögezte egy halk,talmi versben:

” (…) Ki ott belép, úgy fogjad, mint a lép,

ha már papír, hát légypapír, te Ház,

mit jószándékok zümmögése ráz,

hogy végre mégse elrepülni kész,

nem egyfelől,de kissé egyfelébb,

röpülj, te kő, te könnyű és nehéz,

s ne csak papírröpülj, te Ház!”