Faller “Fallen Angel” Angelika vendégkritikája

Be kell vallanom őszintén, amikor két évvel ezelőtt megjelent a Virrasztók első albuma (Az emlékezés órája), teljesen meg voltam döbbenve, hogy valakik ilyen mélyen át tudják érezni a halállal járó fájdalmat, a szörnyű vég okozta szenvedést és a lélek tépett faként való vihartól gyötrődését, a sebesen zokogó patakok áramló könnyeit. Akkor még csak kezdtem belekóstolni a goth életformába, még inkább a Gyöngyvérből és az Árnyakból nyertem az éltető gyötrelmet, de a Virrasztók egyből a sötétség és a bánat egyik újabb fokozatára vezetett el engem, ahonnan talán már nincs is visszaút.
Nagyon tetszett az is, hogy ennyire komolyan veszik munkájukat és feladatukat, azt, hogy ők akkor most valóban látják a halottakat, sőt, át is kísérik őket a túlvilágra. Bár nem nagyon értettem, miért kell három különböző ember erre a feladatra, meg miért kell külön meglátni és külön fel is idézni szegény elhunytat, de hát végül rájöttem, hogy egy ember nehezen tudna egyszerre basszerozni, nyomatni a billentyűs cuccokat meg énekelni is. Nagyon ötletes dolog tőlük, hogy koncerteken is eljátsszák a halottak megidézését, jómagam nagyon szívderítőnek találtam élő fellépésük során, hogy bemázolják az egész arcukat fehérre, mintha ők is halottak lennének (bár Szkrobek kicsit furcsa a festés fölött egy szemüveggel, hihihi), és hogy emlékpálinkát is isznak a halottak kedvéért. Nagyon hátborzongató egyébként egy-egy koncertjük, ugyanis Szkrofáék még szólongatják is a köztünk lévő halottakat, sőt, néha még meg is pillantják őket!!!! És ez nem átverés: amikor megjegyezték, hogy jeleket éreznek a túlvilágról, hirtelen hatalmas csend lett, és valaki megkocogtatta a vállamat. Dühösen fordultam hátra ehhez a szemét Petihez, hogy mi a francnak zavar meg az átszellemülés pillanatában, de a hátam mögött nem állt senki!!! Nagyon megijedtem, és aznap este végig gondoltam az élet értelmét is meg mindent, nagyon elszomorodtam, majdnem depressziós is lettem!
Kíváncsi voltam hát, milyen lesz az új lemez, amely a Memento Mori!!!! címet kapta. Ugyan először azt hittem, hogy a híres amerikai filmhez készítettek zenét, de nem, úgyhogy a koncepcióval nem vagyok teljesen tisztában. De a Virrasztókról van szó, így abban azért bizonyosak lehetünk előre is, hogy halottakról lesz szó, akik megjelennek, beszélnek, és aztán pálinkát iszunk a kedvükért.
Régen nagy Rammstein-fanatikus voltam ám, úgyhogy nagyon örültem, hogy valakik ilyen ütemes ipari zúzdákat kevernek össze folk metállal meg szomorúsággal, végetérhetetlen kínzóan fájdalmas szomorúsággal. Így amikor barátomtól múlt hét szerdai születésnapom alkalmából megkaptam az új Virrasztók!!! albumot, nagyon elérzékenyültem, hogy hát mégis szeret engem ez a kis lüke, hogy a kedvenc együttesemnek képes volt beszerezni az új albumát, és azzal meglepni engem. Bár azt mondta, hogy az illegális letöltések miatt a csapat nem is tudta rendesen megjelentetni a lemezt, csak egy kis fóliába csomagolva, és még a szövegek kinyomtatására sem volt pénzük, de én így is teljesen feldobódva éreztem magam, barátom arcára egy cuppanós puszit nyomtam, és rohantam szobám magányába, hogy megtudjam, ki halt meg most és hogyan. “A szövegeket meg úgyis érteni fogod, kiscica, hiszen magyarul vannak” — mondta nekem barátom, aki hungarista, úgyhogy inkább rá is hagytam, hihihi.
Ágyamra fekve először gondolkozni kezdtem, van-e értelme egyáltalán gondolkoznom, majd amikor elindultak a Virrasztók, megborzongtam, fejem elsötétült, és könnyekben törtem ki. Az első számban a Szigeti veszedelemről volt szó, nekem meg pont most kéne abból dolgozatot írnom jövő héten, így rögtön gyötrődni is kezdtem, hogyan is fogom én elolvasni ezt a kurva hosszú könyvet egy hét alatt, és miért kell a Patkónének mindig engem szívatnia ahelyett, hogy a folyamatosan hangoskodó fiúkat venné elő. Persze az élet igazságtalan, és valami ilyesmit tudtam kihámozni ebből a számból is, amiben valami halni induló dicsőségről volt szó, amelynek kell a név, meg valami ostromlott hősiesség. Elkeserítő, hogy itt kell manapság tartania ennek az országnak, hogy ha valaki próbálkozik megvédeni magát, rögtön meg is kell halnia, de hát nincs min csodálkozni,  barátom szerint a zsidók mindenre képesek, és nehéz velük felvenni a harcot.
A szép női ének rögtön ebben a számban lenyűgözött, nem is értem, hogy képes valaki ilyen angyali hangokat előcsalogatni magából — le a kalappal Orsi előtt, neki már bérelt helye lesz Valhallában, Odin mellett!
Aztán jön A halálmadár, ami egy nagyon gonosz madarat énekel meg, aki mindig megjelenik a ház felett, és megöl valakit. Bevallom, ilyen madárról én még nem hallottam, de állítólag Dél-Amerikában élnek effajta veszélyes állatok, múltkor is láttam a Jumanjit, és azóta tudom, hogy semmilyen állatban nem szabad megbízni, mert aztán ellenünk is fordulhatnak akár. Meg anyukám szerint volt még régen valami másik madaras-ijesztegetős film is, de én inkább igyekszem modernebb alkotásokat nézni, a régiek olyan furcsák.
A szám végére rájöttem, hogy ez a madár akár valami metafora is lehet, gyorsan el is olvastam az irodalomkönyvben az erről szóló részt, és tényleg: eszerint a madár a szárnyaló képzelet és a szabadság jelképeként mutatkozhat meg. Így már minden más megvilágításba került, akkor Szkrofáék a madár elhessegetésével a szabadságot is el akarják kergetni, ami nagyon jól parodizálja a hazaáruló szemeteket, akik körülbelül így csinálnak, amikor újra kommunizmust akarnak, hogy rohadnának meg! Sírtam is egy picit, mikor ezekre az árulókra gondoltam.
Egy boszorkánypört is megzenésítettek most, ami egy szegény lány sorsát mutatja be, aki nem volt boszorkány, de mégis azt mondták rá, hogy az. Kökény Anna sorsát illetően kicsit bizonytalan vagyok most, mert a végén azt is mondták Virrasztóék, hogy vízpróbának vetik alá, meg máglyán el is égetik, ami azért együtt tényleg már a kegyetlenség határait súrolja! A bíró ítéletét hallva megborsódzott a hátam, és a világ kegyetlenségén kezdtem töprengeni, meg az idióta embereken, akik azt hiszik, hogy mert fekete ruhákban járok, én már kevesebbet is érek náluk! Utálom, amikor leköcsögrokkereznek, közben meg azt sem tudják, mi az a goth, de hát mit is várjak ilyen divatemberektől, akik még a Depressziót és a Roadot sem tudják megkülönböztetni, és még a HIM-ről is azt hiszik, hogy a HER-nek a férfi megfelelője.
Kökény Anna szomorú sorsán könnyeztem egy kicsit, de még nem voltam felkészülve a legborzalmasabbra, ami egy szegény feleséget veszejt el agresszív férje által. A hűtlen asszony balladáját hallva órákig fetrengtem sírástól reszketőn, annyira nem tudtam felfogni, hogy tehet ilyet valaki a szerelmével!! Hogy képes megölni csak azért, mert a felesége megcsalta, hát milyen brutális állat az ilyen, dögölne meg mind egytől egyig! Szerintem aki megöli a feleségét, az soha nem is szerette őt, tehát inkább neki kellene meghalnia, és ő még a virrasztást sem érdemelné meg, rothadjon el ott, ahol van, még Antigoné se temesse el őt, azt kívánom!!! Orsi nagyon szépen adta elő a szegény asszony szerepét, együtt éreztem nagyon vele, és el is határoztam, hogy este lájkolom majd Facebook-on az “Avon a nőkért az erőszak ellen” oldalt! Mert a nők megérdemlik, hogy ne bántsák őket!
Egyébként a Pipás Pista is erről szól: egy olyan asszonyról, akit a férje megerőszakol, és ezért ő is férfivé változik, aki megöl minden szemét pasit, akik nem tudják megbecsülni a szerelmüket és az életüket. Kicsit olyan Fűrész-utánérzés volt ez mondjuk nekem, de megnéztem Tomusin Facebook-profilját, és ő nem lájkolta a Fűrészt, szóval biztos csak véletlen egybeesésről les szó.
Az új album a mérhetetlen szépségen túl a halálnak állít örök emléket, és ez előtt borulunk le mindannyian könnyes szemmel, bánatosan. Úgy érzem, a srácok most egy új oldalukról mutatkozhattak be, hiszen egyre inkább tanúbizonyságát adják hatalmas szívüknek és emlékezőtehetségüknek, és ez nagy erény a mai Magyarországon, ahol még a tegnapi történésekre sem vagyunk képesek sokszor visszagondolni, hát még szegény Pipás Pista nénire, vagy Kökény Annára. Végtelen depresszió, kín, gyötrelem, halálhörgés, szomorúság, sanyarú lét, elveszettség, fájdalom, szerelmes visszaemlékezés és megtört érzések — az albumot meghallgatva ezek a szavak ugrottak be nekem, és azt hiszem, nem véletlenül. A Virrasztók olyan mélyen nyúlkál nemzeti kincsesládikánkban, ahogy azt rajtuk kívül senki más nem teszi, és ezért meg kell őket becsülnünk, különben elveszünk a törénelem viharában. Ezt azt hiszem majd ki is írom rockerek.hu-ra, mert egy fontos tanulságnak tartom, amire a Virrasztók nélkül nem lettem volna képes rájönni.
Egyszer mindannyian meghalunk… És ha valaki ezt elfelejtené, majd a Virrasztók eszébe juttatja. Mától pedig én is annak fogok élni, hogy egyszer rólam, Fallen Angelikáról is írjanak egy virrasztós dalt, és mindenki szomorkodjon halálom miatt. Először is ültetek egy bazsarózsát kertünkben — egy kis lépés az ültetvényesünk felé, nagy lépés a virrasztásért!