Megváltó tudathasadás tápja;
Abrosz bőr a korhadt testen
Elmém tálja és én tort ülök.
Villa hegye szívbe hanyatlik,
Gyilkos agyrém – kacaj
Süvöltve fakad
Feles gyász a régmúlt felett,
Áldott látomás, hangvíziók
Érzet helyett
Ontják baljós versek vágyát:
Vércsatornákba pengeél szalad;
Szeli téboly és révület:
Táncos nászát ropja,
Üdvözlégy elmúlás bolondja!

Minden törekvésünk ellenére gondolataink, melyek a létezés impulzusaiból táplálkoznak, behatárolják tudatunkat. Életünk, ha tetszik, ha nem, bármily meghitt is legyen, érzékszerveink hatására minden pillanatban feldolgozandó információkat küld agyunk irányába, így az kénytelen az általa észlelt három dimenzióban ténykedni és ebből adódóan bizonyos időre kizárni, avagy elfojtani azon szférákat, melyek felülemelkednek emberi, testi és lelki mivoltunkon. Nincs olyan mértékű direkt izoláció, választott elzárkózás okozta tisztulás, ami célra vezethetne, hiszen hiába a mindennapok általános jellemvonásainak eltávolodásunkkal történő kirekesztése akár meditáció segítségével, akár a sokak által választott természetbe történő kihelyezéssel, minden cselekedetünk egy porhüvely, azaz hús, csontok, idegek, érzékek tárházában végbemenő folyamat lesz, ahol a strukturális tényezők még a legeredményesebben felépített (jobban mondva, a körforgásból kiszakított) elmét is, -meglehet, az abszolút minimum szintjén ugyan, ám – manipulálni fogják.
Egyelőre fogadjuk ezt a bevezetést aforizmaként, hogy továbbléphessünk, majd próbáljuk cáfolatot keresni, ami már eleve abszurdum attól a személytől, aki az előbbi kijelentéseket megfogalmazta.
Először is a továbblépést cseréljük le a felülemelkedés elméletére, különben toporoghatunk saját gondolatmenetünk emelte falaink közt. Tegyük fel, hogy képesek vagyunk az előbb állítottak megdöntésére. Alapjaiban véve ez így helytálló lehet, ha kiiktatjuk érzékszerveinket. Ellenben ekkor következik be mindaz, ami már a ránk nehezdő tanokból, legyen az vallási, vagy realista, a halál vízióját hozza el nekünk. Ez valahol természetes, csakhogy ez már megint egy korlát. A bennük rejlő élettani, mentális funkciókat vagyis testi és azon túli létezésünk ismereteit izmusok és tanok, a teológia, a pszichoanalitika, valamint az orvos és bármely más tudományág által felállított tételek szabják meg. Ebben a kontextusban pedig nincs tovább, úgyhogy meg kell tagadjuk ismereteinket. Minden, amit eddig hittünk, tudni véltünk irreleváns. A Nortt muzsikájában legalábbis mindenképp.
Ha valaki azt hitte, hogy ez idáig nem a lemezismertető volt, hát tévedett. Vannak olyan hanganyagok, melyeket egyszerűen nem lehet, vagy mondjuk inkább úgy, hogy nem szabadna az általános kritikusi, szemszögből megközelíteni. Alkotónk egy olyan zenei közeg részévé vált a beskatulyázás okán, mely eddig hangulati elemként nem fogalmazta meg mindazt, amit a most tárgyalt korong képvisel. Beszéltek már nekünk halálról, életről, vallásról, tagadásról, pusztulásról, mizantrópiáról, de valahogy mindig megmaradtunk azon keretek közt, melyet egy átlagos intellektussal bíró személy (köztük jómagam is) viszonylag könnyedén képes befogadni. A Galgenfrist viszont egy olyan, határokat átlépő utazásra invitál, mely kiragadja ebből a környezetből. Sokan vonnak párhuzamot a Xasthur zenéjével (talán a közös kiadvány okán), de muszáj leszögeznünk, hogy teljesen másról szól a kettő. Míg a Xasthur a létezés síkján a tudatunk legmélyebb bugyraiba csalogat, hogy feltárjuk a bennünk rejlő félelmek összességét, szembesüljünk a kínokkal, mártózzunk meg benne, hogy járja át egész valónkat, a megértést szolgálandó, mindezt a disszonanciára épített ritmikával elősegítve ,addig a Nortt szimplán átlép ezen. Nem létezik, ám nem is halott. A lét és a nemlét közt lebegő testetlen, lelketlen állapot manifesztálódása hangokba sűrítve. Ez nem szuicid zene, itt senki nem vágyakozik halálra, de életre sem. Egy új dimenzionalitás, talán a leghátborzongatóbb, hiszen ki akar túl életen és halálon, két, már elfogadott és nagyjából elképzelt sík közé ragadva testetlen, lelketlen létezni az emberi tudat és értelem számára nem létezőben? Az , aki mindig keresgél, az akinek nem elegendő az eddig feltárult ismeretek halmaza, az, aki nem világi tanokra építi a spiritualizmust, hanem önnön valójából próbál haladást generálni.
A Nortt ehhez a szűk réteghez szól és a maga paradox módján szolgáltat neki a létezés előtt ismert eszközökkel, az érzékre ható hangok segítségével útmutatást az érzéketlenségbe.
Pontozás teljes mértékben szükségtelen.