Újabb kanadai black metal produkció, mely a tradicionalitás és a nemzeti büszkeség jelszavai mentén kíván minket szélsőséges eszközökkel lenyűgözni, akár csak teszi ezt a Forteresse, a Sui Caedere, a Csejthe és a többi istencsapása. Persze mind tudjuk, hogy az ezen formációk székhelyéül szolgáló Québecen belül nincs mire igazán büszkének lenni, fel is töltik hát a muzsikájukat más népek autentikus népi kiskedvenceivel, a Csejthe például Báthory Erzsébet vérével, a Forteresse magyar búzamezőkkel, vagy a jelen esetben tárgyalt Neige Et Noirceur szintén magyar csuhajjával. Az előző, La Seigneurie Des Loups című anyagon például a Magyar Népmesékből ismert rugózó effektre rázhattuk a rőzsét és izzadhattunk québeci zászlót, de néhol a táncházakból ismerős kellemes nótaszó is felcsendült sokunk örömére.
Most ebből sajnos visszavett Zifond, az egyetlen tag, viszont az extremitásból és a hősi hevületből kevésbé, így ismét egy nagyívű, méltóságteljes, ám rendkívül agresszív lemez jöhetett létre, melyen megtalálhatóak ugyanazok a mágikus, sejtető elemek, melyek korábban is jellemezték a Neige Et Noirceur-t.
Fifikásak ezek a québeciek, jól tudják, hogy francia anyanyelvükön a jól ismert black metal sablonok, nemzetek felett átívelő természetközeli panelek is titokzatosságot, eredetiséget tudnak sugallni, és egyáltalán, a nyelv használata jótékony hatással van az egész zene milyenségére. Persze itt nem csak ennyiből áll a dolog, valóban rendelkezik a muzikális oldal egyfajta varázslatos szakralitással, kiismerhetetlen földöntúli ragyogással, ugyanakkor a szövegi rész nem mondható túlzottan merésznek, amiről mindent elmond már a név is: Neige Et Noirceur, azaz Hó és Feketeség. Na ez minden más nyelven iszonyat gagyi lenne, de hát a franciának megvan az a jótékony hatása, hogy gondosan elfedi a kevéssé izgalmas tartalmat, ráadásul némi perverz magasztosságot is társít hozzá. Persze vannak olyanok is, akik a dolognak ezt a részét is zseniális egyediséggel teljesítik ki, de őket elsősorban a franciák között kell keresgélni, lásd Peste Noire, Diapsiquir, satöbbi.
Na de a Snow and Blackness teljesítménye felett tényleg badarság lenne átsiklani: valódi kegyetlenség tapasztalható itt meg, a legnemesebbnek tűnő hagyományok magasztos lendületébe csomagolva, nyakon öntve némi elvarázsolt ámulattal, illetve hisztérikus sikoltozással és harcos természetvédelemmel. Utóbbiról tanúskodik a feldolgozásra került Bérurier Noir-szerzemény is: ez eredetileg egy francia punkbanda nótája, így egész izgalmasnak mondható a black metalt ambienttel vegyítő újragondolása, melyre valószínűleg a mondanivaló miatt kerülhetett sor: a Les Bûcherons az elvetemült favágókat éneklik meg, akik egyre beljebb haladnak az erdőben, kivágnak egyre több fát, ám végül semmi nem marad, csak a sivárság, a szomorúság, a rendezetlenség, és a derékba tört fák meghasadt kis szíve.
A Hó és Feketeség ezúttal is egy igen intenzív, hangulatos és sötét himnuszokkal felturbózott lemezzel állt elő, melyet szétfeszít az izzó lelkület, de csitít már a ködös hegyek bús magánya.