Mint elitista metál-ellenes oldal, engedtessék meg nekünk hogy egy igazán baba koncert eljöveteléről tudósítsunk:
november 11.-én ugyanis az A38-on (hol máshol) fogja dalban elmondani nekünk egy vérbeli holland bűvész-handabanda, hogy a valóság túlértékelésének egyszerűsége felületességében antagonisztikus, egyszersmind individuálisan determinált. A származást és előbbi nagyzoló leírást tekintve akár szomorúan könyvelhetnénk el magunkban, hogy a The Devil’s Blood-koncert kerül máris pótlásra, de nem, hiszen az időtlenség követei helyett ezúttal a The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble követ majd meg minket!

A Kilimandzsáró Sötétdzsessz Közösség

A Kilimandzsáró Sötétdzsessz Közösség egy tagja

Kikről is van szó? Azt mi sem tudjuk, de annyira elvontnak és művészinek tűnik a név, a műfaj és úgy általánosságban az egész körítés, hogy muszáj azonmód istenítő állásmódba helyezkednünk és bölcs megnyugvással tekinteni fellépésük elé. A játék neve egyébként post- dark ambient jazzened Foxy Maxy és többnyire egy Perdition City-korszakos Ulvert kell elképzelnünk telve kattogással, csattogással és csörrenéssel. Itt-ott még egy kis édeskés női vokál is befigyel, de enélkül ma már nem is létezik sötét szépség, sem lenyűgöző kivetülése a beborult tudatalattinak. Némafilmekhez szolgáltatják az utólagos talpalávalót a megátalkodott biciklisták, és jelenleg két nagy- és egy kislemezzel büszkélkedhet az eredetileg duóként alakult (Jason Köhnen, Gideon Kiers) társulat, illetve Mount Fuji Doomjazz Corporation címszó alatt további albumok köthetőek még nevükhöz. Ha szeretnéd tudni, milyenek lehetnének Bosch, Goya vagy Murnau festményei a zene nyelvére lefordítva, ezen napon kivételesen ne az Iliászból olvass el újabb fejezeteket és ne is a Klimt-kiállítást nézd meg huszadszor, inkább tégy egy próbát a marihuána földjéről érkezett sárkányokkal; hidd el, vicces lesz!
Előttük pedig hallható lesz az Esclin Syndo nevezetű folkish feelingish elektronische schéphadaraw zenekar, kik utoljára lesznek megtapasztalhatóak a gyönyörű, intelligens, bűbájos,

Dalmaaaa<3

Dalmaaaa<3

elkápráztató, imádnivaló, feledhetetlen, igéző izé… szóval Berger Dalmával; utána nem tudom, mihez kezdenek, de nem is fontos, mi úgyis Dalmával leszünk elfoglalva, mmmm. Ha esetleg hallottátok már az Óperentziát, biztos egy drogos állatok vagytok, amellett az Eszklin Slusszkulcs zenéjét is örömmel fogjátok fogadni, mert ezt így szokás. Az meg még kevésbé szopás, hogy a hangzásért felelős Sándor Dániel egy ideje az Isten Háta Mögött-ben is építi renoméját, így tehát matematikai képletekkel levezethető, mekkora kvltbandának is számít régi csapata hetedhéthatáron innen és onnan.

Birtalan bírni fog az extázisban fetrengő tömegekkel, nem vitás!

Birtalan bírni fog az extázisban fetrengő tömegekkel, nem vitás!

Itt lesz továbbá a Failotron képében Birtalan Áron is, ki minimalista komponistaként fellépésein általában előkapja hőn szeretett Super Mario 8-asát és minden gombát lelövöldöz, ezáltal olyan hanghatásokat keltve melyek leginkább érdekesnek nevezhetőek. Hogy Áron milyen szóval illetné hosszas kutatómunkával kísérletezett technikáját, arról legjobb lesz ha őt magát kérdezitek ezen az estén!
Végül és utolsósorban (vagy nem) a Cadik is el fog minket kápráztatni egy kis post-anima sound systemcore csömörködéssel meg csörömpöléssel, kérek mindenkit hogy ne felejtse el indulás előtt bedaurerolni a haját és kedvenc Benny Benassi-pólóját felölteni.

Akiknek nem jut ladik, zenéljen őnékik a Cadik!

Akiknek nem jut ladik, zenéljen őnékik a Cadik!

Na meg az elégedett mosolyát, mert ok nincs a szomorkodásra: majdnem biztosra merjük állítani, hogy a szervezők senkit nem fognak beperelni a jelenlétért, kivéve, ha hazugságokat mernek terjeszteni hazai sztárzenészekről. De hát kinek lenne ehhez bátorsága?

The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble, Esclin Syndo, Failotron, Cadik
Helyszín: A38
Időpont: 2010/11/11 19:00
Jegyár: 1700/2200

Sajnos az Esclin Syndo fellépése ismeretlen okokból elmarad, reméljük azért, mert Berger Dalma mégsem távozik. NE HAGYJ ITT BENNÜNKET MI BÁLVÁNYOZOTT ISTENNŐNK, CSODAHANGÚ DALOSPACSIRTÁNK, KÖNYÖRGÜNK!