Először ugyan egy kettős koncertajánlóra készültünk a pszichedelia éjszakájáról, de a Fields of the Nephilim lemondása miatt nézzük, január 28.-án mi vár ránk, ha a Dürerbe látogatunk.
Aki a hazai underground kedvelőjeként mindig is valami többre vágyott igényes zeneiségnél, és igyekezett gondolati oldalon is jelentős előnnyel induló zenekarokat preferálni, az jó eséllyel mondhatta magát a ’80-as ’90-es években a Vágtázó Halottkémek
rajongójának, míg manapság az Isten Háta Mögött képes megmozgatni fiatalok/idősebbek agytekervényeit a rétegzenék keretein belül.
Ezen a téren sosem kellett idehaza jelentős konkurenciával számolni, a rendszerváltás előtti fiatalságnak pedig még jobban jött az alternatívák hiányában szenvedő, szellemi erőt nem túlságosan nyújtó környezetben a VHK által kínált befelé fordulás, felszínes külvilágot magunk mögött hagyás, mely akkor képes volt annyiak tudomására hozni, hogy a kulturális kiúttalanság igenis csak a látszat, és az ismereteket szomjazó és kitörni vágyó lelkek mindig megtalálják a maguk útját a világszellemhez, az örök igazsághoz. Az 1988-ban kiadott A halál móresre tanítása ugyan már egy változó, fejlődő világ árnyékában jelenhetett meg, de valójában nagy változás nem következett, nem is következhetett be: a többre, mélyebbre vágyás ugyanis sosem volt a tömegek sajátja, de aki egyszer ténylegesen ráérzett a kibontakozásra méltán jogot formáló erők emberi manifesztációjára, az azután már nem volt hajlandó engedni a könnyű utak csábításának és az egyszerűség nyomásának. Ilyetén válhatott a VHK is kultikus státuszuvá, több generáció kedvencévé, mely pozíciójuk egyáltalán nem érdemtelen sajátjuk: a ’97-ben és ’98-ban egy kiváló dupla albummal, Az éden visszahódításával kései korszakuk egy mesterművével előrukkoló zenekar mindig is az ösztönös zeneiség híveként olvasztotta egybe népzenei örökségünk legékesebb dallamait a csillagok felé nyúló kozmikus ősszellemmel, Grandpierre Attila személyében pedig egy igencsak karizmatikus frontemberrel rendelkeztek, aki csillagászként mindig is otthon érezte magát a világegyetem rejtett égi csarnokaiban is. Az 1999 decemberében megjelent Naptánc eddigi utolsó nagylemezük, de pár éve Vágtázó Életerő néven szerveződtek újjá (a névváltást a kötöttségektől és elvárásoktól való szabadulás mellett alapító tagok — Czakó Sándor gitáros és Ipacs László dobos — hiánya is indokolta), mellyel a VHK örökségének gondozása mellett talán többet is tűztek ki célul, legalábbis az új számok születése is ezt mutatja. A düreres koncert pedig nem csak egy lesz az újkori VHK-koncertek közül, ugyanis egy, a történetüket feldolgozó film utolsó felvételei fognak születni ezen a napon, valamint Attila USA-ba való kiutazása miatt szeptemberig ez lesz az utolsó fellépésük is. A kapunyitás után pedig egy szűk egy órás kerekasztal-beszélgetésre is számíthatunk a tudatmódosító szerek, a semmivel való szembenézés és a zene kapcsolatáról, résztvevők alább.
Az Isten Háta Mögött legénysége számára is sokat jelentett a VHK zenéje, ezt az Aláírhatatlan történelem feldolgozásuk is bizonyítja, mely ugyan más, keményebb oldalról közelíti meg a nótát (a szellemiség persze ugyanaz, és itt különösen hiányozni fog Csabi és az ő szerepe a dal élő prezentációjánál), ezen az estén mégis együtt fogja a két együttes előadni nekünk a szerzeményt, tehát öt gitár, két basszer, két énekes teszi majd felejthetetlenebbé a dal mágikus ereje által nyújtott felszabadultságot és mámoros tudatállapotot. De Palikáéktól számíthatunk még egyéb kellemességekre is, melyekhez kiváló alapot szolgáltat legújabb, Ű című albumuk az olyan — kevésbé metalos, de mégis ugyanolyan fogós — szerzeményekkel, mint az Áttelelés vagy a Hídavatás, de a régi kedvenceik is jól fognak esni ezen hideg januári estén valamennyiünknek. A december végi A38-os koncerten már tapasztalhattuk, hogy remekül összeszoktak az új billentyűssel, Sándor Danival, így azt hiszem, nincs okunk aggodalomra az este frenetikus és emlékezetes kimenetelét illetően.
Aki mégis bizonytalankodik, nyugodtan kérdezze a 2009-es Fekete Zaj fesztivál résztvevőit arról, milyen az, amikor a két zenekar egy színpadon bizonyíthatja egyéniségének erejét és szerteágazó zeneiségének lélekemelő hatását. Várjuk.
Program:
20.00 Kapunyitás
20.30 Beszélgetés — A Semmi Kapuin dörömbölve?
Moderátor: Dudich Ákos (Wan2)
Résztvevők:
Fiáth Tita (börtönpszichológus, Ludditák), Geréby György (vallásfilozófus, CEU), Legát Tibor (Magyar Narancs), Pálinkás Szűts Róbert (Origo), Para-Kovács Imre (független újságíró), Pritz Péter (Wan2, Radiocafe)
21:30 Isten Háta Mögött
23:30 Vágtázó Életerő (VHK)
A VHK koncert minimum két órás lesz.
Vágtázó Életerő (VHK), Isten Háta Mögött
2010/01/28
Dürer Kert
2500/3000
www.durerkert.com , http://vhk.saman.org.hu/ , http://vhk.mediastorm.hu/ , http://www.myspace.com/istenhatamogott












szép írás.