Summer ist Krieg

Emberpróbáló feladat ilyen időben hithű rockernek maradni. Ránk rohad a bakancs, hosszú sörényünk izzadtságtól áztatva tapad arcunkra, a bőrdzseki pedig csak úgy szívja magába a meleget. További megpróbáltatás, hogy nincs Metál Nap a szigeten, így idén is el kellett hagynunk a fővárost, ha Children of Bodom pólós csajokat akartunk felszedni. Szerencsére mindannyiunk kedvenc, legeslegtrúbb metálzenekara (nem a Hammerfall, hanem a másik) egy igazi örömhírrel kedveskedett nekünk ebben a pusztító hőségben: a Manowar a Kings of Metal album kiadásának 25-ik évfordulójára stúdióba vonult és újra felvette a legendás anyagot. Modern hangzás, új effektek, a koncertek során hozzáadott apró finomságok és kutyafüle. Mindez valószínűleg csak 6000 $. Hűha! – mondhatnánk ujjongva, ha egy cseppet is érdekelne minket a Manowar.

Igaz férfiak

Igaz férfiak

Viszont ez a hír remek apropóval szolgál számunkra is, hogy átgondoljuk, melyek azok a klasszikusnak hazudott black metal korongok, amelyeken igencsak sokat dobna egy újraírás. Íme:

Darkthrone – Under A Funeral Moon:

Kezdjük rögtön azzal, hogy ezen a lemezen alig hallatszik a basszus. Ki hallott már black metalról basszus nélkül? Naugye. A másik pedig, hogy ezek a számok az élő fellépések alkalmával sokkal jobban szólnak. Jómagam már legalább négy Darkthrone koncerten voltam az elmúlt tíz évben, és még egyszer sem sikerült alulmúlni a lemezen hallható színvonalat.

Emperor – In The Nightside Eclipse:

Itt a megfelelő alkalom első albumuk feljavítására, hiszen éppen a napokban jelentette be a jó Vegard, hogy elfogyott a pénze. Ennek örömére előhívta Samoth barátját a norvég erdőségek mélyéről, hogy újra Emperorosat játsszanak.

Ulver – Nattens Madrigal:

Ugye nem kell magyarázni. A hangzás borzalmas, gyakorlatilag élvezhetetlen. Gitárok helyett valószínűleg tojásszeletelőkön pengettek. Talán egy stúdió bérlésére kellett volna fordítani a kokainra költött pénzt. Azonban még nem késő. Szerencsére vannak igazán jól szóló black metal zenekarok, akik már megmutatták, hogyan lehet felújítani egy klasszikus lemezt.

Igaz norvégiai fekete fém

Igaz norvégiai fekete fém

Burzum – Hvis Lyset Tar Oss:

Az utóbbi négy évben kiadott Burzum albumok tükrében nevetségesen primitívnek és kiforratlannak tűnik ez az album. Az ambient részek fantáziátlanok, a black metal részek erőtlenek, a vokál pedig nevetséges. Az árja faj felemelkedéséről is kevés szó van a dalszövegekben sajnos. Dani Filth vagy Anders Breivik vendégszereplése sokat dobna egy esetleges új verzión.

Bathory – Blood Fire Death:

Nekem azt hazudták, hogy ez kéremszépen viking metal. De hát a lófaszt az. Hallott itt már valaki a Finntrollról? Kylfingar? Sehol egy hegedű, harmonika, de még csak egy tekerőlant se. Arról nem is beszélve, hogy ez a Quorthon még csak arcfestést se viselt. Hát nézzen már meg egy Ensiferum koncertet!

 

Igaz tetem festék

Igaz tetem festék

Peste Noire – La Sanie Des Siecles:

A filantrópia élharcosának számító Famine karrierje egy igencsak gyengécske albummal kezdődött. A későbbi feketehalál lemezekkel ellentétben itt koránt sincsenek meg azok az elemek, amelyek miatt az egész család szeretettel gondolhat erre a zenekarra. Nincs disznóröfögés, kakas se kukorékol, sehol egy böfögés, fingás vagy hányás. Ellenben van sok gitár, ami valljuk be, elég unalmas egy idő után.

Blut Aus Nord – The Work Which Transforms God

Számtalan sikertelen próbálkozás volt már a metálzene és az elektronika házasítására. Köztük ez az album. Szerencsére azóta a Korn és Skrillex közösen megmutatták, hogy lehet sikeresen ötvözni a brootális gitártémákat és a dubstepet. Francia barátaink példát vehetnének róluk.

Mayhem – De Mysteriis Dom Sathanas:

Hát ezen igazából már semmi sem segíthet…

—-
harconfajer