Burzum – Fallen lemezkritika

Amióta Varg Vikernes szabad levegőt szív (cirka két éve), elég erősen rálépett a zenei termékenység mezejére. Amint kilépett a börtön kapuján, gyakorlatilag már jött is a Belus. Az album kedvező fogadtatásra talált, nálam azonban más a helyzet.

Amióta Varg Vikernes szabad levegőt szív (cirka két éve), elég erősen rálépett a zenei termékenység mezejére. Amint kilépett a börtön kapuján, gyakorlatilag már jött is a Belus. Az album kedvező fogadtatásra talált, nálam azonban más a helyzet. A borítója gyönyörű, ennél több pozitívumot a zenéről nem tudok mondani. Számomra nagyon nagy csalódás volt az album, mely végigszenvedése után be kellett tennem egy Mayhemet, Tartarost, hogy helyre billenjen bennem a lelki egyensúly. Mindezek tekintetében gondolom senki nem lepődik meg azon kijelentésemen, hogy egyáltalán nem vártam az új albumot. De a kíváncsiság csak furdalt…

Vikernes nem teketóriázott sokat, gyakorlatilag egy év telt csak el a Belus óta. Az új anyag szakít az eddigi hagyományokkal és angol címmel jött ki. Azzal viszont nem szakít, hogy a borító ismét nagyon szép lett, ami még jobban növelte kíváncsiságomat; vajon a zene is ilyen jó? Az egy perces Fra Verdenstreet intrója után azonnal meg is kaptam a választ. Bizony jó! Bár újításokat senki se keressen, ez nem Vikernes kenyere. Az intró utáni nóta, a Jeg Faller tipikus Burzum, simán elfért volna például a Filozofem (a legzseniálisabb Burzum lemez szerintem) albumon. Ami itt is egyből feltűnik, hogy Vikernes hangja nincs szénné torzítva, bizonyítva ezzel, hogy a black metal világában még mindig ő rendelkezik az egyik legjobb hanggal. De nem csak károg, hanem nagyon sokat szaval/énekel. Míg a Belus albumon ezeket végighallgatni egy vallatással ért fel, itt végre nagyon jól és okosan van adagolva, ráadásul a dallamai is a helyén vannak. A Valen című szám nagyon jó példa erre. Viszont, ami tényleg totál telitalálat, az a Vanvidd. A nyitó témája maj’nem egy az egyben Jesus’ tod, ami nem baj… Sőt… A hideg futkos a hátamon, amikor felcsendül a nóta. Egy nagy virtuális pacsi Vikerners bácsinak!

No, jöjjön egy kis fekete leves is. A hét számot tartalmazó album hossza 47 perc, ami így első ránézetre normális, de, ha azt nézzük, hogy két szám hossza közel 10 perc, kettő pedig 7 és fél, akkor már elég hosszúnak tűnik. A hangzás tipikus Burzum, nem is vártam mást. Ami még zavaró, az az, hogy eléggé monoton a ritmus. Vagy black darálás, de az sem változatos, vagy belassulás, ami szintén egy ütemet hoz. Rendben, minden hangszert Varg Vikernes játszik fel és a dobok terén sem egy Hellhammer (Mayhem dobos), de azért jobban megeröltethette volna magát. A témákra is érvényes az előző kijelentés. Bár tény, hogy élvezetesek, de egy idő után unalomba fullad.

Mit is mondhatnék így zárszóként? Bizony elég kellemeset csalódtam a Fallen-ben. Igazi Burzum, igazi black metal, Varg Vikernes pedig egy tisztes maflást leoszt a mai “trú” black bandáknak.Sokáig filóztam a pontszámon, egyenlőre nálam egy vastag nyolcast ér az anyag, de később lehet kilenc is.

További mélyelemzések itt.