Varg Vikernes (Burzum)
Először is, mi az, hogy Európa Bajnokság? Jól jellemzi a kontinens állapotát, hogy efféle nigger sportokból rendezget óriási fölhajtással körültáncolt értelmetlen “mérkőzéseket”. Maga a “mérkőzés” szó használata is nagyon visszás erre az izzadt hónaljú, állatias futkározásra – az antik időkben még a sok százezres harcokat illették ezzel a megnevezéssel, akkor még valódi férfiak uralták e kontinenst, akik nem féltek összeereszteni erejüket, ha földjük és népük védelméről volt szó. Ma meg hol tartunk? Békés “összecsapásnál”, ahol a felek igazából nem is akarják levágni egymást, mint egy disznót, csupán egy gömbölyű gyerekjátékot kergetnek, mintha azzal, hogy abba belerúgnak, képesek lennének ártani a másik nemzet képviselőinek. Hogy néznek így hazatérvén asszonyaik és gyermekeik szemébe? Mit mondanak, ha a trónörökös szemlesütve megkérdezi lefekvés előtt, hogy “apu, de ugye kitapostad azoknak a drogos hollandoknak a belét?” Hogy “ugyan már fiam, ez csak játék”? Hát sem a black metal, sem az élet nem játék! Tanulhatnánk újra a szkaldoktól, akik még tudták, hogyan kell úgy darabokra tépni az ellent, hogy egy sárgömbbel veszik célba azokat – vagy a szabadságharcos közép-európai néptől, a magyaroktól, akik azért még bebizonyítják egy-egy Fradi-Újpest mulatságon, miben is áll a dicső, férfias szerepvállalás!

Carl McCoy (Fields Of The Nephilim)
Emlékszem, amikor még pár éve Magyarországon jártam, elmentünk a barátaimmal megnézni egy Videoton-meccset. Az a lelkesedés, az a parádés játék! Nagyon odatették magukat a fiúk, látszott rajtuk, hogy szeretnek ebben a kicsiny országban létezni és bizonyítani, és áradt belőlük annak szeretete, amit csinálnak. Nem a pénz mozgatta őket, ebben biztos vagyok!
Amúgy csak hülyéskedek, természetesen nem voltam még Magyarországon, és a jövőben sem leszek soha, hahahahaha!

Fanka Feri (Magyar Zenész)
Első találkozásom a futballal úgy tízéves koromban lehetett. Én voltam a labda. Rendszeresen terrorizáltak a felsőbb éves hazaárulók, de szerencsémre egy rendkívül mély empatikus érzékkel megáldott évfolyamtársam, Magyar Töhötöm megmentett a további megaláztatástól, és egyúttal meg is ajándékozott egy másolt kazival, melyen valódi magyar focihuligánok voltak láthatóak, akik a csavaros észjárást vetették be ellenfelükkel szemben, és mindegyre győzedelmeskedtek az önnön sorstalanságukba beletörődő birkák felett. Ők valódi focisták voltak, fejben végezték az egészet, mint a legnagyobb sakkozók saját megmérettetéseik során: amikor pedig az ellenfél kezdett fáradni, megsemmisítő gólt lőttek az ellen hálójába – közölték a másikkal, hogy Kádár is nagy focirajongó volt. Ha azok meg erre megvonták vállukat, mondván, a sport attól még jó, a mi harcosaink egyszerűen írtak róluk egy futballhimnuszt, melyben fiatalabbnak nevezték őket még Szlovákiánál is.

Barney (Napalm Death)
A futball fasiszta dolog! Elég csak ránézni egy mérkőzésre: alakzatba szerveződve masíroznak a pályán fel-alá, néha zsidóznak egyet magukban, majd idegesen kiköpnek a pálya szélére, máskor meg egyenesen rávetik magukat többen egyszerre egy arra szaladó ártatlan feketére! Az meg hiába tiltakozna, hogy ő még sosem késelt idős nénit, rögtön elveszik tőle a labdáját, ami már egy gyerek esetében is rendkívül szigorú büntetés, de egy felnőtt férfivel szemben szinte már emberellenes gonosztett! Hisz mindenki tudja, hogy a férfiember kedvenc játékszere a labdája (ball – a szerk.), és megfosztani tőle annyi, mint elkapcsolni a Barátok közt-ről, amikor az asszony épp az idegsokk határán van, hogy vajon mikor nő vissza annak a Miklósnak a haja!
Láttátok egyébként Az akarat diadalát? Ugyanolyan monumentálisnak, katartikusnak szánt pillanatok voltak benne, mint egy focimeccs során, aztán mindenki láthatja, mi lett a vége! Nem vagyunk messze tőle, hogy az efféle EB-k kirobbantsák a III. világháborút – Görögországot mindenesetre a csehek már legyőzték.  Nem kell sokat várni, és a görög futballistákat páros lábbal rúgják ki Európából!