Elképzelni sem tudunk annál hatásosabb tömegpusztító fegyvert, mint amire a hipstertömegek által menővé avanzsált, végtelenül irritáló telefonbúgások és csilingelő moshógépek (+ pár kislány végtelenségig torzított kacajának) zajából összeeszkábált Skrillex, illetve az egyéniségtől önmagát mindig is bátran megkímélő, tettetett dühöngéssel rasztáikat felénk csapdosó Korn muzsikájának összeeresztése képes.
Ők viszont ennél fantasztikusabb lépést nem tudtak elképzelni a jövőre vonatkozólag, vagyis hát a Korn néven ismeretes természeti csapás úgy döntött, ezen a zseniális ötleten felbuzdulva egy teljesen dábsztepesített/nojzosított albummal (és rengeteg zajos kisegítővel) térnek vissza a kezdeti szupersztár-státuszukhoz, hiszen úgy is ez a fajta zene kell ma a népnek.
A cikiségfaktor persze már a III – Remember Who You Are-nál is az egekben volt (jobb körökben már az Evolution klipjénél is), de ezúttal tényleg bizonyítékát adták némi tehetségnek, hiszen ilyen nevetséges lépésre tényleg csak kevesen képesek ragadtatni magukat.
Igazából tényleg egyszerűnek tűnik azzal érvelni, hogy már a kettő külön is életveszélyes, együtt pedig aztán tényleg elviselhetetlen szemét az, ami összejön. De ki volt az, aki komolyan gondolta, hogy a rapes-nyávogós szövegmondás, a kakofón és valóban csak dühöngésre késztető gépies ütemek, illetve az irtózatosan debil szövegek keresztezéséből végre újra sikersztori fog születni? Elképzelhetetlen.
Csak reménykedni tudunk benne, hogy ez után az album után végre újra feloszlanak – ha csak három évre is, de legalább egy kicsit megkímélnek minket a kínos produkcióiktól.