Kedves olvasóink! A minap egy meglehetősen zaklatott hangvételű levelet kaptunk Güttler Károly névre hallgató olvasónktól. Kérlek, olvassátok szeretettel!

“Jómagam is szoktam cikket írni egyébként. Nyilvánvalóan kiválóan csinálják a Dafésok, látszik, hogy értenek hozzá, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokat is gyakorolják. Persze nem tudhatjuk, hogy mi lenne, ha én is annyit írhatnék, mint ők, de hát azt sem tudhatjuk, hogy hány perc alatt úsznák le a 200-at, ha napi 9 óra megfeszített edzésben részesülhetnének.

Az ugye nyilvánvaló, hogy amikor az első Dafés 1983-ban megtanult írni (négyévesen, önéletrajza szerint) akkor addigra én már kb. 1000 oldalnyi naplót megírtam. Nem mintha ennek lenne jelentősége, hiszen az igazi nagyágyúk blogot írnak, én pedig a viharvert zsebnoteszeimet gyaláztam meg. Nem állítom, hogy alapvetően ezen múlna az, hogy most róluk és nem rólam beszél az ország, de valahol ez is számít. És hát sok kicsi sokra megy.

Érdekes, hogy nyolcévesen indult a legidősebb Dafé-tag élete első íróversenyén, és rögtön dobogóra állhatott. Nos, itt nehéz az összehasonlítás, mert én nyolcévesen például már tudtam úszni, de azt nem tudom, hogy ha lett volna úszóverseny nyolcéveseknek, akkor mi történt volna, mert ilyeneket nem tartottak. Ebből a szempontból izgalmasabb szakma az íróké, mert meg tudják mérettetni magukat. Könnyebb az összehasonlítás.

Persze vannak hasonlóságok is bőven a Dafé, és az én életművem között. Ők például írtak rövid- meg hosszú cikkeket is, ahogy én is indultam már rövid- és hosszútávú versenyeken. „A III. kerülethez ezer szállal kötődöm” – írja a Dafé főszerkesztője a saját honlapján, és nem azért mondom, de ha nem is ezerrel, azért néhány százzal én is. Itt van ugyanis az uszoda, amelyben nap mint nap edzettem, ami újságírió párhuzammal az én szerkesztőségem.

Mindezekkel együtt természetesen kiváló eredmény a Dafésoké, hiszen valóban nagyon sok cikket írnak. Engem ha nem kerget a tatár – és hát az íróasztal mellett miért is kergetne? – körülbelül 15 perc alatt írok meg egy cikket. Na ez nekik most 2 perc alatt sikerült, ami kétségtelenül legalább 13 perccel jobb. Mondjuk fura érzés, hogy 13 percen múlik az, hogy most tele vannak a fényképeivel az újságok, meg ilyeneket blogolnak róluk, többek között. Mondjuk rólam is készültek már fényképek, igaz, azokon általában fel vagyok öltözve rendesen. Talán ez is egy olyan kicsi dolog, amiből sok sokra megy.


Károly roppant kemény fickónak képzeli magát

És van, amiben kicsit másképpen alakultak a dolgaink, és mondjuk az enyémek kicsit jobban. Ezt nyilatkozták: „A Beijing Tribune-ban is leközöltek pár kínai nyelvre fordított Dafé-cikket, azóta ez Magyarországról egyetlen metállal foglalkozó sajtóorgánumak sem sikerült”. Nos, én utoljára 2004 tavaszán jártam Pekingben, de akkor egyáltalán nem közöltek rólam semmilyen kínai cikket, és azóta se történt ilyesmi.

Kétségtelen, hogy a Dafé most nagyon nagy szám, mindenki velük foglalkozik, ebben gondolom szerepe van az Index címlapnak is. De ezzel együtt ne felejtsük el, hogy sok szorgalmas ember van még ebben az országban, akik esetleg ugyanígy tudnának örülni annak, ha velük is foglalkoznának a közvéleményben.

G.K.”

Fogalmunk sincs, ki ez a muksó. Ti hallottatok már róla?