Sziva Balázs tinédzserkorában a híres-hírhedt fémszervezet iránt olthatatlan rajongást érzett, és még egy tribute csapatot is megalapított volna, ha nem tiltja be rögtön a bűnös gondolatot közvetlenül annak felötlése után.
“A Balázs áldott jó gyerek volt, csak aztán elkapta a KISS szellemisége, és utána már csak a saját feje után volt hajlandó menni” — tudhattuk meg egy bennfentestől, aki szerint Balázs ezek után bármit megtett volna azért, hogy beléphessen a KISS-be, de sosem érezte magában a kellő lendületet, ezért inkább csak szobája magányában nézegette a Hotter than Hell ördögi borítóját, és közben bőrfejben a szebb jövőről szövögetett édes ábrándokat, illetőleg arról, hogy egyszer lehetősége lesz ellátogatni a zenekar egyik nagygyűlésére. Közben a KISS KISS megalakulásának sikertelensége okán akkori projektjével, az NSDEP-eche Mode-dal igyekezett vigasztalódni, igazodva az akkori korszellemhez. Aztán jött a rendszerváltásnak hazudott módszerváltás, és Balázs számára egyszeriben fenekestül felfordult a világ.
“Hirtelen mindenki másként kezdett nyilvánosan beszélni a KISS-ről, mint korábban, és ez engem nagyon rosszul érintett — mesélte nekünk lengyelül a “Ki hasonlít a legjobban Sziva Balázsra?” verseny győztese. — Mindig is azt szerettem volna, hogy büszke lehessek rájuk; hogy egy vasúti kupéba betérve se kelljen lesütni a szemem, ha éppen róluk esik szó; de ezen már nem lehetett segíteni. Ráadásul a mágia is megszűnt, miután tudomásomra jutott, hogy a maszkos KISS jelmezei mögött valójában Csihar Attila foglalt helyet. Más irányban próbáltam tájékozódni tehát, és Budaházy Gyuri barátom ekkoriban ismertetett meg a Terrorral, illetve a többi legendás szabadcsapat munkásságával, és teljesen le voltam döbbenve, én is a Keménymag része szerettem volna lenni. Meg is kérdeztem hát FormSpring-en Jakab Zolitól, hogy néha lóghatok-e velük, de ő csak egy “:DDDD”-vel válaszolt, és még az internetkávézóból is hazazavart. Ezek után annyira csalódott voltam, hogy inkább nemzeti érzelművé váltam, és innentől kezdve már nem volt megállás az elnémított Sziget-színpadig, illetve a dunaszerdahelyi lelátókig.”
A celebbel hamarosan interjú lesz olvasható valahol.

Csihar Attila, miután értesült a hazánkban fennálló tarthatatlan állapotokról, az utolsó forintig kifizette államadósságunkat. A kultikus alak állítása szerint mostanában nagyon elmerült a történelemkönyveiben, és ezért kissé maga mögött is hagyta a valóságot, de végül csak felfigyelt az aggasztó helyzetre.
Attila tartozásunk kiegyenlítése után ellátogatott a bohócforradalomra is, ahol sokakból megdöbbenést kiváltva bohócnak maszkírozta magát, és lelkesült beszédet intézett a korkedvezményes nyugdíjuk miatt aggódó bohócokhoz.
“Nem kell magatokban szégyellnetek a múltat, merjetek nagyot álmodni, és végre kiállnotok saját igazatokért. A világ tele van borzalmakkal, de az életben a legjobb közhelyek ingyen vannak. A történelem már bebizonyította, hogy mindig lesz valahogy, és ezt sosem szabad elfelejtenünk. Különben elsodor minket az ár, de ha szerencsénk lesz, megkapaszkodhatunk. Varg pedig igazán kedves ember volt, a buszon mindig átadta a helyét az öregeknek. Bátran legyünk hát kicsit különcök, hiszen ez a világ a bohócoké.” — merengett Attila, majd szétvert egy szállodai szobát, és a kiérkező rendőröket már Garm-jelmezben fogadta.

— Botrányba fulladt Roger Waters budapesti fellépése, miután kiderült, hogy valójában egy dublőr alakította őt a koncert során, illetőleg a többi zenész teljesen ismeretlen is volt, és meg sem próbálták eljátszani a Pink Floyd legendás muzsikusait.
“Teljesen fel vagyok háborodva, hiszen már három évvel ezelőtt megvásároltam a jegyemet, és egy héttel a jeles dátum előtt be is álltam a Sportaréna előtt kígyózó sorba, hogy első páholyból figyelhessem az eseményeket — dühöngött szerkesztőnknek Oliver Sykes (Bring Me The Horizon), aki mérgében össze is tépte a sárga Pink Floyd-os pólóját, és szatirikus hangvételű verset írt anyukájához, “I kill you motherfucker, you told me it’s cool” címmel.
A csalódottság annál is nagyobb volt, hiszen valószínűleg most először láthattunk ilyesmit azóta, hogy a berlini fal leomlott, és ezek után még kevesebb mentsvárunk maradt a zenei világon belül is. A színpadi előadás első fél órája rendben lezajlott ugyan, de aztán véletlenül beakadt a Waters-álarc egy kiálló faldarabkába, és a tűzbe jött hatvanasok döbbenten konstatálhatták, hogy a jelmez mögött Csihar Attila található.
Az eset után Horn Gyula is segített lebontani a díszletet, akit az este során többen láttak a Catering Queen-nel fotózkodni, aki egyebek mellett Csiharral, Oli Sykes-szal, illetve a koncertszervező cég embereivel is készített közös képet.

— A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a héten törvényjavaslatot nyújtott be, mely szerint ezentúl a kollégistáknak tilos lenne zenekart alapítaniuk, és ha mégis megtennék, az a szakukról való kizárással, illetve költségtérítéses képzésre való áthelyezéssel járna. A szankciók bevezetésének ötlete azután merült fel, hogy Réthelyi Miklós meghallgatta a Schönherz Kollégiumban lakó The Fibonacci Project bemutatkozó EP-jét, melyet az Egyenes Beszédben nyíltan az új MSZP-nek nevezett; bár Kálmán Olga védelmébe vette a csapatot, mondván, “ez kell ma az embereknek.”
“Még a Képzelt Városnál is vérlázítóbb az éppen aktuális trendeknek ennyire arcátlan meglovaglása, ráadásul itt még csinos csellóslány sincs” — őrjöngött riporterünknek Hoffmann Rózsa a szintén egyetemista hallgatókra utalva, majd hozzátette, hogy bár őt az IHM Palikája egy savanyú némbernek nevezte, de ennél még ő is színvonalasabb és élettelibb muzsikát tudna írni, majd állítását bizonyítandó meg is komponált egy keresztény metalcore balladát.
A történtek hallatán Csihar Attila egy fültágítós mesefigurának maszkírozta magát, és azt nyilatkozta, hogy ő ezzel sok mindenre szeretne utalni.
A csapat Equations címre hallgató anyagát sajnos le lehet tölteni majdnem mindenhonnan.