Inkább gondolkozzatok alábbi fejtörő megoldásán, melyet még mi sem tudunk, de biztos nem a Garm lesz az. A helyes megfejtéseket felbélyegzett válaszborítékkal ellátva várjuk a Füles címére.

A képért köszönet Gyémánt Zoltánnak!

Kedves mötálpaszományok, örömmel tudatom, hogy újra megint itt vagyok, a ’dafén. (Mert hátha volt köztetek olyan Autocafé kőfan, akinek feltűnt, hogy majd’ egy hónapja nem írtam semmit, a fene a jó dolgomat.) De magyarázom az inde…khmm, a bizonyítványom, teendőim hosszú sora végtelen.

Tehát ím, amik gátoltak a dafulásban:

• meg kellett írnom az Educatio kiállításon résztvevő hőzöngő egyetemisták követeléseit (napokig tartott,mert megkértek, hogy ne legyek vicces, de szeretem a kihívásokat)
• kitaláltam egy vadiúj receptet, melynek a „Megtévedt blkmtler kedvence narancsszósszal, pikánsan” fantázianevet adtam. Holnap megfőzöm, a hozzávalókat és az elkészítési javaslatot a napokban publikálom
• országszerte meglátogattam valamennyi barátomat, hogy különböző IP-címekről tudjak szavazni Fejér megyei 2011 férfiszépségverseny jelöltjére, aki nyert is, de nem csak miattam, hanem azért is, mert ő egy redneck zombi.
• volt egy szabadnapom, amikor tudtam volna cikket írni, de aznap sötétült el jópár oldal, így nem tudtam plagizálni, máshogy meg nem megy ez az írásdolog, kettőspontes

De! A legemlítésreméltóbb történet mégiscsak akkor indult, mikor meghallgattam a Halálfej Együttes bemutatkozó EP-jét. Rögtön vérszemet kaptam és elhatároztam, én is csinálok egy ilyen fun-projectet, hell yeah! A hangszeres zenéért teljes mértékben én feleltem, hiszen nem vagyok más, mint oppozíciók keresztmetszete és jelentéssíkok orgiája, megy az egyedül is. A felvételt a szerkesztőség mosdójában és rantottbus nagymamája, Zalai Imréné vidéki telkén lévő pottyantós wc-ben készítettem. Segítségemre olyan statiszták  és elismert vendégzenészek voltak, mint Zalai Imre (anal voices), Röfi (guttural voices), Zalai Imréné (scream), Erdélyi ’traktoros Miska’ Mihály (effects), Simon Tamás /Manifestum zenekar/( tiszta ének), Macsek (dob, gitár,basszus, basszameg, basszuskulcs, szintetizátor, szintézis, protézis, tangóharmónika, tanga). A kulisszák mögülről egyelőre ennyit, köszönet a Fármör Stúdiónak és Thepiratebaykiadónak! Remélem, ennyi nyomós ok elég volt ahhoz, hogy távollétemet megértessem a nedves olvasókkal. Ráadásként, a tracklist alább.

Kandúrbaszó Együttes: Szerzői Kiadású Blckmtlalbum Nem Perspektíva!  (EP,2012)

1. Recsegőset fingani nyom nélkül művészet
2. Kitüremkedett Aranyér
3. Kombájn, Zetor, Magyar Nemzet!
4. Bársonyos A herém, Verd Ki Te Is, Pajtás!

Valamint tavasszal szeretném megjelentetni az EP zárótételét angolul, egy Single formájában. A dalt már fel is vettük , ’My Marbles Are Silky, Hit It Out Bro!’ címmel.

Az idén tavasszal érkező új promofotókról Kjell Månssont, Burzum mester gyermekkori jó barátját kérdeztük.

Daphne Zuniga (az Autodafé avatarja): — Mit kell tudni a hamarosan érkező új képekről, Mr. Månsson?

Varg Vikernes (Kjell Månsson avatarja): — Többen már a tavalyi képeknél is nehezményezték, hogy elég sok mindent fedtek el a kíváncsi szemek elől – hogy csak egy példát hozzak, mindegyiken csuklya fedte a fejem, így nem lehetett tudni, mennyire hosszú is most a hajam. Mindenki tudja, hogy ebből az éppen aktuális világnézetemre is nagyban lehet következtetni, például a böriből is gyakran nem szavakkal, de hajhosszal kommunikáltam – elég volt letolnom kopaszra, hogy különféle náci szervezetekkel hozzanak összefüggésbe. Pedig hát épeszű ember tudja, hogy olyan messze állok a nemzetiszocialista eszmétől, mint honlapom az orosz komcsiktól.

Holden (az Autodafé avatarja): — Akkor a mostani fotók többet fognak megmutatni? Ismét a farm ad majd otthont nekik, és milyen kiadványok vezethetik majd fel az olyannyira várt fényképeket?

Silenos Kiadó (Kjell Månsson avatarja): — Készül hozzá egy zenei produkció is Umkliptar (Metamorphoses) címmel, mely a csúcsminőségű, festménynek bátran tekinthető képeket hivatott reklámozni. Még nem tudni, milyen tartalom lesz rajta megtalálható, de annyit előzetesen is érdemes leszögezni: scaldic metal lesz ez a javából!

Autodafé Magazin (Holden avatarja): — Pontosan mi is ez a scaldic metal, és miért?

Kjell Månsson (Kjell Månsson avatarja): — A szkaldok olyan norvég és izlandi költők voltak, akik pénzért és lakhatásért bármiről írtak verseket. Aki Varghoz hasonló, elismertségért kurválkodó celebeknek mondaná őket, annak innen üzenjük: jössz te még a mi boltunkba! Egyszóval hivatásos szerzők voltak, akik a regnáló hatalmat szolgálták ki, de kellő ellenszolgáltatás fejében képesek voltak bármikor gombnyomásra kijelenteni, hogy “nem tetszik a rendszer”. Segítségükkel is szeretnénk jelezni, hogy fogalmunk sincs még az anyag műfajáról, de ez tulajdonképpen nem is fontos, csak afféle ajándék lesz a fotográfiákhoz.

A Kérdező (Autodafé Magazin avatarja): — Miféle filozófiát tárhatnak majd elénk ezek a művészi igényességgel megalkotott képek, és hol kerülnek rögzítésre?

A Válaszoló (Leiszter Attila avatarja): — Várhatóan a Grieghallen hegység egy elhagyatott kunyhója mellett, és Varg kezében most is lesz valami, ami alkalmas 8 napon túl gyógyuló testi sértés okozására, mondjuk egy szamurájkard. Lesznek egyéb élethelyzetekben készült képek is: Varg egy szkanderbajnokságon, Varg egy jó ropogós gabonapehely elfogyasztása közben, Varg tankolás közben Lada Nivájában, Varg a magyar nímandoktól érkező rajongói levelek megválaszolása közben. Inspiráló alkotások lesznek, úgy hiszem, és nem mást fognak elénk tárni, mint a mítoszok gyönyörűségét, az erdőségek zord valóját, az elhagyatott fák vad sikolyát, meg hasonló izgalmas, soha korábban szavakba nem öntött jelenségeket.

Ismeretes, hogy egy-egy médiamémhez, szubkultúrához, vagy épp visszasírt korszakhoz kapcsolódó audiovizuális világ alapján mennyire a magunk képére tudjuk formálni közvetlen környezetünket. Értem például médiamém alatt a sátán vizeletét sem érdemlő hello kitty agytérfogat-csökkentőt, amiből a táskától kezdve a kutyapórázon, vonalzón, billentyűzeten át a klotyópapírig minden kapható. Vagy gondolhatok a retro “stílusra”, amikor gyakrolatilag minden használati tárgyadat helyettesítheted egy 45 évvel ezelőttivel, vagy ha olyan tárgy akkor még nem volt, a 45 évvel ezelőttire dizájnolt mai változattal. Épp emiatt fájó, hogy a black metál, mint szubkultúra képi-hangi világa nem tudja lefedni teljesen környzetünk magunk választotta elemeit. Például miért nincs black metálos pöttyöslabda (piros helyett fekete, a pöttyökben pentagramok)? Vagy papírmasé helyett szögesdrótból készült ikeja lámpabúra? Esetleg génmódosított dizájnnövény, ami fekete virágokat hoz? Bizony-bizony, nagy itt a betölteni való űr. Van viszont azonban valaki, aki a hétköznapi élet egy érdekes szegmensére terjesztette ki a black metálos életérzést. Ugye enni azért még az igaz emberek is szoktak, főleg ha kb. fél évnél még jelentősen tovább akarják várni a halált. Hogy az étel elkészítését is tisztelt műfajunk hangulatában végezhessük el, segítséget nyújt nekünk gasztronómiai kalandozásaink során Vegan Black Metal Chef!

Itt is van egy kis fekete főzőcske:

Jó ét- és halálvágyat!

Universal-fanatikusok! Hát bekövetkezett, amiről mindezidáig beszéltetek. 2012 – A Nagy Kozmikus Megnemrendelés Éve mindannyiunkat delejes rémületbe taszít. Páni félelem, irtózás az elkerülhetetlentől, dicsőséges megsemmisülés a süllyesztő kénköves förtelmében. Mindez 37 percben? Igen, jól hallottátok: harminchét. Az Univerzum új hívószáma a 42 és a Touch My Darling bukása után.
Azt javallom, felejtsetek el mindent, amire korábban emlékeztetek. Zebulon jól mondja: ne bolygassátok a múltat. Végképp eltörlendő. A jövő ugyanis – ha nem tudnátok – már elkezdődött. És folyamatosan pereg, akár egy univerzális homokóra láthatatlan szemcséi a Pokol mindenkit leégető bugyrai felé.
Megszületett az Antikrisztus! Fanfárok, dicstelenfény, jéghideg tűzforróság. És kinn a távol, tág és kéksötét.
Nagy Bandó András és dalárdája ezúttal nem viccelt (szemben a “felszállnak egy buszra négyen, le hatan, és kettő kell még, hogy senki ne legyen fenn”-féle humorikával). Nem, itt valami teljes elváltozás történt – talán már nem is a Föld forog a Nap körül. Ezentúl a Föld forog a Visz körül. András forog a Nap körül. Hajunk forog a Fej körül. Kozmikus megtébolyodás. Hangulatos black metal.
Nem is érdemes ezt hosszan megfejtegetni. Kifejti majd az idő, ha nem éppen kifelejti. Hull a szilva a fáról, meg a barátok is András tanyájáról. És a pontok is a megfáradt lovagok sercegő pennájából.
Nem szeretném túldimenzionálni a háromdimenziót. Mégis most valami elementális agybajnak lehettünk tanúi. Elmentek otthonról. Jöttek helyettük mások, újabb konstrukciók, akik a halált a semmibe szorítják az életből – legalábbis így gondolta még Csejtei, a nagy filozófiatörténész.
Szóval bekövetkezett. Trombitáljátok össze minden valamirevaló barátotokat. Aztán töröljétek őket – ha nem is Facebookról, de életetekből mindenképp. Nem lesz attól még semmi sem más. Vasárnap délutánonként ugyanúgy unjátok majd létetek és a csillagok hamis ragyogását. De legalább ott lesz az a dicsőséges öt perc hírnév. Nem nagy szám – épp egy szám. Többet ne is szánjatok rá sem egy életetekből, sem egy halálotokból.

Valamit nagyon szívhat mostanában a Rubicon együttes legénysége, várhatóan a jövőben szorosabbra kívánják fűzni kapcsolatukat a Gödör törzsközönségével, legalábbis legújabb klipjüket mustrálva efféle következtetésekre juthatunk. Persze tudjuk jól, ez egy másik nemzedék, és ha visszagondolunk az alig pár hónappal ezelőtt kijött új Depresszió-klipre, már nem is csodálkozhatunk túlzottan: a mostanság egyre hevesebben szólongatott ‘költői te’ bizony nagyon is gondban van saját identitásával, nem árt hát finoman, esetleg kicsit erőteljesebben sulykolni belé, hogy róla van szó, előtte kell sokkal inkább leborulnia a világnak szeretőn, nem fordítva, egyszóval: éljen az individualizmus! Persze ezen egoista üzenet nem lehetne igazán művészi, ha nem vegyülne bele csipetnyi dekadencia, hedonizmus, rockos életvitel, ezért hát jobb, ha ‘te’ tisztába jössz azért vele: bár fontos vagy, de csak azért, hogy valaki a megszólaló üzenetét is vegye, valakinek meg lehessen mondani, mi a még jobb neki, azaz ismét csak: éljen az individualizmus!
Te vagy a szerem, nélküled a kutya sem figyelne rám, világos minden!

És hogy mit fog ehhez szólni sixx? Talán valami ilyesmit:
“Na most az a nagy kérdés, mi a faszt oszt nekünk ez a felhők közt tépő hippikülönítmény, és hogy ki hatalmazta fel őket, hogy ekkora vicsorral beszéljenek hozzánk, tisztességes adófizető polgárokhoz. És amúgy is: honnan a retkes kurva anyámból szedtek ezek annyi gombát, amennyi szükséges volt a Render Media lecidázása nélküli üzletkötéshez, és ki a faszomat terheli ezért mégis csak a felelősség? Elbaszott Hetedik Mennyország előtt nyáladzó elbaszott Pataky-droidok.”

P.S.: Csak vicceltünk! (L)

Bombabiztos ötletünk van a mai vérzivataros idők kivédésére. Kivitelezése egyszerű, és mégis irdatlan nagyot szól aztán: mint mondjuk egy repülő mosdójában a gyurmából összeácsolt Pokolgép. Segítségével egy kicsit talán még jobb lehet a világ: ahogy azt Móricz Zsigmond helyett az Orphaned Land elképzeli.
Nem, ezúttal nem egy Nuclear Blast-szerződésért szeretnénk drukkolni a Dalriadának. Nem is kívánjuk bombaként robbantani a köztudatba, hogy azért lesz idén az utolsó Rockmaraton, mert atomjaira hull szét ez évben a világ egyes mulya emberszabásúaknak köszönhetően, akik elhiszik, amit a maják és a nyugati sajtó együttesen terjesztenek.
Sőt, még csak nem is szeretnénk vegyülni olyan kénes elemekkel, melyek szerint a világ megérett a pusztulásra, nem kár érte, és amúgy sem lehet már több nordikus riffet újrahasznosítani a ’90-es évekből. Nem bizony.
Mielőtt még olajra lépne a kedves olvasó is, urán bocsá’ egyéb szankciókat vezetne be oldalunk ellen, gyorsan izzítjuk is a kedélyeket.
Követeljük, hogy a Metallica lépjen fel Iránban!!!!!!!!!!!!

Kérdezitek, hogy is jöhet ez mind össze. Én is ezt kérdezném, ha nem tudnám, de most, hogy ne kelljen sokat erőlködni (mert csak úgy kitalálni egy háttérsztorit, amiben ezek szorosan összefonódó fogalmak, meglehetősen embertpróbáló feladat), megosztom veletek a megfejtést, először vizuális formában. Íme:

Van ám filo-teo-történelmi- és paraszt magyarázat is. Ez utóbbit prezentálnám. Tehát: mitől hallgat valaki olyan zenét, amiben mindenféle csúnya bácsik naggyon-naggyon rosszul vannak? Hát mert ő is rosszul van! És miért van emez metálpolgár olyan rosszul? Hát mert biztos fáj a lábujja! És mit keres ott Gyurcsány Ferenc? Hogy megtapasztalja, hogy milyen úgy eléggé rosszul lenni. Reméljük, az igaz kvltúra fogyasztói tábora ezáltal bővül egy fővel. Megyek is, megkeresem a Dimmu pólómat…

“Gondoljatok egy számra, kétszerezzétek, háromszorozzátok meg, emeljétek négyzetgyökre. És radírozzátok ki.”
/Louis MacNeice/

Nothing már említést tett erről a lemezről a 2011 által legjobbnak ítélt albumairól szóló listáján, de úgy érzem, érdemes még egy kicsit elidőzni ezen a francia csapaton, melynek énekese egyébként már a jóval zordabb hangvételű Arkhon Infaustus és Battlehorns zenekarokban is közreműködött. Az 1996 óta létező Diapsiquir viszont jóval inkább az iróniát, mint fő szervezőelvet érvényesíti zenéjében, amely egyet jelent a határok teljes lebontásával, a cinikus szövegekkel, de egyfajta értékrelativizmussal is, melyet a posztmodern irodalomnak szoktak felróni gyakran, ahol szintén az élethez való szarkasztikus hozzáállás jelenik meg hangsúlyos helyzetben.
Az irónia tulajdonképpen egyet jelent a totális negativitással, az élettel szemben idegen szubjektum nyilvánul meg benne, mely kölcsönös távolodás egyet fog jelenteni az egyén számára a szabadság teljes kivívásával, és a korlátok ijesztő mértékű lebontásával. Az irónia ugyanis épp azért vált ki ellenérzéseket kívülállókban, épp azért szül értetlenséget és gerjeszt indulatokat, mert egyrészt alapvető értékeket kérdőjelez meg, másrészt szembehelyezkedik a megismerhető és konzekvens megnyilvánulásokkal, és igyekszik minél kevésbé kiismerhetővé tenni a megszólalót. Az idegenség pedig könnyen hívja elő a gyűlöletet mindkét oldalon, legyen az az ironikus fél esetében mégoly valótlan, mégoly felvett szerep akár. Említhetjük itt mondjuk az Anal Cuntot, illetve annak énekesét, Seth Putnamet is, aki életében épp azért vívott ki egyesekben mérhetetlen ellenszenvet, mert számára sem volt semmi és senki szent, gyakorlatilag minden értéket semmibe véve építette ki a metálos antihős karakterét, ugyanakkor kész volt más szerepekben való tetszelgésre is, amit megtapasztalhattunk a Picnic Of Love-féle elmebeteg bájolgás során is.
A Diapsiquir ezt a fajta szembenállást mind zeneileg, mind megénekelt témáiban érzékletesen tárja elénk: bár leginkább black metalnak nevezhetjük, amit csinálnak, mégis azzal egy platformra semmiképpen nem hozható regiszterekből vesz át rengeteg elemet; itt egy rapbetét, ott egy elképesztő indusztriális dübörgés döbbent meg minket, de az előző, Virus STN névre hallgató anyagon például egy Beethoven-szerzemény is felcsendült (mely egyébként a Visszafordíthatatlan című francia filmben is hallható volt, meglehet onnan ugrott be Toxik H.-éknak is, lévén egy rendkívül felkavaró, beteges világot elénk táró műről van szó), de operabetéttel sem maradtak adósok számunkra akkor az elvetemült gallok.
Zeneiségük valóban bátrabban kísérletezőnek nevezhető mostanra, mint például a Peste Noire-é, de szövegvilágukban hasonló elementáris erő, perverzitás és cinizmus jelenik meg: miként legutóbbi lemezén a PN is képes volt egy erőszakellenes felhívás bejátszása után kurvák sárba döngöléséről dalolászni, úgy a Diapsiquirnél is megjelenik ez a fajta aberráció, például az A.M.A.C.C.-ban is, melynek címe valamiféle misztikus eseményre utal a vegyi úton történő kasztrálás előtt, és tulajdonképpen egy iskolásgyermek megbecstelenítése és annak tiltakozása jelenik meg benne párbeszédes formában, melyben partnerként itt is egy andalító női hang jelenik meg, miként a PN J’avais rêvé du Nord dalában is Amélie Sylvain hozza az angyali ellentételezését a mocsokban hempergő La Sale Famine von Valfunde-nak.
Azonkívül persze érezhető ugyanaz a harcos lendület, elképesztő agresszivitás (és az ezzel járó, indulókhoz hasonlítható menetelős jelleg) is, mint a másik pestises brigádnál, például épp a Peste című nótában, ahol olyan bájos kijelentésekre ragadtatják magukat, mint az “a szerelmet és a barátságot épp úgy kell kerülni, mint a pestist és a hasmenést”, de kevésbé szofisztikált módon is sikerül ezt kifejteniük, miként többi daluk is tocsog a különféle testnedvekben, vérben, és más egyéb finomságokban.
Kakaskukorékolás sajnos nincs, van ellenben bűbájos la-la-la, gyermekkórus a pedofíliáról szóló dalocskában, vagy éppen szovjet harci kedélyborzolás az Абcoлютний keretében.
Mindenképpen eddigi legkevésbé konvencionális lemezük ez, ha lehet efféle jelzőkkel dobálózni az esetükben: a Virus STN-hoz képest is mérföldekkel szabadabb, eklektikusabb anyag jött létre, és ahogy Nothing is megjegyezte, lassan bizonyosak lehetünk abban az Ennui során elhangzó kijelentésben, hogy minden, amihez Toxik nyúlik, művészetté válik, bár azért előtte csak szól arról is, miként fognak a jövő nemzedékek halála napján is élvezni egy jót.
Itt is érezhető, miként Sale Famine-éknél, hogy elkötelezettségnek nem állnak híján, de azért cinizmusért e tekintetben sem mennek a szomszédba, amit első lemezük címe [Lubie Satanique Dépravée) is jól példáz, de amúgy szinte minden második sorukban a Sátánra, a Nagy S-sel jelölt Gonoszra, vagy éppen az Ellenre lyukadnak ki, néhol pedig azokra, akik szintén őrá bukkannak mindenhol, pedig ehhez nem is lenne Toxikék szerint joguk és hiteles hozzáállásuk.
Az is ironikus, ahogy ezek az újkori black metal csapatok megjelenítik a klasszikus szex, drogok és rock&roll hármast, csak épp azok teljes sötétségében és kegyetlenségében: így lesz a felszínes életvitel jelszavaiból valódi mélységekbe süllyedő, őrjöngő hedonizmus, nők és gyermekek anális megerőszakolása, az önpusztítás rémítő meztelensége és ocsmánysága, valamint a black metal, mint zenei hitvallás kizárólagosságának megjelenítése.
Az ördög a részletekben van.

Promófilm elrettentésképp: