Karácsony alkalmából úgy gondoltuk, összeeresztjük a kedvetekért fiktív keretek között két kedvenc bulvárhősünket, hadd rombolják le egyesült erővel Képzeletföldét. X-mass Blackmass!

Leander

Fekete karácsony: Attissal ünneplem,
készítünk egymásnak klipeket szüntelen,
fel lesz majd dolgozva sok-sok mainstream nóta,
metálos Fluorban van üzlet régóta!
Fekete
Karácsony!

Dorottya

Nem tetszik, hogy minden évben új lemezt ad ki a Vikernes!
Nem tetszik, hogy Milán Péternél mindegyikből nagy siker lesz!
Nem tetszik a mai Mayhem!
Nem tetszik a sympho-black!
Nem tetszik, hogy a zenélés az Ulvernek már nem megy!

Nem tetszik, de nagyon nem, hogy maszk alatt már új a Kiss!
Nem tetszik, hogy post-black néven sátánista az indie is!
Nem tetszik, hogy a Burzum-könyv Nagi szerint sokat ér!
Nem tetszik, hogy mindenkit osztunk évek óta pár lájkért!

Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a pontszám!
Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a pontszám!
Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a pontszám!
Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a pontod, Bali! (x666)

Leander

Utolsó karácsony, jövőre világvég’!
Nem lesz már ‘Maraton sem talán már többé!
Nem lesz hol fellépnem, talán csak a Dürer!
Sok-sok kis tinilány visít majd: Mein Führer!
Csak persze magyarul, mert náci nem vagyok,
metálos popsztárként Fibonacciért rajongok!
Fekete
Karácsony!

Dorottya

Nem tetszik, hogy egyre szarabbul érzem magam a black metálban!
Nem tetszik, hogy Harlochék is legyőznek WOW-os csatában!
Nem tetszik a mai Mayhem!
Nem tetszik a sympho-black!
Nem tetszik, hogy a Catafalque bejön minden rockernek!

Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a pontszám!
Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a pontszám!
Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a pontszám!
Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a pontod, Bali! (x666)

10. Baaba Kulka – Baaba Kulka
Lengyel formáció korai Iron Maiden feldolgozásokkal, a Seventh Son Of A Seventh Son albumig pontosabban. Az érdekessége, illetve az értéke a dolognak, hogy rendkívüli szabadsággal, és (számomra) ízléssel nyúlnak az eredetileg is kitűnő dalokhoz. A kedvencem a trip-hopos Aces High és a gyönyörű, visszafogott Flight Of Icarus, de az egész lemez nagyon izgalmas. Az Igaz Fém Harcosai kerüljék messzire.

9. Absu: Abzu
Nekem mindig is az első Absu lemez lesz a kedvencem, egyrészt mert állat a címe, másrészt meg mert messze az a legsötétebb hangulatú albumuk (és én sötét vagyok). Ezen ez az új sem változtat, viszont ez is elég agyalágyult, Nem viccelnek annak ellenére, hogy a friss fotóikon úgy tűnik.

8. Wolves In The Throneroom:Celestial Lineage
Művészkedős, különcködő amerikai black metal. Abszolút alap ennek értelmében.

7. Nader Sadek: In the Flesh
Ez pontosan olyan, mint a Morbid Angel és a Chimera-korabeli Mayhem keresztezése. Fura, izgalmas, hangulatos, sötét death metal, a közreműködő zenészek kvalitását és karakterét maximálisan kihasználva.

6. Decapitated: Carnival is Forever
Először nem tetszett, de hirtelen beütött és azóta imádom. Igazából sokkal jobban, mint a régieket. Sok benne a Meshuggah, de itt egyáltalán nem zavar, nem úgy, mint ezeknél a djent izéknél.

5. Sólstafir:Svartir Sandar
A Köld jobban tetszett, ez szerintem feleselgesen ilyen hosszú. de így is benne van az a sajátos hangulat, ami annyira jellemzi őket. A legelső hangból meg lehet mondani, hogy Sólstafir, és ez nagyon fontos. Kitalálni egy egyéni, karakteres, elkülöníthető zenei világot. Nekik megvan.

4. Oranssi Pazuzu: Kosmonument.
Az első albumuk is különleges volt, ez meg még inkább. Néha valamiért a szintén finn Unholyra emlékeztetnek, de az egész annyira sajátos és öntörvényű, hogy öröm hallgatni. A borító is tízpontos.

3. OneHeadedMan: We Are Not Unique (EP)
Sokkal jobb, mint az első lemez, mert el mertek szakadni a metál alapoktól, több színből építkezik a zene, és nagyobb hangsúlyt kapott Lívia éneke is, raádásul gyönyörűen szól az anyag, főleg a cselló és a hegedű. Profiin is vannak feljátszva, mindenki tökéletesen érti a dolgát. Album kell.

http://soundcloud.com/theoneheadedman/2-oneheadedman-2011

Övék a kedvenc magyar klipem is:

2. Opeth: Heritage
Régen szerettem az Opethet. Még ’96-ban láttam őket koncerten a Cradle Of Filth előtt a Fekete Yukban. Aztán a Blackwater Park után lassan teljesen érdektelenné váltak a tökugyanolyan lemezeikkel, és a lehető legjobban tették, hogy léptek egy nagyot. Nálam a Heritage tízpontos, ráadásul októberben játszottak Edinburghban, ami hatalmas élmény volt, élőben még jobban tetszett az egész.

1. ICS Vortex: Storm Seeker
Tulajdonképpen az Opeth is lehetett volna első, az ábécé-sorrend döntött. Egyszerűen jó dalok vannak itt, és nem számít, hogy szörnyen ratyin szól a lemez. Igazi szabadszellemű, kreatív zene, még a legutolsó, instrumentális The Sub Mariner is kiváló szerzemény. Totális ellenpontja a Dimmu Borgir teátrális görcsölésének.

Köszönjük Tamás! :-*

Most, hogy meghalt az észak-koreai diktátor, talán valamiféle enyhülés következhet be a kommunista ország politikájában, bár the system remains the same, természetesen. Viszont az átmeneti időszakban váratlanul ellepte a nyugati imperialista mocsok az ellenőrizetlenül hagyott országot, így a balsors tépte nép most először szembesülhetett Justin Bieber sátáni muzsikájával.
Fenti videó ezeket a pillanatokat ábrázolja. Közvetlenül ezután hallgatták meg Loutallicáéktól a Lulut, de az erről való felvételeket sajnos nem mutathatjuk be a durva képi- és hanghatásokból kifolyólag.

Szerkesztőségünk hosszas nyomozás után végre megszerezte a Skóciába emigrált, folyamatosan az internetről zenét eltulajdonító, illetve saját régebbi számait ugyanoda illegálisan feltöltő zenészbűnöző elérhetőségét.
Fenti szélsőséges alak ugyanakkor költőbűnözőként is ismert: korábbi kötetét gyanús körülmények között lopta el valaki a makói könyvtárból, és nem kizárt, hogy ez is Kátai számlájára írható, lévén nagyon szereti a verseket.
Nevezett zenészbűnöző arról is ismert, hogy magyarságát feltűnően igyekszik hangsúlyozni lemezein, pedig gyakorlott hazaárulóról van szó: több mint 700 facebook-os ismerőse között rengeteg nemzetietlen elemet, balliberális szemetet és más zenészbűnözőket is találhatunk.
Kátai elérhetőségei:

telefonszám: 06/20/666-666-6
lakcím: Skócia, Edinburgh, Bodobács street 28/c, 4/10, balról a második ajtó
MSN-cím: eladomahazamesszintitveszek@citromail.com

Mondjátok meg neki a magatokét helyettünk is!

Faller “Fallen Angel” Angelika lemezkritikája

Most biztos sokan azt kérdezitek: miért? Hogy történhetett ilyen? Miért van az, hogy újra “Fallen Angel” a becenevem?
Nos, ez életem eddigi legnagyobb szerelmi csalódására vezethető vissza. Bécy, az a nyomorult, miután dicsőségesen megszerezte a szüzességemet, kidobott az utcára, mint egy kutyát, hogy dögölne meg! Én megbíztam benne, szerettem, magasztaltam, azt a zenét hallgattam, mint ő, és erre ezt kellett kapnom. Ekkora szemétládát, úristen, de visszakapja még ő ezt, ha más nem, a sors majd ezerszeresen is megfizet a rohadéknak, de akkor már hiába fog nálam kuncsorogni, nemet fogok mondani, annyi szent!
Persze, most mondhatjátok, hogy mit is vártam egy lelketlen diszkóstól, de hát kell nekem annyira bíznom az emberek jóságában, csak ráfizetés a jutalmam, meg bánat, féktelen bánat és depresszív önmarcangolás. Utálom az életet.
És akkor jön a Nightwish, és egy csapásra visszahozza azt a maradék önbizalmam, életkedvem, vidámságom, mindent! Mert hogy ez az én világom, te jó ég, hát mit akartam én mindenféle teknóval meg tüctüccel, nekem bizony csak a jóféle goth rock kell, meg a helyes fekete pasik, akik ilyet hallgatnak és nagy fekete bőrdzsekijük van, nekik tényleg van lelkük, nem csak kitalálják, hogy megdughassanak egy jóhiszemű goth csajt!
Ugye a Nightwish nagy felzúdulást keltett, mikor 2005-ben kidobta Tarját, és még én is elbizonytalanodtam bennük. Hát hogy bánhattak így szegénnyel, igazán nem szép dolog egy gyenge nőt megfosztani együttesétől, majdnem olyan csúnya dolog volt, mint mikor Gyöngyvérék elváltak Orbán-Ducos Tamástól, vagy mint mikor az a buzi Gaahl ki akarta tenni a Gorgorothból Infernust, a csapat egyetlen jó pasiját.
Szóval, Tarjának rútul távoznia kellett, és akkor jött ráadásul ez a még csúnyább nő, ez az Olzon, akit nem tudom honnan szalajtottak, de hogy nem egy operaházból, az biztos! Hát milyen hangja volt neki, te jó ég, miután meghallgattam a Dark Passion Play-t, én egyenesen fejbe akartam lőni magam, így tönkretenni egy isteni goth csapatot! Az az album olyan volt, hogy WTF, meg OMG, nem elég, hogy az Anette lány operásan énekelni sem tudott, de néha még próbálkozott is vele, ami aztán tényleg akkora katasztrófa volt, mint az, amikor a Gyárban egymás után háromszor ugyanaz a srác szédített el a mosdóban, ráadásul úgy, hogy elhitette velem, ő Tomi, életem nagy szerelme!
Szóval, kezdtem lemondani Tuomasékról, a falamról letépkedtem az összes posztert, feladtam a NW-pólóimnak az utolsó menet mosást, így végképp kifakultak, én pedig kidobtam őket, velük együtt szívemmel-lelkemmel, egész addigi életemmel.
De most minden megváltozott! Az Imaginaerum után újra NW-s vagyok, az tuti! Anette végre magára talált, a többiek is szárnyalnak, egymást érik a különböző stílusok, néha még én sem tudom, amit hallok, az tényleg Nightwish, vagy valami elborult progresszív csapat karácsonyi lemeze. Merthogy az Imaginaerumot keresztül-kasul átjárja az ünnepi hangulat, a karácsonyi fánk íze, fenyőfa és ajándékok, hullahó és telizsák! Már a Storytime is egy olyan szép, ünnepi hangulatú csoda, hogy arra szavak sincsenek, ha meg vannak, hát akkor nagyon jók kizárólag! Anette hangja a csillagokban, lehoz az égről mindent, ami az emberek szívének kell, olyan gyönyörűséges lalalalala szám az egész! De persze a jól ismert hahh-hahh-hahh-hahh kórus is jelen van, pl az Arabesque-ben, csak ott ilyen fura közel-keleti dallamokba burkolva, ami miatt egyenesen a tevék hátán érzem magam két kaktusz között császkálva, valahol a távoli Szaharában! Olyan megigéző, olyan keleties!
Szóval ezúttal mindent meg lehet jegyezni, míg a Dark Passion Play-ben semmit nem lehetett, emiatt is éreztem úgy, hogy this is the end of all era, ha értitek, mire akarok utalni, hihi. Most viszont zeneileg és ének terén is minden a helyén van, ráadásul az anyag olyan változatos, mint a Linda Daemon napról napra változó hajszíne, hol a régi jó goth-symphonic-rock, máskor olyan jazzes, amit pl Subiék is nagyon szeretnek, máskor dübörgő metál az egész, igazi zúzós fémzene a javából!
A Ghost River is elképesztően lüktet, pulzál, dobog, ver, érez, és tényleg olyan, mint egy folyó, mert visz. El, valami távoli világba, ahol az élet oly szép, egész nap Nightwish szól, és nincsenek köcsög tanárok meg szemét pasik, csakis kedves goth srácok, ahh, azok az édesek.
A Ghost River-ben ráadásul egy gyerekkórus is hallható, hát mondom én, hogy tiszta karácsony! Persze nem a Jingle Bells-t éneklik, de akkoris! A Télapó minimum megidéződik, az az amerikai fajta, tudjátok, mert nálunk a Jézuska hozza az ajándékot, de az túl keresztény lenne ilyen istentelen finn muzsikához, értitek gondolom.
Aztán az I Want My Tears Back is mekkora dal, Szűz Mária! Már a címe is igazán elgondolkodtató, de ezek a leheletfinom finn dallamok még lélekemelőbbé teszik az egészet, kedvem támad megölelni tőlük Anette-et és rákiáltani: Köszönöm, Ani! Köszönöm, hogy újra hihetek életem zenekarában, és újra dobog a goth szív, jajj istenem!
Visszakaptam hitem a zenében, de ez Tuomasék nélkül biztos nem sikerült volna. Találkozunk április 29.-én!

K.T. (36) makói olvasónk többszöri figyelmeztetés ellenére sem küldte el a listáját, így most láthatjátok, mi történt vele a döntése után.

Ikertornyok

Ne járj úgy, mint Ő, légy észnél!

email címünk: autodafe.magazin@gmail.com

Helló Olvasók!

Lassan vége a blackmetalnak 2011-es évnek, jöhetnek megint a TOPlákok, top lájkok és nem utolsósorban a toplisták. Idén roppant rákészültünk a Projektre, olyannyira, hogy még mi sem tudjuk, melyik Előadóművész, melyik cikis Lemez lesz dobogós. Viszont amíg gondolkodási időt kérünk Tőletek, addig is kérünk Benneteket, hogy írjatok nekünk emailben saját Jegyzéket a Soulside Journey album megjelenésétől számított huszadik évről. Mi volt Kedves számotokra, mi mozgatta meg beléndek (black&deck) lelketeket, mi az amin nevetettek, mi az amire inkább fordított keresztet hánytatok idén? De persze senki nem mondta, hogy zenéről lehet csak szó, tehát ha Ti úgy érzitek, hogy a Burzum-könyv oldalait szeretnétek rangsorolni betű-darabszám szerint 2011-ben, ám legyen!
Várunk minden bohókás és tufa listát, ne szerénykedjetek. Mi sem fogunk.

Hamarosan indul a móka.

Én már beküldtem a listám, remélem Te is!

Napi liberális rovatunkban (Kis Színes) ezúttal egy igazi ínyencséget mutatnánk be, egyenesen Újpest vérzivataros utcáiról. Bizony, ez az a kerület, ahol a sötétség a nap 24 órájában uralkodik, ahol sátáni erők már sikeresen átvették a hatalmat az unalmas kispolgárok felett, és ahol egy folyamatosan a pokolról álmodozó blacker igazán otthon érezheti magát. Ne feledjétek: bár néha egész rákszerűen táncolnak, a nappaliban szamurájkarddal hadonásznak, de azért a légynek nem ártanak ezek az újpesti black metálosok. Legyek miatt már nem izgatják magukat.

A kanadai black metal színtéren belül eleve külön kategóriát képviselnek a Québec-ből származó csapatok, olyan zenekarok által fémjelezve, mint amilyen a Csejthe, a Sui Caedere, a Gris, vagy éppen a jelen esetben tárgyalt Forteresse.
Ők már a 2006-os megalakulásukkor is egy öndefinitív kiadvánnyal jöttek ki, miként azt sok elsőlemezes zenekarnál megszokhattuk: a Métal Noir Québécois már magán hordozta azokat a jellegzetességeket, melyek olyannyira menővé teszik a muzsikájukat. Volt itt minden, kezdve a nagyívű (az epikus szót felejtsük el mindörökre), kimért dallamoktól a végtelen tél uralta tájon való barangoláson keresztül a lendületes, magával rántó örvénylésig minden, ami csak élvezetessé tehet egy éjhideg hangulatokat megeleveníteni kívánó black metal formációt.
Mivel ez az egyetlen kanadai tartomány, ahol kizárólag a francia a hivatalos nyelv, ottani barátaink mind nagyon büszkék magukra, egyediségükre, fajtabéli kiválóságukra, amit egyébként nem átallanak dalba is foglalni, amint az egy jó hazafihoz illik persze.
Persze nem teszik ezt annyira véresen komolyan, mint mondjuk a Peste Noire, így szövegeik olvasásakor sem vonulnak lelki szemeink előtt kibelezett külhoni vitézek, análisan megerőszakolt és deflorált tizenéves kislányok, sem más hasonló egyedek, csakis a zord táj villantja fel komor szépségét, egekig magasló monumentalitását.
Jobbára dinamikusabb lett az új album, mint az előző Par Hauts Bois et Vastes Plains, és valamivel sikerült emlékezetesebb, fogósabb témákat is írni rá, úgyhogy érdemes azoknak is egy próbát tenni vele, akik inkább az első lemezre esküsznek: a Crépuscule d”Octobre magán viseli minden albumuknak a legjobb momentumait, tehát szerencsére egyensúlyba kerültek az ambientes borongások a morózus blackes vánszorgásokkal, illetve a gyorsabb, kristálytiszta éjszaka hangulatát megvillantó őrlésekkel egyaránt.
Bár a lemezborító és a francia nyelv így együtt csalóka lehet, és akár azt is hihetnénk, hogy az Alcest és a Les Discrets következő koprodukciós partnereivel van dolgunk, de ne csüggedjünk, azért nem ült még fel mindenki a post előtag okozta elitista látszatnak, és továbbra is vannak, akik a tradicionalitás zászlaját magasra emelve látnak el minket jófajta black metal szélvésszel és hófúvással. Ajánlott.