Egyszer mindennek vége. Nem lesz több poszt, nem lesz több sírás-rívás, mindenki vonja le a maga tanulságát. Mi is megtettük, de ugye ez ki a francot érdekel, nem igaz?

Fogaljuk össze min is vagyunk túl:

Felhívást tettünk közé az oldalon (az egyik legjobb fényképes cikkünk, amit valaha írtunk egyébként) miszerint elfáradtunk, unjuk a pofátokat, de annyira mégsem, hogy bezárjunk végleg, szóval ha vannak lelkes fiatalok, akkor jöjjenek szerkesztőnek. Jó lesz, vidámság lesz, szívathatjuk egymást (nem csak úgy, de végül is úgy is akár). A hirtelen megnövekedett jelentkezéstől kerek 40 másodpercre le is fagyott a szerverünk és alig tudtunk válogatni a viccesebbnél-viccesebb arcok között. Mivel még mindig egy személyről beszélünk, így a nehéz választás Holden tagfelvételére esett. Három nappal a felhívásunk után már meg is írta első posztját, szárnyait bontogatva, kissé félszegen de annál lelkesebben; az idő előrehaladtával csak úgy ontotta magából a cikkeket, mint Kvarforth a vért. Szóval megkedveltük és megszerettük őt, nincs mit ezen szégyellni, annak ellenére, hogy az év végére kicsit túlzásba vitte a Képzelt Városos seggnyalást illetve az Autodafé nyíltan felvállalt bunkó, proli és alpári imidzsét megpróbálta a bölcsész vonal felé terelni. Nyugi, nem sikerült neki.

Egy hónap múlva 1 kolléga hirtelen ötlettől vezérelve megalkotta az egyik legsikeresebb posztunkat “Felháborító felfedezés: mulatós- és popzene gyermekeink énekkönyvében!” címmel. Beteges, de működő cikk volt, olyannyira, hogy valami nagyon okos index.hu-s arc véresen komolyan vette és index címlapra kerültünk. Ügyes hoax-nak és metalközeli lapnak neveztek minket, hát van aki ezek után nem érzékenyülne el? Van, mi. Megpaskoltuk egymás fenekét, hogy mekkora királyok vagyunk és csendben pucoltuk volna tovább Xasthur bakelitjeinket amikor jött a hír, hogy Mc Hawer-ék nálunk is komolyabban vették ezt a dolgot és bizony a mai napig is büszkén hirdetik a saját oldalukon minket és magukat közösen. Srácok, csak így tovább, várjuk a következő lemezt!

A következő hónapok viszonylag eseménytelenül teltek, bár volt egy cameo a Népszabiban amely az egyik daféshoz köthető, de ma már letagadja, hiába is kérdezed tőle.

Júniusban foci vb volt, senki sem nézte közülünk igazán. Helyette színes ábrándokat szőttünk egy designosabb, menőbb, coolabb UNDERGROUND kinézet létrehozásán, valamint a www.hardrock.hu lezúzásán, de egyik sem jött össze.

Július már mozgalmasabbra sikerült, ugyanis megkaptuk három év után az első olvasói levelünket (BKV és Blackmetal címmel), ami nem spam volt. Ki is posztoltuk mert végtelenül jófejek vagyunk. Szegény lópöcs/Gizi néni rajongónktól azóta sem tudtunk megszabadulni ami a kommentjeit illeti, ma már bánjuk a korábbi elhamarkodott döntésünket. A másik “nagy fogásunk” supracoger volt, aki eszement cikkével feldobta az uborkaszezont.

Az augusztusi hónap volt a leggöbbedék az évben, minimális számú új poszt, az is elég mondvacsinált. Kivéve egyet talán ami a No Thanx – Se kép se hang lemezkritikája volt. Ezzel sokáig nem történt semmi, majd pár héttel ezelőtt a csapat a twitter oldalán kilinkelte és a következőt fűzte hozzá megfontoltan: “Lemezkritika:)Le esett az állunk,h így is tudnak hozzánk állni!Köszönjük” Szívesen! Mi metalosok tartsunk össze, nem igaz? \m/

Beköszöntött az ősz és Holden is megtáltosodott, hihetetlen mennyiségű cikkel ajándékozta meg a dafke olvasóit. Volt itt minden, koncertajánló és beszámoló, apró szkeccsek és fergeteges humorizálások, természetesen a jó ízlés határain belül.
Közben beindítottuk a nagyon kitalált “Hírtelen” rovatot is, ahol már felkészülve a jövő évi törvénykezésére, csak vidáman tálaltuk a tőlünk megszokott magas színvonalon a számunkra fontos kishíreket/érdekességeket a nagyvilágból.

A Rocktóber igen faszára sikeredett ami azt illeti, sikerült még magasabb szintre helyeznünk az oldal színvonalát a Holden által megírt: Loomis: “Vörös Attila nevét meg ne halljam többször!” című nagy vihart kavaró kisesszéjével. Az első negédes megjegyzés emailben érkezett: Tisztelt “Szerkesztőség”! Vörös Zoltán vagyok, Vörös Attila édesapja. Ebből a cikkből polgári per lesz, ha nem távolítják el weboldalukról. Üdvözlettel VZ.
A kérést még pár újabb kérés követte, majd úgy döntöttünk, hogy engedünk az apai szigornak és inkább nem poénkodunk többet sem a fiával sem a Nevermore-ral. Korai volt a fogadalom, ezt egyszerűen nem lehetett kihagyni a későbbiekben sem. Respect és jó olvasást!
Ugyanebben a hónapban volt 1 utolsó posztja, nem sokkal ezután csendben és észrevétlenül, mindenféle jelzés nélkül felszívódott, azóta sem tudunk róla semmit. Fájlaljuk, de nem tehetünk semmit. Az ő döntése volt meg a főszerkesztőé, hogy nem utalta el neki a cikkírói javadalmazást. FOAD!

November – Holden rulez, miközben rantottbus cikkei is fenemód ritkulnak és állandóan csak munkahelyi (pénzszámolgatás) és magánéleti (nem áll fel neki az új Burzumra) problémákra hivatkozva sírdogál és kesereg. Talán összeszedi magát egyszer, de mi már azt nem várjuk meg.
Decemberben nincs semmi érdekes, ilyenkor már mindenki unalmas.

Mindent összegezve, köszönjük az eddigi látogatásaitokat, a számos kommentjeiteket, az önzetlen szeretetet amit felénk irányítottatok egyre többen a fennálásunk óta de elmentek ti a picsába mind most már!

Autodafé és a Norvég Elitista Blackmetal FOREVER URALKODIK.

1, Holden, cucu: viszlát és kösz a sok hülyeséget!

rantottbus,

Bergen, 2010/12/30

A december 27.-én és 28.-án tartott dupla Subscribe — Isten Háta Mögött est közül mindkettő szimpatikusnak tűnt a vendégek tekintetében is: a Special Providence jazzes bájoskodására például már régóta kíváncsi voltam, de a Napra hosszas falujárásokkal gyűjtött népdalcsokra is izgalommal töltötte el kicsi kis szívemet. Az első napot mégis kihagyni kényszerültem, de a második este kínálatába már hatalmas lendülettel vetettem bele magam.
Ugyan ezen a napon négy fellépővel örvendeztettek meg minket a szervezők, a legvégére tartogatott Napokont már nem voltam elég bátor megvárni, sajnos a bölcsészek nem szeretnek fél kettőkor izgisnek hitt prog rockra tombolni. De a Napra fél kilences kezdése kellőképp megfelelő időpontnak bizonyult, még ha a Duna TV-n majd úgyis a vasárnapi matinéban fognak közvetíteni a duhajkodó népzenészek produkciójáról. Volt itt minden, amit egy vidéki tücsök ciripeléshez csak felhasználhat, kezdve az esztelenül gyorsan nyikorgó hegedűtől a láthatatlan dobos szolgáltatta ütősökön át a vidám lakodalmas menetet felidéző harmonikáig. Az éneket szolgáltató Krámli Kinga már csak hab volt a répatortán, de mivel minden egyes női zenészről leírom ezt, inkább visszafogom magam.
A legfontosabb információ a még csak öt éve alakult világzenei vagy tudom is én milyen zenekarról, hogy a legviccesebb című népdalokat veszik csak fel a műsorukba, így hallhatjuk tőlük többek között a Cickom csárdás, a Sas Ferenc és a Hang a hang hangjának hangjából című nótákat. Meg persze sok másikat, melyek igazából az ő dalaik és nem feldolgozások, de hát kit érdekel ilyenkor a pontosság, ami népdalnak hangzik az népdal is. Őket hallva egyébként egyértelműnek tűnik, hogy volt értelme Bartók Bélát egy székhez kötözni és éjt nappallá téve rockzenével kínozni a hallójáratait, hiszen így létre jöhetett ez az unikálisnak ható zenei hangzás, és a Kossuth Rádión is van legalább mit játszani két hírblokk között.
Ugyan leendő Autodafé-szerkesztő kolléganőm szerint playback volt az egész és a fess vonós legény sem volt annyira folk, mint mondjuk Népi Papa, de azért aki akarta, tudta élvezni játékukat, aki meg tudja mi az a sifonér, az annál inkább. Kingát viszont elég furcsa mozgáskultúrával áldotta meg a Devla, hiszen néha csak úgy minden előzmény nélkül elkezdett rángatózva ugrálni, máskor pantomimessé képezve magát böködte a levegőt, de szép volt, úgyhogy minden meg van bocsájtva. Ha a hangját kellene jellemeznem, akkor pedig a hajnali harmatos derengésben csivitelő kék cinegék csodás énekét említeném. Nem tudom az milyen lehet, de biztos abban is zeng a lélek meg a szerelemajtó. A vokálba egyébként Both Miklós is besegít, aki már Radnóti verseinek felhasználásával is készített albumot. Mindig örömteli esemény, amikor tehetséges Miklósok egyesülnek a szerelem szentségében.
A Subscribe-ról nem is igazán tudom, mit írhatnék. Egyszer már majdnem megnéztem őket a tavalyi Azfeszten, de inkább csöndesen tovább álltam azt sajnálva, hogy én sem leszek már fiatalabb. Bár azt hallottam, hogy élőben valamennyire képesek energiát átadni a szeszes italt még nem vásárolható közönségnek, de sajnos ezúttal is konstatálnom kellett, hogy tényleg csak számukra képesek ilyesmivel szolgálni. Illetve azon pajzán állatgondozóknak, akiknek mindig elszorul a szívük egy-egy mennyezeten csimpaszkodó majmot látva. Na de ne legyünk ennyire gonoszak, hiszen Bálint nélkül nem lenne Kettőnégy sem, és akkor mégis hogyan nyugtathatnánk meg magunkat hétről hétre, hogy továbbra is a rockzenéért rajongó népes tábor a legszánalmasabb csoportosulás kerek e világon.
Subidubidú barátaink ezen alkalommal több ősrégi számukat is eljátszották, melyek még a szép emlékű ’2002-es évekig is visszanyúlnak, azon legendás THC-s időkhöz, amikor a 12 éves rasztamanók úgy döntöttek, hogy a zeneiparban is letesznek valami örökérvényűt az asztalra. Meg persze voltak újabb kori kedvencek is, mint a két ember közti szoros kötelékről ihletetten szóló, már-már filozofikus mélységekbe ereszkedő Friendship és az összes többi nagy kedvenc. Durvák is voltak meg dallamosak is, zúztak is meg nem is, nyújtottak is számunkra valami maradandót meg nem is. Sikítottam egyet, hozzávágtam a nedves bugyimat az egyik furcsa hajú taghoz aztán szelíden vártam a végítéletet. Ez pedig hamarosan be is következett, Bálint közölte, hogy fogadjuk nagyobb szeretettel az Isten Háta Mögött-et, mint őket. Ezen közleményéhez még azt is hozzáfűzte, hogy kedves kis lurkók ám a Palikáék, még ha buzis is lett az új albumuk. Itt a közönség már nem tudta visszafojtani kuncogását, és a harsány hahotától megzavarodott zenész-műsorvezető szomorúan ballagott le a színpadról. Vagyis így történt volna egy igazságos és bölcs társadalomban.
Az IHM-ben nemrég történt tagcsere (Csabi el, Dani be) sem állhatott az űj lemez űtjába, ami érthető módon csak az Ű címet kapta. Meg sem lepődhettünk ezen a legutóbbi album (A kényelmetlen lemez) dalcímeit látva, legalábbis én az És után már vártam, hogy valamikor előálljanak egy még rövidebb, még definitívebb valamivel. A csupán 8 számos új korong pedig a szokásos morfondírozós, furcsán az életről mesélős modorában lep meg minket, tanulásra éhes nebulókat. Meg ezúttal fincsi kis prüntyögéssel, az Esclin Syndoból szalajtott Sándor Daninak ugyanis mestersége címere a billentyűkön való csilingelő varázslás. Lehet egyébként azon polemizálni, hogy ezzel most Palikáék zenéje teljesen megváltozott és nem is lesz már ugyanaz, de szerintem az újfajta megközelítés csak felfrissítette, még több élettel töltötte meg azt az utánozhatatlanul saját zenei világukat, melyet eddig is annyian kedveltünk meg az évek során. Érdemes még említést tenni az origaminak is beillő új lemeztokról, melyet ha az ember egyszer szétszed, hát a Jóisten sem hajtogatja újra össze eredeti változatára.
Ez volt egyébként a “hivatalos lemezbemutatójuk”, tehát eljátszották az új album összes számát, de persze számíthattunk régi kedvencekre is, tekintve hogy ezúttal messze nem dupla albummal kápráztattak el minket. Az új dalok közül a Hídavatás és az Áttelelés lesznek talán biztos pontok a továbbiakban is fellépéseken, komoly potenciált érzek legalábbis ebben a két, felemelő hangulatú nótában. De a lemezt záró pornóhármas (Szerető — A leányzó fekvése — Mindenki áll) sem lesz majd elhanyagolható tényező, meg persze a többi friss szerzemény sem. És legközelebbre talán majd a Saktermetszés (igazán bájos cím, bizonyára a Bring Me The Horizon Chelsea Smile című dalocskája indította be gyermeki fantáziájukat) szövegét is tökéletesen el tudja majd szavalni, vagy legalábbis nem állítja majd, hogy nem biztos magában. A szett végén egyébként előkerült még a korábban netre kifolyatott Közkút is, melytől mindannyian elcsöppentünk eddig is kissé, itt meg aztán pláne. A régi kedvencek közül itt volt a ritkán elővett Berepülés is, meg persze az És, a Megbántani egy szabót (bár Palika azt állította a koncert elején, hogy ez lesz a táncolgatós este a hatalmas zúzás másnapján, de ezen számukat tekintve erre nem igazán alapozhattunk) és az örök favorit Jósolni bélből is. Péter és Pálinkás a szokásos jó kedvét mutatta persze, még vigyorogni meg viccességeket beszélni sem szégyelltek, de hát ilyen ez a popszakma.
Kellemes kis évzárás.

Tiszta szkifi kolléganőnk nagyon szeret filmeket nézni. Ettől jobban csak minket szeret, így kézenfelvő volt, hogy írni fog nekünk kedvenc filmjeiről, röviden és velősen. Fogadjátok szkifit szeretettel és tisztán, annak ellenére is, hogy nem szereti a blackmetalt.

Kedvenc maszturbálós jelenetem az I love you c. Marco Ferreri (1986) filmjében látható.
A sztoriban Christopher Lambert egy női fejet ábrázoló kulcstartóba szerelmes, akinek ha az ember fütyül, az azt mondja: I love you. Na és ez annyira felizgatja Lambertet hogy recskázik egy jó ízűt. De persze különben is, gondoljatok csak bele – mivel tudná mással kifejezni testi vágyait a szerelmi tárgyának irányába?? Hát ki tudna megdugni egy kulcstartót??
Én akkor ezt a férfit nagyon esendőnek találtam. És főleg akkor borultam ki én is a főhőssel együtt, amikor valami bunyóban kiverték a fogait, és nem tudott fütyülni a kulcstartónak, aki persze így nem tudta többet alátámasztani ezt az idióta szerelmet. Minden más férfinak, akik viszont képesek voltak fütyülni, lelkesen szolgált a kulcstartó. Természetesen Lambert úgy vélte, hogy a kulcstartó egy hűtlen kurva, ezért totál kifeszült, és élettörténete tragédiába torkollott a film végén.

szkifi. tisztán

Magyarságtudat szempontjából is érdemes elemeznünk az elmúlt év zenei termését, hiszen hazánkat szeretni igazán nemes és kedves dolog. Mivel mi hazaárulók vagyunk, egy képzeletbeli listát állítottunk csak össze.

1. Szerecsen Sólyom – PBCNTAC PTCATMSP
Az új felfedezett — hazánk színvonaltalan zenei termésében még arra is megvan minden esélye, hogy a Dalriada után a második legjobb és legigazabb zenekar legyen. Már nagyon hiányzott, hogy néhány hazai flótás folytassa a legnemesebb Ensi és Finntroll hagyományokat, velük pedig végre sikerült valami értékeset letennünk az igényes dallamokról ismert nemzetközi folk metal szcénán belül. Női ének, hörgés, buzis rongyokba öltözött tagok, mulatós mezőként megénekelt Valhalla? Természetesen első sorban fogunk tombolni a januári nevergreenes bulin!

2. Magozott Bitófák – A fenomenológia ontológiájának problémája
Az általunk nagyon kedvelt Egészséges Cseresznye ezen albumával filozófiai oldalról próbálja a sokak által vizsgált nemzeti öntudat kérdését megközelíteni, és az egzisztencializmus szorongásképzetének cáfolatával jutnak el odáig, hogy a hungarizmus létjogát egyértelműsítik, mint szellemünk legbiztosabb alapját és a legbölcsebb utat a társadalomban való eligazodásra. Ezt ismét vidám dallamokkal teszik, a bősz szittya fergeteg és az énekelve halálba menetel őket hallgatva nem is tűnik olyan szomorú dolognak – nekünk felnyitották a szemünket, az egyszer biztos!

3. Hungarista – Gallia nem Franciaország
A méltán MAHASZ-díjas együttes legújabb lemeze politikusaink lejátszójában is gyakran pörgött így karácsony tájékán, amiben bizonyára szerepe volt rengeteg igaz szívű magyarnak, egy politikailag elfogulatlan rockzenei portálnak és a zsidó média összeesküvésének.  Ez viszont még előző sorozatuk tagja, melynek keretében elhatározták, hogy minden tájegységről letagadják adott országba tartozását, így harcolva nemes lelkű hazafiként azért, ami igazán fontos lehet egy férfi életében. Meg kis pajkosan azt is remélik, hogy ha az Alexandra könyvesboltban szaladgáló kis hatéves lurkó véletlenül nekimegy a polcnak és nyakába borulnak a cédék, akkor elsőként ezt a címet fogja megpillantani, és ő még talán el is hiszi nekik ezen állítás igazságát. Szívet cserél, aki dalszövegírót cserél, ez nem vitás – így hát ezen album tartalmi megformálásáért is ugyanaz az öregember vádolható, mint eddig. Neki hála viszont gyönyörűen megformált versekben bontakozik ki a lelkendező életigenlés és vidám összeborulás  – a furcsaságok már csak a költemények elemzésekor jönnek elő. A szemfüleseknek például feltűnhet, hogy a Keresztény Könyörület című szerzeményben akrosztikonként az alábbi mondat olvasható ki: “MINDEN KOMCSI LÓGNI FOG”; de a szkíta mag(y)-arként ismert poéta még egyéb pajzánságokat is elrejtett az együttes érző szívű soraiba – aki nem hiszi, járjon utána.

4. Fanka Ferenc - Egyenesen az éjszakába 6.
Szegény Fankát bántotta már a Magyar Sziget teljes lakossága, bántották korábbi hiphop-testvérei, bántotta a VIVA TV és bántotta az a kis érzékeny lelke is valamiért – akit pedig ennyien utálnak, azt mi teljes szívünkből szeretjük. Tesszük ezt annak ellenére, hogy még mindig nem tudja értelmesen felépíteni dalait; hogy még mindig elreppeli minden dalában azon bánatát, hogy őt mindenki Darth Vaderhez hasonló gonosztevőnek kezeli és hogy még mindig átitatja őt a szeretetteljes hőzöngés. Feri pedig csak gondolkozik, gondolkozik és gondolkozik – ha ő egy cigánylányhoz ír szerelmes balladát, de aztán lehazaárulózik egy dalban mindenkit akkor vajon ismét jó magyarnak számít?

5. Kátai Tamás – Fehér nő fia
Listánk ötödik helyezettje igazi kakukktojás az amúgyis fekete bárányként predesztinált hősök rengetegében – Tamás ugyanis csak idén döntött úgy, hogy válaszol a magyarságát megkérdőjelező pletykákra és legújabb szólóalbumával oszlat el minden kétséget. Az edinburghi nyomdában szegény magyarok politikai nyomorán kacagó huligán ezúttal is maradt az andalító dallamoknál és gyermekkori emlékeinél – csak éppen ezúttal azt énekli meg, hogyan érintette fiatal lelkét a roma gyerekekkel való kivételezés a makói általánosban, vagy éppen az, hogy Árpád-sávos zászló helyett csak hagymát látott mindenfelé, meg Jupiter utcát és Merkúr sétányt. Állítása szerint korábbi műveit is igyekszik majd valamennyire magyarosítani – így valószínűleg hamarosan a “Szárnyal a szent turul, hajában Magóg ül” és a “Visszatérnek még a csodaszarvasok, futnak át a barikádon” sorok fognak majd mindenkinek eszébe jutni, ha a Rókára vagy a Zsírra gondolnak.

Nehéz, fáradtságos évet tudhatunk magunk mögött. Ahhoz hogy vidáman és méltóképp zárjuk le 2010-et, összeállítottunk egy kétséget kizáróan objektív, indulatoktól mentes listát azokról a zenei albumokról, amik a ‘metal’ címke alatt jelentek meg. Illetve aminek hallatán hirtelen gerjedelem támad bennünk, hogy csattanós nyelves csókot adjunk egy szőrös favágónak vagy egy bajuszos eladónőnek.

Sorrend nélkül az idei év azon metallemezei aminek hallgatása közben hirtelen vonzódni kezdünk a saját nemünk iránt:

Agalloch – Marrow_Of_The_Spirit
A szenvelgős, hosszúra nyújtott téli estékhez kiválóan illik ez a hatszámos (átlagosan 11 perc körüli dalok), amerikai cukipofák által készített album. Szinte az ember előtt van a kép, amikor a Marrow Of The Spirit bakelit elindul a lejátszón és közben halkan duruzsol a kandalló, mi pedig egy kiterített jegesmedve bőrön meztelenül várjuk a szomszéd Pista bácsit, hogy egy pohár vörös bor mellett együtt álmodozzunk a régi laktanyai élményeinkről.

Amorphis – Magic & Mayhem – Tales from the Early Years
Van az a pénz amiért levetkőznél fiú létedre egy csapat kőműves előtt? Ha igen, tökéletes aláfestő zene lehet a sztriptízhez a finnek zenéje. A M&M-en olyan dalok hívogatnak minket édes csínytevésekre, amiket az új énekes ad elő leporolt Amorphis slágerek képében. Cukiságfaktor: 5/5

Burzum – Belus
Abszolút kiakad tőle a ratyi-o-meter, tulajdonképpen ha ennek hallgatásától nem buzul be rögtön valaki, akkor az már orvosi csoda lenne és valami tényleg nincs rendben a genetikai állományával!
Hölgyeknek már létezek alternatív verzió is, Gizus néven.

Cradle Of Filth – Darkly Darkly Venus Aversa
Újabb leszbikus himnuszokat kapunk az angol fenegyerektől, ezúttal sötéten-sötéten, mert az úgy sokkal izgalmasabb. Kéjesen és magasan sikongatva nyúljon minden lány magához és a barátnőjéhez azonnal!

Darkthrone – Circle The Wagons
Lehet-e annál csodálatosabb amikor két pajkos és izmos hímtag egymásnak feszül, játszadoznak egymással és a móka hevében időről-időre hevesen kitörnek és a világra ontják érzéseiket? Ugye nem. Részesei lehetünk mi is e nem mindennapi csodának, ahányszor csak meghallgatjuk a Circle The Wagons-t.

Fear Factory – Mechanize
Cyberszex egy Mackóbárban.

Amennyiben konzervatív beállítottságúak lennénk és a fenti lista alapján feljelentést tervezgetnénk az Autodafé Magazin ellen, erkölcsi értékek megóvására hivatkozva, nyugodtan vegyük meg a Kvelertak – Kvelertak lemezét és helyreáll a világrend.

“Valami most ismét véget ér, valaminek tündöklése szűnik és valamely trend pedig újra éled.

Ti nem hallgattok jó zenét!

Gondolom mindannyian tudjátok, hogy 2010 a zenehallgatás éve volt. Persze nyilvánvaló, hogy többségetek nem viselkedett alkalomhoz illően: valószínűleg tovább folytattátok ostoba szektarianuzmosotokat, a black metal állítólagos rajongói inkább hallgattak feketének nevezett Disney-prüntyögést,

mint jófajta death-t és a cséplés kedvelői is előbb nyúltak a Municipal Waste-féle rettenet(h)rash bandákért, mint hogy minőségi black-et kerestek volna. Buták vagytok! Számomra hihetetlen, hogy a mai srácok előbb nyúlnak az Aghasthoz hasonló uncsi rejtélyeskedéshez mint hogy igazi, férfias zenét tolnának. Az istenért, hát van nektek pöcsötök? Kiveszett a metalból a tartás és a valódi keménység, ez a szomorú helyzet.

Ezt a leginkább mutatja, hogy így év vége felé hogyan múlatjátok időtöket. Karácsony, ajándékok, szeretet, mi? Pedig december 25.-e valóban ünnep, csak szerintem egyikőtök sincs tisztában azzal, mire is emlékezünk ilyenkor.

Igen, 1986-ban ezen a napon volt majdnem öt hónapos évfordulója a Mortal Sin első demójának, a Mayhemic Destruction megjelenésének. Csodálatos, nem?

Corrosion Metalla, mond ez nektek valamit? Persze a Gama Bomb igen. Esetleg Necrovore? Inkább egy kis Carnifex, jól gondolom? Hihetetlenek vagytok! Elkorcsosult ízlésetek van, de klubozni azért van időtök a minőségi muzsikák feltérképezése helyett. A Hivatalos Black Metal Gittegyletet megalapító magyar celebek persze előbb nyomatnak Lédi Gagát kéklő kis yukacskájukban, mint hogy egy kis Hirax felcsendülne és persze továbbra sem képes egyikőtök sem felmérni a thrash gyönyörűségét… Én legalább élem teljes valójában, még ha játszani nem is tudom!

Igazából rájöttem rég már, hogy mindenki pózer, aki nem én vagyok. Ez tudományosan bizonyítható. Gondolom tudjátok, hogy postás vagyok, szóval nekem aztán volt alkalmam kiismerni az összes undorító emberfajtát, akik a poklot alkotják. Ehhez nem kell alaposabb tanulmányozás, nem kell hosszas beszélgetés… Annak kiismeréséhez, hogy kik a legalja emberek, elég egy aprócska kérdés. És bizony a vén nyomorultak, akik még életükben nem hallottak a Destructionről nem érdemlik meg, hogy megkapják a nyugdíjukat. Ha valaki egy teljes életet akart lefolytatni a thrash metal nélkül, az megérdemli a mihamarabbi, dicstelen pusztulást!

Nem hallgattatok idén sem egyetlen jó zenét sem. Én viszont 3487 albumot tettem magamávé, szóval én nyertem!

Egyébként hogy némi aktuális infóval is szolgáljak (bár nem érdemlitek meg), elmondom nektek, hogy jövőre lát napvilágot az új Darkthrone sorlemez, mely a Fuck Off And Buy Vinyls címre fog hallgatni és előreláthatólag olyan szerzemények kapnak majd rajta helyet, mint a Modern Metal is Afraid of Us, az Ihsahn Thinks He is Black, But He’s Really Just Gay és az Everyone In Sicitur Adastra Should Be Killed.

Karácsony alkalmából dögöljetek meg mind!”

Tisztelt Szerkesztőbizottság!!!

Felhívásukat olvasva én is szerettem volna beküldeni önöknek kedvenc 2010-es metalos lemezeim listáját, de aztán rájöttem, hogy ilyen lemezek idén nem voltak. Egész évben klasszikus zenét meg operát hallgattam, amik kurva unalmas műfajok, de még mindig jobban megéri ezeket hallgatni, mint a szar, unalmas, tróger metalt. Ezért képzeljenek ide most egy 0-át áthúzva, amely érzékletes szimbóluma ennek a kínos helyzetnek, mert ugyebár még a norvég abc-ben is található egy hasonló betű…

Fájdalomdíjként viszont megosztom önökkel kedvenc magyar politikusaim listáját a 90-es évekből. Ha gondolják, ezt leközölhetik.

(betűrendben)
Csurka István
Ekrem-Kemál György
Király B. Izabella
Torgyán József, dr.
Thürmer Gyula

Miután így belejöttem a listázásba, úgy éreztem, kénytelen vagyok egyéb listákat is a figyelmükbe ajánlani. Nevezzük ezeket 2010 legjobb listáinak.

SzociaLISTA
AlkohoLISTA
MondiaLISTA
AnarchoszindikaLISTA
NemzetiszociaLISTA
és veszélyesebb vízekre evezve a Schindler LISTÁJA

És még egy lista. Az Athenaeum Kiadó néven létrehozott új, neves független szakértőkből álló szervezet nemrég összeállította, majd az interweben közzétette a magyarországi gyűlöletcsoportok listáját. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni a t. szerkesztő urak véleményét.

- A listát olvasgatva feltűnt, hogy a szegedi illetőségű Inner Awakening Circle nevezetű, black metal közeli csoportosulást nem szerepeltették, pedig még egy olyan marginális társaság, mint amilyen a Radikális Kutyavédők Egyesülete is helyt kapott. Önök szerint mit kellene az említett szegedi csoportnak 2011-ben (elkövetnie) tennie ahhoz, hogy végre felfedezzék őket, ha ehhez eddig 11 formáció megalapítása és 23 demó kiadása sem volt elegendő? [Annyira velejéig hatoló és tökéletes a Tisztelt Olvasó kérdése, hogy erre válaszolnunk sem kell. Köszönjük a leleplező észrevételét! - a szerk]

- Szintén ezen a listán találkoztam a debreceni Halálbrigád nevével, akik a nevük alapján biztos fáin kis zenét játszanak, csak sajnos sehol sem találtam a lemezüket a neten. Önök szerint honnan lehetne letölteni? [inkább ne töltsd le, Hurkafalva lakói elég fostos zenéket gyártanak sajnos. Kivéve persze a Tcsapdát meg a Depressziót. - a szerk]

stb.

Tisztelettel:

i.B.Z.

Kedvenc boxzsákunk, a norvég svéd Shining megint hallatott magáról. Legújabb hír velük kapcsolatban, hogy a VII – Född Förlorare (Born Loser) (Live Asshole) névre keresztelt albumuk produceri szarkavarások miatt nem jelent meg időben. Tragédia. Nem a csapat és nem is a kiadó tett keresztbe nekünk, hanem a köcsög producercég! Viszont, hogy ne legyen keserű a szánk íze Kvarforth az alábbiakat nyilatkozta:…we would like to thank all the fans for their patience and for all the messages we have been receiving over the past months.
Az az ember, aki állítása szerint mizantróp, antiszociális és buzeráns. Megköszöni a türelmünket! Talán még szaloncukrot is küld nekünk, ha megadjuk a címünket.

Az énekes itt épp a várható új Shining lemezt elemzi egyezményes jelek segítségével

A megdöbbentő felfedezésre december 18.-án, greenwichi idő szerint 15:25-kor került sor, amikor is egy virginiai marhapásztor eredeti, anyakönyveztetett nevén regisztrált metálost fedezett fel a Facebook-ként ismert közösségi oldalon. Az esetről azonnal értesítette az oldal készítőit, akik sajtóközleményben emlékeztek meg a furcsaságról.
“Valóban zseniálisnak tűnt az említett úr felfedezése, de hosszas tanulmányozás után sajnos fény derült a szokatlan jelenség

Néha viszont képzeletbeli lények próbálnak emberi külsőt ölteni: ez a lány például Merencsics Rebeka néven regisztrált Facebookra

magyarázatára: a kedvencei közé a “hammerfall”-t felvett Adam Jones csupán egy olimpikon, aki valójában a kalapácsvetést igyekezett megadni, mint egyik kedvenc elfoglaltsága. Persze mi nem is mertünk bizakodni, így a csalódás sem olyan hatalmas — persze, örültünk volna egy kis szenzációnak, legalább portálunk reklámozásának érdekében is.
Mindenki által ismert tény, hogy a metalos életvitelt választó egyének nem képesek saját nevükön beregisztrálni oldalunkra, különbség csak a felvett nevek hátterének indoklásában áll. Van, aki a társadalmi státuszát (“lonesome, outcast, master“) formálja át valamiféle egyedi vezetéknévvé, esetleg párkapcsolatára igyekszik reflektálni a családnév megváltoztatásával (Mrs Warrior of Eternal Flame, Dragonheartné), esetleg kedvenc mesefiguráját próbálja azonosítani magával (Wolfbitch Wizard, Serpentinula Sisifusula, Pikachurkhool Charmilionerist). Ennek társadalmi háttere még tisztázatlan, de valószínűleg azért áll fenn ez a helyzet, mert a rockzene hívei különlegesnek hiszik magukat. A kis társadalmukban már ismert jelenség, hogy egy-egy zenész kitalál magának valami nevet, világot, szociális visszásságot, szóval várható volt, hogy a közösségi szájtokon is elterjesztik a furcsának nevezhető mókájukat. Szerintem elegendő egy szánakozó mosollyal elintézni ezt, felesleges provokálni őket: csak még inkább azt fogják gondolni, hogy összefogott ellenük a világ, vagy hogy mi is be akarjuk tiltani zenéjüket, mint miként a magyar kormány készül azt új alkotmányában rögzíteni” — mondta el Mark Zuckerberg érdeklődő riporterünknek.
A jelenség persze már a celebek körében is terjed, a nemrég felregisztrált Gary Hun például véleményünk szerint Mentes Norbit takarhatja, de Rottentruetten Kriegmeister-ről már meg sem merjük tippelni, hogy ki lehet.
Az általunk megkérdezett, mentális zavarokkal foglalkozó pszichológus elmondta, az ilyen viselkedésnormák még betegesebb megnyilvánulásokhoz vezethetnek: például a szóban forgó személy már egész karakterrengeteget találhat ki magának, akikkel aztán csoportos chatelést folytathat különböző internetes fórumokon; de odáig is vezethet, hogy az illető a saját cikkéhez más néven kezd el kommentelgetni, mivel úgy érzi, rajta kívül senkit nem érdekel írása.
Szerettük volna megkérdezni a honi fémügy jeles képviselőjét is, de Tzar Super levelünkre csak ennyit válaszolt telepatikus gondolatátvitellel:
“Ezzel túl messzire mentetek.”