Egyszer mindennek vége. Nem lesz több poszt, nem lesz több sírás-rívás, mindenki vonja le a maga tanulságát. Mi is megtettük, de ugye ez ki a francot érdekel, nem igaz?
Fogaljuk össze min is vagyunk túl:
Felhívást tettünk közé az oldalon (az egyik legjobb fényképes cikkünk, amit valaha írtunk egyébként) miszerint elfáradtunk, unjuk a pofátokat, de annyira mégsem, hogy bezárjunk végleg, szóval ha vannak lelkes fiatalok, akkor jöjjenek szerkesztőnek. Jó lesz, vidámság lesz, szívathatjuk egymást (nem csak úgy, de végül is úgy is akár). A hirtelen megnövekedett jelentkezéstől kerek 40 másodpercre le is fagyott a szerverünk és alig tudtunk válogatni a viccesebbnél-viccesebb arcok között. Mivel még mindig egy személyről beszélünk, így a nehéz választás Holden tagfelvételére esett. Három nappal a felhívásunk után már meg is írta első posztját, szárnyait bontogatva, kissé félszegen de annál lelkesebben; az idő előrehaladtával csak úgy ontotta magából a cikkeket, mint Kvarforth a vért. Szóval megkedveltük és megszerettük őt, nincs mit ezen szégyellni, annak ellenére, hogy az év végére kicsit túlzásba vitte a Képzelt Városos seggnyalást illetve az Autodafé nyíltan felvállalt bunkó, proli és alpári imidzsét megpróbálta a bölcsész vonal felé terelni. Nyugi, nem sikerült neki.
Egy hónap múlva 1 kolléga hirtelen ötlettől vezérelve megalkotta az egyik legsikeresebb posztunkat “Felháborító felfedezés: mulatós- és popzene gyermekeink énekkönyvében!” címmel. Beteges, de működő cikk volt, olyannyira, hogy valami nagyon okos index.hu-s arc véresen komolyan vette és index címlapra kerültünk. Ügyes hoax-nak és metalközeli lapnak neveztek minket, hát van aki ezek után nem érzékenyülne el? Van, mi. Megpaskoltuk egymás fenekét, hogy mekkora királyok vagyunk és csendben pucoltuk volna tovább Xasthur bakelitjeinket amikor jött a hír, hogy Mc Hawer-ék nálunk is komolyabban vették ezt a dolgot és bizony a mai napig is büszkén hirdetik a saját oldalukon minket és magukat közösen. Srácok, csak így tovább, várjuk a következő lemezt!
A következő hónapok viszonylag eseménytelenül teltek, bár volt egy cameo a Népszabiban amely az egyik daféshoz köthető, de ma már letagadja, hiába is kérdezed tőle.
Júniusban foci vb volt, senki sem nézte közülünk igazán. Helyette színes ábrándokat szőttünk egy designosabb, menőbb, coolabb UNDERGROUND kinézet létrehozásán, valamint a www.hardrock.hu lezúzásán, de egyik sem jött össze.
Július már mozgalmasabbra sikerült, ugyanis megkaptuk három év után az első olvasói levelünket (BKV és Blackmetal címmel), ami nem spam volt. Ki is posztoltuk mert végtelenül jófejek vagyunk. Szegény lópöcs/Gizi néni rajongónktól azóta sem tudtunk megszabadulni ami a kommentjeit illeti, ma már bánjuk a korábbi elhamarkodott döntésünket. A másik “nagy fogásunk” supracoger volt, aki eszement cikkével feldobta az uborkaszezont.
Az augusztusi hónap volt a leggöbbedék az évben, minimális számú új poszt, az is elég mondvacsinált. Kivéve egyet talán ami a No Thanx – Se kép se hang lemezkritikája volt. Ezzel sokáig nem történt semmi, majd pár héttel ezelőtt a csapat a twitter oldalán kilinkelte és a következőt fűzte hozzá megfontoltan: “Lemezkritika:)Le esett az állunk,h így is tudnak hozzánk állni!Köszönjük” Szívesen! Mi metalosok tartsunk össze, nem igaz? \m/
Beköszöntött az ősz és Holden is megtáltosodott, hihetetlen mennyiségű cikkel ajándékozta meg a dafke olvasóit. Volt itt minden, koncertajánló és beszámoló, apró szkeccsek és fergeteges humorizálások, természetesen a jó ízlés határain belül.
Közben beindítottuk a nagyon kitalált “Hírtelen” rovatot is, ahol már felkészülve a jövő évi törvénykezésére, csak vidáman tálaltuk a tőlünk megszokott magas színvonalon a számunkra fontos kishíreket/érdekességeket a nagyvilágból.
A Rocktóber igen faszára sikeredett ami azt illeti, sikerült még magasabb szintre helyeznünk az oldal színvonalát a Holden által megírt: Loomis: “Vörös Attila nevét meg ne halljam többször!” című nagy vihart kavaró kisesszéjével. Az első negédes megjegyzés emailben érkezett: Tisztelt “Szerkesztőség”! Vörös Zoltán vagyok, Vörös Attila édesapja. Ebből a cikkből polgári per lesz, ha nem távolítják el weboldalukról. Üdvözlettel VZ.
A kérést még pár újabb kérés követte, majd úgy döntöttünk, hogy engedünk az apai szigornak és inkább nem poénkodunk többet sem a fiával sem a Nevermore-ral. Korai volt a fogadalom, ezt egyszerűen nem lehetett kihagyni a későbbiekben sem. Respect és jó olvasást!
Ugyanebben a hónapban volt 1 utolsó posztja, nem sokkal ezután csendben és észrevétlenül, mindenféle jelzés nélkül felszívódott, azóta sem tudunk róla semmit. Fájlaljuk, de nem tehetünk semmit. Az ő döntése volt meg a főszerkesztőé, hogy nem utalta el neki a cikkírói javadalmazást. FOAD!
November – Holden rulez, miközben rantottbus cikkei is fenemód ritkulnak és állandóan csak munkahelyi (pénzszámolgatás) és magánéleti (nem áll fel neki az új Burzumra) problémákra hivatkozva sírdogál és kesereg. Talán összeszedi magát egyszer, de mi már azt nem várjuk meg.
Decemberben nincs semmi érdekes, ilyenkor már mindenki unalmas.
Mindent összegezve, köszönjük az eddigi látogatásaitokat, a számos kommentjeiteket, az önzetlen szeretetet amit felénk irányítottatok egyre többen a fennálásunk óta de elmentek ti a picsába mind most már!
Autodafé és a Norvég Elitista Blackmetal FOREVER URALKODIK.
1, Holden, cucu: viszlát és kösz a sok hülyeséget!
rantottbus,
Bergen, 2010/12/30



















