2010 szeptember 28.-a unalmas hétköznapok egyikének tűnhet, DE ÁLLJUNK CSAK MEG EGY SZÓRA! Ez a nap ugyanis felejthetetlen emlékként fog bevonulni a keményzenei és egyáltalán, mindennemű történelembe: jelen napon érte el ugyanis hazánkat a legendás Heidenfest, mely már-már hagyománnyá válik az igényes zenék nemzetközi rajongóinak életében.
Reggel a metró felé indulva nem is tudtam, nagy izgalmamban hogyan fogom túlélni a napot szívroham nélkül, úgyhogy empáhárom-lejátszómban rögtön be is nyomtam a klasszikus Ensi-album, az Iron kezdőtaktusait, és megvadulva headbangelt a szívem szénné varrt tüdőm közvetlen szomszédságában (bioszból sosem voltam jó, ugye ez a két testrész közel van egymáshoz?) A suliba érve rögtön el is büszkélkedtem két barátomnak azzal, micsoda élményben lesz nekem részem este, mire mindketten jönni akartak, de én gúnyosan leintettem őket: ugyan hol van két ilyen pisis attól még hogy Thor hófödte világába befogadva olyan nemes lelkű harcosokká váljanak, amilyenről még a WoW-történelemben sem hallottak soha. Mondtam is nekik: “Gyengék vagytok ti a viking metal-hoz, hallgassátok csak a Britney-szennyetek, buta divatemberek!” Nagyot is néztek, hogy tényleg egy ekkora pagan hőssel állnak szemben, de hát igazam volt, na!
Iskola után rögvest találkoztam is két igaz szívű barátommal és együtt a Kalapács pub felé vettük az irányt, hogy tetemes mennyiségű sörike bedöntésével alapozzuk meg az est alaphangulatát, no meg mert a szánk is már eléggé ki volt száradva, haha! Izgatottan találgattunk, vajon hányan lesznek este, mennyire lesz ütős a felhozatal meg hogy milyen finom söröket fognak árulni a Wigwam 202-ben. Kezdett bealkonyulni is, úgyhogy szedtük a lábunkat, nehogy bármiről is lemaradjunk, illetve útközben a Keletinél egy alkalmas mocsárnál kigáncsoltuk még egymást, hogy a legalkalmasabb arcfestést magunkon tudva érkezhessünk meg az életünket jelentősen megváltoztató koncert helyszínére!
A Hejdefolk nyitott ezen az estén, akik Hollandiából érkeztek a maguk kis folk szösszenetével és úgy elhúzták a nótánkat, hogy azóta csodájára jár hetedhét világ! Öhm, hogyan is fessem le alkalmas jelzőkkel zenéjük nívóját? Képzeld el, hogy az Eluveitie és a Matyi és a hegedűs tagsága egy alapos iszapbirkózást rendez valami elhagyatott erdőben, akikhez aztán becsatlakozik Márió, a harmonikás és Horváth Pista cigányprímás is! Zúzda a köbön, hát nem? Én mindenesetre megkínáltam magam egy jópofa Heideneken-nel is, amit erre az estére fejlesztett ki a Pogány Italkészítők Nemzetközi Alapítványa, a Korpiklaani-kávé után valami még egyedibbel, még zamatosabbal előállva!
Aztán az amcsi Swashbuckle következett, akik ahhoz képest, hogy a gagyi hácé bandák és a Cannibal Corpse-féle igénytelen parasztzenék hazájából érkeztek, egész pofás kis muzsikával álltak elő: KALÓZOK VOLTAK ÁM A JAVÁBÓL HEJEHUJA! Az Alabestromot ismertem előzetesen már, úgyhogy tudtam, mire képesek a metálistenek ha a tengerek urának képzelik magukat, de ezek az őrült fajankók túltettek minden előzetes elképzelésen: hol brutálisan aprítottak, hol htrhahsh metalt játszottak a Legion of the damned és a Slipknot nyomdokain, überkirályak voltak! Meg is lengettem Thor-kalapácsomat nagy örömömben, de egy nagy szakállas ember mérgesen sandított rám oldalról és elmondta, hogy Swash-éknek köze nincs a pogánysághoz, csak az idióta Karab-tenger kalózai-féle rettenethez és legyek szíves ne élvezni ezt; én viszont csak nevettem rajta és mikor nem figyelt, jókora adag söröcske is landolt a bakancsán: tudja már, hogy kiket szidalmaz! A konci lendületében még egy cápa és egy Csernobilból elszabadult papagáj is megjelent a színpadon, úgy összeszartam magam hogy csak na, de aztán haverom megsúgta nekem, hogy ezek csak jelmezesek, én pedig jót röhögtem ezen az ötletes tréfán, muhaha.
Ezután elszabadult a Helvete, ugyanis a dajcse Equilibrium szántotta fel a színpadot és hajaj mekkora lendülettel! Totál bepörögve kapkodtam a tekintetem René eszelős gitárjátéka és Sandra basszeros eszelős dudái között (mármint női dudák, a színtért tekintve nem árt ezt hangsúlyozni, haha), akkora death zúzda ment hogy csak pislogni tudtam! Sajnos a hangosítás nem volt a topon, de hát kit érdekel, ez való az igazi, hamisítatlan pagan zenéhez, a legalja garázsszínvonal, hadd lássa mindenki, mi fán terem az a bizonyos untergang!
A soron következő fellépőt szavakkal nem is tudom illetni, akkora alapbandáról van szó, hogy az már büntet! Ha valaki esetleg a Holdon élt az utóbbi 20 évben, annak megsúgom hogy az überbrutál finn Ensiferumról van szó, korunk egyik innovatív szupergruppjáról (ide illik ez a megnevezés), A Csapatról! Zseniálisan forrasztják egybe az istentelen death metalt a Kiskece lányom arcfestésben vagyon kezdetű népdal megkapó rigmusaival, hihetetlen energia áramlik a koncertjeiken, Petri Lindroos pedig maga a Húristen, mondjon bárki bármit! Hihetetlen vokalizálási képességeiről is ódákat tudnék zengeni, és még szép, hogy zengek! Megkapó, mélyreható, bombasztikus, epikus, eszelős, gyötrelmes, eszeveszett bömbölése túllép a valóság dimenzóin és már egy másik, pogány lelkivilágra szabott utópia kapuin dörömböl irdatlan erővel! Meg is lengettem ismét Thor-kalapácsomat, ezúttal jóval lendületesebben, hiszen már a kötözködő szakállas fazon sem vitathatja el ezen cselekedetem létjogosultságát! Legutóbbi, From Afar című albumukról és régebbi zsenialitásaikról egyaránt bőségesen játszottak, még egy ilyen borzasztó mód fenséges banda nem létezik, az hétszentség! Úgyis mondhatnám, hogy ha a death metal a retardált szakmunkás, akkor az Ensi a kifinomult arisztokrata, minden kottarasszista dallamkomcsi esküdt ellensége!
Utánuk még következett valami Allstar Bathory Tribute Show, de már a tévében sem szerettem a Megasztárt, semmi szükségem nem volt rá ezúttal is, meg  az Ensiferum amúgyis tökéletes lezárásnak bizonyult ezen csillagfényes estén, szóval bajtársaimmal kifelé vettük az irányt. De még indulás előtt csináltunk közös képet Petri Lindroos-szal. Meg Sandra Völkl-lel. Meg René Berthiaumé-vel! Andreas Völkl-lel! Markus Toivonen-nel! Janne Parviainen-nel! Admiral Nobeard-del! (micsoda név hahaha) Joris Boghtdrincker-rel! M,eg valami ismeretlen arccal is, akit egyszer mintha láttam volna a színpadon, és nem akartam hogy később kelljen sajnálkozni egyik kedvencemről való lemaradás okán.
Felejthetetlen este volt, ezért soha nem is fogom elfelejteni!

Újabb hírcsokor az érdeklődő pózereknek.

- A kevés ‘nem norvég, de fogjuk rá, hogy jó blackmetal’ zenét játszó, indusztriálisan kifacsart olasz Aborym új albuma hamarosan megjelenik (közel félórás műsoridővel). Már ez önmagában felér egy kisebb habpartyval a

falusi diszkóban részünkről, de az igazi meglepetés az lesz a Psychogrotesque-el, hogy a szeretve tisztelt és imádott Karyn Crisis lesz az egyik közreműködő rajta. Róla csak annyit (ha valaki nem ismerné, ejnye no), hogy az

Autodafé szerkesztőség minden tagja szívesen megbúbolná Őt egy erdőszéli motelben, ha értitek a csíziót. Karyn <3

- Ha már indusztriál és elvontabb vonal, fontos megemlíteni, hogy ismét mozgolódik a megtizedelt (klasszikus I666-os felálláshoz képest) Dodheimsgard. Első körben felfedezték a twittert és facebookot, majd lazán összehánytak 30 új dalocskát is. Ha csak fele olyan szar lesz, mint a Supervillain Outcast, már megéri letölteni az egyelőre cím és megjelenési dátum nélküli következő DHG förmedvényt.

- Továbbgördítve a göbbedék fonalat, a koratavaszi Burzum majd a mostanában megjelent Dimmu Borgir után a triumvirátus harmadik tagja, a Cradle Of Filth is új albummal kopogtat PVC dzsekink hátán. Az első klippentyűt meg is lehet tekinteni; sajnos mi még nem mertük megnézni, de Ti majd meséljétek el milyen, köszi.

És eljött hát az este, ami előreláthatóan még az Autodafé számára is nagy falatnak bizonyult, tekintve hogy a főbanda betegebb, mint amilyen beszámolót mi valaha is össze tudunk hozni.

a legmegnyerőbb MelT-shirt kabalakenguruja

Ennyi elég is a romantikus túlzásokból, következzen a koncertbeszámoló, mely nyilvánvalóan nem okozhat egy olyan sokat próbált webzinnek gondot, mint amilyenek mi vagyunk.
Szeptember 26-ának csillagfényes estéjén az A38-as ladikra megérkezvén az az ismeretlen DJ tartotta Case-ben a dolgokat, akiről ezután sem tudtunk meg többet, mint ami eddig is rejtély volt. Nem tudni, honnan jött és kicsoda ő valójában, de annyi biztos,  hogy zenéléssel nem keresi meg a kenyerét, és civilben könyvkötőként, lópatkolóként vagy esetleg dísz-zsokéként tengeti napjait. Még pólót sem lehetett kapni valami nonfiguratív DJ Case-mintával, úgyhogy nem lettem lelkes rajongó, tessék még dolgozni ezen az imidzsen kedves DJ úr, a zenélést meg akár hanyagolni is lehetne, abból úgysem lehet megélni.
Aztán rövid átállás után következett a rodolfo crust (ez nem tudom mit jelent, de biztos valami nagyon elvont dolog) zenét játszó Human Error, kiknek ittlétének ténye épp ellentétes arányban viszonyul a májusi Wolves in the throne room és Moon and the nightspirit-felálláshoz: ott hangulatilag volt meg az azonosság, zenei téren meg az elhanyagolható különbség (green metal és dalriadacore, a kettő szinte ugyanaz); itt viszont a hozzáállásban mutatkoznak meg a számottevő különbségek. Sajnos ez itt élesebb  kontrasztot is jelent, hiszen habár humánék is extrém zenét játszanak, mégis annyira komolyan próbálják venni magukat és egyáltalán az egész világmindenséget, hogy az olykor már fájdalmas kacagásra ingerelheti a kevésbé harcos aktivistákat. Itt kell leszögeznem, hogy szeretem a crust és punk és miegyéb zenét és nagyon is szimpatikus nekem egyesek hozzáállása, de sokszor már azt tapasztalja az ember, hogy ugyanazt kapja mint a másik oldal képviselőinél, csak éppen a gondolati burok tér el a megszokott hőzöngés tartalmi oldalához képest. Magyarán marad a habzó szájú követelőzés és ez sajnos csak akkora filozófia mélységekbe süllyed le, mint a bűbájos “fuck the police, fuck those fucking bastards”-sorok. Persze, értem én hogy zavaró ha az embert kannásozás közben előállítják hogy “márpedig közterületen tilos az alkoholfogyasztás”, és ebből próbál aztán valami életbölcsességet kreálni, de azért mégis inkább részesítem előnyben a bajba jutott iguánákat, mint a kibaszott korcs rendőrök oltását. Azért szerencsére vannak itt pozitívumok is, volt valami Gárda-című számuk is jelenkorunk aktuálpolitikai kérdéseire reflektálva,  bár ennek sajnos nem találtam meg a szövegét, pedig egy “fuck the Gárda, fuck those fucking bastards” olvasása azért még mindig jobban esett volna érzékeny lelkecskémnek, mint szegény policia szidalmazása. Aztán a másik érdekesség az énekes cseppet sem grind-kompatibilis külseje volt, e tekintetben megnyugodhattam, hogy én sem mutatnék olyan rosszul egy anarchista goregrind-doomjazz banda élén, hiszen ha a gimnazista énektanáromra (esetleg Pumuklira) emlékeztető fazon Gyalázkodó pólóban köpködheti a társadalomkritikus szövegeket, akkor már én miért ne. Persze tudom én hogy épp jelen közegben nem illő a kinézet bírálása, tényleg csak mint pozitívum említettem meg azon bizonytalankodó delikvensek felbátorítására, kiket valamilyen fizikai furcsaságuk akadályoz abban, hogy ők legyenek a következő Ganxsta Zolik vagy Falusi Mariannok.
Eldarálták még nekünk többek között a Mi a faszt nézel? című zseniális, egzisztencialista létfilozófiai problémákat feszegető szerzeményt (amúgy ez nem egy Nefogazz-dal címe?), valamint a Készülni a Jobbikra és a Nem vagy Jobbik! című slágereket, és itt a setlisten látok egy “Vona Gabika grinding down” névre hallgató tételt, melyre csak azért nem emlékszem, mert akkor épp a fülemet vakartam.

a Human Error csak nevetne ezen a képen

Miután eltűntek a süllyesztőben színpad mögött, rövid izgatott várakozás és következett is napjaink zenei életének egyik unikális képviselője, a Pokolgép helyett ez a japán gagyogás, a Melt-Banana! Előzetesen gondoltam arra hogy majd elsütök pár viccet az itt megjelenő vizuálkulcsos rajongók jelenlétéről és hogy vajon mekkora százalékban képviseltetik majd magukat, de miután jómagam is ismeretséget kötöttem hasonló leányzókkal, úgy döntöttem most itt a humorizálás elmarad. Sajnálom, nem lesz vicc se a Dir En Grey-ről, se a D’Espairsray-ről de még leendő menyasszonyomról, Miyavi-ról sem.
Akár azt is hihettem volna, hogy a gitáros Ichirou Agatát is megtévesztették ezek a buta híresztelések a Közép-Európában dúló borzalmas disznócore-ról, de az A38.hu nevű botrányoldalról már tájékozódhattam én is arról, hogy mindenhol sebészmaszkban mászkál, állítólag még anyja 50. születésnapi mulatságán sem volt hajlandó megválni tőle.

egyesek szerint Yolsopik a banda énekesnője

Yasuko Onuki végre amellett hogy japán és lánynak néz ki, valóban lány is, hangja pedig maga a zeneiségbe oltott Paul Klee, a vokalistaként sikert sikerre halmozó Pikachu, egyszóval jól néz ki. Rögtön az intronak álcázott berregéssel tudtunkra is adták, hogy velük tényleg nem ajánlatos packázni, meg is próbáltam befogni a fülem, de ekkor nekem jött hátulról egy pogózó idős bácsika, és ez inkább intenzív ugrálásra sarkallt. Itt volt még Yosukin és Ichirou-n (ilyen neveket…) kívül Rika Hamamoto basszeroshölgyemény meg egy dobos srác is, kinek nevét fedje jótékony homály (az aláírásából nem tudom kisilabizálni). Zajongtak, zenéltek, ilyesmi, néha ugráltak is, nagyon nem is tudom mit mondjak én erről, fincsi volt meg tetszetős. Ja, hogy ebből csak az nem derül ki, miféle zenét játszanak? Noise rockot. Most jobb?
Levonulásuk után visszaóbégattuk őket, ezután vicceskedve “pár szám előadása” címszó alatt kaptunk olyan fél percnél nem hosszabb balladákat, mint a So Unfilial Rule vagy a We love Choco-Pa, meg itt volt azért a Free the Bee is talán. Ja meg persze a Lost parts stinging me so cold sem hiányozhatott a teljességhez, remélem nem is hiányzott.
Yo volt, heyho!
Pontosítás kedvéért: még egyszer visszakértük a Melt-Bananát, akik ennek nagyon örültek, Yosuki még mosolygott is. Errorék nem játszották természetesen a Fuck the police-t, sosem szokták, sőt állítólag Gábornak ez is a foglalkozása civilben, bár erről hivatalosan még nem kaptunk tájékoztatást, és addig nem akarunk butaságokat leírni. Nevessetek!

Az utolsó ember a Földön boldog...

...míg a kicsorbult tükrök magánya...

...a pirospozsgás perc egyedüli valójában.

Kedden a kiírt időponthoz képest kis késsel elkezdődött a Csejtey attrakció az általam először látogatott Tündérgyár Szórakoztatóipari Egységben. Zenéjük valahol a dögunalmas és bántóan unalmas határvonalak mentén húzódott. Fantasztikus számaikban pont annyira lehetett megtalálni azt a bizonyos szikrát, mint a fellépésnek helyt adó koszlott kisteremben a vészkijáratot. Mondjuk nem volt itt hiba a képletben annyira azért, hisz remekül lehetett odakint addig szórakozni a hazai metal élet színe-javával. Képzelhetitek mekkora sztorizgatások, régi édes emlékek felidézése folyhatott ott, ha tiszteletét tette az est helyszínén többek közt a Fémforgács, Quart, Metal Hammer egy-egy prominens képviselője is. Nem beszélve a főszervező Subterra főnökről és rantottbus kollégáról az Autodafé Kvlturális Magazintól.

Poénokból nem volt hiány, mindenki tudott egy-egy kacagtató koncertélményt felidézni, kár hogy nem voltatok ott, tényleg. Ám az őrült kinti fesztiválhangulat véget is ért, mihelyst az Inquisition a terembe lépett. A gitáros-dobos felállás unikálisan hangzik, élőben is meglepően sűrűnek hatott az egész, a kétféle hangszerhasználat ellenére. Az énekes tudatta velünk, hogy sokat nem pofázik, hisz a sátán meg a zene a lényeg, ő nem akar senki terhére lenni felesleges szócsépléseivel. Így is tett(ek), zúztak egy órán át. Vagy a fene tudja, a felénél kb. otthagytam az egészet. 2010-ben kevés már nekem ez a két, de nem túl erős riffet ismételgetek 5-6 percig gitározás, majd károgok rá valami nagyon true ördögi koncepciót. Érdemes volt megfigyelni a közönséget, a legnagyobb bólogatásokat a dobütésekre produkálták. A dobos jól játszott, műfajon belül persze, de ez a fajta megszólalás szinte semmiben nem tért el egy pőrébb drum & bass alaptól. Feltételezem a tíz headbangelőből kilenc mereven elutasítaná ezt az összehasonlítást, mégis meglepő volt, hogy nem a tuka-tukára tomboltak a legjobban, hanem a lazább, szellősebb beatekre. De miért nem a sodró fagyos riffekre? Hja kérem! Amikor valami lassabb dalhoz értek, a közönség mereven álldogált, legbelül talán maguk sem hittek benne, hogy egy kultikus banda koncertjén vannak. Csak ugye ezt beismerni… A kegyelemdöfést Milán Péter kétszeri hosszas ásítása adta meg. Ez a blackmetal, nem?

Az Autodafé elkötelezett híve a fiatal tehetségek felkutatásának és minden elérhető fórumon való megjelentetésében. Első rockzenei pionírunk egy bájos tünemény Székesfehérvárról, aki zsenge kora ellenére igencsak kiforrott stílussal rendelkezik. Ha egy igazán karcos, de nem értelmetlenül összedobott zenére vágysz, kérünk benneteket, tegyetek egy próbát Amy Mistake-kel. Tőlünk már kapott egy szavazatot és mindenben támogatni fogjuk mostantól. HAIL! to the Women!

- Mondanál pár szót magadról a Kedves Olvasóknak?
- 1991-ben születtem Székesfehérváron. 10 éves korom óta írogatok dalszövegeket és novellákat. A dalszövegeket a kezdetektől angolul írom, és 14 évesen kezdtem el zenét is szerezni hozzájuk, zongorán is gitáron, amiken magamtól tanultam meg játszani (csak szintetizátorozni tanultam egy rövid ideig, még általánosban). Zeneileg sohasem próbáltam senkit sem utánozni, de azért van néhány művész, akik kiskoromtól kezdve inspiráltak: Madonna, Diana Krall, Jewel és Marilyn Manson. A zenei műfajok közül a jazz, a blues, a country és a rock voltak és vannak rám a legnagyobb hatással, és nemrég döbbentem rá, hogy az avantgarde, azon belül főleg a szürrealizmus nagyon közel áll hozzám.

- A dalaidból süt az ősi, elemi erő. Gondoltál már hangzóanyag megjelentetésére?
- Jó lenne, de Magyarországon semmiképpen sem szeretnék lemezt készíteni, mert itthon nem annyira befogadóak az emberek, főleg az ilyesmi zenék számára nem nagyon van itt piac. Az idén érettségizek, és Londonba szeretnék menni továbbtanulni, zenekart is ott szeretnék alapítani. Komolyabb, jobb minőségű felvételeket viszont szívesen készítenék akár már most is, hogy feltehessem őket az internetre, hogy minél több emberhez eljuthasson a zeném.

- Tehetségkutatókon nem próbálnád ki magad szívesen?
- Ha lenne olyan tehetségkutató, ami kifejezetten alternatív előadóknak szól, szívesen kipróbálnám magam. A Megasztár viszont valahogy nem az én műfajom….:)

- Szereted a blackmetalt?
- Ebből a stílusból is van pár zenekar, akiket szeretek, például az Atheist, a Meshuggah és a Rotting Christ. Talán a vallás-ellenesség az, ami a legjobban megragad ezekben a zenékben. De a keményebb előadók körül Marilyn Manson a legnagyobb kedvencem, őt igazi művésznek tartom.

- Általában miről szólnak a dalaid?
- A dalszövegeim általában filozofikusak és sötétek. Főleg a személyes, emberi problémák és tragédiák, az élet ellentmondásai foglalkoztatnak. A vallások bírálatát is fontosnak tartom, hiszen annak ellenére, hogy milyen rengeteg ember merít ezekből vigaszt és megnyugvást, valójában ezek okozzák a világon a rengeteg szenvedés, elnyomás és ellenségeskedés nagy részét. Mindig is az volt a célom, hogy a zenémmel ne csak érzéseket keltsek az emberekben, hanem gondolkodásra is késztessem őket. A mottóm: a művészet az érzelmek tudománya; a tudomány az ésszerűség művészete.

- Milyen gitárt használsz?
- Van egy Stagg akusztikus és egy SX elektromos gitárom. Az akusztikus gitárt sokkal jobban szeretem, mert szerintem sokkal alkalmasabb a legkülönfélébb érzelmek kifejezésére.

- Szoktál koncertezni?
- Nem, idáig még nem léptem fel nyilvános helyeken, csak családi körben és pár barátomnak mutattam meg a dalaimat.

- Említetted, hogy kedveled az avantgárdot, ezt kifejtenéd, hogy kiket szeretsz, kik inspirálhatnak leginkább?
- Az avantgarde zenéből Nico, a Velvet Underground és Patti Smith a legnagyobb kedvenceim. De például Salvador Dalí és René Magritte festémenyei és Luis Bunuel filmjei legalább ugyanennyire inspirálóan hatnak rám.

- Rendkívül igényes fotóid vannak. Esetleg egy arcfestéses, metalos image kép nincs a tarsolyodban?
- Van egy olyan is, de nem annyira metalos és nem is annyira arcfestéses.:)

- Te mit gondolsz az olyan ‘előadó művészekről’ mint Uhrin Benedek, Bikicsunaj vagy Pákó?
- Nem hiszem, hogy méltóak lennének arra, hogy túl sokat beszéljünk róluk, igazából nem is nagyon ismerem őket…. Csak annyit, hogy minden nemzetnek megvannak a saját sztárjai, akikre büszke szeretne lenni. Magyarországon ezek szerint ilyen sztárokra van igény. Cirkusz kell a népnek, főleg, ha kenyér nincs….

- Utolsó kérdésként egy játékra invitálnálak: Te, mint művész és interjúalany, mit kérdeznél tőlünk, mint riporterektől? (Persze ha nem akarsz nem kell, ez csak amolyan móka ) )
- A metálon és rockon kívül más műfajú zenéket is hallgattok? Ha igen, kik a kedvenceitek?
- Amy Mistake! Fish! Therapy?

Amy dalai meghallgathatók hivatalos honlapján.

- Te Malac, nagyon magányos vagyok itt egyedül szerény hajlékomban, és te sem látogatsz már oly gyakran, mint egykor. Érzem

nem véletlen hogy ők nem hivatalosak a murira

hogy kapcsolatom kezd kihűlni a pagony lakóival, már Tigris is köszönés nélkül megy el mellettem az utcán ahelyett, hogy vidáman rám vetődne! Drága barátom, mi lehet ennek az oka?

- Jajj csekély értelmű medvebocs, végre kezded látni, mi zajlik a környezetedben! Elmarsz magad mellől mindenkit, az emberek már a sarokról érzik megvetésedet irányukba, és ez csak egyre rosszabb és rosszabb lesz. Mi lenne, ha végre nem csak önmagaddal és a hasaddal foglalkoznál, hanem próbálnál nyitni mások felé is?

- Tényleg igazad lehet Disznó, de hogyan kezdjek hozzá? Nem mehetek csak úgy oda mindenkihez hogy “Te, bocsi, itt lakom a szomszéd lakótelepen, lehetek a barátod?” Körberöhögnének, és Nyuszi üzletfeleinek hála a szomszédos ligetben is mindenki tudná, mekkora csacsi öreg medve is vagyok én!

- Nyuszi üzletfelei? Te mi a rododendronról beszélsz?

- Ohh te kistermetű állat, ez a Milne-féle műalkotás, nem a szombat délelőtti RTL-matiné!

- Látod, ezért sem szeret téged senki, mert rögtön le kell sajnálnod másokat ha nem vágják egyből miről van szó és ha nincsenek veled egy intellektuális szinten. Tudod Mackó, visszavehetnél egy kicsit! Nem te voltál a Nagy Hős a Megátalkodott Muclik Mészárlásának éjszakáján, szóval nem tudom mire fel vagy úgy odáig magadtól!

- Ne haragudj, tényleg nem értem én sem magam ilyenkor. Szóval,valami építő jellegű javaslat a szocializálódás érdekében?

- Rendezhetnél egy szolid koncertet ebben az egyszobás garzonban, akkor talán rájönne mindenki, hogy nem vagy te olyan szőrös szívű maci, mint amilyennek igyekszel magadat feltüntetni!

- Ez felettébb ötletes ötlet! Mit szólnál, ha elhívnám Halász Juditot egy kellemes kis mókára?

- Te sosem tanulsz, Mici. Örülnél, ha egy órácska erejéig valaki dicsőítene téged, mi? Akkor újra az egekben lehetne az önbecsülésed, gondolom. Nem, és amúgyis mostanság nagyon el van foglalva az “Addig ér az ember valamit, amíg a nagyszüleje él”-turnéjával és az anyák napi fellépésekkel.

- De hát szeptember van!

- Hát megint ide kell kilyukadnunk. Élveznéd ugye ha kéjesen a füledbe rebegné hogy “minél inkább havazik, annál inkább hull a hó”, hát még! Én inkább valami különlegesre gondoltam, ezért egyeztettem is pár post-rock bandával, hogy holnap lepjék el otthonodat és csapjanak egy jó kis ramazurit itten.

- Mi a mézescsupor az a posztrokk? Elég parasztul hangzik, mint a “parasztokk”, vagy a “traktorokk”, vagy az izé.. nahh.. a “posztrokk”.

- Egész pontosan én sem tudom, de Bagoly szerint itt a lakosok nagyon odáig meg vissza vannak érte, múltkor is valami orosz körökbe rendeződtek és úgy nyomatták a kánkánt, mint a japánok ’74-ben.

- A japánok ’74-ben? Te miről beszélsz?

- Jó mindegy, ez most nem is lényeges, térjünk a tárgyra! Van ez a Gifts from Enola, csak azért repülnek ide az USA-ból, hogy nálad játsszanak, szóval ne legyél göbbedék! Sikerült leszerveznem melléjük a győri Rózsaparkot és a nem tudom honnan származó marionette ID-t is, igazán elégedett lehetsz a munkámmal!

- Mi nem az USA-ban élünk?

- Tudja a H1N1, szerintem mi egy elképzelt világban létezünk, szóval ne köss ebbe is bele, legyél oly kedves! A Gifts from Enola slágereit  a Százműholdas Mesetévé is gyakran pörgeti, szóval még celebeket is kapsz így elsőre, és mindezt csak 1000 mesetallérért, hogy a plüssállatok fizetéséhez is alkalmazkodjunk valamennyire. Tudod, válság van, kell néha az ilyen kedvezmény.

- Éppen akartam mondani ezzel kapcsolatos aggályaimat, de nem lesz így túl sok kakadu a bulin?

- Megnyugodhatsz, aznapra leszerveztem a szomszédos pagonyba egy Borzalmas Áspiskígyó- és Radikális Vakbélgyulladás-koncertet ingyér, tuti arra fog húzni a szívük mintsem erre a bölcsészfeelinges onanizálásra.

- Igazad lehet! Már csak egy teendő maradt, Malac! A táblán a feliratot kijavítani azonnal, és kezdődhet is a pörgééés, jippiííííááájéééé!

Gifts From Enola
marionette ID
Rosa Parks
Tilos az Á Szabad az Á (Zappa Caffé), Budapest, szeptember 22 este 8 óra
A belépő 1000 Ft, egyáltalán nem fogyasztható le!

Megkínzott Leo. Sok nehézséget tükröző ábrázat. Érthetetlenül előrehelyezett jelenet, amit a végén úgyis látunk még egyszer. Durr.

Most megfogtak, Leo!

Emberek. Vágás. Durr, durr. Bonyolult fejtegetés egy tudományos(nak ható) témában. Futás. Durr. Leo-t valami nagyon bántja itt. Rejtély. Csitt-csatt. Futás. Újrakezdés. Jó nő. Rejtély. A lány tényleg visszatér, LEO SOSEM TÉVED! Megértés, könnyek. Durr, durr. Kiokosítás és tudatfilozófia. SOSE HASZNÁLJ EMLÉKEKET EGY ÁLOM FELÉPÍTÉSÉNÉL!!! A volt feleséged? Rejtély. Ja, hogy meghalt? Szipp. De mégis.. rejtély!! Mission impossible. Vagy mégsem? Leo szerint nem. Durr, durr. De vajon honnan tudja? Durr. Izgi zene. Csitt, csatt. Azért mégsem egy Svidd Neger. Piff, puff. Leo szomorú. Álom az álomban. És abban is egy álom. Tudatfilozófia. Pszichológia. Szegény Freud! Bumm, bumm, bumm. Szegény preszókratikusok. Bumm. Egy gyönyörű szerelem felidézése. Sweeney Todd. Titanic. Durr, durr. Első álomsík. Puff, puff. Incepcióra fel! Lehetetlen? Áááá! Gondolat elültetése az örökös fejében. Durr, durr. Igazából alszanak ám. Puff!! Egyikük haldoklik, de úgysem hal meg. Bumm, bumm. Vigyázz Leo-ra, ifjú bombázó leányzó! Kísértés. Bűntudat. Csitt, csatt. Gyerekek. Báááááámmm. Álom az álomban. Csapda, jófej Leo. Álom az álomban lévő álomban. Szegény tudatfilozófia! Popcorn. Várakozó, betegek nélkül. Bumm, bumm. Drámai nagyjelenet. Leónk úgyis észhez tér! Könnyes búcsú. Itt felrémlik a South Park legendás barkácsoktatója. “Ne buzgálkodjatok”. Mal nem Kenny képében búcsúzik. Kár. Továbbra is sodor a zene, de továbbra sem post-rock. Gyötrelmes igazság a végére. Bumm, bumm. Leo tudja, mi a jó. Puff, puff. Hát tényleg viszontlátja a gyerekeit! Függöny, tapsvihar.
Tanulság (figyelem, ha meg akarod még nézni a filmet – amit remélem nem gondolsz komolyan – akkor ne olvasd el) : Ha a feleséged álomnak hitte a valóságot, mert előzőleg incepciót hajtottál rajta véget, és megöli magát, akkor te szomorú leszel, üldözni fog a rendőrség, illegálisan fogsz fejekbe hatolni, de ne add fel! Mindig akad egy elektronikai cégnél (vagy hol) örökös, akit rá lehet venni álmain keresztül, hogy ossza fel újdonatúj vállalatát. Megjegyzés: Talán egyszerűbb lett volna ébren megkérni erre kedvesen, hátha az a jó szíve enged a könyörgésre. Vagy felajánlják neki Ellen Page-et, úgyis már felnőtt és nem fog székhez kötözve pedofíliával vádolni senkit csak azért mert rányomult.
Éljenek az összetett és tudatalattinkat felfedő álmok, háromszoros hurrá Christopher Nolan-nek! Kóla, puska, happy end.

Metal Lady Gaga visszatért!

Úgy látszik, a maják tényleg nem mondtak olyan nagy butaságot, mikor 2012-t nevezték meg az összeomlás évének: ha így megy tovább, nem is csodálkozhatunk majd szeretett világunk pusztulásán.
Bizony, kedves barátaim, ez az egyetemes káosz eluralkodásának kezdete, amit jól jelez, hogy a M.agyar E.litista és T.rue A.rcok L.égiójának szakoldala is egy olyan videót szabadított a macskarészeg felsőbbrendű fémtesókra, melyen Lady Lúd és Shock-Kyra egyértelműen az ő sötét és félelmetes világukba téved, és Metallica-t mernek énekelni, illetve megkoreografálni.
Viszont, ha jobban belegondolunk, egészen más szemszögből érdemes vizsgálnunk ezt a problémát, és bizony amire rá kell döbbennünk, nem lesz sokkal megnyugtatóbb: vajon hogyan történhetett ez két ilyen gyönyörű, karrierjének csúcsán lévő csillaggal? Miféle drogok kellettek ahhoz szegény Gagának, hogy egy szintre ereszkedjen ezekkel a trendi, újgazdag popsztárokkal, és hogy kiszolgáljon egy olyan közönséget, amely minden emost meg akar verni (vagy legalábbis klubokban szidni), csak azért mert más hajuk van? Sajnos, drága barátaim, jöjjenek a szomorú tények: a metal egykor fényes világa  konzervatív, szűklátókörű robotokból áll, akiknek elég villázni egyet, hogy vicsorítva fogadjanak minket szesztestvérükké, és jöjjenek velünk minden hétvégén kannásozni a sufni mögé.
Ezzel szemben áll Lady Gaga, aki Beyoncéval már bebizonyította, miben áll a valódi, sírig tartó barátság, valamint az innovatív dalszerzés és egyedi megjelenés terén is sokkal jelentősebb színfoltoknak nevezhetők, mint mondjuk az Astral Doors a huszadrangú kópiájával vagy a Nile az unalomig ismételt panelekből építkező halálfémével. Jobb lenne kicsit tanulni ezektől a modern kori héroine-októl, mélyen tisztelt acélszívű rockerek, mert egyelőre az a tényállás, hogy Gagáék magasabb pozícióban volnulnak be a zenetörténelembe mint a kis hőseitek, amellett, hogy sokkal szemrevalóbb látványt is nyújtanak, mint az izzadt, koszos, erőtlenül vernyogó Korpszgrájnderetek! Ébredjetek már fel!!

FIGYELEM! Most következő cikkünkben egy árva humorzsa sem fog elhangzani. Nem is érdemes továbbolvasni.

Mikor legutóbb ilyen helyre tévedtem, még a fények leoltásánál nagyban sikítoztam, úgyhogy kíváncsian vártam, miféle revolúciót hajtott végre ezen közintézmények terén az idő, na meg a kulturális végetnemérő fejlődés.
A The Beach Camus legismertebb regényének, a Közönynek az átdolgozása. Aki nem olvasta volna eme alkotást, egy kis áttekintés: Meursault egy átlagember, nincsenek se érzései, se gondolatai de azért jóravaló polgár, viszont váratlanul megöl egy arabot minden különösebb ok nélkül, és ezután kiderül, hogy mégiscsak vannak érzései, a regény végére pedig még sajnáljuk is őt.
Na, ennek az alaptörténetnek a kicsit átalakított előadásmódjával találkozhattunk szeptember 13.-án a Merlinben, a színészek (Mikes Imre Elek, Mészáros Árpád, Erdély Andrea és Béres Márta) ugyanis egészen hihetetlen hanghordozással tudták előadni a szóról szóra idézett szövegrészeket, hol teljes érzelmi sokkban, hol még nagyobb lelki válságban. Ezeket az (egyébként a műhöz képest szinte mindig más szemszögből láttató) érzelmi válságot a világot érzékletesen elénk táró közönnyel bemutató jeleneteket teszik aztán hangsúlyosabbá olyan sajátosan emberi, gyűlölködő monológokkal illetve dialógokkal, melyek előbb-utóbb tényleg kényelmetlenné teszik a színpadon látottak figyelését. Bár a legtöbben inkább csak kacagtak egy jóízűt, kiválóan egészítve ki a darab mondanivalóját. Ez pedig, mint Camus-nál megszokhattuk, egyszerre megnyilvánul az ember megvetésében és bálványozásában/imádatában is, mikor épp mihez van kedvünk. Na jó, igazából csak utóbbiról van szó, szelíden elnézve az összes kis hiányosságot, de azért A pestis-nél itt jóval hangsúlyosabb a negatív emberi tulajdonságok, frusztrált megnyilatkozások vizuális és verbális megjelenítése (mármint az előadásban). A politikai korrektség és a konvenciók felrúgása ugyancsak fontos elem volt itt, mely úgy gondolom, a színpadi változat egyik nagy erényének mondható, a regényben ennek nem sok megnyilvánulása volt. Az erőszak és materiális alapokra visszaereszkedő szexualitás újból és újból való felbukkanása ugyancsak erős hatást válthatott ki az emberben, ha nyitott az önmagával és kicsinyes, hétköznapi érzéseivel,gondolataival való szembesülésre, a folyamatos szorongás egzisztenciális alapvetésének mindennapjaiba való beágyazódására.
Egy valóban erős, megjelenítésének ellenére a legkevésbé sem hatásvadász produkciót láthattunk, elismerés jár érte a négy szereplőnek, valamint Urbán András rendezőnek, aki már eddig is jópár színvonalas műsorral ajándékozott meg minket.

Kiegészítés Dafke-rajongóknak: ígérjük, többet ilyet nem írunk.