Megfogadtuk, hogy a Children of Bodom-on
kívül már nem fogunk hírt adni többé egy finn bandáról sem, mert sajnos töketlen unszimpi hordák tömkelegéből áll a színtér, most azonban nem mehetünk el egy gúnyos megvető tekintet nélkül emellett a “zenekar” mellett. Konkrétan egy nagyobb reklámfelületet kapott vicc az egész, különböző fals, művészieskedő hangok garmadája, egy Alexire meglehetősen hasonlítani igyekvő frontemberrel. Mondanom sem kell, harmatgyenge kópia csak Laiho mester mellett.. Aztán a produkciójuk.. Képzeljetek el mondjuk egy impotens Finntroll-t ahogy jammelni próbál a Nightwish-sel, de énekesnő nélkül. Na, ez teljesen más, de a vázolt hangáradat is még mindig elviselhetőbb lenne, mint a kellemesnek álcázott altatózenéje a Jääportit-nak. Néha próbálnak folkosak lenni (könyörgöm, néha hallgassatok egy kis Korpiklaani-t, hátha valamit el tudtok tőlük lesni), néha indusztriálba igyekeznek átmenni, de hát hol vannak ők a Rammsteinhez vagy a Hocico-hoz képest, könyörgöm! Még a hazai terepen nyomuló Rückwarts is ezerrel föléjük nő a belevaló ütemek terén, nem vitás. A Hengenvaara-ban hallható női énekkísérlet kifejezetten idegesítő, mint egy félresikerült éjszaka után való ébredés a meztelen Doro mellett. Egy kis prüntyögés itt, egy idétlenebb morajlás ott, de megint csak egy pozitívabb mintát tudok nekik javasolni: jópárszor tanulmányozzátok át a legfrissebb Leaves’ Eyes DVD-t srácok, mert így semmire sem fogtok menni. Talán turnézhattok valami Ócsárdörögdi asszonykórussal. De csak ha éppen nem lesz máshol fellépésük.
Archive for June, 2010
Nachtmystium-ot írtok Ti
Túldimenzionálni egy racionálisan haladó szellemiségű, poszt-blackmetalt játszó bandát, sohasem szerencsés. Predesztinálva van a sikerre, az elemi eredője zenejénék befogadására halmazati.
A Nachtmystium igazi szupercsapat státusza vitathatatlan a lélektépte világ sarjadzó bükkös térképén. Fény a totálisan befordult elme tudatijának velőrengető meredélyében. 6/10 Bali Dávid/Hammerworld
Jó kis albumot tett le az asztalra az amerikai Nachtmyistum. A Blake „Azentrius” Judd énekes/gitáros zseninek olyan társai voltak a lemez elkészítésében, mint Andrew „Amamonael” Markuszewski basszer, Charlie Fell dobos és Sanford Parker billentyűs. Idei, Addicts: Black Meddle Pt 2. a második része, amint a címből is kiderül egyértelműen, a Black Meddle albumnak. Szép a borítója az albumnak. Teccik. 8/10 FémForgács
Sokat gyötrődtem, hogy hányast adjak a végén ennek a blackmetal kotyvaléknak. De győzött a jéghideg gondolkodásom és nem tudom nem figyelmen kívül hadni, hogy milyen ízesen keverik ezek az amerikai katonák a pszichadelhikus riffeket a darálós/belezős témákkal. Bár nem az én világom eredendően a blekkmetál, teszem hozzá rapido, kellemetes hallgatnivaló lesz ez. Beérik. Garael/hardrock.hu 7/10
„Az amerikaiak telibeszarják a norvég blackmetalosokat!!!” Ez lehetne a címe annak a cikknek, amit a Nachtmystiumról el lehetne készíteni, végre határidőre. De mi, akárcsak az amcsik/amiggerek leszarjuk a deadline-t és hanyattfekve dúdolásszuk az indie dallamokat, amiket gecire eltaláltak a fiúk itt. Annyit üzennénk még a kedves olvasónak, hogy a rock halott, hallgassatok indie (metált) és a gitárt ne égessétek el, hanem rúzsozzátok ki a nyakát! Jeeeeee 4,5/5 Lángoló Gitárok
Semmiféle normális video clipet nem találtunk a Nachtmystiumról. Ez így csak 5/10 pedig látszik az akarat, az egyediség, a meglepetésre való törekvés. heavymetal.hu
Gyerekek, nehéz bevallani hogy tetszik a lemez, de nem tehetem mégsem. a’ördög/subterra 5,5(*2)/10
Sosem fog elkészülni a kritikánk. avtodafé 100/10
Mivel tisztában vagyunk vele, hogy a metál néger zenei gyökerekkel rendelkezik – ezt Viky is számtalanszor lenyilatkozza annak érdekében, hogy szélesítse feketebőrű rajongóinak táborát -, valamint a tegnapi nap folyamán azzal is kénytelenek voltunk szembesülni, hogy a vuvuzela minden idők talán legmonotonabb és legidegesítőbb zajkeltő eszköze, így… Nos, igen, elég egyértelmű, mi következik ebből: bizony, ezúton szeretnénk felhívni a mélyen tisztelt blekker zenésztársadalom figyelmét arra, hogy itt egy még kiaknázatlan lehetőség, egy olyan nyerő kombó, amit vétek lenne kihagyni. Azt vallom, nem érdemes az életre… vagyis várjunk csak, a stílusra éppen, hogy a halálimádat jellemző, úgyhogy helyesbítenék: nem érdemes a halálra egyetlen olyan fekete fémzenében gondolkodó tisztességes fakezű sem, aki bármilyen idegen elemet is importálni merészel a dob-basszus-gitár-varjú szent és sérthetetlen kvartettjébe, de ez az eszköz, úgy vélem, kivételt képezhet, olyannyira beleillik a koncepcióba. Zavaró, dallamképzésre alkalmatlan, egyhangú, hipnotikus stb. Szerintem keresve sem találhatnánk jobb “hangszert” a hangkép tökéletesítésére. Úgyhogy uraim, kalandra fel, tessék megörvendeztetni a nagyérdeműt már a VB ideje alatt legalább egy vuvuzela-centrikus norvég szuicid blekk kiadvánnyal, sőt, javaslom Dimmuéknak, hogy az unalmas, gagyi szimfonikus betéteikben a összes fúvóst cseréljék le vuvuzelára. Ja és Vargra visszatérve: ugye látjuk a Filosofem borítóját? Mi más szimbolizálná jobban, hogy hősünk mennyivel is jár az egész mezőny előtt, mint maga a tény, hogy ő már 15 évvel ezelőtt vizionálta az általam kívánt jelenséget. Cikkünket azt hiszem, nem is zárhatnánk méltóbban mással, mint a klasszikus Chuck Schuldiner-mondat némileg modifikált változatával: Let the vuvuzela blow!
Businesskvlt!
Ugyan pár éve már bejárta a világot a
hollywood-i álom egy újabb beteljesülése, ám azoknak, akik nem röhögték volna még könnyesre magukat, felelevenítenénk a történteket: a Shagrath néven is emlegetett, valójában Stian Thoresen néven napjait mintapolgárként tengető zenészikonunk élete szerelmére lelt Nicolas Cage ex-feleségében, aki egyébként egy gyönyörűszép “mindenki álma” szupermodell. Az esküvőre állítólag több barátjukat is meghívták, olyan nagy tiszteletnek örvendő underground arcokat, mint Fred Durst, Chester Bennington és Anton Lavey fia (utóbbi nevét jegyezzük meg, ő lesz a következő évtized Paris Hilton-a). Azonban ha ennél tovább megyünk, könnyen rátalálhatunk a furcsának nem nevezhető frigy okaira. Nic Cage fia ugyanis, mint kiderült,
afféle 21st century devil-nek képzelve magát egyhamar black metalossá fejlődött (itt az okokat tekintve elég ránéznünk gyerekkori fotóira), és ha ez nem lenne elég, még bandát is alapított. (vajon ők is a modern világ és annak szánalmas kispolgárainak bukását fogják megénekelni?) Remélem mindenki lelki szemei előtt ott a kép, ahogy a kicsi Weston anyuci sarkában lihegve rimánkodik egész nap hogy “ugyan már, menj már hozzá ehhez a Stian gyerekhez, nem is olyan rossz arc ő, és milyen menő lehetnék már a haverok között,
talán lemezszerződést is kapok” Mi viszont reménykedjünk benne, hogy hamarosan külön albumot szentel az egész családnak és baráti körének az Anal Cunt.
Kis hírek, nagy celebek
Egy hirtelen ötlettől vezérelve ezúttal Dolák-Saly stílusában lássuk a valósnak tűnő még valósabb híreket kis hazánk kiemelkedő egyéniségeiről:
A Subscribe népszerű énekesétől, Bálinttól megtudtuk, hogy intenzíven készülnek az új albumra, sőt valójában már az egészet megírták, csak még nem mertek előrukkolni vele, mert mit mondták: “Annyira sikeres és világszínvonalú lett volna, hogy a hirtelen jött hírnév teljesen elvette volna az eszünket!” Ezért hát a komplett anyagot megsemmisítették, és jelenleg próbálnak írni valami egyszerűbbet, magyar méretekre szabottabbat. De már ki is tűzték a harmadik lemezük megjelenési dátumát, ami a 20. születésnapjukra időzítve 2019-ben fog napvilágot látni. De addig se búsuljunk, hiszen Bálintot hetente megcsodálhatjuk a Pantera által pénzelt Kettőnégyben, és hamarosan filmszerepben is felbukkan: a Valami Amerika 3 egyik fontos karakterét fogja alakítani, ak úgy dönt, bevallja az anyjának, hogy igazából egy raszta rockzenész.
Az Ignite-ban világhírre szert tett szerzett Zoltan Teglas bejelentette, hogy a “Műttesd át magad amerikaivá”-pályázaton elért első helye most hozta be végleg gyümölcsét, és ezentúl nekünk sem kíván magyarul nyilatkozni, mivel nem is tudna már. Egyúttal a következő albumukra már meg is írt egy ősi magyar népdalt angol nyelven.
Csihar Attila is végre a hírességek sorát gyarapítja az ismert londoni Madame Tussaud panoptikumban, David Beckham és Avril Lavigne után róla is egy mindenki által megfogdosható élethű bábu készült immár. A figura különlegessége, hogy kaméleonhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, és érintésre felveheti egy fa, a Télapó vagy egy norvég black metalos alakját!
Jakab Zoli megvédte az Azfesztet! Mint ismeretes, az Ismert Hazai Keményzenei Hírportálon Frod fejezte ki elégedetlenségét és perelési vágyát a fesztivállal szemben, miután megtudta, hogy a Despised Icon- és Black Dahlia Murder-koncert pénzszűke miatt elmarad. A hamarosan feloszló Bridge to Solace énekese kifejtette, hogy az Azfesztet bántani nem érdem, nincs benne semmi hardcore unity, és ha Frod ezt megteszi (nem), akkor ő elveszti tagságát az official BTS-klubban. Ugye, mind tudjuk, hogy Zolival nem tanácsos perlekedni, ha meg akarunk maradni valamelyik hazai zenei portál kritikusi státuszában…
Szikora Robi bejelentette, hogy felismerve a jövendő egyik legnagyobb reménységgel kecsegtető lehetőségét, ő is a gidák egyikévé vált. Mint mondta, a keresztény szeretet egyértelmű megnyilvánulása lehet a közönség számára, ha kilép a szexista “tinik bálványa”-szerepkörből, és azonos jellegűnek nyilvánítja magát korábban kizsákmányolt alkalmazottaival. Hamarosan új album is érkezik, és mint ismeretes, ilyenkor Robi mindig misét tart valamely koncerten jelenlévők lelkéért, és miként pár éve a Manson-fanatikusok öröklétét próbálta meg helyrehozni, most a Kiss-rajongókért mondott egy imát. Szerintem ez nagyon is szimpatikus tőle, ki más tanúsítana nagyobb elnézést az ördögi metalosok iránt? Egyébként az új albumon hallható lesz Halász Judit is, aki élete nagy lehetőségeként tekint rá, hogy Róbert Gidával dolgozhat.
Jelentős fordulat állt be a forint nemzetközi helyzetében az utóbbi három héten, és végre emelkedett külföldi megbecsülésünk is. Ennek oka, mint tudjuk, hogy Vörös Attila lett a Nevermore új másodgitárosa. Mint Loomis-tól megtudhattuk VOLNA, ha valóban megkérdezzük (de ilyet természetesen NEM tettünk): “Attila az első magyar tagunk, és ennek nagyon örülünk! Még gulyást is főzött nekünk, mmm! El kell ezen felül még mondanom, hogy a magyar lányok a legszebbek, Attila nagyon kedves ember, és Budapest a legszebb város a világon, az öcsém általános iskolai padtársának nagybátyja ott is töltötte a nászútját! ” Köszönjük a megtisztelő szavakat!
Kis játék még a végére: Találjátok meg a holnap (június 3.) megjelenő HammerWorld magazinban a “gazdasági recesszió” és az “undorító becstelen briganti” kifejezéseket, és írd meg nekünk kommentben, kiktől származnak! Értékes dicséretekben részesülhettek!
Keresés
Rovatok
- Kisszínes (334)
- Hírek (181)
- Kritika (69)
- Morgolódás (21)
- Interaktív (15)
- Kohnczert (118)
- Szép irodalom (32)
- Interjú (17)
- Black Metal Ist Krieg (34)
Tagek
37? Áhh! Harmincnyolc! 2009 2010 2011 Anathema avantgarde black metal Brainlust Brutal Assault burzum bölcsész Dürer Kert ezek a mai fiatalok Fekete Zaj Hírek Isten Háta Mögött kacagás Kill With Hate koncert kvltúra körtemuzsika Leander le nem töltés magyar Metallica metál mi találtuk ki Móka nagymenő nem black metal norvég NuSkull pop pózer slágermetál Thy Catafalque toplista Trve Tündérgyár Ulver untrú Varg Vikernes álhír álhírek álinterjúArchives
- February 2012 (4)
- January 2012 (32)
- December 2011 (34)
- November 2011 (22)
- October 2011 (19)
- September 2011 (23)
- August 2011 (29)
- July 2011 (20)
- June 2011 (17)
- May 2011 (23)
- April 2011 (25)
- March 2011 (27)
- February 2011 (32)
- January 2011 (41)
- December 2010 (23)
- November 2010 (27)
- October 2010 (12)
- September 2010 (22)
- August 2010 (6)
- July 2010 (12)
- June 2010 (6)
- May 2010 (5)
- April 2010 (10)
- March 2010 (9)
- February 2010 (7)
- January 2010 (11)
- December 2009 (7)
- November 2009 (6)
- October 2009 (9)
- September 2009 (7)
- August 2009 (6)
- July 2009 (7)
- June 2009 (9)
- May 2009 (7)
- April 2009 (9)
- March 2009 (5)
- February 2009 (8)
- January 2009 (12)
- December 2008 (9)
- November 2008 (10)
- October 2008 (8)
- September 2008 (3)
- August 2008 (2)
- July 2008 (4)
- June 2008 (9)
- May 2008 (4)
- April 2008 (1)
- March 2008 (3)
- February 2008 (2)
Utolsó kommentek
- Holden - Alcest - Les Voyages De L'Âme (2012) lemezkritika
- kt - Alcest - Les Voyages De L'Âme (2012) lemezkritika
- Holden - Az Úr ma megpihen, de ti ne tegyétek!
- Bubu - Az Úr ma megpihen, de ti ne tegyétek!
- Styx - Alcest - Les Voyages De L'Âme (2012) lemezkritika
- Holden - Alcest - Les Voyages De L'Âme (2012) lemezkritika
- harconfajer - Alcest - Les Voyages De L'Âme (2012) lemezkritika
- Holden - Alcest - Les Voyages De L'Âme (2012) lemezkritika
- burzalmas - Alcest - Les Voyages De L'Âme (2012) lemezkritika
- burzalmas - Alcest - Les Voyages De L'Âme (2012) lemezkritika
Kontakt
Perelje be Ön is az Autodafét!











