A vidéki élet velejárója, hogy az ember nemcsak a természetben pihentetheti fáradt idegeit, hanem egyúttal elnyomva a madárcsicsergés és a lágy szellő duruzsolását, fülhallgatóval a fülén gereblyézheti tisztára az udvart. Szokás szerint ilyenkor nem valami techno zenét választok eme tevékenységhez, ami logikus lenne az ütemes munkavégzés miatt, hanem az éppen aktuális releasekkel (geek szöveg, vállalom) pakolom tele a lejátszót, halljuk mik az újdonságok melyik blackmetal művész szarta ki magából a nagyobb feketeséget a héten.

Elsőként a Blood Of Kinguval kezdtem. Ők egy ukrán ’szupergroup’, második lemezük ez már. Hirtelen megilletődtem, hogy átmentek teljesen Aeternusba, meg is torpantam egy picit két fa közt, hogy ezt a zsákutcát csak nem vállalják be, de szerencsére nem ez történt. Egy nagyon súlyos és barátságtalan albumot készítettek el ami a szokványos (itt épp Åkerfeldtes) hörgés mellett az ún. torokhanggal tették még zordabbá a mondanivalójukat. Egész nap nem lehetne a BoK-ot hallgatni, de elménk legyalulására néha muszáj lesz hozzányúlni.

A következő választásom a Gromm tavalyi (ismétlem, friss releasekről van szó) lemeze lett. Ez egy mindenképpen könnyedebb hangvételű, szinte azonos tempóban végigzakatoló 5 számos kis blackmetal pakk, semmi újdonsággal, ám mégis szerethetően elénk tálalva.

A Dodkvlt nomen est omen alapon jéghideg norvég zenét zúdít ránk, nem túl fogósan. Bár vannak dallamok, sokat kell még tanulniuk a nagyoktól. Első életjelnek nem mondanám éppen elvetélt ötletnek, de megvételre senkinek sem ajánlanám.

Végeztem a takarítással közben és a Watain-ra már nem maradt időm. Nem is baj.

Blood Of Kingu – Sun in the House of the Scorpion 2010
Gromm – Pilgrimage_Amidst_The_Catacombs_Of_Negativism 2009
Dodkvlt – I 2010
Watain – Lawless Darkness

Az áthatolhatatlannak hitt sötétségszőtte underground hálóján némi rést nyisszantva sikerült a tömegkultúra orra alá dörgölni a magyar igazságot.

Mert mi is a magyar termék? Hát a TORMENTOR!

Sok minden eszébe jut ilyenkor az embernek: Erős Pista, tokaji bor, de én most túllépnék ezen. A magyar zene sosem volt világhírű, kivéve a magyar blackmetalt. Azon belül a Tormentor mindmáig az egyetlen, aminek hallatán még Dél-Amerikában is összefut a nyál a metalrajongók szájában. Köszönhető ez a frontembernek, Csihar Attilának, aki a keményzenében igazi hungarikummá vált.

A hétköznapi áruk esetében elsősorban a minőséget keresem, de külön öröm, ha hazai. Viszont nem kell foggal-körömmel ragaszkodni mindenhez, ami magyar. El kell ismerni, hogy egy román dolog is lehet überjó és egy magyar is ultragáz. A lényeg, hogy szemünket és magyarságtudatunkat ne árnyékolja le semmiféle túlzás. Nem üres ideológiák mentén kell kiabálnunk, hanem csendesen és lelkesen a régi hagyományainkat ápolni és megtartani. Nincs itt nagy ördöngösség. Kivéve a Tormentorban, mert az maga az ördöngösség.

A teljes cikk a Népszadaság Online-on: Erős Pista, magyar agy, tokaji és blackmetál

( a képszerkesztő meg álmodjon Hány Istókkal 66 évig legalább)

Oliver Side For the musicians who might feel concerned: what kind of Metal would you NEVER want to see associated with Adversum?
Kim Sølve Power Metal. With dragons and swords and shit. Grindcore. Viking Metal. Or anything that has lost the sparkle in its eyes. Come to think of it I think most Metal is wrong for Adversum, just like all genres in general are wrong for us. It would be wrong to make some categorization about what to sign and what not to sign. In these times however, it is necessary to have a certain musical profile. But I prefer this profile to transcend easy categorizations.

Zajlik éppen a Metalfest, így stábunk nagy része is Csillebércen tartózkodik, hogy sorsfordító élményekkel legyen gazdagabb, és 30 év múlva nosztalgikusan emlékezzen vissza a Korpiklaani zsigerig ható zeneiségére, akárcsak ma teszik ezt néhányan pl a Piramis nevezetű CSODÁval. Fotóriporterünk lelkére kötöttük, hogy ki ne hagyja a Sabatonnal való sétahajókázást a Dunán, így igérhetjük olvasó(i)nknak, hogy nemsokára egy komplett útinaplóval fogunk jelentkezni, egy atmoszférikus kis beszámolóval a svéd betyárok ivási, csajozási és háborúskodási szokásairól. Ehhez kapcsolódó hír még, hogy a Sabaton következő albuma már a frissen létrejött norvég Adversum kiadónál fog megjelenni, amit mint tudjuk Kim Sølve (TKDS – Trine + Kim Design Studio, Unreality art project, Swarms) kvltfigurának köszönhetünk. Ugyan hallhattunk arról, hogy első két kiadványként a Yurei (avantgarde lebegés) és a Delirium Bound (megfeketedett cséplőmetal) új albumait fogja jegyezni az Adversum, de a hirtelen adódott lehetőséggel Kim is élni kíván. Ahogy elmondta:
“One day everybody has to face his life and his aims. I mean when you have to make a change and choose between avantgarde and money. I’m not a child already, I have to consider myself a responsible grown-up and think about the futur of my family. There’s no money in experimental music so I had to find a new way”

És igen, pár nap és mi is érkezünk az Amon Amarth- és Hammerfall-koncertbeszámolóval. Legyetek izgatottak!

És most tegye fel a kezét, akinek az Until The Light Takes Us két főszereplője közül jobban tetszik a szerepét túljátszó Gylve, mint Kristian, az ösztönös showman! Ettől függetlenül az utolsó Burzi álmodozóssága természetesen még mindig ugyanúgy megbocsáthatatlan.

Itt az Autodafén már korábban is próbáltuk eltéríteni a gyanútlan black metalosokat a május 10-én megrendezett Wolves in the throne room-koncerttől, de mivel sejtettük, hogy intelmünk süket fülekre talál, inkább próbáltunk magunk is meggyőződni a látatlanban ítélkezés helyességéről. A Dürerben már egy kedélyes klubtalálkozóba csöppenhettem, ahol az állandó arcok épp az Ulver-koncerten tapasztaltakról cseréltek eszmét, többnyire bosszankodva. A társalgásba való becsatlakozás helyett inkább szemrevételeztem, milyen termékekkel próbál meggyőzni a fogyasztói társadalomról mindig megvetéssel beszélő együttes, de mivel Wolves-logóval ellátott aratógépet nem lehetett kapni, inkább befelé vettem az irányt. Hamarosan a húrok közé is csapott a The Moon and the Nightspirit, hogy a Korpiklaani és az Ensiferum legszebb hagyományainak követése helyett valami érthetetlen performansszal álljanak elő akusztikus gitárral, Földanyával, miegyébbel. Sajnos hiába vártam a folk címke alatt a legtöbb helyen előadott kocsmahimnuszokat is, itt csak fákat, szarvasokat, csillagokat és transzcendentalitást kaptam. Hetedhétvilágon is ismert muzsikájuk csak azokat tudta lenyűgözni, akik nem arra vágytak, hogy galoppozós zenebonára hejehujázhassanak. Az ég felé tartva viszont rá kellett ébrednünk materialista világunk, de legalábbis a koncert végének közeledtéhez, ami a tűzben születő zenéjükre való álmodozás szűntét jelentette, de azért Ágiból még utána sikerült néhány hétpecsétes titkot kihúzni, például hogy valószínűleg hallható lesz a következő Kataflám-albumon is, a kisrókák nagy örömére. A Wolves előtt következett az est nagy csalódása, ugyanis többször is tudatták velünk, hogy nemkívánatos a vaku jelenléte, ami tekintve, hogy én nem tudtam tőle szabadulni, azt eredményezte, hogy a tisztelt és méltán felháborodott olvasó a zseniális képsorozatnak itt csak a hűlt helyét találhatja. Szomorú trükk ez a mai világban, ahol még a Facebook-on is “Mennyire vagy átszellemült?” teszteket tölthet ki a hozzánk hasonló mizantróp elitista. De hát el kell fogadnunk, hogy vannak még, akik efféle puritán módszerekkel próbálnak egyfajta delíriumtól zavarodott állapotba kerülni. Mire túltettem magam ezen, el is sötétült minden, beindult a füstgép, égtek a gyertyák, rejtélyeskedtek a tarot-kártyák, és beborított mindent a füstölők illata. Ekkor már biztosak lehettünk benne, hogy csak apró zenei malőrjeikről próbálják elvonni figyelmünket azáltal, hogy elkábítanak bennünket, háát.. ez sikerült is nekik, úgyhogy sajnos a koncert végére el is felejtettem az addig gondosan jegyzetelt hibák, melléfogások sokaságát. Középre még egy nagy gyökeret is elhelyeztek, így teljes volt a zirci arborétum-hangulat, és a dühödt természetimádat black metalos őrjöngésben való kiteljesedése. Ezúttal is olyan gyorsak igyekeztek lenni, mint Varg Vikernes egykoron néhány szerzeményében és olyan elvontak, mint a Neurosis, ami szép és jó, de azért elcipelhették volna valamelyik énekesnőjüket, már csak a gyönyörködtetés kedvéért is. A (talán) 4 szám lezavarása után angolosan távoztak is az Újvilágból érkezett zenészek, hogy aztán még visszatérjenek némi csevejre a megátalkodott közönséggel.