Már korábban hírt adtunk róla,  hogy májusban újabb farkasfalka lepi el fővárosunkat, csak ezúttal a norvég fjordok helyett a füves amerikai sztyeppékről érkeznek a jóságos black metal harcosok. Azóta viszont fény derült a fénybe térő előzenekar kilétére, amely nem más, mint a magyar Dalriada, a rural post-rock to historical trance muzsikával oly sok földszívet megdobogtató A Hold és az Éjlélek. A hozzánk hasonló nem evilági lelkek annál inkább örülhetnek, hiszen Ágiék olyan ritkán játszanak Magyarországon, mint a Drugzone külföldön, és habár Daemoni vélekedések szerint nem lehet sem hinni, sem bízni a honi zenekarok határon túli sikerében, bizony Nightspirit-ék befutott star-oknak számítanak hetedhéthatáron túl, még ha hírös magyar világban csak a beavatott fülek szerelmetes nyugtató-adagja lehet Ági és Mihály zenéje. A nemrégiben Ősforrás címmel újabb nótacsokorral jelentkező duó fellépése az új hangszer (morin khuur – egyenesen Szondi két apródjának kezéből) miatt is érdeklődésre tarthat számot, na meg az sem elhanyagolandó kérdés, vajon nekik, vagy a főzenekarnak sikerül-e több Save the planet – feliratú pólót eladni a majdan felbukkanó szarvaslelkeknek. Izgatottan várjuk.       

És mélyen tisztelt kt olvasónknak külön figyelmébe ajánljuk a nyitóbanda kilétét – csak megéri most már időleges búcsút inteni a ködös Albionnak, ugye?

Ugyan a politizálástól igyekszünk távolmaradni, mégis úgy érzem, képtelenség szó nélkül elmenni a következő felfedezés mellett. Egyik este, miközben gyermekemmel arra készültünk, hogy átnézzük a Toldiról tanultakat, a könyvek között kutakodva egyszer csak megpillantottam ének-zene könyvét. Mint zeneszerető ember, rögtön felcsillant a szemem – többen szúrós szemmel nézhetnek most, hisz az igazán értékes blekkerek imádott stílusukon kívül mást nemigen hallgathatnak, de megnyugtatásukra: mivel klasszikus és népzenei motívumok számtalan kemény horda muzsikájában is előfordulnak és itt nem a Dimmu Borgirra vagy a Korpiklaanira gondolok, ez talán még belefér.

Szóval lapozgatok jókedvűen, fel-felseljik pár régi emlék, Tavaszi szél vizet áraszt, stb., majd egy váratlan pillanatban hirtelen arcomra fagy a mosoly. Általában csinos női mellsők és hátsók szkennelésekor szokott üzemzavart okozni a retinára vetítő projektor, most egy egészen más látvány okozott hasonlóan sokkoló hatást. Mégpedig ez:

Igen, jó, ha tudjuk, hogy a Jóska, levelet hozott a posta és a Bye-bye, lány is részét képezik a felnövekvő generáció nemzeti tantervének. És ez még csak a kezdet, továbblapozva ökölbe szorult kézzel vettem tudomásul, hogy olyan dalok tűnnek fel a népdalok és kantáták között, mint a Fresh-féle Funky baby, sőt, a Hooligans-féle Királylány.

Valahol megértem, hogy úgy gondolják ott fölül a nagyok, egy-egy modern pop- vagy mulatós sláger a hagyományos anyagba csempészésével elérhető, hogy a gyerekek megszeressék az énekórákat, s talán fogékonyabbá válnak a minőségi oktatás tárgyát képező gregorián himnuszok vagy zsoltárszimfóniák tanulmányozása iránt is, de azt már egészen felháborítónak tartom, hogy ha már egyszer nyitunk, a metálzene ajtaja ez esetben is hét lakattal zárva marad. Kérdem én, hol van egy, az életre bölcsen nevelő Háború lesz vagy a Hidegvér? Esetleg az egészséges(?) hazaszeretetről szóló Végzet utolér dalai? És a Sátán kutyája vagy A metál ördöge? Azt mondom, szeretett stílusunk bármennyire is éppen hogy az összefogás ellen kéne, hogy szóljon, akit ugyanúgy dühít a dolog, mint engem, írja már alá ezt a petíciót.

Az idei Rockmaraton, úgy látszik, nagyon is a kedvünkben próbál járni. Azontúl, hogy a hetijegyet illetően gondoltak ránk, egyszerű black metalosokra pénzügyileg is (hiszen nem egy olcsó mulatság manapság ezt a stílust képviselni); még a (the true) Mayhem-et is meghívták nekünk, hogy végre még többen megbizonyosodjunk róla, milyen az, mikor Attila Mikulás-ruhába öltözve dalolja a Funeral Fog-ot. Ezen felül Görögországból is érkezik a sunshine-metal Rotting Christ, Írországból a kardos-karatézós Primordial, de mindezek a nevek rögtön kevésbé tűnnek fontosnak, ha továbbtekintünk a fellépők során. Na nem az Ensiferumra kell gondolni, akik miatt idén már külön standot nyitnak tele Thor-kalapáccsal meg minden földi jóval, nem bizony. A meghívottak listáján szerepel ugyanis a híres-neves Balfor, akiknek elitista voltához kétség sem férhet, és hogy ezt ti is felismerjétek, szolgáljon tanúságul az Autodafé® kvlt-o-meter:

• black metal +10 pont
• ukrán nemzetiség +20 pont
• összesen 3 demo +20pont
• közülök kettő ráadásul eredeti nyelven +20 pont
• és a legutolsó is négy éve jelent meg +20 pont
• több mint egy tag -10 pont
• Myspace-n nincs a Drudkh a top friends-listában -10 pont
• “barbaric black metal”-ként definiálják magukat +10 pont
• hordának nevezik magukat +10 pont
• a dalcímekben megtalálhatók a “raven wings”, az “ancient glory” és a “fire” szavak +10 pont
• nem gyilkoltak még (elvileg) -20 pont
• az Amon Amarth-ot a hatásaik között említik -1 pont

Összesen: 99,9 pont
A Balfor immár hivatalosan is trve!

A lélegzetvisszafojtva várt új album megérkezett, ezzel eloszlatva rengeteg kételyt, miszerint vajon szintetizátoros/ambient vagy vérbeli Burzumos blackmetal anyagot fog kiadni a nagyjából egy éve szabadult Vikernes. Az utóbbi nyert olyannyira, hogy itt semmiféle hangulatfestő zene nincs, minden a négerek hangszerével (ezt a megállapítást ő tette pár évvel ezelőtt a gitárra értve) készült, mégpedig egész gyors tempókat használva.

A félperces netre feltett előzetesekből is érezni lehetett, hogy a mondanivaló továbbra is komoly maradt és most az egészet hallva is meg kell állapítani, hogy Varg mestere a pogány népmesék és hiedelmvilág mögé elrejtett jobboldaliság érzékeltetésében. Nekünk viszont csak a zene számít, így hagyjuk is a börtönben eltöltött évei alatt számtalan mulatságos és fájdalmas tettének, kinyilatkoztatásának az idecitálását, akit érdekelnek ezek, keresse fel az igényes hivatalos honlapot: www.burzum.org (Amit, csak hogy teljes legyen a sziklaszilárd (ex-?)fasisztoid emberünkről kialakított kép, oroszok üzemeltetnek.)

Belus, a fehér Isten (vö.: oroszul fehér=белый) hősi diadalmenetét mondja el nekünk 9 tételre szétbontva, váltakozó színvonalon. Az intro apró kérdőjeleket gravírozhat egy true Burzum rajongó homlokára, elég szokatlan ugyanis egy befőttes üvegfedő asztalon pörgését, mint effektet használni, de rövidségét tekintve hamar túljut ezen a hallgató és figyelmesen várja mi fog következni a Belus’ Death című számban: közhelyes blackmetal aprítás. Ám hogy ez mennyire igaz vagy sem, talán sosem lehetne igazán eldönteni, hisz a zenekészítéstől hosszú ideig elzárt Vikernes mellett csapatok tucatjai jelentettek meg lemezeket, fő hatásként őt megnevezve. Az így tömegesen megalkotott hasonszőrű zenék tehát elég rossz hatással vannak a Belus megítéléséhez, hisz nehéz az ocsút a búzától elválasztani ma már. Indokoltabb tehát jelen helyzetben, ha a korábbi Burzum albumokhoz viszonyítunk és akkor ki is jön az igazi válasz: ez bizony közhelyes blackmetal aprítás. Saját korábbi riffjeit újrahasznosítva, egy koszos és életlen hangzásba ágyazva eltűnik a vadság és féktelenség örömérzete és marad egy kliséhalmozás néhány csúcsponttal. A ’fiatalabb ősrajongók’ (értsd: akik nem a kezdetektől ismerkedtek meg a diszkográfiával, hanem pár év alatt bepótolva mindet) szemében ez egy mestermű, igazi Vikernes-es kinyilatkoztatás. Pedig józanabbul gondolkodva ez már nem ugyanaz és nem is lenne ezzel semmi, ha a Mester ezt be is vallaná. De az interjúi alapján tisztában van a kult státuszával és elhiteti magáról, hogy ugyanolyan remek dalszerző, mint 14 évvel ezelőtt.

Nehéz nem könnyes szemmel végighallgatni a negyedik számot (Kalmadalthas’ Dance), aminek elkövetőjéről egy életvidám, pajkos mókamester képe sejlik fel inkább, mintsem egy megkeseredett pogány éllovasé. És azt is nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy bár a Nargaroth fennen dicsérte és másolta a Burzumot mindig is, ebben a számban pont egy fordított irányú nyúlás fedezhető fel. Vessük össze a Frühlig számával és egyből keresni kezdjük a szegre akasztott poptarisznyánkat, hogy vidáman kirohanjuk vele a világból, fütyörészve.
Kétséges, hogy valakinek az egész album a kedvence legyen, talán a Hliðskjálfon kívül nem is volt eddig olyan lemeze, ami elejétől a végéig meggyőző lett volna, mindig volt valami gyenge pont, amit át lehetett simán tekerni és amik egyaránt remek hivatkozási alapul szolgáltak a true arcok számára, miszerint nekik pont azok a kedvenceik. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a Rundtgåing Av Den Transcendentale Egenhetens Støtte például csak azért jó mert nem történik benne semmi?

A Belusra visszatérve, felsejlik azért az alkotó szándéka és becsülendő, hogy nem magából kifordulva és elvonulva éli az életét, hanem adni akar nekünk még további zenéket. Ez a próbálkozása most kicsit felemásra sikerült, mert ugye van dúdolható sláger (negyedik szám), War #2 (Sverddans) az igazán fanatikusoknak (élvezeti értéke erősen kérdőjeles), csörömpöl minden, semmi ambientes minimálparádé és a koncepció is jól kitalált. Mégis azt gondolom, várhatott volna a kiadással, bár volt elég ideje gondolkodni hogy merre is lépjen tovább zeneileg, egyelőre ez most visszalépés inkább. Nem működik az album, aminek egyetlen oka van csak: az elfáradás, vagy mintha pénzért csinálta volna ezt, nem pedig szívből.

Adjunk még neki esélyt ennek ellenére, addig meg dúdolgassuk a „Te egy szar, Te egy kín” (Jeg reiser til…) slágert.

Nemrégiben lehetőségünk nyílt rá, hogy miniinterjút készítsünk a Madder Mortem angyali szépségű szupermodelljével, Agnete-vel. A Mennybéli hatalmak kérésére csupán 4 kérdést húzhattunk elő farzsebünkből, s mi elhatároztuk, hogy a lehető legérdekesebb, az új lemez szöveg- és zenei világának megértését leginkább szolgáló kérdőmondatokat lihegjük a telefonba a tengernyi előre összeírt közül. A kérdések és a rájuk adott válaszok ezek voltak:

-Van olyan zenekar vagy nóta, ami annyira ciki, hogy sokan megbontránkoznának, ha megtudnák, hogy kedveled?
-Talán a Europe. Az újjálalakuló turnéjuk itteni koncertjén, ahol magunkból kivetkőzve, önfeledten sikítoztunk és csápoltunk az első sorban, kívülről például meglehetősen riasztóan festhettünk. Épp a Desiderata album felvételei közben történt mindez, ami tudvalevőleg egy meglehetősen zord anyag. Jókora kontrasztot jelentett a délelőtti és az esti programunk között, hogy reggel a stúdióban még mintha egy temetésen lettünk volna, este pedig már önfeledtem énekeltük, hogy “Keep on walking that road and I’ll follow…”. Bizonyára megbotránkozást keltene párakban, ha tudomást szereznének minderről.
-Örömmel segítünk a terv megvalósításában. Tudvalevő, hogy nagy Mike Patton-rajongó vagy. Voltál már az újjálakuló turné bármelyik állomásán? Egyáltalán mennyire hozott izgalomba a dolog?
-Voltam és természetesen imádtam. Kicsit újból tinédzsernek érezhettem magam. Persze felnőttként már nyilván nem lehetett ugyanaz az érzés, mint 15-16 évesen, mikor az Incubus-szal nálunk jártak még 1992-ben. Patton minden egyes projectjét azért nem csípem, ettől függetlenül, amibe belefog, jobbára érdekes végeredményt szül. Mindig újabb és újabb irányból közelít a zene felé, kísérletezget, s ez jó. A Tomahawk-ot pl. nagyon szeretem. A Peeping Tom-lemezt is.
-A The Riddle Wants To Be-ben jól hallom, hogy van némi Enya hatás?
-Az igazat megvallva nem sűrűn hallgatom őt, de ahogy visszaemlékszem, az első lemeze, amivel berobbant, mintha tetszett volna. Az énekhangzás nagyon profi, ezek a nagyívű, hátborzongató kórusok egészen lenyűgözőek. Azt hiszem, sejtem, melyik részre gondolsz egyébként (énekli), de szerintem az inkább barokk ihletésű lehet. BP és én masszív Bach-kúrán nőttünk fel, rengeteg klasszikus zenét hallgattunk. Sőt, még jódliztunk is.
-Egy jódlimetál lemez akár még érdekes is lehete tőletek.
-Egyszer azt álmodtam, hogy az Octoberfest-en játszunk. Ki tudja, akár még valóra is válhat a dolog a nem is oly távoli jövőben.
-Most jött ki az új clipetek, tudnál mesélni róla valamit?
-Ne haragudj, de lejárt az időnk!

A nagyon híres Immortal alapító Demonaz projectjéről kevesen tudnak, ezért teljesen természetes, hogy felhívjuk mindenki figyelmét erre a gyöngyszemre.

A hegyen le-föl szaladgálást gitárosunk kézproblémái miatt abbahagyta már rég, bár ettől még aktív tagja maradt a csapatnak, kisegítve őket ütős dalszövegek írásával. Majd 2007-ben, még Abbath “I” projectje előtt elkészített egy négyszámos myspaces bemutatkozást, ami teljesen más oldalát mutatja a blacker énjének. A Dan Swanö-i magasságokat ostromló rockos dalok fene mód életigenlőek és való igaz, még a hangja sem rossz (Linda) Demonaz-nak. Bár semmi újdonság nincs, mégis kellemes hallgatni ezt a lazaságot, rácsodálkozva arra, hogy néha bizony érző emberek is lakozhatnak a pandamaci maskara mögött.

Link

Bali Dávidról, a HammerWorld ifjú titánjáról, aki mégis hatalmas életművet tudhat már háta mögött, szóval nevezett fiatalemberről az a hír járja, hogy cikkeink nem igazán érik el viccreléinek hatáskörét, egyszóval: nem hozunk fényt mindennapjaiba. Ezért küldenénk ezen írást engesztelésképp neki, sok szeretettel!

“A magömlés, vagy ejakuláció az ondó távozása a hímvesszőből, többnyire orgazmus kíséretében. A magömlés általában szexuális tevékenység (közösülés, önkielégítés) hatására következik be. Spontán magömlés azonban a serdülő fiúknál éjszaka is bekövetkezhet. Magömlés és orgazmus a hímvessző ingerlése nélkül, például a prosztata masszírozásával is kiváltható.”

És azt hiszem, ezen jelenséghez megannyi sorstársamnak is szerencséje lesz, mialatt a Japán Sigh fogja szolgáltatni a zenei aláfestést életük egyes pillanataihoz. És hogy nehogy azt hidd, kedves olvasóm, hogy a szuperlativuszok kényes mezejére tévedtem volna, gyorsan közölném, hogy nevezett formáció nem csak hogy igazságot szolgáltatott a perifériára szorult szigetországi csapatoknak, de egyben kivívta a folyamatosan új hangokat kutató nemzetközi szakma rangos elismerését is.  A képlet egyszerű: végy egy tucat ölelgetnivaló mesefigurát, vegyítsd az Unexpect és a Sleepytime Gorilla Museum kaotikus disszonanciájával, és máris megtudod, miért hever immár a fél világ hőseink lába előtt. Kawashima és baráti köre ugyanis pont olyan arányrendszerben ereszti össze a Vándorcirkusz hatásmechanizmusát és az egész Inner Circle dühödt erejét, hogy az egyaránt képes hitelesen szórakoztatni és vad érzelmi töltetet átadni hallgatójának. Hogy egy releváns példával éljek, hasonlóan működnek ők, mint egy tojáshéjas Godzilla: aranyosnak aranyos, de úgyis tudod, hogy a végén darabokra fog cincálni téged. Említhetném még a Musica In Tempora Belli sodró lendületét, katartikus dallammeneteit, a szélvészgyors tempó- illetve hangulatváltozásokat  vagy a kéken és lilán virító kikericseket, azt hiszem, a Scenes From Hell magáért beszél. A The End Records üdvöskéje ugyan ezúttal nem próbált eleget tenni Marinetti és barátai célkitűzéseinek, mégsem hagyott alább bennük a lendület – nem is maradt más dolgunk, mint hogy kényelmesen hátradőljünk meseszép liliomokkal futtatott farkasvermünkben, és reggeltől estig a ‘Scenes dalait hallgassuk, hiszen a közveszélyes gyaloglóknak is kell egy kis pihenés, ugye.

Korunk és hazánk legegyedibb popmetal bandáját, azon belül is annak énekesét, Kovács Fish! Krisztiánt kértük fel, hogy meséljen az új lemezükről, turnéterveikről és a hazai zenei életről, ahogy Ő látja.

- Mi az a két dolog amit büntetlenül összetörnél a földön?
- A mai napon a Kistehén bármelyik két kiadványa. A tegnapi próbán a basszer Zsolti volt az egyik, a másik Ava Devine szíve.

- Szoktad hallgatni a saját lemezeiteket? Ha igen, képes lennél rá, fordítva is meghallgatni azt, felfedezve a sátán erejét?
- A megjelenéskor párszor meghallgatom, mit basztunk el, a sátán üzenetében pedig biztos nincs annyi felesleges vessző, mint a kérdésetekben. Még fordítva, keresztben sem.

- Hány megabites sávszélt használtok pornóletöltésekkor?
- Nem vagyok egy McGyver és a hálót wifin nyúlom a szomszédtól, szóval fogalmam sincs. Ha úgy szaggat a pornó, mint egy Helmet riff, akkor az jól is van úgy. A többiek házasok.

- Meg lehet a zenélésből élni vagy muszáj a Szigethajón jegyet szedni hajnalban, hogy meglegyen a betevő falat?
- Két éve nem szedek jegyet a Szigethajón, ami kurvára nem azt jelenti, hogy megélek a zenélésből. A zenekar többi tagja semmilyen jegyet nem szedett sosem, de ugyanúgy nincs pénzük. Iskolai pedellus, önjelölt dj, pornószinkronrendező és díszhaltenyésztő, ezeket tudjuk jelenleg felmutatni másodállásként.

- A ‘myspace-házrész’ rímpár józan vagy tudatmódosult állapot szüleménye?
- Úgy jöhetett, mint Lukács Lacinál az ‘arabokra-darabokra’ rímpár…ergo nyilván józanul. Miután nem raktam rendet a szobámban.

- Lénárd Lacit (Metal Hammer) ismered? Tőle ered az a mondás, hogy ‘ez senior hal szint’, ha valamit az olcsósággal és a gagyival akar azonosítani. Illetve a szívébe hatolt a Headbanger’s Ball-os szereplésed, amit mélységesen elítélt minden fórumon. Metalos az ilyen?
- Az önkritikát és a humorérzéket biztos lehet kapni pult alatt a Hammer boltban is, nem tudom. A vicc az, hogy 1987-től kezdve a mai napig vásárlója és olvasója vagyok a magazinnak, mert szórakoztató, ráadásul több száz közös kedvencünk lehet a fent nevezett úriemberrel, de szerintem ezeket nem fogjuk megbeszélni. Ha az idézett metalzenekarok jót röhögtek a műsoron – márpedig igen -, akkor nem biztos, hogy így kell lereagálni, ha valaki nem ért valamit. Az ördög ügyvédje meg amúgy is Johnny Depp, ha jól emlékszem.

- A blackmetal mennyire áll közel hozzád? És miért nem?
- 15 éves koromban apám meglepett egy mátrixnyomtatóval kirakott 4 méter hosszú Bathory felirattal, ami a szobám dísze volt hosszú ideig, illetve volt Venom pólóm is. A zenekar többi tagja nem nagyon élte a blekket, de én is lemozdultam másfelé, a 90-es évek kifestett brigádjait sosem hallgattam, nem is érdekel.

- A király utcai divatboltban milyen gyakran fordultok meg?
- Amíg ruhával támogatták a zenekart, úgy kéthavonta, ma már nem jellemző. Tudod, punkrockerek vagyunk, szívesen fogadunk mindent. A többiek házasok.

- Miért bántja mindenki az emósokat, mikor ők pont erre izgulnak fel?
- Ez olyan lehet, mint amikor a mazochistát direkt nem verik.

- A how much is the fish poént hányszor kaptátok már meg eddig és mit csináltok általában a kérdezővel?
- Most vetődött fel először és szerintem gratulálunk az eredetiséghez.

- Melyik lenne kínosabb: a Barátok Köztben szerepelnetek vagy egy grindcore fesztiválon?
- Egy Gorezone esten Berényi Miklóssal a dobok mögött. A második Tildát viszont inzultálnánk az öltözőben, ha lenne. A többiek házasok.

- Melyik bandát utáljátok kishazánkban a legjobban a Saint Petrolon kívül?
- Faith No More Tribute, Good Time Boys, MZ/X. Indokolatlan mind.

- Szerinted mennyire gáz/menő az autodafe név?
- Semmi értelme, de biztos fizetitek a domaint, szóval maradjon. Az a 10 olvasó meg csak megszokta már.

Köszönjük az interjút!

Egy kedves olvasónk ajánlotta figyelmünkbe a címben szereplő lemezt, azt állítván róla, örökérvényű, stílusteremtő, a norvég black metal ékköve, s még ki tudja milyen egyéb magasztos jelzővel illethető klasszikus. A kimondhatatlan című – mivel az istenért sem sikeredett kierőszakolni magukból semminemű eredetit, így a tagok feltételezhetően fogtak egy véletlenszerűen kiválasztott skandináv szótárt, fellapozták, majd kiválaszották belőle a legidétlenebbül hangzó négy szót, végül pedig azokat egymás után rakták – anyagot figyelmesen meghallgatva azonban sajnálatos módon mindezeknek éppenhogy az ellenkezőjét kellett konstatálnunk. Olvasónk volt olyan kedves, hogy szerkesztőségünk birtokába juttatta a lemezt írott CD-n, a borítókép fényképét, valamint a frontemberről készült két képet, illetve a dalszövegeket kézzel írottan, amikért nem győzünk hálálkodni, így ezeket, valamint a hanganyagot alapul véve készült a cikk. ….click here to read more