Kvlt banda akarsz lenni a zenekaroddal? A képlet nagyon egyszerű: csinálj egy anyagot 15 évvel ezelőtt (elég akár egy demo), oszolj föl akkor és állj össze most! Az a 3-4 ember, aki régen is szeretett, most is oda lesz érted, de a lényeg, hogy az interneten elterjed a híre a nagy visszatérésednek, ezért még több ember fog kíváncsiskodni. A fiatal bandák, akik nagyjából ugyanazt csinálják, mint te, csak nem akkor kezdtek, le lesznek mosva a színről, csak a te bulijaidra fognak járni a rokkerek!
Na de most komolyan, nem dögunalmas, hogy már az ezredik nagyra becsült oldschool zenekar kezdi el ugyanazt az utat bejárni, mint az Omega, csak nagymamák és nagypapák helyett magukat trve-nak képzelő elit metallisták előtt nyomják el a maguk Petróleumlámpáját? Na de nem ám csak a nagy nevek futják újra a maguk köreit, egy rakás középszerű zenekar is úgy harangozza be magát, mintha 10 éve mindenki rájuk várt volna.

….tovább

A 2008-as év zenei termése felemás volt, hiszen rengeteg nagyszerű lemez mellett legalább ugyanannyi csalódást is kénytelenek voltunk elkönyvelni. Régi kedvenceink és friss, feltörekvő tehetségek egyaránt okoztak kellemetlen perceiket új lemezeikkel, ezért az év legjobb lemezei után kötelességünkek éreztük összeállítani ezeknek a csalódást okozó albumoknak a toplistáját is.
….tovább

Mint minden rendes zenei magazin, mi is kötelességünknek éreztük, hogy összegyűjtsük a tavalyi év 10, számunkra legkedvesebb lemezét. Mivel korábbi kísérleteinket osztatlan siker koronázta, igyekeztünk még mélyebbre süllyedni a mainstream bűzös mocsarába. Hozzáteszem, ez egyáltalán nem zavar minket, sőt, a többi underground zenei magazinnal ellentétben nekünk sikerült eljutni arra a pontra, ahol be merjük vallani önmagunknak, hogy a rossz minőségű, obskúrus zenék méltatása nem több, mint egyszerű arcoskodás.
….tovább

Sziasztok Kedves Ulver és toplista rajongók!

Hosszas tépelődés után sikerült megszülni az alant terpeszkedő toplistát. Top-top, ki topog? Ulver inda House!

Nézzük hogyan alakult az idei esztendő Ulver ügyileg, melyek voltak a csúcspontok és mélyrepülések, mi adott hozzá és mi az ami inkább elvett az Igényes Zenehallgatás Élvezeti Értékéből. (On 28.02.08, Ulver won the OSLO AWARDS for Album of the Year, kacc-kacc)

5. Ahogy a wikipélda is mutatja: Alkaline Trio Norwegian experimental band. Ulver contributed strings, programming and vocals on “Lost & Rendered” and “In My Stomach.”  Konkrétan a Agony and Irony lemezükről van itt szó. Maga a dal nagyon indie, nagyon divatos és lévén botfülü vagyok, fogalmam sincs mi lehet itt a hozzáadott érték farkasügyileg. Úgyhogy egyértelmű a kissé megalázó utolsó hely. (A másik nótát nem volt módom még lefülelni, mert csak itunes-szal lehet elérni, ennek pedig elvi akadályai vannak részemről sajna-majna)

4. Mindless Self Indulgence – Pay For It (RMX By Ulver)

Beszédes cím, Pay for it, haha, bírom a humorukat. Tény, hogy etetni kell a kölyköket otthon, de egy farkas ne menjen már le kutyába, ha értitek mit akarok mondani. Oké hogy az eredeti zene is egy kritikán aluli Marilyn Manson kópia, a legarcpirítóbb fajtából, de ilyen lim-lom remixet trance válogatásokon is nehéz találni. Szégyen, lépjünk is tovább.

3. A Star Of Ash-es Ihriel (lásd még: Peccatum, Ihsahn ágyasa) szólóprojektjének második lemezével igazán kellemes meglepetést okozott, csak a vasszigornak hála  nem jutott feljebb listánk harmadik helyénél. Az előző albumhoz hasonlóan itt is két dalban szerepel Garmarna, változó színvonallal. A “Blood Bones and a Skull” nem lopta be magát a szívünkbe, a kitekert dallamok mögött valójában a produkció egyik töltelékszáma rejtőzik. A második, “Crossing Over” című darabban viszont megvillan a két főszereplő tehetsége, ráadásul itt pont hogy az egyszerűségben rejlik a nagyszerűség. Közhelyek? Akár maga a teljes lemez.

2. Genghis Tron – I Wont Come Back (Ulver_remix)

Végre itt már nagyjából azt kapjuk amit mindig is szeretnénk norvég bálványainktól: gyomorüreget rezegtető basszust, (sajnos csak) kis eklektiát, (némi) bűvészkedést az elektronikával. Nem értem miért fogták vissza magukat, pedig az eredeti Genghis szám önmagában sem rossz, pláne hogy tiszta Aphex Twin-esek a ‘trónikus részek. Vagy túl magasra tették volna nekik a lécet? Mindenesetre sokkal bátrabban is szétcseszhették volna a számot a la Sworn remix. De így sem rossz! Ezért már végülis megérdemelten vehették fel a fizettséget.

1. A 2008-as év Numero Unoja megkérdőjelezhetetlenül a Shockadelica elnevezésű norvég előadók által feldolgozott Prince nóták (idén volt ötvenéves). Adal címe:  Thieves In The Temple – Ulver Feat. Siri Stranger

Igazából itt nincsenek nagy figcsik, Garm apó hozza azt a bugyilehúzós figuráit kiegészítve a női dalospacsírtával, ami egy szívbemarkoló de még se túl depis kollaborációt és Igényes Feldolgozást eredményez a végén. Méltó az első helyre, ez nem is lehet kérdés.

+1  Hősünk idén egy Manes által újraértelmezett nótában is szerepel, mely a V:28 névre hallgató hajbanda búcsúkiadványán, a Total ReConstruction-on foglal helyet. A temetésen Cold Meat-es és avantgarde blekker muzsikusok húzzák a talpalávalót. OilRygg, jóllehet elektronyos mágiáját nem alkalmazza, hisz csupán az eredeti felvételen található hangsávjaival járul hozzá a farkasordító hidegben mélyen távolba bambuláshoz, mégis uralja a dalt, melyet Manes-ék a View EP-ről ismert Coil-os megoldásokkal és gitárprüntyivel tesznek még éteribbé. Ahogy Szécsi Pál első hangjait meghallva sikítottak a bölcs asszonyok, úgy teszünk itt mi is, amint megszólal a jól ismert szellemhang. Hatásvadász, de kit érdekel, ez talán idén Krisztofóró egyik leglélegzetelállítóbb felbukkanása.

-1 Hobbi, alamizsna, túlszívás, bohócparty. Ezek a szavak jutottak eszembe amikor meghallottam, hogy Rygg mester az Æthenor nevű zaj és drone brigád soraiban élő koncerten fog pantomimezni a laptopok mögött. Nyilván Windowst telepített, mert túl markáns egyediséget nem tudott hozzá varázsolni az igen ijesztő és kimunkált űrbéli félelmeket megidéző ismert muzsikosok  zenéjéhez. Egyszer fent, egyszer lent.

ió, ció, emoció

A mai cikkünkkel egy sikersorozatot szeretnénk elindítani remélhetőleg, amire öregkorunkban is kiverjük büszkék leszünk majd! A téma az utcán, haver, ha még nem tűnt volna fel
és ez pedig az emo láz, ami emoterápiával gyógyítható. Egy ilyen kórban szenvedő csöppség nyújtotta ki most felénk csipkehálós és Pevdi tollas szívecskékkel telerajzolt segítségkérő kiskacsóját, hogy
ránk csipkeruházza lelke komor valóságát, szavakba öntse a tízévesek világfájdalmát és szellemi magasabbrendűségét mindezt egyelőre egy top5 listába ravaszul belerejtve. Fogadjátok őt nagy-nagy szeretettel köreinkben, hisz nem kis szervezői munkát és főleg strapabíró gyomrot kívánt mindaz, hogy a leányzóval összejöjjön ez a rothadó gyümölcsöző kapcsolat. Külön öröm, hogy éppen a Karácsonyra időzítette bestiális listáját, bevallom, azóta a bejglire se tudok már úgy gondolni, mint régebben. A szaloncukor is csak konzum.

És ezzel a csábos hölgy adta lehetőséget kihasználva az oldal szerkesztői úgy döntöttek, hogy ők is belemerülnek az évvégi toplisták sekélyes posványába és a világra hányják az egy éven át keblükön dédelgetett zenei kedvenceiket. Ha van kedvetek Ti is toljátok az arcunkba nevetségesebbnél-betegesebb listáitokat és nem fogjuk sem összesíteni, sem elolvasni őket.Ebben az egyben kettőben legalább biztosak lehettek!

Merry X-ray! (rantottbus) ….tovább

Léteznek olyan csoportok, melyekre büszkék vagyunk, hogy mi is tagjai lehetünk. A most bemutatásra kerülő rajongói bázis is ezek közé tartozik, s tán a legsokszínűbb embereket gyűjti egy karámba széles e világon. Tagjai a világ dolgaira nyitott, tág látókörű, érzékeny emberek, kik párnáik csuromvizesre könnyezésére és az élet nagy dolgain való filozofáláshoz mindannyian a világ csúcszenekarának zenéjét használják háttérzenéül. Azon kevesek ők, kik felfedezték maguknak, jó fülüknek hála, azt a bandát, mely olyan egyedien ötvözi a 70-es évek progresszív rockzenéjét, a deszmetált és ezernyi egyéb stílust, mint senki más, s melynek dalszövegei egyszerre költőiek és brutálisan metálak. Csak sajnálni tudjuk, hogy a rögzített eseményen a sok házi feladat és témazáró dolgozatokra felkészülés miatt nem vehettünk részt, de a videó megtekintése kellemes melegséggel tölt el bennünket, s fájdalomdíjként azt az illúziót kelti, mintha mi is ott lennénk ezen csodálatos emberek között. Pár jó és temérdek rossz arc, a trombitás és a szaxofonos a legjobb, kár, hogy ilyen hosszúak a dalok, szürreális élmény, lessétek! \m/

Csáky Pál nevű masszív olvasónk szerkesztőségi tagnak jelentkezett. Kérését harsány nevetés után megfontoltuk majd úgy döntöttünk, hogy miért is ne. Karácsony lesz nemsokára, nekünk is ki van a tökünk már, hogy a kedvetekben járjunk mindennap, szóval ideális egy új ember szerepeltetése a lap nagybecsű hasábjain. Kissé cinikus, halálosan vérkomolyan nem vehető stilisztikai és helyesírási hibákban bővelkedő modernkori cikkét olvassátok szeretettel és befüvezve.

….tovább

Legújabb sorozatunkban egy 16 éves, igazi szobametalos geek olvasótársunk, nevezzük Becy-nek az illetőt, igazmondó gondolatait önti nekünk kissé csapongó, ám megkérdőjelezhetetlenül rendkívül nagy érzelmi elánnal elővezetett formába. Ez egy igazi pattanásos arcú, bárhová beilleszkedni képtelen kisgyermek kritikai írása az őt ért myspace és youtube sokkhatásoktól, valamint a Guns és Metallica tábor általi kirekesztésének soha ki nem heverése, ami talán szórakoztatóbb, mint igényes lenne. De ne törjük szét az álmát, adjunk teret a nyomiknak is. Ím:

“Semmi értelme a hozsannáknak. Jöjjön a veretes és fájó igazság: a Fear Factory SZAR. Igen, így nagy betűvel.
Rengeteg ember szeméről kell most a talmi rajongás hályogát levernünk. Ám legyen!
Ez az álrajongás már 1992-ben elkezdődött, amikor berobbantak az Új Gépezet Lelkével. Jó, mi? A cím is röhejes, meg az a tény is
hogy keverjük már a deathmetalnak látszó, zúzósnak ható riffelgetést, némi hörgivel, de javarészt mutáló ’tiszta’ énekhanggal.
Pop/szoft metal?  És ez még csak a kezdet; képzeljétek el, a következő lemezeken ez még rosszabb egyveleg lesz a lehető
legémelyítőbb formában. A viszonylagos ál-sikert felturbózták egy diszkózenés Ep-vel rögtön utána, a címét már le se írom, ez már túl szégyenletes lenne a mi oldalunkon is.
Jött a nagy-nagy fordulat: 1995-ben sztárproducer segítségével, valamint egy új basszusgitárossal felvértezve aki többet füvezett addig életében, mint akkordot fogott volna a gitárján, megalkották a (z akkori) tizenévesek által máig ‘etalonnak’, ‘mérföldkőnek’ kikiáltott az Ember elgépesiedését fókuszba helyező albumukat. Agyonpolírozott, túlságosan technosra vett, gépi pattogással dúsított metálkodásuk valóban szélesebb tömegeket mozgósított már, és nem a föld alól (underground) immáron, hanem a nagy nyilvánosságból szedve védtelen áldozatait (pop). MTV-s klipp a Replicából (alaphimnusz), Bravo TV-s interjúk. Te jó ég. Tisztára, mintha csak most a Tankcsapdát látnánk magunkelőtt, kétséges népszerűségükben fürdőzve.

Alapvetően – ha túllépünk a dalaik sutaságán – nem volt rossz a koncepció. Teremtettek egy addig nem létező hangulatot, ami a ridegség és elembertelenedés félelmeire (fear) és vágyálmaira épül fel (mint egy gyárkémény). Csak hát a dalok, ugye. Minden klisé ami létezik letisztítva. Hörgés, ének, kiállás, prüntyi. Album végén melankólia, szomorúság. Ezt a többi albumukon is előszeretettel alkalmazták, gondolom aFFéle FF védjegy akart ez lenni.

És ha ez egész diszkográfiájukon végigtekintünk még mindig ez volt talán a legnormálisabb Lp, az organikusnak szánt Obsolate (és nem Obsolete, ahogy hibásan feltűntetve a borítón láthatjuk (igényesség rulez!)), a pénzéhes Digimortal (szenzációsan gagyi borító szintén) – ami után kipicsázták a dagadt gitárost Dino-t, aki utána messze jobb zenéket csinált saját projectjeiben. Az Archetype-on már a füves gyerek kreatívkodott (meg is látszik), az új basszeros a SYL-ből elcsaklizott behemót állat lett. Kb. annyi funkcióval bír itt is, mint Jason Newsted a Metallicaban.

Mondjuk már itt fel kellett volna oszlaniuk, vagy térden állva visszakönyörögni magukhoz Dino-t, de nem, a Transgression-t(dual disc!) még muszáj volt ránkszabadítaniuk, hogy utána kis turnézás után végre jegeljék magukat.

Az énekes is megérne egy külön recenziót a maga kis megbántott leányka ábrázatával, ennek ellenére biztos, hogy buzzancs*, mégha egy hónapig attól volt hangos a sajtó, hogy Terri B-vel (Tura Satana, lol) énekesnőjét szopatja a backstage-ben. Most bütykölget egy lélekmarcangoló, melankólikus mázba csorgatott szintis rockbandát, Nick Cave legnyomorúságosabb (tehát nem jó, hanem szar) pillanatait idézve meg.

Oszoljatok már fel végre! Nincs rátok szükség!”

*Analekage – Fear Factory is Gay! gay!
gay!

these ass holes are gay
they make my ass leak
there will come a day
when gayness will be slayed

fear factory is gay
fear factory…..

gay!
gay!
gay!
gay!
my hands fucking shake
when i hear their sound
puke comes up my throat
shit, THEY ARE FUCKING…….

fear factory is gay
fear factory…..

Töredelmesen bevallom negyedik évvégén a gimiben több volt a tintás egyes, mint a ceruzás kettes a naplóban fizikából. Ennek ellenére nem mehetek el szó nélkül én sem az LHC (L–>T) mellett csak úgy, pökhendien. Kristoffer Rygg most biztos veri a farkát -wormholes, ad astra, lófasz- és nagyon igaza van. Sőt, gondoljunk kicsit magunkra is: mi lehet ennél blackmetalabb, amikor antianyagról, FEKETE lyukakról van szó? Hát talán Fenriz apó gyerekkori fényképfelvételei, de más nem nagyon. Übertrvság a tudományban, világraszóló szenzáció. Remélem a Sátánt találják meg és jól seggbedugja az összes fizikust, amiről majd a Dark Funeral ódát ír a maga laza és változatos módján.

Bozon. Játssz kobozon.

Egy élmény volt élőben látni az olaszokat, de nem lehetett volna mindezt Patton nélkül? – merül fel rögvest a kérdés. A zenekar amúgy a youtube-os videókról ismert szettet játszotta, amihez Mikink nemhogy hozzátenni nem tudott semmit, többnyire irritáló volt, amit a hangjával művelt. Mentségére szolgáljon, nélküle nemigen lett volna szerencsénk a Zu triójához, az elektronikával pedig azért viszonylag tetszetősen bűvészkedett, ráadásul talán túlságosan is előre lett keverve az ürge, miután leugatta a keverős fejét. Az pedig külön vicc, hogy a 90%-ban tájékozatlanul a helyszínre érkező, elejétől a végéig csupán az amerikait bámuló idióta közönség – mögöttem egy pali például azt ecsetelte, Prágában Chester Bennington milyen zsenialitással váltott üvöltés és tiszta ének között, egy cseh negyvenes éveiben járó hölgy pedig a kvartett színpadra lépése előtt 10 perccel jött rá, hogy rossz rendezvényre váltott jegyet, de ez csak két kiragadott, mókás részlet, ráadásul a tájékozatlant nyilván nem is így kell érteni, de hát mindent ezerszer meg kell magyarázni, ahogy a Burzum kritikára érkezett reakciókból kiderült – jó részének elég volt pár húzósabb részlet ahhoz, hogy beinduljon a pogó, sőt, crowd surfing, s kétszer tapsikolja vissza a négyest. Legalább ők is jól érezték magukat, még ha kicsit groteszknek is hatott a dolog, lévén a kevésbé kézzelfogható részeknél ugyanezen emberek láthatóan nem igazán értették, mi is történik a színpadon. Mindenesetre ez legalább magyarázza az ötlettelen, hatásvadászattól meg nem riadó Másfél itthoni sikereit. Lényeg a lényeg, Zu-t a hazai klubokba, lehetőleg minél hamarabb!

Akit érdekel a setlist, Rómában márciusban ezeket játszották. Itthon pedig a következőt: