– Eddig az volt a célom, hogy minél többen öljék meg magukat a zenémet hallgatva, de ezzel a bálnás baromsággal ezt is sikerült elbaszni, gratulálok – állítólag így fakadt ki egy interjú során Niklas Kvarforth, amikor értesült az újabban terjedő öngyilkos játékról. – Rajzolj bálnát, meg beszélgess bálnával, most komolyan? Mióta vált rajszakkörré a színtér? – fakadt ki a svéd celeb, majd hogy nyomatékot adjon szavainak, elnyomott egy csikket az őt kérdező újságíró homlokán.

– Tudjátok mit, akkor inkább ne is öljétek meg magatokat – javasolta rajongóinak Kvarforth, hozzátéve, ő maga fogja megkeresni azt, aki bármilyen Shining-rajongásra utaló kiegészítőben kezd el bálnákat rajzolgatni bárhová. – Bálna megerőszakolása, kivégzése, rituális feláldozása rendben van, de aki bemegy egy tropikáriumba és elkezd az üvegfalhoz beszélni, az olyan szinten gyengeelméjű, hogy azzal már én sem vállalok közösséget – fintorgott a frontember. Egyben bejelentette, hamarosan megjelenik következő kislemezük Do me a favour and don’t kill yourself címmel.

– Akkor inkább hallgassatok Dimmu Borgirt, az is kevésbé buzisabb. De még férfiakat megkúrni is kevésbé buzis dolog. Könyörgöm, legyen eszetek – könyörgött Kvarforth, majd odalépett zenekartársához, hogy viaszt csepegtessen a mellbimbójára, de aztán lemondóan legyintett, és inkább befeküdt a sarokba sírni.

Az Autodafé Consulting Ltd. naponta százával kap kefelenyomatot zenekarokkal készült interjúkból, amit mi természetesen olvasás nélkül azonnal megsemmisítünk. Ám még így is tisztában vagyunk azok tartalmával, gyakorlatilag bárkivel tudnánk egy álinterjút csinálni mi is (amit egyébként soha nem tennénk) ugyanazokkal a sablon kérdésekkel, amik ezen produktumok 99%-ra jellemzőek.

Nehéz a turné? Milyen volt a stúdióban? Milyen az új lemez? Stb-stb., a végtelenségig.

De miért van az, hogy ezek az úgynevezett zenészek az úgynevezett újságírók, médiák és a rajongóik által annyira meg vannak különböztetve más emberektől és szakmáktól? Mitől válnak különlegessé, és mitől nem az Áron bácsi a szomszédos faluból? A mi feladatunk most az (mármint a Consultingé), hogy az előbb felsorolt seggnyaló társaság fejét kihúzzuk az imádottan nyalt seggekből és felnyissuk a szemüket, hogy más és mások  is van(nak) a világon. Mondhatni azt is, hogy a szakács vagy a papi hivatás, az szintén zenész.

Menjünk ki a szobánkból, le az utcára és nézzünk szét ebben a csodálatos világban. Menjünk oda a sarki virágárushoz és kérdezzük meg tőle, hogy milyen az új krizantém felhozatal a tavalyihoz képest. Állítsuk meg a kamionost és kérdezzük meg tőle, hogy nem fárasztó-e minden nap más országban a fékre lépni és zavarja-e hogy a migránsok néha felcsimpaszkodnak a raktérbe. Álma-e hogy Amerikában furikázhasson?

Nyissunk be egy közértbe és kérdezzük meg az eladót, hogy melyik a kedvenc három tejmárkája vagy az éppen ott vásárló IT-s arctól érdeklődjünk afelől, hogy milyen biztonsági mentést vinne magával egy lakatlan szigetre.

A síró-visító kisgyerekhez igenis hajoljunk le és kérdezzük meg bátran, hogy miért ilyen a hangzása. A gügyögés az a koncepció része?

Vagy ott a szabó, ő például a régi vagy a legújabb anyagára esküszik? Milyen volt a legutóbbi ruha felvétele a céhműhelyben?

A padon fekvő hajléktalantól bátran kérdezzük meg, hogy milyen meglepetésekkel készül 2016-ban és az őt igazoltató rendőrtől kedvesen tudakoljuk meg, hogy csak egyszeri vagy több megyére kiterjedő fellépéseket tervez-e.

És persze ne feledjük megkérdezni a pénztárost sem, hogy mi az élet értelme, ha 58 forintba került a megvásárolt árucikk és mi egy százassal fizettünk neki.

Szívesen!

Ahogy a metal zenében létezik az elitista hozzáállás (hívhatjuk akár sznobériának is), ez vajon megvan a popzene rajongók körében ugyanúgy?

Gyakran találkozunk egy-egy új metal lemez megjelenésekor azzal a megjegyzéssel, hogy a „demók még jók voltak”. De ez pl. egy új Madonna-album esetében is ugyanúgy valid? „Hát igen, emlékszem rá, amikor még a Breakfast Club-ban dobolt és énekelt, akkor még meg volt benne az a tűz és szenvedély, igen, akkor az még volt valami” Vagy létezik olyan, aki szerint hitelesebb és szívből jövőbb volt az, amikor Robbie Williams a helyi fiúkórusban dalolt és nem majdan később egy pénzért csinált fiúzenekarban.

Vagy mi van azzal, hogy 2016-ban is csak kazettán vesszük meg a legújabb venezuelai death/thrash üdvöske kislemezét, ahelyett, hogy letöltenénk? Nem tudom, valahogy nehéz elképzelni, hogy valaki Rihanna-kazettákat gyűjtögessen (ha esetleg brahiból ki is adna ilyet a kiadójuk).

Metallica-kisfelvarró helyett Taylor Swift a butikban vett szetten?

Az aktuális Kanye West bulin karba tett kézzel és háttal állva nyomjuk a rapet és a hiphopot az előadóval.

Lecserélték a Sugababes teljes tagságát és ahelyett, hogy feloszlottak volna  új csajokkal mennek tovább, de ők már csak ugatva tudnak énekelni?

Reméljük a popperek élete is legalább olyan nehéz, mint nekünk, elitista metalosoknak.

Hét és fél év fennállás után kellett rádöbbennünk: az elitizmus nem vezet sehova, a black metal is csak akkor nyeri el értelmét, ha van kivel megosztani. Írhatunk itt mi bármennyire vicceseket is, ha nem vagy te, Kedves Olvasó, aki örömödet leled az általunk begépelt szavakban. Ezért hát úgy gondoltuk, megköszönendő a figyelmet, végre közzéteszünk hozzánk tömegével érkező leveleitek/apróhirdetéseitek közül párat, ezúttal még ingyen. Reméljük, az Autodafé elősegítheti a nagy egymásra találásokat, és a harminc éves házassági évfordulókon kuncogva meséltek majd unokáitoknak dicstelen honlapunkról. Hail estorm!

….tovább

A Hegyalja Of Kingdom a napokban húzta le a rolót, most ugyanez vár a Sziget Fesztiválra is?

….tovább

A Sólstafir-dobossal történtek minket is elgondolkoztattak. Be kell valljuk, hogy mi is tartozunk egy vallomással. Igen, neked is, kedves Faller Angelika.

Ki vagy rúgva.

Azt hiszem, egyértelmű, miért. Amiket itt lehet olvasni, azokra egyszerűen nincsenek szavak. Őszintén reméljük, hogy csak vicceltél, mert ezeket ember nem gondolhatja komolyan. De amúgy viccesek sem voltak. Nőj már fel!

Amúgy is lassan készültek el a cikkeid. Egy ideje nem is írtál. Lusta is vagy, ráadásul mintha fürdeni sem szeretnél. Bocs, de az irodában nem lehetett meglenni melletted!

Mondanánk, hogy köszönjük, de hát nincs mit.

Kérünk, a passwordödet és a kulcsaidat add le a portán, természetesen a háromhavi pénzt megkapod.

Amúgy meg dögölj meg.

Üdvözlettel,

a Crew

3. Forgotten Tomb – Hurt Yourself and the Ones You Love

A legnagyobb troll kétségkívül a Youtube, ami az automatikus lejátszási listába ezután berakta Marilyn Mansontól a Pale Emperort. Ahogy mondani szokás, az első demók borítói még jók voltak, az első három albumnál (Songs to Leave, Springtime Depression, Love’s Burial Ground) még kellően letisztult és egyszerű volt az összkép, csak aztán elmentek valami nagyon rossz irányba. Az Under Saturn Retrograde coverje például már úgy nézett ki, mintha valaki száz évig a padláson érlelte volna az Anathemától az Eternity-t, hogy aztán az unoka megtalálja és elszörnyedjen azon, a nagypapa milyen langyos izéket hitt még kemény zenének.

Az idei album borítója alapján viszont kétségkívül megérdemlik, hogy a Metal-Archives azt írja róluk: “Black Metal (early), Gothic/Black/Doom Metal (later)”. De hát olaszoktól, illetve olyanoktól, akik így néznek ki, mit is várjon az ember. Kb. pont ezt a rasztás izét, ami alapján könnyen azt gondolhatja a gyanútlan műkedvelő, hogy egy Dope- vagy egy Ill Nino-lemezt fog hallani. Vannak, akik szerint ez ma a black metal. Mondjuk tényleg nincs min meglepődni, amikor három éve is valamelyik Tim Burton-film plakátját sütötték el lemezborítóként.

A mostani borító hatása alatt sajnos nekünk is csak olyan közhelyes baromságok jutnak eszünkbe, mint hogy “bűnös élvezet”. Az ember elnézegeti, de azért Facebookon nem égeti magát ezzel.

2. Sigh – Graveward

Arról a Sigh-ról beszélünk, amelyik három éve előállt ezzel a festménycsodával? Arról, amelyik a Gallows Gallery borítóján bemutatott egy tök egyszerű kompozíciót, mely így is varázslatosra sikeredett? Amelyik úgy tudott utaztatni csodás színeivel?

Hát mi ez a szürke, semmitmondó valami? Miért nem vártak inkább még egy-két évet, amíg nem sikerül rajzoltatni valami emlékezeteset?

Az a baj ezzel a képpel, hogy nézem-nézegetem, de holnapután valószínűleg semmit nem tudok majd visszaidézni belőle. Az In Somniphobiáéról viszont évek múlva is beugrik, hogy bazmeg, de hát azok halott csecsemők. Itt meg mit kapunk? Egy homályos alakot, aki úgy néz ki, mint Sinéad O’Connor, néhány sírt meg a nagy szürkeséget. Azok a sírok tényleg vicsorognak? Hát, ezt kb. egy j-rock fan találhatja max. félelmetesnek, erre aztán jó ízléssel rendelkező zenehallgató nem mondja jó szívvel, hogy hail horror hail. Pedig állítólag valami régihorrorszerűt akartak: de hát pont a Sigh tudhatná, hogy nem lemásolni kell a B-kategóriás hülyeségeket, hanem valami egyedi rémítgetéssel érdemes előállni. 2015-ben szimpla sírokat mutogatni meg már sem nem avantgárd, sem nem túl black metal. Lehet, nem kellett volna egy olyan csapat frontemberével közösködni, amelyik ilyen förmedvényeket szabadít rá a világra. Fail horror fail. : ((((

1. Bethlehem – Hexakosioihexekontahexaphobia

Fújj, baszd meg. Jó, ez valójában 2014-es, de tavaly nem volt ilyen lista, és egyszerűen olyan ocsmány, hogy muszáj megemlékezni róla. Ráadásul én csak most néztem meg úgy igazán, most borzadtam el komolyabban. De tényleg, ez annyira ronda, hogy ehhez max valami olyan zenét lehet elképzelni, hogy egy magát metálosnak gondoló arc németül próbál epikusan és szívet gyönyörködtetően énekelni.

Jó, hát a Dark Metal coverje se volt valami nagyívű, de ott legalább nem is próbáltak többnek látszani annál, amennyit érnek. Egy szürkésfekete homály, csontváz, ennyi, hát istenem, van, akinek ez tetszik. Hadd higgyék csak, hogy a “dark”, a “metal” meg egy koponya szerepelhet egymás mellett ellentmondásmentesen úgy, hogy az egészet bevonják a nagy feketeségbe, hátha valaki majd úgy látja, utóbbi a domináns.

Igazából már az 1998-as, szardíniás lemezborítónál látszott, hogy szeretnek sok betűt elhelyezni egy sablonkép mellett, de értelme sok már akkor sem látszott ennek. Amúgy is, ha a kecskecsontváz belenéz a tükörbe, és látja, mennyire csúnya, miért nem gyakorol inkább egy kis önkritikát? Mondjuk azáltal, hogy bemászik a föld alá, ahol tulajdonképpen a helye van.

Ahogy a döglött legyeké is. Na de miért légy? Azt hinnénk, megvolt a kívánatos önkritika? Hogy végre az van a tükörben is, mint előtte? Ugyan, dehogy. Ezek azt hiszik, művészi azt a ronda, döglött legyet a borítóra tenni. Eddig abban a hitben voltak, hogy a döglött kecskét kitenni félelmetes, gonosz dolog, most meg valami olyasmi lehet a fejükben, hogy a halott rovart bemutatni művészi, avantgárd gesztus. Hogy ez valamiféle szintlépés. Hát hogxakurvxaélxetbelennxeax. Híxar.

Az utóbbi napokban-hetekben több olyan úgynevezett flashmob vagyis villámcsődület volt a nagyvilágban, ami meghozta a kedvünket ahhoz, hogy mi is belevágjunk ilyesmibe.

Nemrég a nemzetközi roma nap alkalmából egy cigány fiatalember állt ki a Kálvin térre, bekötött szemmel, ezzel a táblafelirattal a kezében: “Cigány vagyok, sokak szerint bűnöző. Én bízom benned. Ha te is bízol bennem, ölelj meg!” Ezzel amúgy egy kanadai ötletet másolt le, ott az volt a felirat, hogy  “Muszlim vagyok, terroristának bélyegeznek. Bízom benned, te is bízol bennem? Ölelj meg!”. Elég sikeresnek bizonyult mindkét eset, tömegével mentek az ölelések, a kisebbség megértése, egyszóval érezni lehetett, hogy a galambok most olajágat hoznak a szájukban, nem pedig primitív kellékei szögesdrótra tekerve egy Mayhem-koncertnek.

Ennek apropóján Holden kollégámat beöltöztettük metalosnak (hosszú haj, háromnegyedes terepgatya, fekete metalzenekaros póló), és az Erzsébet-térre kiállítottuk, szintén bekötött szemekkel, a következő táblával: “Metalos vagyok, kérlek ölelj meg!” Azt fontos megjegyezni, hogy az első hasonló performance 1993-ban esett meg, csak akkor még “Metalos vagyok, kérlek ölj meg!” felhívással, amit egyedül Vikernes vett komolyan, amikor Euronymust “véletlenül” otthon találta. Ennek a továbbfejlesztett változatát alkalmaztuk most Holdenen kísérletként, és hát meg kell hogy mondjuk, nem pont ilyen reakciókra számítottunk. Az előzetes kalkulációnk szerint olyan 666 ölelést saccoltunk, de csalatkoznunk kellett. Egyetlen ölelést sem kapott, csak megvető pillantásokat. Na jó, néhány japán turista érdeklődve lefotózta, mert ilyen állatot még nem láttak messzi hazájukban, illetve egy közeli fodrászat reklámfogás reményében bepróbálkozott egy zsíros hajra való sampon népszerűsítésébe Holden kinézetét meglátva, de ennyi, amit el tudtunk érni az akcióval.

Pár óra hiábavaló álldogálás és megszégyenülés után, már épp beszüntettük volna a ‘mobot, amikor feltűnt a téren Lénárd Laci, és ahogy ráeszmélt, hogy mi zajlik itt, széles lépésekkel megindult Holden felé, hogy adjon egy ölelést, hisz ha van valaki, aki tudja, milyen metalosnak lenni, akkor az ő. Az utolsó pillanatban azonban rájött, hogy ez csak egy újabb Autodafés marhaság, és leköpte a kollégát, majd szitkozódva tovasietett.

Semmi.