Az Autodafé Consulting Ltd. naponta százával kap kefelenyomatot zenekarokkal készült interjúkból, amit mi természetesen olvasás nélkül azonnal megsemmisítünk. Ám még így is tisztában vagyunk azok tartalmával, gyakorlatilag bárkivel tudnánk egy álinterjút csinálni mi is (amit egyébként soha nem tennénk) ugyanazokkal a sablon kérdésekkel, amik ezen produktumok 99%-ra jellemzőek.

Nehéz a turné? Milyen volt a stúdióban? Milyen az új lemez? Stb-stb., a végtelenségig.

De miért van az, hogy ezek az úgynevezett zenészek az úgynevezett újságírók, médiák és a rajongóik által annyira meg vannak különböztetve más emberektől és szakmáktól? Mitől válnak különlegessé, és mitől nem az Áron bácsi a szomszédos faluból? A mi feladatunk most az (mármint a Consultingé), hogy az előbb felsorolt seggnyaló társaság fejét kihúzzuk az imádottan nyalt seggekből és felnyissuk a szemüket, hogy más és mások  is van(nak) a világon. Mondhatni azt is, hogy a szakács vagy a papi hivatás, az szintén zenész.

Menjünk ki a szobánkból, le az utcára és nézzünk szét ebben a csodálatos világban. Menjünk oda a sarki virágárushoz és kérdezzük meg tőle, hogy milyen az új krizantém felhozatal a tavalyihoz képest. Állítsuk meg a kamionost és kérdezzük meg tőle, hogy nem fárasztó-e minden nap más országban a fékre lépni és zavarja-e hogy a migránsok néha felcsimpaszkodnak a raktérbe. Álma-e hogy Amerikában furikázhasson?

Nyissunk be egy közértbe és kérdezzük meg az eladót, hogy melyik a kedvenc három tejmárkája vagy az éppen ott vásárló IT-s arctól érdeklődjünk afelől, hogy milyen biztonsági mentést vinne magával egy lakatlan szigetre.

A síró-visító kisgyerekhez igenis hajoljunk le és kérdezzük meg bátran, hogy miért ilyen a hangzása. A gügyögés az a koncepció része?

Vagy ott a szabó, ő például a régi vagy a legújabb anyagára esküszik? Milyen volt a legutóbbi ruha felvétele a céhműhelyben?

A padon fekvő hajléktalantól bátran kérdezzük meg, hogy milyen meglepetésekkel készül 2016-ban és az őt igazoltató rendőrtől kedvesen tudakoljuk meg, hogy csak egyszeri vagy több megyére kiterjedő fellépéseket tervez-e.

És persze ne feledjük megkérdezni a pénztárost sem, hogy mi az élet értelme, ha 58 forintba került a megvásárolt árucikk és mi egy százassal fizettünk neki.

Szívesen!

Ahogy a metal zenében létezik az elitista hozzáállás (hívhatjuk akár sznobériának is), ez vajon megvan a popzene rajongók körében ugyanúgy?

Gyakran találkozunk egy-egy új metal lemez megjelenésekor azzal a megjegyzéssel, hogy a „demók még jók voltak”. De ez pl. egy új Madonna-album esetében is ugyanúgy valid? „Hát igen, emlékszem rá, amikor még a Breakfast Club-ban dobolt és énekelt, akkor még meg volt benne az a tűz és szenvedély, igen, akkor az még volt valami” Vagy létezik olyan, aki szerint hitelesebb és szívből jövőbb volt az, amikor Robbie Williams a helyi fiúkórusban dalolt és nem majdan később egy pénzért csinált fiúzenekarban.

Vagy mi van azzal, hogy 2016-ban is csak kazettán vesszük meg a legújabb venezuelai death/thrash üdvöske kislemezét, ahelyett, hogy letöltenénk? Nem tudom, valahogy nehéz elképzelni, hogy valaki Rihanna-kazettákat gyűjtögessen (ha esetleg brahiból ki is adna ilyet a kiadójuk).

Metallica-kisfelvarró helyett Taylor Swift a butikban vett szetten?

Az aktuális Kanye West bulin karba tett kézzel és háttal állva nyomjuk a rapet és a hiphopot az előadóval.

Lecserélték a Sugababes teljes tagságát és ahelyett, hogy feloszlottak volna  új csajokkal mennek tovább, de ők már csak ugatva tudnak énekelni?

Reméljük a popperek élete is legalább olyan nehéz, mint nekünk, elitista metalosoknak.

A Hegyalja Of Kingdom a napokban húzta le a rolót, most ugyanez vár a Sziget Fesztiválra is?

….click here to read more

Az utóbbi napokban-hetekben több olyan úgynevezett flashmob vagyis villámcsődület volt a nagyvilágban, ami meghozta a kedvünket ahhoz, hogy mi is belevágjunk ilyesmibe.

Nemrég a nemzetközi roma nap alkalmából egy cigány fiatalember állt ki a Kálvin térre, bekötött szemmel, ezzel a táblafelirattal a kezében: “Cigány vagyok, sokak szerint bűnöző. Én bízom benned. Ha te is bízol bennem, ölelj meg!” Ezzel amúgy egy kanadai ötletet másolt le, ott az volt a felirat, hogy  “Muszlim vagyok, terroristának bélyegeznek. Bízom benned, te is bízol bennem? Ölelj meg!”. Elég sikeresnek bizonyult mindkét eset, tömegével mentek az ölelések, a kisebbség megértése, egyszóval érezni lehetett, hogy a galambok most olajágat hoznak a szájukban, nem pedig primitív kellékei szögesdrótra tekerve egy Mayhem-koncertnek.

Ennek apropóján Holden kollégámat beöltöztettük metalosnak (hosszú haj, háromnegyedes terepgatya, fekete metalzenekaros póló), és az Erzsébet-térre kiállítottuk, szintén bekötött szemekkel, a következő táblával: “Metalos vagyok, kérlek ölelj meg!” Azt fontos megjegyezni, hogy az első hasonló performance 1993-ban esett meg, csak akkor még “Metalos vagyok, kérlek ölj meg!” felhívással, amit egyedül Vikernes vett komolyan, amikor Euronymust “véletlenül” otthon találta. Ennek a továbbfejlesztett változatát alkalmaztuk most Holdenen kísérletként, és hát meg kell hogy mondjuk, nem pont ilyen reakciókra számítottunk. Az előzetes kalkulációnk szerint olyan 666 ölelést saccoltunk, de csalatkoznunk kellett. Egyetlen ölelést sem kapott, csak megvető pillantásokat. Na jó, néhány japán turista érdeklődve lefotózta, mert ilyen állatot még nem láttak messzi hazájukban, illetve egy közeli fodrászat reklámfogás reményében bepróbálkozott egy zsíros hajra való sampon népszerűsítésébe Holden kinézetét meglátva, de ennyi, amit el tudtunk érni az akcióval.

Pár óra hiábavaló álldogálás és megszégyenülés után, már épp beszüntettük volna a ‘mobot, amikor feltűnt a téren Lénárd Laci, és ahogy ráeszmélt, hogy mi zajlik itt, széles lépésekkel megindult Holden felé, hogy adjon egy ölelést, hisz ha van valaki, aki tudja, milyen metalosnak lenni, akkor az ő. Az utolsó pillanatban azonban rájött, hogy ez csak egy újabb Autodafés marhaság, és leköpte a kollégát, majd szitkozódva tovasietett.

Üres volt a nézőtér a debreceni Főnix Csarnokban rendezett jubileumi Tankcsapda-koncerten. Egy korszak vége?

Nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy mi van vele, mi a helyzet az új Thy Catafalque-albummal. Történt ugyanis, hogy a Mester, valamint Holden és én (az Autocafé Szeretetközösség két oszlopos tagja) Sólstafir-koncert után a ruhatárnál összefutottunk véletlenül, és ha már így hozta a Sors, készítettünk egy gigainterjút a Makói STÁR-ral (aki egy hölgy társaságát élvezte, tippünk szerint ő lehetett Erika az Erika szobája című albumáról).

- Áhh, szia Tamás.

- Szevasztok.

- Rántottbús vagyok, ez meg itt Holden.

- Hali.

- Hali. Mizu?

- Te, nem sok.

- Tetszett a koncert?

- Nem volt rossz, de valahogy élőben jobban kijött az, hogy nagyon sok számukban ugyanazokat a paneleket használják.

- Jaja, mi is ezt gondoltuk. Mikor jöttél?

- Tegnap, de vasárnap megyek vissza Írországba.

- Nem akarsz hazajönni már?

- Minek? És ti nem akartok lépni?

- A Dürerből vagy az országból?

- Az országból.

- Minek?

- Na, lassan elindulunk haza.

- Makóra?

- Ja, nem, ide Pestre.

- Ok. Ti mivel mentek?

- Még nem tudom, nem ismerem annyira Pestet. Jó nagy város amúgy.

- Mi a 30-as busszal.

- Oké.

- Szevasztok.

- Szevasztok.

Az AutóDafé Kvltvrális Magazin új szintre helyezi önnönmagát Az Elitista Metal és Kvltvra Univerzumában!

Mi itt a ‘dafé műhelyében már régóta figyelemmel kísérjük a könnyű fémzene alakulását és obszervációnk kvintesszenciája nem másban türemkedett ki a kísérletünk végén, mint abban, hogy mindenki bakeliteket ad ki. Különösen a színeseket, meg az agyonlimitált, remaszterizált, elfeledett “kincseket” rejtő korongokat. Na most, nem vagyunk azok a beszűkült barlanglakók, akik nem képesek haladni a világ folyásával, ugyanakkor elismerjük, hogy elitista hozzáállásunkból jottányit sem akarunk engedni. Éppen ezért hosszas számvetés, analizálás és állatáldozás után arra jutottunk, hogy megalapítjuk az Autodafe Elitista Hanglemez Konglomerátumot (röviden: BLACK, mert az AEHK-nak rohadtul semmi értelme nincsen).
A BLACK csak olyan tehetséges és három akkordban jártas zenekarok kultikus felvételeit bányássza elő a metal segglyukából, amivel a respect-faktor és a pénztárcánk egyaránt nőhet.

Az első (BLACK002) VINYL kiadványunk természetesen 65+1 példányban jelenik meg, bélben áztatott szagos mügével gravírozott tejfelszőke bakelitOn. Előrendelést felveszünk, kizárólag postai úton, mert az email az annyira 2014!

Most pedig bejelentjük a kiadványt:

OSSIAN – Live In Debrecen (2000)

A kiadvány bejelentve.

Mindig is szerettünk a Szigetre járni, különösen mióta a Prodigyt is végre valahára sikerült a szervezőknek megnyerni a fellépésre. Viszont lássuk be, a magunkfajta elitista fekete metalos arcoknak, ez a Sziget sokkal jobban tetszett volna:

-2. nap: kecske kikötése a közeli mezőn.
-1. nap: hivatalos Szigetfesztivál kezdése, bejutás lábra rögzített palackozott kecskevérrel, pirocuccok kilós kenyérbe való elrejtésével. A program: oltár verés egy kiszáradt fa tövében és fekete mise elkezdése. Zenekarok ignorálása.
0. nap: ez az úgynevezett Magyar nap, ahol csak magyar blackmetal előadók lépnek fel. Magyar blackmetal, lil és lol. Zenekarok ignorálása.
1. nap: az izgalmak egyre fokozódnak, Burzum koncert lesz, a nagyszínpadon! Délutánra felébredés a rossz álomból, megkeresni a kikötött kecskét. Programok: A38 színpadon Satyricon és Mayhem tribute bandák. Zenekarok ignorálása.
2. nap: A világzenei színpadon színes vérhányás bemutató, mellette a kézműves sátorban DIY kisfelvarró és szegecses csuklóvédő tanfolyam. A kecske eltűnt. Programok: Darkthrone koncert Nocturno Culto nélkül, Fenriz a gitáros. Valami nem oké ezzel a Szigettel. Zenekar ignorálása.
3. nap: Csillámtetoválás és corpsepaint. A Mirror Magic sátorban Gaahl mutatja be legújabb performanszát. Gaahl ignorálása.
5. nap: Elfogyott a kecskevér. Programok: a Nagyszínpadon Bathory újjáalakuló koncert! Karba tett kézzel, színpadnak háttal állva a zenekar ignorálása.
66. nap: Közös fotózás a Budapest feliratnál Csihar Attilával.
100. nap: a fényképek előhívásánál kiderül, hogy Attila mögött legelt az a rohadt kecske.

Felháborítónak tartom azt a mai kultúrában leledző, terjengő, posványos mocsárba állig lehúzó nemtörődömséget, nyelvtani pőreséget, aluliskolázott mentalitást, amivel nap, mint nap találkozunk a különböző blogokon, újságokban, fanzine-okban.

Kérem, miért kell a metalt metálnak írni? A rock az rock, nem rokk! Arról már nem is beszélve, hogy mindenki túlhasználja a macskakörmöt.
Javaslataim a True Nyelvtan létrehozására a következők lennének:
- macsakköröm helyett használjon mindenki kecsekekörmöt
- ha valaki idézetet akar, inkább használjon igézetet helyette
- ja és az idézőjel mostantól legyen megidéző jel!

Remélem a sok kis nyomorék mikroblogger észhez tér és a fenti iránymutatások alapján sokkal színvonalasabb krityólat fog írni.

Köszy

Toulouse-Lautrec – „Az abszintszag után a nyomdaszagot szerette a legjobban.”

Aki szereti a XIX. századi párizsi posztimpresszionizmust és a „Belle Époque” világát, az imádni fogja a kiállítást. Aki nem, az rengeteg „grafikai vázlatot” fog látni és nem művészetként éli majd meg a látottakat. Engem tinédzser fejjel ragadott magával a korabeli művészvilág, így türelmetlenül vártam a kiállítás megnyitását a nagyközönség felé. A Szépművészeti Múzeum Henri de Toulouse-Lautrec születésének 150. évfordulójára remekbe szabott kiállítást hozott össze, falai között lapuló saját tulajdonú litográfiákból, plakátokból és néhány Bécsből kölcsönzött alkotásból. Igazi párizsi utazás tárul elénk kocsmákkal, sztárokkal, bordélyházakkal, nőkkel és abszinttal – Toulouse-Lautrec szemével.

Véleményem szerint Toulouse-Lautrec művészetének megéléséhez fontos ismerni a személyének különlegességét adó genetikai betegségét. Szülei közeli rokonságban álltak, ezért Toulouse-Lautrec tömöttcsontúságban szenvedett. Törzsének mérete megfelelt egy egészséges felnőttének, azonban végtagjai rövidek, ujjai tömpék voltak. Koponyájának torzságát kalappal, arcának furcsaságát pedig szakállal leplezte. Fizikai megjelenése viszolygást váltott ki az emberekben, ez válthatta ki alkoholizmusát és a bordélyházakhoz való vonzódását.