Újra megszólal az Autodafé női szakasza a magaskultúra védelmében.
Jól van, bevallom, elkezdtem nézni a Való Világot, bár tényleg nem akartam. És most sem vagyok függő, nincsenek elvonási tüneteim, ha kihagyok egy összefoglalót, és tudok aludni normálisan, ha nem láttam mi történt Alekosz és Évi vagy Jerzsy és Gigi között. De azért szégyellem magam. Talán mentségemül felhoznám, hogy akkor kaptam rá, amikor egy filmet várván már az RTL-re kapcsoltam, és azt láttam, egy szőke göndör hajú nő és egy antipatikus fickó ordenárén üvöltözik egymással, egy másik fura figura pedig S alakban jár-kel a villában, és minden nőt meg akar kapni, miközben valami természetellenes mívességgel próbál kommunikálni. Ezek után persze kíváncsi lettem, a szőke csaj és a nagydarab mikor esnek egymásnak úgy igazán, és a hülyén beszélő arcot mikor küldik el egy hatalmas füles kíséretében melegebb éghajlatra. Így pár nappal később, amikor újra belenéztem a műsorba, döbbenten láttam, a szöszi és a gorilla a legjobb barátok lettek, a nőcsábász pedig mindenkit tapogathat retorzió nélkül. Hát tulajdonképpen így váltam nézővé, önhibámon kívül.
Mert azért – és tegye a szívére a kezét mindenki – jó egy kicsit kukkolni. Én például imádok belesni az ablakokon, megnézni, hogyan van berendezve egy-egy szoba, és elképzelni, kik és miként élnek ott. Ha pedig még embereket is látok, akkor érdekesnek tartom, hogy ugyanazt csinálják a saját szobájukban, amit én az enyémben szoktam.
Így aztán jó belesni egy olyan helyre is, ahol sok ember él együtt összezárva. Felér egy pszichológiai kísérlettel azt megfigyelni, hogyan manipulálják egymást, hogyan hazudnak rezzenéstelenül valakiről valamit, és azt hogyan kajolják be a többiek. Mint az óvodában, napról napra más a barát és más az ellenség. És úgy viselkednek, mintha nem is bazári majmok lennének egy ketrecben, mindenki kíváncsiságának kiszolgáltatva (teszem hozzá saját szüleik, családjuk, szerelmeik, barátaik, főnökeik, munkatársaik kíváncsiságának is!), hanem tényleg egy zárt, titkos helyen lennének, ahol azt csinálnak, amit akarnak. Persze néha azért leesik nekik a tantusz (régi telefonos érme!), ilyenkor viszont áll a bál. Mint a szőke bige kiakadásakor, aki hulla részeg nap mint nap, ledobja magáról a ruháját csont nélkül, engedi, hogy tapogassák, odabújik a kiéhezett félszerzethez, addig édesgeti, amíg az félre nem érti a jeleket, de amikor csókolgatni kezdik a nyakát egy játék ürügyén, az nála kivágja a biztosítékot. És ez a nő mondja magát szuper intelligensnek. Ő, aki simán legerinctelenhányadékozza a vele együtt lakók egy részét. Tényleg, az ilyeneket vajon miért nem játsszák vissza nekik a szerkesztők? Asszem, utána tényleg jó műsor lenne! Nem mintha nem tudnánk, manipulálják, irányítják az eseményeket, sőt, talán sok dolog meg is van írva előre. A győztes valószínűleg már ki van választva, akár tudnak róla a játékosok, akár nem. Mert különben mivel magyarázható, hogy ellentétben a már vetélkedők emberi mechanizmusaival, a Való Világ néző népe nem a szimpatikus, normálisan (normálisabban) viselkedő, emberibb, a szomszéd lányra inkább hasonlító, a szegényebb körülmények közül jövő játékosokat küldi vissza a villába, hanem a nagyképű, agresszív, ellenszenves, senkivel ki nem jövő, manipulátor seggfejeket. Viszont ha ez még sincs előre lezsírozva, és a nézők tényleg egy ilyet szeretnének győztesnek, szerencsésnek és gazdagnak látni, akkor valami nagy gáz van!
