A Machine Head-es Robb Flynn a HammerWorld hasábjain hozta nyilvánosságra, milyen gondolatok fogalmazódtak meg benne a magyar Metal Hammerban megjelent, az új Angertea-lemezről írt kritika olvasása közben.
A kritika egy részlete:
“…A Rushing Towards The Hateline egy ultrasúlyos és igen sajátos anyag volt, amin nem lehetett könnyű túltenni borultságban, de az új lemeznek sikerült… Igaz, ehhez kellett a szövegeket összefogó koncepció is, ami röviden annyi, hogy az énekes-gitáros Mihály Gergelyt orbitálisan megszivatta egy csaj, ráadásul hosszúra nyújtva a gyilkot. Ő pedig kiírta magából minden kiakadását, férfisirámát és fásultságát. Magyarán lecsupaszította a lelkét. Ami nem jelenti azt, hogy kettejükön kívül bárki 100%-osan érthetné a szövegeket, de ez mellékes is. Akit ért már szerelmi csalódás, akit vert már át valaki, akibe totálisan bele volt zúgva, az érteni és érezni fogja, miről van szó…”
Robb Flynn reakciója:
“A srácoknak elegük van ebből az emós siránkozásból és valami jó zúzós zenét akarnak hallani, ahol van komoly mondanivaló is. Nem csak az, hogy lelépett a csajom, jaj, de szar nekem…”

Kedves egybegyűltek! Kicsit átmegyünk most bulvárba és olyan humoros és röhögcsés internetes szemelvényeket (gyöngyök) szórunk le elétek (disznók), amitől mindennap kedvetek támad alámerülni a sárral terhelt szennyben (autodafé magazine). Az élet és a kollégák (remélem se nekik, se nekünk nem sértő ez a kijelentés) summázott írásai ezek, amelyek átsegítenek minket a nehézségeken és egy újabb Burzum tribute meghallgatásán, a fáradt és unalmas hétköznapok monotonitása közben.
Heavymetal.hu, Nagy András interjú:
hm.hu: Mi a véleményed az Internetről?
Nagy András: …Ehelyett most úgy néz ki egy átlag ember zeneélvezete, hogy lopja a netről a kétes eredetű és valóságú zenét, hallgatja az ötcentis szar hangszórókon, amiket a számítógéphez lehet kapni, közben alt-tabbal ugrál a pornó oldalak között, chatel öt emberrel egyidőben, meg a háttérben letölt 8 filmet és 13 albumot, amiknek abszolút kétes az eredetisége, a számsorrendje, na meg a minősége is…
hm.hu: Neked mikor és milyen bandákkal kezdődött a metalkodás, és miket hallgatsz most?
Nagy András: Egész pontosan 9 éves koromban, 1987-ben kezdődött az egész, amikor a manapság népszerű filmcsillag, Hujber Feri átmásolt nekem egy kazettát…”
FF: Terjeng egy olyasfajta pletyka, hogy a banda körül csak azért izzott fel a levegő, hogy még inkább propagálja magát. Szerintem ez elég nagy faszságnak tűnik…
Infernus: Alapvetőleg elég sok pletyka terjeng rólunk mostanság, attól félek. Napról napra kezdenek egyre kevésbé foglalkoztatni. Én továbbra is egy irányba húzom a szekeret, ez pedig a metal és a sátánizmus!

Most az egyik kedvenc zenekarom legfrissebb albumát próbálom nektek bemutatni,előre is elnézésteket kérem,ha egy kicsit szubjektív leszek,de egy olyan csapatról lévén szó, mint a svéd Sabaton nehéz nem elfogultnak lennem.
5. Ahogy a wikipélda is mutatja: Alkaline Trio Norwegian experimental band. Ulver contributed strings, programming and vocals on “Lost & Rendered” and “In My Stomach.” Konkrétan a Agony and Irony lemezükről van itt szó. Maga a dal nagyon indie, nagyon divatos és lévén botfülü vagyok, fogalmam sincs mi lehet itt a hozzáadott érték farkasügyileg. Úgyhogy egyértelmű a kissé megalázó utolsó hely. (A másik nótát nem volt módom még lefülelni, mert csak itunes-szal lehet elérni, ennek pedig elvi akadályai vannak részemről sajna-majna)
4. Mindless Self Indulgence – Pay For It (RMX By Ulver)
3. A Star Of Ash-es Ihriel (lásd még: Peccatum, Ihsahn ágyasa) szólóprojektjének második lemezével igazán kellemes meglepetést okozott, csak a vasszigornak hála nem jutott feljebb listánk harmadik helyénél. Az előző albumhoz hasonlóan itt is két dalban szerepel Garmarna, változó színvonallal. A “Blood Bones and a Skull” nem lopta be magát a szívünkbe, a kitekert dallamok mögött valójában a produkció egyik töltelékszáma rejtőzik. A második, “Crossing Over” című darabban viszont megvillan a két főszereplő tehetsége, ráadásul itt pont hogy az egyszerűségben rejlik a nagyszerűség. Közhelyek? Akár maga a teljes lemez.
2. Genghis Tron – I Wont Come Back (Ulver_remix)
1. A 2008-as év Numero Unoja megkérdőjelezhetetlenül a Shockadelica elnevezésű norvég előadók által feldolgozott Prince nóták (idén volt ötvenéves). Adal címe: Thieves In The Temple – Ulver Feat. Siri Stranger
+1 Hősünk idén egy Manes által újraértelmezett nótában is szerepel, mely a V:28 névre hallgató hajbanda búcsúkiadványán, a Total ReConstruction-on foglal helyet. A temetésen Cold Meat-es és avantgarde blekker muzsikusok húzzák a talpalávalót. OilRygg, jóllehet elektronyos mágiáját nem alkalmazza, hisz csupán az eredeti felvételen található hangsávjaival járul hozzá a farkasordító hidegben mélyen távolba bambuláshoz, mégis uralja a dalt, melyet Manes-ék a View EP-ről ismert Coil-os megoldásokkal és gitárprüntyivel tesznek még éteribbé. Ahogy Szécsi Pál első hangjait meghallva sikítottak a bölcs asszonyok, úgy teszünk itt mi is, amint megszólal a jól ismert szellemhang. Hatásvadász, de kit érdekel, ez talán idén Krisztofóró egyik leglélegzetelállítóbb felbukkanása.










