Ismeretes, hogy egy-egy médiamémhez, szubkultúrához, vagy épp visszasírt korszakhoz kapcsolódó audiovizuális világ alapján mennyire a magunk képére tudjuk formálni közvetlen környezetünket. Értem például médiamém alatt a sátán vizeletét sem érdemlő hello kitty agytérfogat-csökkentőt, amiből a táskától kezdve a kutyapórázon, vonalzón, billentyűzeten át a klotyópapírig minden kapható. Vagy gondolhatok a retro “stílusra”, amikor gyakrolatilag minden használati tárgyadat helyettesítheted egy 45 évvel ezelőttivel, vagy ha olyan tárgy akkor még nem volt, a 45 évvel ezelőttire dizájnolt mai változattal. Épp emiatt fájó, hogy a black metál, mint szubkultúra képi-hangi világa nem tudja lefedni teljesen környzetünk magunk választotta elemeit. Például miért nincs black metálos pöttyöslabda (piros helyett fekete, a pöttyökben pentagramok)? Vagy papírmasé helyett szögesdrótból készült ikeja lámpabúra? Esetleg génmódosított dizájnnövény, ami fekete virágokat hoz? Bizony-bizony, nagy itt a betölteni való űr. Van viszont azonban valaki, aki a hétköznapi élet egy érdekes szegmensére terjesztette ki a black metálos életérzést. Ugye enni azért még az igaz emberek is szoktak, főleg ha kb. fél évnél még jelentősen tovább akarják várni a halált. Hogy az étel elkészítését is tisztelt műfajunk hangulatában végezhessük el, segítséget nyújt nekünk gasztronómiai kalandozásaink során Vegan Black Metal Chef!

Itt is van egy kis fekete főzőcske:

Jó ét- és halálvágyat!

Universal-fanatikusok! Hát bekövetkezett, amiről mindezidáig beszéltetek. 2012 – A Nagy Kozmikus Megnemrendelés Éve mindannyiunkat delejes rémületbe taszít. Páni félelem, irtózás az elkerülhetetlentől, dicsőséges megsemmisülés a süllyesztő kénköves förtelmében. Mindez 37 percben? Igen, jól hallottátok: harminchét. Az Univerzum új hívószáma a 42 és a Touch My Darling bukása után.
Azt javallom, felejtsetek el mindent, amire korábban emlékeztetek. Zebulon jól mondja: ne bolygassátok a múltat. Végképp eltörlendő. A jövő ugyanis – ha nem tudnátok – már elkezdődött. És folyamatosan pereg, akár egy univerzális homokóra láthatatlan szemcséi a Pokol mindenkit leégető bugyrai felé.
Megszületett az Antikrisztus! Fanfárok, dicstelenfény, jéghideg tűzforróság. És kinn a távol, tág és kéksötét.
Nagy Bandó András és dalárdája ezúttal nem viccelt (szemben a “felszállnak egy buszra négyen, le hatan, és kettő kell még, hogy senki ne legyen fenn”-féle humorikával). Nem, itt valami teljes elváltozás történt – talán már nem is a Föld forog a Nap körül. Ezentúl a Föld forog a Visz körül. András forog a Nap körül. Hajunk forog a Fej körül. Kozmikus megtébolyodás. Hangulatos black metal.
Nem is érdemes ezt hosszan megfejtegetni. Kifejti majd az idő, ha nem éppen kifelejti. Hull a szilva a fáról, meg a barátok is András tanyájáról. És a pontok is a megfáradt lovagok sercegő pennájából.
Nem szeretném túldimenzionálni a háromdimenziót. Mégis most valami elementális agybajnak lehettünk tanúi. Elmentek otthonról. Jöttek helyettük mások, újabb konstrukciók, akik a halált a semmibe szorítják az életből – legalábbis így gondolta még Csejtei, a nagy filozófiatörténész.
Szóval bekövetkezett. Trombitáljátok össze minden valamirevaló barátotokat. Aztán töröljétek őket – ha nem is Facebookról, de életetekből mindenképp. Nem lesz attól még semmi sem más. Vasárnap délutánonként ugyanúgy unjátok majd létetek és a csillagok hamis ragyogását. De legalább ott lesz az a dicsőséges öt perc hírnév. Nem nagy szám – épp egy szám. Többet ne is szánjatok rá sem egy életetekből, sem egy halálotokból.

Valamit nagyon szívhat mostanában a Rubicon együttes legénysége, várhatóan a jövőben szorosabbra kívánják fűzni kapcsolatukat a Gödör törzsközönségével, legalábbis legújabb klipjüket mustrálva efféle következtetésekre juthatunk. Persze tudjuk jól, ez egy másik nemzedék, és ha visszagondolunk az alig pár hónappal ezelőtt kijött új Depresszió-klipre, már nem is csodálkozhatunk túlzottan: a mostanság egyre hevesebben szólongatott ‘költői te’ bizony nagyon is gondban van saját identitásával, nem árt hát finoman, esetleg kicsit erőteljesebben sulykolni belé, hogy róla van szó, előtte kell sokkal inkább leborulnia a világnak szeretőn, nem fordítva, egyszóval: éljen az individualizmus! Persze ezen egoista üzenet nem lehetne igazán művészi, ha nem vegyülne bele csipetnyi dekadencia, hedonizmus, rockos életvitel, ezért hát jobb, ha ‘te’ tisztába jössz azért vele: bár fontos vagy, de csak azért, hogy valaki a megszólaló üzenetét is vegye, valakinek meg lehessen mondani, mi a még jobb neki, azaz ismét csak: éljen az individualizmus!
Te vagy a szerem, nélküled a kutya sem figyelne rám, világos minden!

És hogy mit fog ehhez szólni sixx? Talán valami ilyesmit:
“Na most az a nagy kérdés, mi a faszt oszt nekünk ez a felhők közt tépő hippikülönítmény, és hogy ki hatalmazta fel őket, hogy ekkora vicsorral beszéljenek hozzánk, tisztességes adófizető polgárokhoz. És amúgy is: honnan a retkes kurva anyámból szedtek ezek annyi gombát, amennyi szükséges volt a Render Media lecidázása nélküli üzletkötéshez, és ki a faszomat terheli ezért mégis csak a felelősség? Elbaszott Hetedik Mennyország előtt nyáladzó elbaszott Pataky-droidok.”

P.S.: Csak vicceltünk! (L)

Bombabiztos ötletünk van a mai vérzivataros idők kivédésére. Kivitelezése egyszerű, és mégis irdatlan nagyot szól aztán: mint mondjuk egy repülő mosdójában a gyurmából összeácsolt Pokolgép. Segítségével egy kicsit talán még jobb lehet a világ: ahogy azt Móricz Zsigmond helyett az Orphaned Land elképzeli.
Nem, ezúttal nem egy Nuclear Blast-szerződésért szeretnénk drukkolni a Dalriadának. Nem is kívánjuk bombaként robbantani a köztudatba, hogy azért lesz idén az utolsó Rockmaraton, mert atomjaira hull szét ez évben a világ egyes mulya emberszabásúaknak köszönhetően, akik elhiszik, amit a maják és a nyugati sajtó együttesen terjesztenek.
Sőt, még csak nem is szeretnénk vegyülni olyan kénes elemekkel, melyek szerint a világ megérett a pusztulásra, nem kár érte, és amúgy sem lehet már több nordikus riffet újrahasznosítani a ’90-es évekből. Nem bizony.
Mielőtt még olajra lépne a kedves olvasó is, urán bocsá’ egyéb szankciókat vezetne be oldalunk ellen, gyorsan izzítjuk is a kedélyeket.
Követeljük, hogy a Metallica lépjen fel Iránban!!!!!!!!!!!!

Kérdezitek, hogy is jöhet ez mind össze. Én is ezt kérdezném, ha nem tudnám, de most, hogy ne kelljen sokat erőlködni (mert csak úgy kitalálni egy háttérsztorit, amiben ezek szorosan összefonódó fogalmak, meglehetősen embertpróbáló feladat), megosztom veletek a megfejtést, először vizuális formában. Íme:

Van ám filo-teo-történelmi- és paraszt magyarázat is. Ez utóbbit prezentálnám. Tehát: mitől hallgat valaki olyan zenét, amiben mindenféle csúnya bácsik naggyon-naggyon rosszul vannak? Hát mert ő is rosszul van! És miért van emez metálpolgár olyan rosszul? Hát mert biztos fáj a lábujja! És mit keres ott Gyurcsány Ferenc? Hogy megtapasztalja, hogy milyen úgy eléggé rosszul lenni. Reméljük, az igaz kvltúra fogyasztói tábora ezáltal bővül egy fővel. Megyek is, megkeresem a Dimmu pólómat…

“Gondoljatok egy számra, kétszerezzétek, háromszorozzátok meg, emeljétek négyzetgyökre. És radírozzátok ki.”
/Louis MacNeice/

Nothing már említést tett erről a lemezről a 2011 által legjobbnak ítélt albumairól szóló listáján, de úgy érzem, érdemes még egy kicsit elidőzni ezen a francia csapaton, melynek énekese egyébként már a jóval zordabb hangvételű Arkhon Infaustus és Battlehorns zenekarokban is közreműködött. Az 1996 óta létező Diapsiquir viszont jóval inkább az iróniát, mint fő szervezőelvet érvényesíti zenéjében, amely egyet jelent a határok teljes lebontásával, a cinikus szövegekkel, de egyfajta értékrelativizmussal is, melyet a posztmodern irodalomnak szoktak felróni gyakran, ahol szintén az élethez való szarkasztikus hozzáállás jelenik meg hangsúlyos helyzetben.
Az irónia tulajdonképpen egyet jelent a totális negativitással, az élettel szemben idegen szubjektum nyilvánul meg benne, mely kölcsönös távolodás egyet fog jelenteni az egyén számára a szabadság teljes kivívásával, és a korlátok ijesztő mértékű lebontásával. Az irónia ugyanis épp azért vált ki ellenérzéseket kívülállókban, épp azért szül értetlenséget és gerjeszt indulatokat, mert egyrészt alapvető értékeket kérdőjelez meg, másrészt szembehelyezkedik a megismerhető és konzekvens megnyilvánulásokkal, és igyekszik minél kevésbé kiismerhetővé tenni a megszólalót. Az idegenség pedig könnyen hívja elő a gyűlöletet mindkét oldalon, legyen az az ironikus fél esetében mégoly valótlan, mégoly felvett szerep akár. Említhetjük itt mondjuk az Anal Cuntot, illetve annak énekesét, Seth Putnamet is, aki életében épp azért vívott ki egyesekben mérhetetlen ellenszenvet, mert számára sem volt semmi és senki szent, gyakorlatilag minden értéket semmibe véve építette ki a metálos antihős karakterét, ugyanakkor kész volt más szerepekben való tetszelgésre is, amit megtapasztalhattunk a Picnic Of Love-féle elmebeteg bájolgás során is.
A Diapsiquir ezt a fajta szembenállást mind zeneileg, mind megénekelt témáiban érzékletesen tárja elénk: bár leginkább black metalnak nevezhetjük, amit csinálnak, mégis azzal egy platformra semmiképpen nem hozható regiszterekből vesz át rengeteg elemet; itt egy rapbetét, ott egy elképesztő indusztriális dübörgés döbbent meg minket, de az előző, Virus STN névre hallgató anyagon például egy Beethoven-szerzemény is felcsendült (mely egyébként a Visszafordíthatatlan című francia filmben is hallható volt, meglehet onnan ugrott be Toxik H.-éknak is, lévén egy rendkívül felkavaró, beteges világot elénk táró műről van szó), de operabetéttel sem maradtak adósok számunkra akkor az elvetemült gallok.
Zeneiségük valóban bátrabban kísérletezőnek nevezhető mostanra, mint például a Peste Noire-é, de szövegvilágukban hasonló elementáris erő, perverzitás és cinizmus jelenik meg: miként legutóbbi lemezén a PN is képes volt egy erőszakellenes felhívás bejátszása után kurvák sárba döngöléséről dalolászni, úgy a Diapsiquirnél is megjelenik ez a fajta aberráció, például az A.M.A.C.C.-ban is, melynek címe valamiféle misztikus eseményre utal a vegyi úton történő kasztrálás előtt, és tulajdonképpen egy iskolásgyermek megbecstelenítése és annak tiltakozása jelenik meg benne párbeszédes formában, melyben partnerként itt is egy andalító női hang jelenik meg, miként a PN J’avais rêvé du Nord dalában is Amélie Sylvain hozza az angyali ellentételezését a mocsokban hempergő La Sale Famine von Valfunde-nak.
Azonkívül persze érezhető ugyanaz a harcos lendület, elképesztő agresszivitás (és az ezzel járó, indulókhoz hasonlítható menetelős jelleg) is, mint a másik pestises brigádnál, például épp a Peste című nótában, ahol olyan bájos kijelentésekre ragadtatják magukat, mint az “a szerelmet és a barátságot épp úgy kell kerülni, mint a pestist és a hasmenést”, de kevésbé szofisztikált módon is sikerül ezt kifejteniük, miként többi daluk is tocsog a különféle testnedvekben, vérben, és más egyéb finomságokban.
Kakaskukorékolás sajnos nincs, van ellenben bűbájos la-la-la, gyermekkórus a pedofíliáról szóló dalocskában, vagy éppen szovjet harci kedélyborzolás az Абcoлютний keretében.
Mindenképpen eddigi legkevésbé konvencionális lemezük ez, ha lehet efféle jelzőkkel dobálózni az esetükben: a Virus STN-hoz képest is mérföldekkel szabadabb, eklektikusabb anyag jött létre, és ahogy Nothing is megjegyezte, lassan bizonyosak lehetünk abban az Ennui során elhangzó kijelentésben, hogy minden, amihez Toxik nyúlik, művészetté válik, bár azért előtte csak szól arról is, miként fognak a jövő nemzedékek halála napján is élvezni egy jót.
Itt is érezhető, miként Sale Famine-éknél, hogy elkötelezettségnek nem állnak híján, de azért cinizmusért e tekintetben sem mennek a szomszédba, amit első lemezük címe [Lubie Satanique Dépravée) is jól példáz, de amúgy szinte minden második sorukban a Sátánra, a Nagy S-sel jelölt Gonoszra, vagy éppen az Ellenre lyukadnak ki, néhol pedig azokra, akik szintén őrá bukkannak mindenhol, pedig ehhez nem is lenne Toxikék szerint joguk és hiteles hozzáállásuk.
Az is ironikus, ahogy ezek az újkori black metal csapatok megjelenítik a klasszikus szex, drogok és rock&roll hármast, csak épp azok teljes sötétségében és kegyetlenségében: így lesz a felszínes életvitel jelszavaiból valódi mélységekbe süllyedő, őrjöngő hedonizmus, nők és gyermekek anális megerőszakolása, az önpusztítás rémítő meztelensége és ocsmánysága, valamint a black metal, mint zenei hitvallás kizárólagosságának megjelenítése.
Az ördög a részletekben van.

Promófilm elrettentésképp:

Mindenki ismeri a SOPA/PIPA-féle tervezeteket, melyek alól ugyan a napokban kihátráltak az azokat jegyző amerikai képviselők, mégis hatalmas a felbolydulás, nagy a félelem, mi is fog történni velünk, túléljük-e az egészet. A Megaupload máris elesett, Anonymus tévedéseken alapuló krónikával készül visszavágni, nagy a káosz, a fejetlenség, akkora, amekkorát még talán Szekeres András sem kívánt magának a Nekem Mohács káosz kell című gigaslágerben.
Alaposan megfontoltuk, mérlegeltük, és úgy döntöttük, mi támogatjuk az internetezők megregulázását. Essen csak kétségbe mindenki, vegyetek újra lemezeket, sőt, inkább kazettákat, azokat cserélgessétek egymás között, rajzoljatok magatok neki borítót, és basszátok meg a Rapidshare-t.
Jobban végiggondolva, a két tervezet túlságosan megengedő is: magunk betiltanánk legszívesebben az egész Internetet, hogy végre tényleg visszatérjünk a régi szép időkhöz, legyen minden egy icipicit nehezebb, ám annál boldogítóbb a cél elérése. Rendeljen újra mindenki a Stygian Shadows-tól kazit és bakelitet, ne legyen fenn a Facebookon az összes friss black metal gagyiság, sőt, Facebook se legyen, meg akkor már persze black metál gagyiságok sem.
Ezért felelősségünk teljes tudatában a holnapi, azaz szombati napon 24 órán át fehér háttérrel fogunk megjelenni, ellensúlyozandó a sok feketére festett libsi szemetet. Meg amúgy is: black metal for white people.

Anonymous: Did you mean “shut down”?
Autodafé: No, my dear, Satan!

Ön szerint miként befolyásolná életünket a SOPA és a PIPA bevezetése?

Déziré Blackness (17, goth)
“Jajj, ne mááár! Így is olyan kevés hely maradt már, ahova tényleg jó koncerteket lehet szervezni… Én egyáltalán nem értek egyet ezzel, és ha lesz valami olyan tünti, mint a Tűzraktérért volt, tuti ott leszek! Mert érted, a Zépé még hagyján, de most már a Trafóba is csak altert fognak hívni, a Gödört is el akarják venni tőlünk, de még sorolhatnám! És akkor csodálkoznak, ha minden második fiatal elzüllik meg drogos lesz, mert minden más lehetőségtől megfosztanak minket! Mi jöhet még ezek után? A Gyár? Mikor Gyöngyvérék is épp most aktivizálják újra magukat. Lassan tényleg elérik, hogy szégyellnem kell, hogy magyar vagyok, de én rögtön elhúzok innen a picsába, amint lehetőségem lesz rá!”

Kéri-Kovács Zsolt (22, black metalos)
“Gyűlölöm ezt az egészet, de elmondhatatlanul. Az sokkal jobban tetszene, ha már pusztulna az egész, mert tényleg undorító nagy csicska mind, aki ezt csinálja, ilyenekért pedig nem szabad szánalmat érezni. Ezek nem sátánisták, abban biztosak lehettek. Lavey meg az ő hippi faszságai, hát basszák meg magukat! Kicsit a kereszténység is tehet erről a helyzetről, de mára eljutottam addig, hogy inkább a zsidókat hibáztatom. Ők irányítanak mindent, menj csak be egy Tescóba vagy csak simán ki az utcára, elképesztő fertő fogad mindenhol. Vissza kéne állítani a halálbüntetést, bezárni az összes tetves mainstream klubot és nem felrakni a lemezeket internetre, baszd meg!”

Angyal József (45, Hammerworld-vásárló)
“Hát, tudod, annyi mindent bevezettek már itt, és valahogy mindnek az egyszerű, hétköznapi ember itta meg a levét. Átéltem én már sok mindent, nem azt mondom, de mintha az egész világ egyre inkább megbolondulna, nem látom valahogy, merre is mennek a dolgok. A Pokolgép persze más, még ha nemrég lett új énekesük is, de ezt a Cseresznyét most megint nem értem. Hát nem volt neki jó ott? Nem becsülte meg a közönség, nem kapott elég szeretetet, nem érezte a felé áradó rajongói lelkesedést? Megmagyarázhatatlan dolgok ezek, és ráadásul egyre nagyobb teret nyer a vacak popszemét is. Úgy érzem, mindent elárasztanak manapság értéktelen tucatzenével, a bulvár mocskában hempergünk, mindenki nézi a ValóVilágot, megy este a Barátok közt, közben pedig az értéknek nincs már becsülete. Hogy is mondta a nevergreenes Matláry Miki? “Operettországból bulvárország”, közben mindent elnyel a “nyálcsorgató konzumtársadalom”. Tényleg SOPAs, ami itt van!”

Kemény Róbert (16, heavy metalos)
“Bekaphatjááááááááááááááááátok, ezt üzenem mindenkinek! Egy felfelé mutató középső ujj vagyok, de még mennyire! Az egész társadalom szopjon lovat, engem ugyan nem fogtok betörni, maga vagyok az ördög, vágod, cimbora? Az élet, az élet, az élet, mi engem éltet, semmi nem állít meg és úgysem értek utol, yeeeee-haaaaw! A hajam sem sikerült levágni, a tököm sem fogjátok tudni, mert én kilógó pöccsel is tolom a rockot, ja ám, mint Lemmy papa teszi még ennyi év után is. Ő egy arc, öcsém, egy igazi arc! Szarjatok sünt, basszatok szamarat, nyaljatok fehéregeret, póóóózerek, én ugyanaz maradok!”

godfucked (??, FémForgácsoló)
“A fenti SOPA/PIPA-s felirattal kapcsolatban pedig annyi, hogy ne kelljen már még nagyobb cenzúrában élnünk, baszki.”

http://www.1stwebdesigner.com/design/how-sopa-pipa-can-affect-you/

ráborul a nap sugára
északi lány búcsújára
koporsóját taszigálja
máglyarakás vacsorára

húzza-vonja, gyászos sírt ás
minden rockert ráz a sírás
ég ránk szakad: el nem bírás
szerelmetes számot írás

kisimul a lélek ránca
csak a karját meg ne rántsa
fémpénznek sem kell már tárca
érző szívünk ez ne bántsa

Friss (jan. 19.): A Sólstafir fellép az idei Brutal Assault fesztiválon.